Anna Karenina (Keira Knightley) jómódú, középosztálybeli asszony megbecsült férjjel (Jude Law) és tinédzserkorba érő gyermekkel. Semmi oka nem lenne a panaszra, csakhogy boldogtalan: nem is tud hát ellenállni a fiatal Vronszkij gróf (Aaron Johnson) csábításának. Mindnyájan tudjuk, ennek mi lesz a vége.

Tolsztoj momumentális művének feldolgozása lehetett volna Joe Wright mesterműve, mi több, a definitív regényadaptáció, melyről még évtizedek múlva is úgy beszélünk majd, mint a nagybetűs Adaptációról. Nos, nem az írón múlt, hogy ez nem jött össze.

Ő majd 140 évvel ezelőtt leszállította közel 1.000 oldalas, nehezen megfogant munkáját szerelemről, háborúról, születésről, halálról, és legyen bármennyire is labilis hősnője, biztos vagyok benne, hogy nem Keira Knightley-t vizionálta maga elé, aki 30 felé közeledve is úgy néz ki, mint egy tudásra éhező főiskolás. S a nagyobbik gond az, hogy teljesítménye is olyan, mint a főiskolai amatőr színjátszókör üdvöskéé. De hát a múzsák már csak ilyenek: ihletett állapotba kerülsz tőlük, és aztán nincs az az észérv, mellyel le lehet vakarni őket rólad.

S Keira csak a kisebbik gond: ihletett állapotában Wright úgy gondolta, kitűnő ötlet eme monumentális, a nagy orosz birodalmat keresztül-kasul bejáró regényfolyamot besuvasztani egy színpadra - a világ legdrágábban felszerelt színpadára -, de mégis csak egy színpadra. Általában szeretem azokat a projekteket, melyek olyan tér- és időbeli akadályokat gördítenek maguk elé, melyek kihívást jelentenek, és ezek legyűrési folytán válnak érdekessé, csakhogy Wright már az eső percekben kilép a színpadi keretek közül, és csak ímmel-ámmal tér vissza oda, hogy a filmélménybe már-már belefeledkező néző hirtelen felocsúdjon. Kizökkenjen a történetből. De ez Tolsztoj, nem Brecht.

A film életképességén a játékidő se sokat segít: 130 perc nem elegendő az Anna Kareninára - feltéve ha nem vagy hajlandó durván húzni, és Wright az ágas-bogas famíliáról és társadalmi előítéletekről szintén mesélni akart, nem csak a szerelmi háromszög teljes életre vágyó csúcsainak vívódásáról. Egyik témakör se kap elég teret.

Szóval ez nem jött össze. A fantasztikus kosztümök, a gyönyörű zene, a mesteri operatőri munka, egy-két nagy fantáziával megvalósított jelenet (például a bál, melyben Anna elcsábul a szintén miscastolt Vronszkij karjaiban) mind-mind elvesznek abban a kakofóniában, melyben Keira szellemi leépülésére kb. 5 perc alatt kerül sor. Jöhet a gőzös.