aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: ennyi az annyi Takács Máté
2013. február 04. 16:37:43

Kategória: film 4 komment

A múlt hét után újfent változatos előjelű meglepetésekkel teli a hazai nézettségi lista. A tülekedő premierek közül a 40 és annyi emelkedett ki győztesként, felülmúlva a Felkoppintvát és leszorítva a Django elszabadult az élről. Amerikai szerepléséhez mérten nem indult rosszul a Gengszterosztag sem, ellenben a Lincolnra és A rajtaütésre kevesen voltak kíváncsiak.

this_is_40_hun.jpg

> új filmek
A UIP-Duna Film rekordmennyiségű januári premierje közül a 40 és annyi érkezett utolsóként, s egyúttal a legjobb eredményt is Judd Apatow vígjátéka produkálta. Ez, meg a 32,2 millió forintos nyitány azért komoly meglepetésnek minősül, tekintve, hogy egy több mint öt éves, mérsékelten népszerű (97 ezer néző) komédia "félig folytatásáról" van szó, ami családi jelleggel bír, ám csak a felnőttekhez szól, méghozzá több mint két órában. Vígjáték persze nem termett mostanság minden bokorban, szóval jókor jött jó helyre Paul Rudd és Leslie Mann duója, és az is igaz, hogy a hozzájuk hasonló korú párok még bőséggel járnak moziba itthon is. A 36 kópián vetített film mondjuk lehet, hogy sokakat megcsalt (elég csak a fenti képre pillantani), akik a 16-os karikára oda se figyeltek, de ez már lényegtelen; a 25 ezer látogató nem csak, hogy több is, mint ahányan a Felkoppintvát tisztelték meg premierje hétvégéjén (ha nem is sokkal), de bizonyíték arra, hogy a kívülálló amerikai vígjátékokkal is érdemes még próbálkozni idehaza is. Ha nem akad túl sok csalódottságának hangot adó látogató, akkor a film kényelmesen 70 ezer eladott jegy fölé jut.

A Gengszterosztagból nem lett az az átütő filmsiker a tengerentúlon, amit a szereposztás és a –jól realizáltan– kelendő sztori megkövetelt volna, és a film nálunk is csak az amerikai teljesítményéhez tud idomulni. A 23,1 millió forint korrekt, de nem kiemelkedő startot jelent a dobogó legalsó fokán (csütörtökön még vezette a premierek listáját), és amúgy az InterCom legjobb feliratos film által produkált nyitánya az Ízek, imák, szerelmek óta, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy filmjeik legjava szinkronizáltan érkezik. A Gengszterosztag 17 ezer nézője nagyobb tömeget jelent a Közellenségek 2009 nyarán esett bemutatkozásánál mértnél, és tulajdonképpen a legtöbb bűnügyi filmet ugyancsak veri a közelmúltból. A 32 moziban futó produkcióból tehát, olybá tűnik, sikerül kihozni azt, amit még ki lehet manapság egy rossz visszajelzésekben úszó feliratos filmből. 50 ezer nézőt jelent ez pontosan.

Az InterCom másik heti bemutatója az Oscar-verseny zászlóshajója, azaz a legtöbb jelöléssel büszkélkedő Lincoln volt, ám sajnos mindenre már nem terjedt ki a hazai mozizók figyelme. A két és fél órás történelmi dráma csupán 8,4 millió forintot kuporgatott össze 22 filmszínházból, ami hervatag eredmény egy ilyen komoly presztízzsel bíró filmtől. A forgalmazó novemberben Az Argo-akcióval sem talált be –ámbár akkor még bármiféle díjszezonos megmártózás nélkül–, ellenben a fantázia határait súroló darabjaikat a legjobb film-jelöltek közül (Pi élete, Django elszabadul) két pofára zabáljuk; mese nincs, az amerikaiak különféle igaz történetei hidegen hagyják a közép-kelet-európai embert. Steven Spielberg egykor kasszabiztos rendezőnek számított itthon, legutóbb azonban duplán csődöt mondott a Tintin kalandjaival és a Hadak útjánnal, s a Lincolnon is már csak a hónap végi tarolás segíthet, de túl sokat arra se lehet bízni. Cseppet sem jó, hogy a forgalmazó a "művészfilmekkel" nem megy semmire azok után, hogy jó ideig mellőzte őket.

Négy kópián mutatta be a Parlux Entertainment a már kultikus státusnak örvendő A rajtaütést. Az indonéz akciófilm azonban éppen úgy teljesített, ahogy egy indonéz akciófilmtől várná a hazai piacot ismerő ember, azaz alig több mint egymillió forintra tett szert 796 néző jóvoltából. Persze lehetett volna ez módfelett rosszabb is, ha azt vesszük, hogy már a hollywoodi akciófilmekre sem vevő különösebben a honi közönség.

A Vérturisták is csak megérkezett a hazai mozikba. A Cirko Film bemutatójára 201 fő ült be, ami 264 ezer forintos bevételt eredményezett.

> korábbi filmek
A Django elszabadul két hét regnálás után visszavonulót fújt az élről, ám továbbra is komoly tényező a toplistán. Az InterCom bemutatója újabb 30 millióval toldotta meg bevételét, ami immáron 170 millió felett jár. Eddig 134 ezren voltak kíváncsiak arra, hogyan kell nem ejteni a D-t, az viszont erősen kérdéses, vajon kitart-e a lelkesedés a 200 ezer nézős szintig.

Terebélyesedik az Egyesült állatok sikertörténete: az egész jó start után a Fórum Hungary forgalmazta német animációs film képes volt növelni hétvégi szintű számain, így most 16,6 millió forinttal szerepel a listán. Mivel márciusig nyoma se lesz családi filmnek, igen szép reményeket lehet ápolni a továbbiakat illetően.

A UIP múlt heti kettőse közül egyértelműen az Anna Karenina folytatta biztatóbban menetelését: Joe Wright filmje csak 29%-ot ereszkedett, s össznézettsége már lehagyta a Kényszerleszállásét. Denzel Washington akciódús thrillerként hirdetett drámájáról kiderült a turpisság, így a film csaknem 45%-ot esett. Mindkét produkció 22-23 ezer néző között jár; előbbi még sokáig a felszínen maradhat, utóbbi ellenben 30-35 ezer nézőnél  messzebbre nem fog jutni.

A második hetükbe lépők közül ugyanakkor egyértelműen az Erőnek erejével szenvedte a legnagyobb csapást. Arnold Schwarzenegger akciózása közel 60%-ot perecelt (a harmadikról a tizedik helyre), ami azt jelenti, a ProVideo terjesztése nem fogja elérni a 30 ezer látogatót sem, és ez egy csaknem 40 moziban pergő szinkronizált film esetében elégtelen. Arnie szénája tehát nálunk sem áll sokkal jobban, mint odaát.

thelaststand620_02.jpg
> végszó & ami jön
Sikerült némileg növelni a top 10 múlt heti összeredményein, így most 116 ezren látogattak el a nevezett mennyiségű filmre. A 40 és annyi erős és a Gengszterosztag korrekt nyitánya elegendő ahhoz, hogy jónak minősítsük ezt a kört, a Lincoln gyenge teljesítménye viszont abból a szempontból mindenképpen aggasztó, hogy komoly témájú mozikkal egyre kevésbé éri meg nagyobb közönségre programozottan előhozakodni. A következő forduló ennek jegyében telik majd, hiszen a Boszorkányvadászok című szinkronizált 3D-s akció-horror-vígjáték pályázik az élre. Ezalatt Mark Wahlberg nyomozásba fog a Megtört városban, az InterCom pedig újabb kisebb címmel próbál szerencsét, hiszen a Hitchcock is mozikba kerül.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú 40 és annyi
32,2m - 32,2m 24,871
2 1 Django elszabadul 30,3m -35,4% 173,2m 133,900
3 ú Gengszterosztag
23,1m - 23,1m 17,525
4 4 Egyesült állatok
16,6m +6,3% 33,7m 28,419
5 5 Pi élete
10,5m -31,6% 381,4m 264,266
6 6 Anna Karenina
9,4m -29,1% 27,9m 22,504
7 2 Kényszerleszállás
9,3m -44,7% 29,9m 22,079
8 ú Lincoln
8,4m - 8,4m 6,375
9 7 A hobbit: Váratlan utazás 6,7m -26,3% 511,2m 359,800
10 3 Erőnek erejével
6,5m -58,7% 26,1m 20,131

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

box office comedy drama action judd apatow spielberg intercom cirko paul rudd leslie mann parlux asian cinema magyarvalosag uip duna film box office hazai gangster movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr295062486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drazsika 2013.02.04. 16:59:41

Eléggé meglepődtem a Rajtaütés reklámokon a Superbowl alatt. Szerintem jó ötlet volt a forgalmazótól.

K. Kálmán 2013.02.04. 17:39:09

Semmi meglepő. Azt gondoltam, hogy a Lincoln idehaza nem lesz egy slágerfilm, de mindenképp örülök, hogy moziban láthatom. Talán ha megdobják pár Oscarral, néhány hezitáló szkeptikus még beadja a derekát.
A Gengszterosztagon meglepően szép létszámban voltunk szombat koradélután. Amúgy azt hiszem, én más filmet láttam, mint a legtöbb kritikus, mivel nekem kifejezetten tetszett a film.

freddyD 2013.02.04. 21:04:57

Azért hozzá kell tenni, hogy elég kevés mozi adja a Raid-et (konkrétan 2, azok sem túl sokszor) szóval brutális tömegeket nem lehetett várni.

Gengszterosztagról jöttem most, egész sokan voltak. A film is fasza, nem értem a kritikákat :S

David S. 2013.02.04. 21:29:50

A Gengszterosztag csalódás volt sajnos. Jó volt a stílusa, de minden egyéb soványka. A rajtaütést speciel egy kamraméretű vetítőteremben láttam az Arénában, ezen kívül csak a Corvin-ban játsszák Pesten, így túl nagy számokat nem lehetett várni tőle. A Lincoln egy teljesen átlagos történelemlecke szerintem, sem több, sem kevesebb. Kissé túl is van nyújtva, ráadásul nálunk nincs is olyan nagy kultusza. Nem meglepő, hogy nem tarolt akkorát, mint a tengerentúlon. A 40 és annyi viszont kifejezetten kikapcsolja az embert. Kellőképpen szabadszájú, de azért nem is tabudöntögetően gusztustalan. A sikerének örülök.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása