Két évvel ezelőtt vettük legutóbb a fáradságot arra, hogy a hazai nézettségi statisztikák, elemezgetések és belemagyarázások útvesztőjéből néhány határozott ténymegállapítással mutassunk kiutat totálisan elveszett olvasóinknak. 2014-ben újfent gazdagodtunk pár leckével a honi mozikban, megerősítettünk néhány szabályt és sztereotípiát, és fújtuk a régi nótákat is. Hogy 2015-ben a moziműsor böngészése közben felvetülő ábrándos kérdésekkel a legbiztosabb tudás birtokában gyürkőzhessetek meg, íme 45 betonsúlyú tanulság az elmúlt bő 12 hónapból.

Leonardo DiCaprio minden héten félszázezer magyart érdekel.
A Wall Street farkasa az év első heteit magas fölénnyel nyerte, rendszerint 45-55 ezer néző fáradalmainak eredményeképpen. Jordan Belfort egyszerre megvetett és irigyelt életmódja összesen 421 ezer embert ejtett rabul – a 2013-as felhozatalból többeket semmi más, ám az újkori, azaz rendszerváltás utáni mozizás során nem lehetett még ilyen alacsony nézőszámmal megnyerni egy évet (1992 esett legközelebb: akkor a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban négyezer jeggyel jobban járt).

Herkulest a kínai piacon is megvennénk.
A Herkules legendája talán összezavart néhányakat azzal, hogy szűkölködött a Dwayne Johnsonokban, de azért túl nagy elégedetlenséget nem válthatott ki: nívótlanságához képest fenemód szépen termelt, jól megmutatva, hogy az ilyen ókori (ráadásul térhatású) dolgokra változatlanul vevők vagyunk.

Ha döntögetésről van szó, a hazai se lehet túl ócska.
A Megdönteni Hajnal Tímeát kritikai fogadtatása ugyan a cím/sztori-kombó által sejtetettnél jobban alakult, a nézettségét ennek hiányában sem kellett volna félteni: egy ilyen nem különösebben kifinomult darab így is, úgy is megbehúzta volna a százezer nézőt. És a magyar film megint szép lett.

Liam Neesont megállás nélkül néznénk.
Az írnek idén már szükségtelen volt családmentésbe fognia ahhoz, hogy dugig töltse a szombat esti vetítéseket. A Non-stopban megtette az is, hogy mobiltelefonok kijelzőit és hívástörténeteit csekkolta hevesen, s közben gyanakodott. Hé, nem csak Adam Sandlert szerethetjük feltétel nélkül!

Ez itt már nem Spárta, de azért nem kell újratervezni.
Mondhatjuk, hogy a 300: A birodalom hajnala nagymenő módjára nyitott mifelénk, de visszaesései sem voltak kispályásak: végül közel félszáz ezer jeggyel maradt alul elődjével szemben, ami így is messze jobb arány (-25%), mint amit hazájában produkált (-49%). Az ókori (és térhatású) dolgokra vevők vagyunk, na.

Egy rajzfilmfigura vicces legyen, ne okos.
A Mr. Peabody és Sherman kalandjaiból biztosan nem lett volna a DreamWorks Animation második legnemnézettebb filmje nálunk (a Megaagy után), ha az egyes számú címszereplő kutya módjára viselkedik. A tudós ebek ijesztőek.

Budapest jó cégér.
Wes Andersonnál figyelmen kívül hagyottabb filmes nem nagyon akadt a magyarok előtt – egészen idén márciusig, amikor is A Grand Budapest Hotel egy hónap alatt több nézőt toborzott, mint az író-rendező komplett eddigi munkássága (már amelyeket bátorkodtak bemutatni közülük). A Holdfény királyságnál nem biztos, hogy jópofább Ralph Fiennes kalandozása, szóval csak egyet tehetünk: fővárosunknak tulajdonítjuk a 88 ezer néző 88%-át.

Későn jövünk rá a young adult-adaptációkra.
Az Alkonyat és Az éhezők viadala első részeinek igen hosszúra nyúlt nézőgyűjtögetését kopírozta A beavatott is: előbbiénél (7x) ugyan alacsonyabb, utóbbiénál (4.6x) ellenben magasabb (5.1x) többszörözési arányt könyvelt el a legfrissebb szanaszéjjel nyújtott széria az első hétvégi/összes néző vonatkozásában. A folytatás majd ezúttal is biztosan leviszi a kasszákat.

Ha túl sokat pofázunk, megkapjuk Kevin Hartot.
A fenenagy amerikai siker folyományaként megkockáztathatta (avagy meg kellett kockáztatnia) a UIP-Duna Film(nek) a Pofázunk és végünket, és láss csodát: nem futott rossz kört. A 36 ezer néző már ahhoz is elégnek tűnik, hogy a jövő évi Kevin Hart-beöntés alól mi se vonhassuk ki magunkat, hiszen már magyar címek is vannak: Bérhaverok (The Wedding Ringer) és Keményítőkúra (Get Hard).

Az egzotikus madarak intenzívebben szaporodnak, mint Amerika Kapitány.
A Disney-féle restrikció miatt Rogers kapitány nálunk csak késve állt rajthoz, és így a Rio 2. madarai közé keveredett. Az első hétvégén még elhessegette őket, hosszú távon azonban a dalolászó szárnyasok nagyobb ívet tettek meg – felülmúlva az első részt is. Azért az Első Bosszúálló sem panaszkodhat: megduplázta 2011-es kiadásának eredményeit.

Egy vígjáték már nem lehet rossz, ha Cameron Diaz van benne. #1
Hogy is próbálnánk cáfolni eme állítást, ha egyszer az áprilisban bemutatott A csajok bosszúja még július közepén is a top 10-ben tartózkodott, szűnni alig akaró érdeklődéssel kísérve? A box office-ismeretekből elsőként tanítandó: kétszázezer néző csak minden második esetben tévedhet...

A Pókember, az már uncsi.
2002-ben még egész tűrhetően rá voltunk cuppanva a hálószövőre (295 ezer néző), aztán most, 2014-ben meg már gyakorlatilag a legérdektelenebb képregényhős a nagyok közül, legalábbis A csodálatos Pókember 2.-re elkelt 90 ezer jegy erre enged következtetni. A fenébe is, ennél még Superman is többeket mozgósított legutóbb, pedig ő aztán...

A Godzilla, az fusson.
1998-ban Roland Emmerich megmérgezte a magyarokat. A japán óriásgyík idei, eredethű megjelenése és nagypapás tempója (a fél film alatt csak jövöget!), továbbá a tizenhat évvel ezelőtt megismerthez képest visszafogottabb helikopter-, taxi- és halfogyasztása nagyon elkedvetlenített minket, úgyhogy az ütős első hétvégét mélyütés követte: összes nézője (113.911) több mint felét szerezte a premier hétvégéjén, ráadásul ez az összes néző még a legutóbbi nyitányát se éri utol.

X-menőbbek a mutánsok, mint valaha.
A képregényhőskultusz a magyarokat össze-vissza rángatja: a a Bosszúállók felfelé törnek, Pókember mélyrepülésben van, Superman építgeti magát, Batman stabil, és akkor itt vannak az X-ek, akik a legkiszámíthatatlanabbak mind közül. A legnézettebb fejezet lett az eddigi hét közül Az eljövendő múlt napjai, és nem sok híja volt, hogy konkrétan duplázza Az elsők eredményét.

A romantikusan drámai young adult-adaptációkra egyáltalán nem jövünk rá. #1
A Csillagainkban a hibát megkönnyezte az egész világ, ritkán látott módon Amerikán kívül még sikeresebb lett, mint Amerikában, mi viszont az InterCom igen kevés mellétrafálása közé soroltuk be. Szívtelenek vagyunk.

Sárkánynevelésből már jók vagyunk.
December közepéig úgy tűnt, Hablaty és Fogatlan nyerik az évet, de most Bilbóék ebbe még bele kívánnak szólni, mindazonáltal az Így neveld a sárkányodat 2. számára az ezüstérem is nagy tett lenne egy 200.000 nézőn éppen hogy átvergődő első rész után. És ezúttal legalább tényleg egy nagyon jó rajzfilmre vitték a szülők ekkora számban csemetéiket.

Adam Sandler egy zsák krumpliból is kihozna 180 ezer nézőt.
A Kavarás tök semmilyen sztorival érkezett a nyár közepébe, és még így is megütötte a komikustól szokott szintet. Jobban belegondolva, a struccon lovaglós plakát a legpompázatosabb szemléltetője az ő lényének, és annak, amiért szeretjük, szóval az lett volna szégyenletes, ha nem kerül az éves élmezőnybe a mi Adamünk.

Csak a Cinema Citynek büdösek a majmok.
A majmok bolygója: Lázadás nem fejlődött ki rendesen a magyar mozikban 2011-ben, de ez jó pár nemzetközi sikerfilmről elmondható volt, mégis itt jutott eszébe a gyakorlatilag egyeduralkodó mozihálózatnak a kekeckedés: a Forradalomhoz nem fűztek nagy reményt, ami bajuszösszeakasztást eredményezett a forgalmazó InterCommal, az pedig sok békés plázamozit és számtalan forradalmi hangulatot árasztó kertmozit – mindemellett az első részt határozottan megugró érdeklődést tapasztalhattunk, még így, a korlátozott hozzáférhetőség mellett is. Világos az is ugyanakkor, hogy a 84 ezer néző még nem az evolúció csúcsa, úgyhogy a harmadik résznek is lesz dolga.

Egy vígjáték már nem lehet rossz, ha Cameron Diaz van benne. #2
Amerika a színésznő Szexvideójára már nemet mondott, mi viszont megint rákattantunk a szőkeségre, és Jason Segellel való ügyetlenkedését is elröpítettük majdnem kétszázezer nézőig. És ugye, kétszázezer néző csak minden második esetben tévedhet...

Szeretnénk az agyunkat is használni.
...úgy, ahogy Scarlett Johansson a Lucyban. Luc Besson a nagy számok törvénye alapján sikerré vált sci-fi akciója valamiért nekünk is megtetszett; mondhatnánk, hogy az 50 ezer premiernézőt augusztus első víkendjén a gyér júliusi kínálat generálta, de a konstans érdeklődést ez már nem magyarázná. Ez a kétszázezer néző az, ami felfoghatatlan, nem egy Sandleré vagy Diazé...

Csingilingtől nagyon hangosan csilingel a kassza.
A tengerentúlon rendre csak home videón röpülget be a kis tündér, nálunk viszont a Forum Hungary egyszer csak gondolt egyet, és mozikba küldte. A nagy tündérmentés jól ment 2010-ben, aztán A szárnyak titka is jól ment 2012-ben, idén pedig A kalóztündér lazán meg is duplázta a korábbiakat, és behúzta a százezer nézőt. Csoda hát, hogy már februárban jön a következő?

Egy űrkalandra elmennénk. #1
A galaxis őrzői számunkra is nagyon frankónak látszott, meg is néztük hamarjában 80 ezren az első hétvégén, aztán még 200 ezren. Vagyis világos, hogy kell időnként valami új, ami mégis olyan, amit mindig is nagy szeretettel néztünk.

A túlkorosság kevésbé aggaszt minket, mint a kopaszodás.
A 21 Jump Street elég nagy zakó volt két évvel ezelőtt, szóval a 22 Jump Street százezer néző feletti teljesítménye határozottan ütős. Meglehet, ezúttal ennyivel többeknek sikerült értelmeznie a magyar alcímet, vagy csak Hill és Tatum lettek mérföldekkel viccesebbek két év alatt. De az is lehet, hogy már ilyen súlyos méreteket ölt folytatás-függőségünk.

Sin Cityben már hamar kinyúvadnánk.
Már nem tudtunk úgy ölni Frank Miller megelevenedő bűnös városáért, mint kilenc évvel ezelőtt, noha ez áll az egész világra. Ilyen lagymatag figyelem mellett (37 ezer néző) még egy rövid, ám kellően borongós hangulatú belső monológ negyedéig se jutnánk arrafelé.

Nem áldozzuk fel olyan könnyen régi kedvenceinket.
A feláldozhatók 3. része Amerikában elhasalt, mi azonban még mindig jó érzéssel nosztalgiázunk, arról is megfeledkezve, hogy nagy letöltögetőnemzetként közben más forrásból is simán beszerezhettük volna Slyékat – csak hát nem szinkronizáltan. A harmadik rész itthon lekörözte az elsőt, a második pedig megmaradt a legnézettebbnek.

A motion capture-ös teknőcök jobbak a szimplán animáltaknál, de nem olyan jók, mint a jelmezesek.
A Tini nindzsa teknőcök hasított Amerikában, hasított Kínában meg még ki tudja, hol, mi azonban nem tudunk már egy ideje ráhangolódni ezekre a furcsa hősökre: az idei mozifilm magától értetődően messze túlszárnyalta a 2007-es animációst, de 80 ezer nézője nagyon szerény az 1990-es változat eredménye mellett, és hát annak alig 200 ezer eladott jegye se volt már nagy szám a maga idejében.

A nyolcadik utastól még mindig be tudunk csinálni.
Kevés filmszéria tett tanúbizonyságot olyan állóképességről, mint az Alien: miközben a jenkik jól kiköpték a '97-es negyedik részt, addig nálunk az is olyan sokra vitte, mint az eggyel korábbi epizód. A Prometheus a maga környezetében szintén. És most az eredeti is megmutatta 10 ezer néző képében, hogy mennyire örülnénk egy konkrét ötödik Alien-filmnek.

A romantikusan drámai young adult-adaptációkra egyáltalán nem jövünk rá. #2
A Ha maradnék nyilván nem lelhetett annyi követőre, mint a Csillagainkban a hiba, de hazájában legalább helytállt. Az, hogy nálunk már sormintát lehet alkotni az erre a kaptafára menő filmek kudarcából, valahol azért szomorú: hol vagytok a moziból, leányok?

Már egy Kamuzsaruk is csinálhat 135 ezer nézőt.
Ennyire jól álltunk idén mozira költhető pénzünkkel.

Postás Pat népszerűbb most, mint Maja, a méhecske.
Ilyen hasznos tapasztalatokkal is gazdagodtunk az ősz folyamán.

Nem veszünk el szinkron nélkül se.
Az útvesztő is lehet még olyan young adult-adaptáció, amire csak a folytatással ébredünk rá igazán, ám már ez az első epizód is megtette a dolgát: feliratosan cserkészte be a lélektani százezres határt. Mégis olvas a fiatalság, ha nagyon muszáj.

Szeretjük, ha az igazságot 18-as karikán túl osztják.
A védelmező, Sírok között, John Wick – a korhatárbizottság nem szarozott, és mi sem: Denzel ritkán volt ilyen sikeres, Liam csak nálunk volt ilyen sikeres, Keanu szokás szerint volt ilyen sikeres. Megadtuk a módját a felnőtt mozizásnak is 2014-ben.

Ami tényleg jó, azt sokan megnézzük.
Más szinten mozogtak persze, de a Sráckor és a Holtodiglan első hétvégi nézettsége sem utalt arra a szép ívet leíró pályára, amit végül befutottak. Előbbi meghétszerezte, utóbbi meghatszorozta kezdő látogatószámát, és ilyen arányszámok nem teremnek minden bokorban manapság.

A moziünnep nem ünnep filmek nélkül.
Nézzük mi, amit elénk raknak, de azért annyi méltányosságot elvártunk volna az idei olcsó hétvégén, hogy érdemi filmekkel (November Man? Jobb, ha hallgatsz?) rukkoljanak elő a forgalmazók. Ennek hiányában az eddigi leggyengébb forgalmú akciós hétvégét regisztrálták a filmszínházak.

Ha valami nem érdekel minket, az olcsón és szinkronizáltan se érdekel minket.
A fentihez kapcsolódva, a Jobb, ha hallgatsz! egy remek példa arra, hogy vannak filmek, amiket egyszerűen felesleges a magyar nézők elé tárni. Lehet, hogy jó filmek is beleesnek ebbe a halmazba (jelen delikvens mondjuk csak nagyon-nagyon megengedően), de hát vannak ugye kulturális, ízlésbeli és egyéb különbségek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha nem a kultúrmisszió hajtja a forgalmazókat.

Van, hogy kitör a frász.
A Démonok között után az Annabelle is a kifürkészhetetlen rejtélyek közé vonul be a magyar box office-történelemben. Ha egy szokványos, feliratos, ijesztgetős horror 22 ezer nézővel startol el a toplista élén, akkor alighanem valaki valahol és valamikor elhessentett egy pillangót, felforgatva a világ rendjét.

Robert Downey Jr. inkább csak jelmezben jöhet.
Miközben Brad Pitt még tütüben táncikálva is bebiztosítana százezer nézőt (ahogy tette azt a Haraggal – mármint a százezer nézőt, nem a táncikálást), addig egyik újabb kedvencünk, Robert Downey Jr., nem árt, ha megmarad vasemberi vagy holmes-i jelmezében, mert A bíróban látotthoz hasonló, hétköznapi alteregóival legfeljebb az esküdtszéket győzheti meg, a magyar közönséget nem.

Liam Neesont tényleg megállás nélkül néznénk.
A Sírok között nem mozgalmas akciófilm, és ezt a tengerentúliak meglehetősen zokon vették attól a Liam Neesontól, aki pár hónappal korábban még egy repülő utasterében is annyit ugrabugrált, amennyit csak elbírt a vezérsík, szóval a lassan folydogáló krimitől rövid úton elpártoltak – szemben velünk, hiszen a forgalmazó A Company Hungary eddigi legnagyobb sikere fűződik hozzá.

Előfordulnak furcsa, de nem teljesen megmagyarázhatatlan dolgok.
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan másfél hónapot töltött az országos top 10-ben, úgy, hogy 7. helynél jobbat sosem ért el, és a filmet övező szeretet 2014 harmadik legnézettebb hazai produkciójává avatta a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Swing mögött.

Egy űrkalandra elmennénk. #2
A Csillagok között nagypályás blockbusterként villogott a magyar piacon, szóval arányaiban ezt a filmet is kedvezőbben fogadtuk, mint az amerikaiak. Christopher Nolan hazai bázisa nőttön nő.

Egyre nagyobb az éhezés az országban.
Az éhezők viadala-sorozatnak a harmadik részig kellett várnia, hogy a legnagyobbakhoz csatlakozhasson, de a türelem kifizetődő lett: A kiválasztott 1. része jó hamar (egyetlen hétvége alatt) behúzta a százezer nézőt, és a kétszázezrediket is bőven maga mögött hagyta, mire betört az év végi filmdömping és megint csúnyán kiszorította a még tartalékokkal rendelkező sorozatot a mozikból – pont mint tavaly.

A trópusi pingvinek viccesebbek a förtelmes főnököknél.
Pedig előbbiek nem is léteznek.

A hülyeségből nem lehet kigyógyulni.
A Dumb és Dumber kettyó csaknem két évtizedet hagyott nekünk, hogy regenerálódjunk az első rész okozta agysorvadás után, de mi nem szeretnénk: a folytatás ugyan fényévekkel az 1995-ös kiadás alatt teljesít, mégis látványos mértékben tesszük ki magunkat olyasminek, amiről pontosan tudjuk, hogy nem kapott volna art-támogatást, ha itthon készül el.

A hobbitnál idén sem volt jobb hobbink.
Oké, ez így nem teljesen igaz, mert a Bilbó nem zsákolta be sem tavaly, sem tavalyelőtt az elsőséget, ám stabilan őrizte kiemelt pozícióját, sőt, idén még fordulhat is a szerencséje Az öt sereg csatájával. Lelkesedésünk töretlensége, mi több, fokozódása a sorozat iránt így is, úgy is figyelemreméltó.

A múzeumok éjszakája nyáron az igazi.
Az Éjszaka a múzeumban-sorozat mostanra annyira kifújt, hogy egy hétköznapi tárlatvezetés ezen a galérián is jobb mókának ígérkezne, mint Ben Stiller majomkodása, amit látszólag nem varázsolunk a karácsonyi slágerfilmmé, amivé lenni hivatott.