Lucy (Scarlett Johnasson) nem túl okos csaj, különben tajvani kiruccanása nem úgy végződne, hogy a hasába vart tasakkal épp nemzetközi drogcsempészetre készülne, ám mielőtt ez bekövetkezhetne, egy erőszakos esemény hatására a szer felolvad benne, és ahelyett hogy rövid úton elhalálozna, egyre okosabb és okosabb lesz. Mi több, tudja irányítani az embereket. Aztán a tárgyakat. Aztán kb. mindent. Értsd és mond: Neo a Mátrixból hozzá képest lópikula.

Szóval az van, hogy alaphelyzetben az ember agykapacitásának mindössze 10-12%-át használja ki, ám ahogy Lucy testében egyre több drog szívódik fel, úgy fér hozzá saját tekervényeinek egyre nagyobb hányadához. És szüksége is van erre, mert a szer eredeti tulajdonosa (Min-sik Choi), és annak hadserege szeretné azt visszakapni, és őket az sem különösebben zavarja, hogy szemlátomást egy istennővel állnak szemben - és ezúttal nem Scarlett külső jegyeire gondolok.

Még jó, hogy a vásznon kibontakozó, egyre eszementebb hókuszpókuszt Morgan Freeman agyfürkésze ellátja instrukciókkal, különben azt találnád hinni, hogy leghülyébb, egyben legdrágább mindfuckját szemrevételeznéd a moziban, de még így is igen valószínű, hogy Luc Besson meglehetősen sokféle tudatmódosító szert tanulmányozott át közelről, miközben a szokásos írói vehemenciájával egy éjszaka alatt összedobta a Lucy forgatókönyvét, melyben ugyan sokszor hivatkoznak az evolúcióra és afelett két méterrel lebegő transzcendenciára, de alapvetően csak varázsolnak: egyre merészebben, egyre őrültebb trükköket bevetve, melyekhez Mr. Freeman próbál használati utasítást adni, de nem hinném, hogy van olyan néző, aki mindezt akár minimális szinten is komolyan tudná venni.

Teszem azt, Scarlett Johansson teste már abban a pillanatban körbelebeg a szobában - miközben mindent szétvet körülötte a decibel -, mikor a szer elszabadul a testében, pedig az agya akkor még a képernyőre felmázolt számláló szerint is csak 7%-nál jár. És ez csak ugródeszka a földkerekség egyik legszürreálisabb popcornfilmjének agytépő és érzékszervzsibbasztó úszómedencéjébe. Mivel ahogy Lucy agya egyre jobban felpörög, úgy siklik ki a film a mozis értelemben vett realizmusból, és rohan bele egy elképesztő Kubrick/Malick/Cronenberg-hommage-ba - jól olvasod -, melyben az összes X-Men tulajdonságával felvértezett kiscsaj osztja a világméretű pofonokat egy átlag Jason Statham-moziból szökött rosszarcúaknak. És egy ilyen szemtelen mixtúrát egyszerűen nem lehet utálni. 

Én is kérek abból, amit Besson szed.