aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2014 legnagyobb box office-sikerei Takács Máté
2015. január 10. 18:02:00

Kategória: film 16 komment

Nem csak a 2015-ös felhozatal árnyéka miatt, hanem egyébként is meglehetősen szerény kilátások elé nézett a tavalyi év, és ennek megfelelően is alakultak az események az amerikai mozikban. A 2014-es forgalom elmaradt a 2013-astól és 2012-estől is, de ami jobban szemlélteti a drasztikus visszaesést, az az eladott jegyek száma: ilyen kevesen legutóbb 1995-ben moziztak a tengerentúlon. Ez súlyos ítélet a közönség részéről az elmúlt tizenkét hónap felhozatala felett, mindazonáltal volt egy-két produkció, amit nem várt figyelemmel tüntettek ki, s így minden további nélkül kasszasikernek lehet nevezni. Ezekről a filmekről szólunk az először.

Másodszor Magyarországra összpontosítunk, ahol kevésbé voltak válogatósak az emberek: mi még pár nemzetközi buktát is jó ízzel fogyasztottunk, végig kiegyensúlyozott látogatószámokat produkálva. Csak ez az általánosságban decens eredmény kompenzálja a tényt, hogy a 200.000 néző felett teljesítő filmek száma nem tudta meghaladni a 10-et, vagyis elmaradt 2013 és 2012 tucatjától – mindeközben a 100.000-es korlátot behúzók száma nőtt, vagyis a 100-200 ezres területen szépen, szebben szóródtak a legkülönfélébb filmek. Most viszont a krémre fókuszálunk: kiderül, melyik 10 filmet néztük a legtöbben a 2014-ben.

2014_sikerei.png

Észak-Amerika

Pofázunk és végünk. Kevin Hart Ice Cube segedelmével visszahozta a mozikban a feka haverfilmet, januári nyitányrekorddal meg egyebekkel, alapos löketet adva a Universal remek évének. A folytatás egy év múlva érkezik. költség: $25m / bevétel: $134.9m

A Lego-kaland. Ki hitte volna, hogy a legók sárkányokat és Disneyt alázva vezénylik első mozifilmjüket 2014 legsikeresebb animációs produkciójává (és összességében az ötödikké)? Csak az, aki szerint amúgy is minden szupi-szuper. $60m / $257.8m

Non-stop. Ugyan ősszel bebizonyosodott a Sírok között bukásával, hogy Liam Neeson nem mindenható, egy jó kis thriller-setuppal szénné keresheti magát vele az, aki fektet bele. Ezt megint a Universal vitte, megint originál forgatókönyvből. $50m / $92.2m

Isten fia, God's Not Dead, Heaven Is for Real. Tavasszal a keresztény vallásukat széles spektrumon gyakorlók nem csak a Vidám vasárnap amerikai kiadását és a Hetedik mennyország rerunját nézték, hanem a mozikba is beköltöztek. Az Isten fia a Non-stopot is megszorongatta a rajtkor, a God's Not Dead teljességgel kimerítette a 'sleeper hit' fogalmát, a Heaven Is for Realnél pedig csak A Tél Katonája és a Rio 2. gyűjtött több dollárt áprilisban. összesített költség: $36m / összesített bevétel: $211.9m

A Grand Budapest Hotel. Wes Anderson munkásságának élére tört a hazánknak is kedves film, s ha ez nem lenne elég, nemzetközileg is váratlanul nagy számban álltak mellé a nézők (115 millió dollár értékben, hogy konkrétan legyünk). Olybá tűnik továbbá, hogy ezt már nem tudják egy forgatókönyv-jelöléssel elintézni a díjodaítélők sem. $27m / $59.1m

A beavatott. Megannyi kudarcot vallott próbálkozó után végre akadt egy young adult regény-adaptáció, ami betöltötte a reá szabott sorsot: kasszát robbantott, franchise-t kreált. Shailene Woodleyt pedig felhelyezte az ifjúság azon részének térképére is, akiknek az Utódok túl felnőttes film volt. $85m / $150.9m

Rossz szomszédság. Vígjátékból nem volt hiány, igazán sikeres vígjátékban azonban nem bővelkedtünk: Seth Rogen és Zac Efron kettőse jókor jött, jó figurákkal és jó felállással, s ez már elég volt a nagy durranáshoz. $18m / $150.2m

Demóna. A Disney mesefilm-gyára főként nemzetközileg teljesítette túl a tervet, köszönhetően Angelina Jolie rendkívüli népszerűségének, de a Csipkerózsika-sztori már hazájában is éppen elég meglepetést okozott azzal, hogy a nyár harmadik legsikeresebb filmjévé vált, alig lemaradva a Transformers: A kihalás kora mögött. $180m / $241.4m

Csillagainkban a hiba. Nem csak az utópiában kitörni vágyó avagy természetfeletti srácokkal kokettáló lányok eredményezhetnek kígyózó sorokat. Egy egyszerű, ezzel együtt mégis szokatlan románcra is éppen olyan fogékonynak mutatkozik a fiatalság – az egész világon, hiszen a Csillagainkban a hiba nemzetközileg is jócskán aratott, Shailene Woodleyt még több térképre helyezve fel. $12m / $124.9m

22 Jump Street - A túlkoros osztag. Ritkán sikerül egy vígjátékfolytatásnak a kritikusoknál is ismételnie, nem csak a kasszáknál, szóval ezt honorálni kellett: a 22 Jump Street közel 200 milliót kasszírozott, s közben az Így neveld a sárkányodat 2. sarokba kényszerült mellette a premierkor, meg összességében is. Mindezt aligha láthattuk előre. $50m / $191.7m

22_jump_street.jpg
A megtisztulás éjszakája: Anarchia. Ki hallott már olyat, hogy egy szuperjól rajtoló, aztán szupergyorsan kikopó horror folytatása kevésbé szuperül nyisson, és aztán meg jobban gyarapodjon? A megtisztulás éjszakája érkeztéig senki. A harmadik 2016 júliusában jön. $9m / $72m

Lucy. Ezt már kismilliószor elmondtuk: Luc Besson véletlenül ráérzett, mi kell éppen a világnak, és ennek megint a Universal örülhetett. A Lucy a kevés blockbusterek egyike, melyek teljesen önerőből fejelték meg a 40 milliót a premierkor: csak a Rossz szomszédság és a Csillagok között tudott ilyet 2014-ben rajta kívül. $40m / $126.7m

A galaxis őrzői. Nem tudott szabadulni az érzéstől a Marvel-brigád, hogy a közönség egyenesen szerelmes legújabb szüleményükbe, és joggal: A galaxis őrzői parádés első hétvége után szépen lavírozott 300 millió fölé, és még november végén is úgy látszott, hogy nyeri az évet. Azért a második hely se semmi egy ilyen különc új jövevénytől. $170m / $333.1m

Tini nindzsa teknőcök. Ki tudja, hányadik a sorban az új életre hívott régi kedvencek között a Tini nindzsa teknőcök, de azt már a nyitónap után biztosra vehettük, hogy itten most több rész is lesz. Nem olyan nagy csoda, mégis sokan rácsodálkoztak, ahogy ezek a figurák kipréselnek a páncéljuk alól csaknem 200 milliót. $125m / $191.2m

Kamuzsaruk. Kevéssé ismert színészek is megfelelnek, ha egy ilyen pofonegyszerű, ámde remekül hasznosítható alapötlettel operál vígjátékunk. A Kamuzsaruk így mutatott fityiszt a fáradt ötletekkel és milliónyi (egykori) filmsztárral teletűzdelt A feláldozhatók 3.-nak a premier hétvégéjén. $17m / $82.4m

A védelmező. Az egykori filmsztárokkal Dunát lehetne rekeszteni, a jelenleg ezt a jelzőt kiérdemlők pedig egy szelíden csörgedező patakban is megférnének. Denzel Washington egy közülük, más aligha lökte volna 100 millió fölé ezt a felettébb erőszakos, egyébként tucatjellegű igazságosztós krimit. $55m / $100.9m

Annabelle. Senki sem kérte volna számon rajta a Démonok között eredményeit, ehhez képest fenemód jól táplálkozott a nagy testvérből: az Annabelle csaknem olyan erősen indított, aztán persze jó szájhagyomány híján hamar kifújt. Azért sokan cserélnének vele egy ilyen szinten / ilyen megtérülési mutatóval bekövetkező kifújásért. $6.5m / $84.3m

Holtodiglan. Nem új keletű, hogy egy David Fincher-film sokra viszi a bevételi listákon is, ám a Holtodiglan menetelése mégis ritkán látott sikersztori – bár Ben Afflecknek nem: Az Argo-akció is ilyesmit művelt két évvel korábban. A nagy érdeklődés kiváltója az izgalmas sztori és az egyöntetű éljenzés: más nem is igazán kell a boldoguláshoz. Ja, de: egy ilyen jó rendező. $61m / $166.9m

Hős6os. Már evidensnek vesszük, hogy a Disney Animation éves nevezése játszi könnyedséggel dúlja fel a kasszákat és állapodik meg az éves mezőny felsőbbik felében. Nem sokkal ezelőtt azonban kincses bolygók és hősökkel tarkított legelők kongattak vészharangokat és zártak le korszakokat – hogy utat nyissanak egy új előtt, amiben a 200 millió dolláros bevétel magától értetődő dolog, még egy olyan kevésbé sikerült, de azért ötletes és mókás produktum esetében is, mint amilyen a Hős6os.

Rendíthetetlen. Angelina Jolie második világháborús életrajzi drámája kezdetben a díjszezon nagy reménységének tűnt, aztán egészen váratlan fordulat állt be: a diadal a jegypénztáraknál jött el, hiszen a karácsonyi szezon kiemelt slágereként csakhamar közel úszott a 100 millióhoz a Rendíthetetlen. Szökőévente előfordul az ilyesmi. $65m / $93.2m

unbroken.png

Magyarország

10. A csajok bosszúja (212.323 néző) InterCom
Tanulságaink között leszögeztük: Cameron Diazt mindenhogy, mindenben, csajos vígjátékban meg pláne. De azért elképedni szabad...

09. Lucy (217.390) UIP
Lucy megint: nálunk is, sokan, de hogy miért is, azt még mindig inkább a jövő elemzőinek nagyobb látószögére bíznánk.

08. A Madagaszkár pingvinjei (235.755) InterCom
Javában nyerészkednek még a pingvinek, úgyhogy ez csak egy állomás számukra; a végső helyezés még akár dobogós is lehet, addig is mindenki ismételje el újra: "A Pixar labdába se rúghat a DreamWorks mellett errefelé, csak a Verdákkal."

07. Az éhezők viadala: A kiválaszott, 1. rész (246.039) Forum Hungary
Katniss Everdeen harmadjára végre nem tévesztett célt nyílvesszejével nálunk sem, és kilőtte magának a 200 ezres célpontot. A finálé pedig megkörnyékezheti majd a 300 ezrest, hacsak megint ki nem túrják a mozikból az év végi nyomorgás közepette...

06. Rio 2. (257.491) InterCom
Ezúttal hangosabban szóltak a madárdalok, mint három évvel korábban (219.013), és erre megint nem tudunk semmi okosat mondani, csak annyit, hogy: csípjük a szárnyasokat.

05. Csillagok között (260.107) InterCom
Annak rendje és módja szerint elaléltunk Christopher Nolan űrkalandjától, zsinórban a negyedik 200.000 nézős sikert faragva a direktor munkáiból.

interstellar620_2.jpg
04. Transformers: A kihalás kora (267.159) UIP
Visszaesett az alakváltó robotok iránti lelkesedésünk a legutóbbi rész (337.534) óta, de azért még mindig sokan követtük vakon Optimus Fővezért és Michael Bay még főbb vezért.

03. A galaxis őrzői (281.965) Forum Hungary
Ha a Disney inkább egyéni elbírálásban részesítené a Blu-rayen megjelentetendő címeket, akkor A galaxis őrzőinél sebesebben semmire nem bólintottak volna rá. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen könnyen felzárkózik a Bosszúállók és a Vasember 3. mögé a Marvel Moziverzumban ez a banda.

02. A hobbit: Az öt sereg csatája (373.783) Forum Hungary
Csupán három hét alatt feltornászta magát a Váratlan utazás (372.893) és a Smaug pusztasága (374.534) szintjére, és igazából már csak napok, sőt órák kérdése, hogy első helyre lépjen elő a 2014-es nézettségi toplistán. Az öt sereg csatája nálunk minden csatát megnyert.

01. Így neveld a sárkányodat 2. (380.716) InterCom
Az elismerés nem maradt el korábban sem, de a felismerés csak most jött el: az Így neveld a sárkányodat 2. bizony lenyomta a Gru 2.-t és a Jégvarázst is, pedig nálunk már azok is hetedhét országra szóló sikerek voltak. Ami azt illeti, az elmúlt évtizedből csak a tipikus favoritokat látták többen: a Shrekeket, Jégkorszakokat, Madagaszkárokat, illetve a L'ecsót. Jé, egy Pixar!

how_to_train_your_dragon_2.jpg

Címkék

horror lego disney denzel washington cameron diaz box office marvel comedy animation sci fi angelina jolie transformers michael bay wes anderson luc besson universal christopher nolan sequel the hobbit liam neeson david fincher dreamworks adaptation interstellar teenage mutant ninja turtles the hunger games shailene woodley box office hazai guardians of the galaxy divergent the purge kevin hart top 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr567059287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.10. 18:10:28

@Zalaba_Ferenc: Szerintem a mi dobogónk kicsit jobban fest, mint az amerikaiaké (Galaxis, éhezők, a tél katonája).

Csaba Turbucz 2015.01.10. 18:22:01

és eredeti forgatókönyve ezek közül csak az Interstellar-nak van

isvean 2015.01.10. 18:34:09

"Lucy megint: nálunk is, sokan, de hogy miért is, azt még mindig inkább a jövő elemzőinek nagyobb látószögére bíznánk."

nem kell elemzőnek lenni, csak körül kell nézni - vagy Kantot olvasni (mek.niif.hu/06600/06616/html/#14): minél inkább felvilágosult egy társadalom, annál többre, igényesebbre, kifinomultabb dolgokra vágyik. egy infantilis, a vezetői kénye-kedve szerint élő, és őket butának nevelő közegben ezek top filmek lesznek, maradnak. etc. erről is ennyit.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.10. 18:40:29

@isvean: A társadalom szellemi végét inkább az ilyen és ehhez hasonló kommentekben látom, semmint egy blőd francia akciófilm egynyári sikerében.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.10. 18:44:56

@Takács Máté: Megjegyzem, épp most rohan a sikerbe egy másik blőd francia akciófilm. :) (Nem mintha egyetértenék azzal, amire reagáltál.)

2015.01.10. 18:45:09

@isvean:

Ed Gonzalez:
Lucy > pl. boyhood, grand budapest hotel, gone girl, inherent vice, whiplash (3/10), stb. stb. stb.

OneBoy FromBrasil 2015.01.10. 19:19:18

nincs ezekkel gond. mindig lesznek jó filmek is, meg rosszak is. Lehet persze párhuzamokat keresni és találni a társadalmak, civilizációk szellemi, kulturális, morális... egyéb értékrend állapotukkal, de hát részben ettől is szép. Az összefüggéstől jobb nem lesz egy alkotás sem, de keserűbb lehet a szájíz.
A magyar topból 6-ot láttam, egyikből sem lesz klasszikus, és mind felejthető volt. De ez talán csak annyit jelent, hogy korral az ember ízlése eltolódik a mainstream vonalról másfelé. Szóval nem estem kétségbe:)

ungverjaland 2015.01.10. 20:33:04

Amúgy a Lucy ilyen szintű fikázását tökre nem értem, az egyen blockbusterek tömkelegének világában kifejezetten üdítő volt. Engem mindig jobban zavar, ha egy film feleslegesen túl komolyan veszi magát. Persze nem kifejezetten jó film, de ezt a széleskörű megvetést egyáltalán nem értem.

misafeco 2015.01.11. 00:00:30

Siker lett az USA-ban az Amerika kapitány és az X-men is, legalábbis a megelőző részeikhez képest szép nagyot ugrottak. Még Az útvesztőt tenném be, alig 30 milliós költségből csinált 100-at, világszinten pedig még A beavatottat is lenyomta.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.01.11. 08:43:38

A Galaxishoz meg a teknőcökhöz azért szerintem hozzá kell tenni, hogy ritka jó helyre dobták be őket. Augusztus elejétől szeptember közepéig nem volt rajtuk kívül olyan film, amire ment volna a nép, és hetekig vezette ez a duó a listát, még nevetségesen alacsony számokkal is.

A BigHero6-nél egyébként kimaradtak a számok.

Atkakukac1989 2015.01.11. 09:57:40

@ungverjaland: Megnyugtatlak, én sem. Már sosem tudjuk meg, de ha mondjuk egy Tarantino vagy Mann csinálta volna, akkor egyből sokkal többen szeretik.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2015.01.11. 18:26:48

"Ez súlyos ítélet a közönség részéről az elmúlt tizenkét hónap felhozatala felett" Biztos vagy benne, hogy ez csak ennyit jelent? Habár ez részben igaz, valóban elég gyenge volt a tavalyi felhozatal, azért volt korábban is hasonlóan gyenge vagy gyengébb szerintem. Sok jel mutat arra, hogy (a tengerentúlon legalább is) a Netflix és hasonló streaming szolgáltatások óriási, és egyre növekvő népszerűsége is benne van ebben az eredményben. Főleg, hogy 2014-ben először olcsóbb volt egy havi Netflix előfizetés, mint egy mozijegy ára. Újból változnak a nézői szokások, akárcsak korábban a VHS vagy a televízió megjelenésekor. Hogy erre mit fog lépni Hollywood, majd kiderül. Nyilván a nézők mozikba történő visszacsalogatásának egyik módja a még drágább, még látványosabb, még hangosabb blockbusterek erőltetése, a nyári tentpole-ok még magasabb fokra való pörgetése; vagy éppen a 3D-hez és HFR-hez hasonló trükkök bevetése (mindkettő elég csúnyán elbukott, utóbbinak még csak felfutása se volt). Én imádnám, ha ezek helyett inkább kapnánk amolyan második, a 70-es évekhez hasonlító Új Hollywood-korszakot, még ha erre nagyon kicsi is az esély. Ami mégis emellett szólna, az a szimpla racionalitás, a stúdiók már így is túl sok pénzt ölnek filmjeikbe, amik csak oly ritkán térülnek meg, és ahelyett, hogy 150-200 millióból készítenek egy filmet, készíthetnének ugyanennyiből 10 filmet is, amik merészebbek, új dolgokat próbálnak, stb. Hiszen már a bejáratott név, a brand recognition se mindig jön be. Egy új Star Wars film nyilván továbbra is meg fog még térülni sokszorosan, ahogy a Marvel is épp nyeregben van, amit a kb. 20 éves tervénél mi sem példáz jobban. De mi lesz akkor, ha egyszer csak bedől ez a modell? Változás nyomát még semmiképp nem látni, hiszen 2015 is dugig van folytatásokkal, remake-ekkel, rebootokkal, szuperhős filmekkel és adaptációkkal...

mosomacilany 2015.01.13. 14:19:35

A Beavatott nagyon tucat young adult film volt. Ennyi erővel a Maze Runner-t is betehettétek volna, mert kicsit jöbb volt szerintem.

A Kiválasztottat teljesen felesleges volt szétbontani.

A Démona valami rettenetesen kicsavart Csipkerózsika feldolgozás volt.

a Csillagok között (és ezért tudom, hogy utálnak) de szerintem eléggé túl volt hype-olva. Tele volt logikai buktatókkal.

A Csillagainkban a hiba borzalmasan giccses lett szerintem.

A Galaxis őrzői nekem nagy meglepetés volt, mert igazán nem vártam tőle semmit, és ehhez képest nekem nagyon tetszett.

A csajok háborúja kritikán aluli volt.

A Hobbit unalmas volt és szerintem sokkal jobb lett volna egy részben leforgatni.

Az idei kedvencem az Így neveld a sárkányodat 2. és a Grand Budapest Hotel volt.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása