- A könyvet nem ismerőknek SPOILERES lehet -
Miután a világ legmenőbb grafikájú platformjátékán Bilbó, Thorin és még egy tucat törp felbőszítette, Smaug Tóváros felé veszi az irányt, hogy felforrósítsa a helyzetet arrafelé, mindeközben orkok és tündék is a Magányos hegy felé vonulnak - elégtételt venni. Zajos végéhez érkezett a Hobbit-trilógia.
Peter Jackson minden bizonnyal hallja a rajongók szavát, és legyenek azok bármennyire ellentmondásosak (több akciót! kevesebb parádézást! több történést! kevesebb időhúzást!), a kétrészesnek indult, de kizárólag* kreatív okokból trilógiává bővült Hobbit-filmek záró epizódjában végre megtalálta az arany középutat, és ezzel a sokak által látott, de kevesebbek által szeretett filmfolyam legélvezetesebb darabjává avanzsált.
És ezért hálát adok az égnek, mert csúnya is lett volna, ha méltatlan lezárás vezette volna elő a (másik) Szent Trilógiát, márpedig ennek a filmnek össze kellett kötnie szálakat, méltóan íves-míves hidat kellett építenie, amely a könyvben természetesen még nem létezett, de a filmváltozattól már elvárt volt, és jelentem, 25 különböző befejezés helyett Jackson ezúttal röviden és frappánsan oldotta meg a helyzetet: a vége főcím után legszívesebben már rohannál is haza megnézni a Szövetséget.
Előtte viszont a Középföldén játszódó mesefolyam legtömörebb, legkompaktabb fejezete vár, amely ugyan csöppet sem thriller-szerű, ahogy azt a rendező jósolta, inkább egy némi, Gollamot idéző egzisztenciális viaskodással kiegészített "heist movie" hangos lezárása, amelyre Ron Burgundy is azt mondaná, hogy "hát ez gyorsan elharapózott". Apropó Ron Burgundy, a cím öt sereget ígér, én ennél többet számoltam (vannak ugye a Tóvárosból jött emberek, Thranduil tündeserege, a Thorin megsegítésére érkező törpök, két ork sereg, néhány tucat goblin, valamint sasok és háborúra nevelt denevérek), ám ahogy felvonulnak, arról azonnal beugrott az Anchorman hírbemondóinak csatája, amelyben egyre abszurdabb és abszurdabb bandák tűntek fel a színen, hogy megmérkőzzenek egymással. Nem hazudok: Az öt sereg csatájában mindenféle szerzeten túl még a Dűne homokférgei is jelenésüket teszik.
Mindezzel együtt az ütközet - amely bizony jó terjedelmes - az elvártakkal, pontosabban a félelmeimmel szemben meglepően visszafogott. Természetesen vannak nagy tömegjelenetek, és Legolas is bohóckodik itt-ott, de hát Legolas az Legolas, tőle az a minimum, hogy egy tőrrel irányított troll nyakában ülve játsszon God of Wart (ezért vajon nem fognak perelni?), vagy egy leomló torony elemein ugrándozzon ide-oda. Őt leszámítva a csata többnyire a jól bevált "zúzzuk le egymás" receptet követi, és Peter Jackson még úgy is kiélheti kreativitását, hogy az emblematikus újítási vágya ne menjen az élvezetek rovására. A legjobbak - legizgalmasabbak - az egy az egy ellen csörték, melyek végre a jó oldalról sem nélkülözik a bodycountot.
Az öt sereg csatája nem az egyén filmje. Túlságosan sok szereplőt érint ahhoz. Egyeseknek biztos fájni fog, hogy mind Bilbó, mind Gandalf margóra szorul, főleg az utóbbi olyan, mint egy kommentátor, miközben a teljesen jelentéktelen Alfrid talpnyalójának igen sok játékidőt szán a rendező, ugyanakkor Tauriel és Kili szerelme szépen kiteljesedik, és itt-ott nem várt szereplők villantanak nagyokat, például - a film legjobb jelenetében - Galadriel, aki jobban megidézi A Gyűrűk Ura nagyszerűségét, mint az egész trilógia bármely jelenete. Összességében azonban ez Thorin filmje, aki az arany bűvöletében bekattanva többszöri átalakuláson is átmegy, de közben szerencsére soha nem veszíti el a kapcsolatot a nézővel.
És mindez a filmről is elmondható: akadnak benne gyenge dialógusok, néhány trükkön még dolgozni kellett volna, Beornnak egy vacak mondat sem jutott, és igen, a hírek igazak: Smauggal is gyorsan elszámol a film, a Hobbit-trilógiának mégis Az öt sereg csatája a legkiegyensúlyozottabb, legjobban működő darabja. Talán azért, mert végre nem érezhető benne a toldás-foldás, ellenben azzal a félig szomorú, félig nosztalgikus érzéssel állsz fel utána, hogy bizony, hiányozni fog Középfölde. És ez teljesítmény.
Kapcsolódó anyag:
A hobbit: Egy váratlan utazás - kritika
A hobbit: Smaug pusztasága - kritika
A Gyűrűk Ura-trilógia - kritika
Kövess minket facebookon és twitteren!