Azt nem állíthatom, hogy sosem volt a kezemben ezekből a kis sárga építőelemecskékből, ámde nekem konkrétan sosem volt Legóm. Eszembe sem jutott, hogy én ilyesmivel szeretnék játszani, jól megvoltam a matchboxaimmal. De még mielőtt túl személyesre fordulna, rátérek a tárgyra: jobb is, hogy gyerekkorom az oly népszerű játék nélkül múlt el.

Mert így tényleg csak legyintettem egy Lego-film ötletére... és így annál is kellemesebb csalódás ért, amiben túlontúl ritkán lehet része a megrögzött mozizónak manapság. Legyintgetésem közepette hajlamos voltam nem tudomást venni róla, hogy az alkotók korábban kétszer is betaláltak már: a Derült égből fasírttal és a 21 Jump Street - A kopasz osztaggal, amely filmek különbözőbbek nem is lehetnének első pillantásra, ám mindkettő bővelkedik a jó poénokban, a mókás vizuális megoldásokban és igazán kirobbanó energia fűti őket. Ez nincs másképpen A Lego-kalanddal sem.

A fene se gondolta volna, hogy ebből mi mindent ki lehet hozni! Kezdve attól az adutól, amire minden más stúdió irigy pillantásokat vet: a brand összefog számtalan filmszereplőt, a DC-képregények hőseitől kezdve A Gyűrűk Urán át Harry Potter univerzumáig, és még olyan képtelenségek is megtörténhetnek, hogy ezek a figurák William Shakespeare-rel és Shaquille O'Neallel kokettálnak.

De mit érne ez a sereg név, ha nem lenne saját arca a filmnek. Ezt a szerepet Emmet tölti be, az építőmunkás, aki éppen olyan, mint bármely Lego-figura, és nagy örömét leli napi rutinjában, ami szabályszerű tévézéssel, munkálkodással és fél napon át tartó dalolással telik. Mígnem kiválasztott lesz belőle... Igen-igen, ez is egy olyan kiválasztottas sztori, de legalább ahol teheti, elvicceli a dolgot, és az Emmetet kísérő kompánia tagjaiból (Vadóc, a belevaló lány-Lego; Batman; a bölcs szerepét betöltő Vitruvius; Benny, a '80-as évekbeli űrhajós; Fémszakáll, a transformerbe oltott kalózkapitány; Csoda Kitty, a mindig vidám macska) is kifacsarja azt, amitől gyerekek, vagy még inkább szüleik derülhetnek.

A 6-os korhatárt indokló fékeveszett tempót és képi hatásokat mulatságos animációs fogások kísérik –hiszen itt szinte minden Legóból van, a víztől a tűzig–, így átvészelhetőek ezek a tényleg nagy intenzitással pörgő szekvenciák, hogy aztán a nem mindennapi végjátékkal helyére kerüljön az utolsó kocka is. Sorban ki lehet pipálni minden alkotórészt, amire szüksége van egy igazán jó animációs filmnek (amiből kevés akadt az utóbbi időkben). Korosztálytalan, végig vicces és látványos, ahol pedig kell, ott tanító célzatú és szívet melengető.

Szóval A Lego-kaland, ha nem is szupi-szuper (ezt bele kellett írni, mese nincs) animációs film, de felettébb jó darab, ami lazán leiskolázza a komplett 2013-as felhozatalt disneystül meg mindenestül, s az idei esztendőnek is alaposan feladja a leckét. Erre még egy héttel ezelőtt se számítottunk, valljuk meg, szóval meglepetés ez a javából. Apropó meglepetés... a Kindernek vajon mikor jut az eszébe valami hasonló vállalkozás?