Az amerikai mozikban az év eddigi legsikeresebb filmje a Förtelmes főnökök rendezőjének vígjátéka, melyben Az ítélet: család című sorozat óta közkedvelt Jason Bateman és a Koszorúslányok óta igen népszerű Melissa McCarthy feszül egymásnak. Nálunk ezt természetesen magyarul teszik.
Úgy tűnik, a pingvinek sosem mennek ki a divatból, ha családi moziról van szó. Már táncoltak, vonultak, szörföztek, idétlenkedtek, úgyhogy éppen ideje volt, hogy egy kicsit hétköznapibb életet is éljenek. A méltán híres angol természetfilmes, David Attenborough vállalkozott rá, hogy hónapokon keresztül kövessen egy, a serdülőkori nagy utazásról hazatérő pingvint, aki végre családot akar alapítani.
Az idei képregényfilm dömpinget április végén elindító Vasember 3. két karakterposztert eresztett szélnek a napokban. A várhatóan bővülő posztersorozat első körben a Don Cheadle alakította James Rhodes karakterét és annak új gúnyáját borítja be a jó öreg szikratengerrel, majd érkezik Guy Pearce, aki egy Aldrich Killian nevű tudóst alakít. Az ő esetében végképp indokolatlan a szikra effektus, de így legalább biztosak lehetünk benne, hogy a Miami Vice időket idéző hajkorona alatt egy nagyon gonosz valaki lapul.
A magyar közönségnek semmi sem drága, ha ismert figurákról van szó: John McClane negyedik visszatérését is kitörő lelkesedéssel fogadták a hazaiak, csaknem 100 millió forintos nyitányhoz segítve a Drágább, mint az életedet. Ezalatt a Lenyűgöző teremtmények itthon sem mozgatta meg a fiatalság fantáziáját, Valentin nap ide vagy oda.
Tavaly még volt - igaz, hogy már csak maroknyi film részvételével -, idén viszont már nem került megrendezésre a Magyar Filmszemle: negyvenegynéhány év után először. Hogy miért? Tarr Béla sajtóközleményben artikulálta a szomorú tutit: NINCS MIT VETÍTENÜNK! NINCS MINEK ÖRÜLNÜNK! Igaz, hogy Andy Vajna ezt a dolgot egészen másképp látja, de a tényeken még ő sem tud változtatni: az első idei magyar film (Nekem Budapest) bemutatójára március 7-ig kell majd várni, tavaly pedig mindössze húsz új magyar film jutott el a mozikba, melyek közel fele kísérleti, kisjáték- vagy éppenséggel dokumentumfilm. Szóval a helyzet nem túl rózsás, de most nem is ezért írok: az Indexnek köszönhetően az elkövetkező napokban ingyen megnézhetjük a tavalyi termés krémjét (ha lehet ilyet mondani), méghozzá mindenféle extrákkal kiegészítve. Lássuk a programot!
Ha esetleg angolul akadozott volna a sztori összehegesztése (erősen kétlem), akkor most megtekinthetitek a Feledés új előzetesét - immáron szinkronnal.
Csütörtök óta megtekinthető a mozikban a Die Hard-széria ötödik epizódja, melyben John McClane (fia oldalán) Oroszországban rak rendet, mert úgy tűnik, hazai terepen már az utolsó rosszfiú is megjavult. A filmről rendesen megoszlanak a vélemények, ellenben a mozikban látott kígyózó sorokat elnézve az emberek még mindig szeretik az öreg McClane-t. Ha te is a rajongók közé tartozol - és miért ne bírnád a koszos-véres trikós fenegyereket? -, és már a filmet is láttad, akkor játssz velünk 2-2 mókás Die Hard-nyereményért!
Bár a finoman szólva is megkérdőjelezhető szabályaik szerint idén is kizártak egy csomó forgatókönyvet (Django Unchained, Amour, Beasts of Southern Wild), azért csak sikerült összeállítaniuk a két ötös listát. Oscar szempontból a fentiek miatt óvatosan kezelendő, de iránymutatónak tökéletesen megfelel.
Egy biztos: a Licoln, Argo, Zero Dark Thirty, Life of Pi, Silver Linings Playbook ötösnek ez alap kellene, hogy legyen, míg a Moonrise Kingdom, The Master és a Looper triónak létszükséglet. Lássuk, kinek sikerült...
A február, azon belül is a munkaszüneti napnak számító President's Dayt megelőző hétvége mindig is jó ugródeszkának számított, de a tavalyi év minden korábbinál nagyobb aranybányát kreált a Valentin nappal alkotott tengelyéből, hiszen három 100 milliós kasszasikernek is táptalajt biztosított. Nem csoda, hogy ezúttal is olyan tumultus keletkezett, amit egy nyári hónap is megirigyelhetne. A számítások azonban éppen ott nem jöttek be, ahol a legkritikusabb volt a februári rajt kifizetődése: a Die Hard - Drágább, mint az életed nyerte ugyan a futamot, de megtérülése valószínűtlen, míg az alkonyati babérokra törő Lenyűgöző teremtmények totálisan félresiklott. Derűs pontot a legfrissebb Nicholas Sparks-adaptáció, a Safe Haven képez, és az év első sci-fije, az animációs Escape From Planet Earthsem rajtolt rosszul.
Jézusom! Ez az új Tarantino-film bizony derült égből jött! Alig pár napja említettük, hogy QT szeretné befejezni a történelmi trilógiáját, de nem gondoltuk volna, hogy már forgatja is. Az előzetesben mintha lennének ismerős jelenetek, de mégis hót originál az egész.
Éveken át panaszkodtunk, hogy Hollywood mennyire elhanyagolja azt a műfajt, melyben találkozhat a látvány, az izgalom és jó esetben az értelem is. A fázás részben érthető, hisz a zsáner nem csupán költségigényes, de alapvetően kockázatos is, úgyhogy ha van valami, aminek jól jött a 3D-forradalom, az pont a sci-fi műfaja, amely az eddigieknél jobban rá tudott gyúrni a látványvilágra - gondoljatok csak az Avatar őrjítő sikerére vagy az amúgy nehezen feltörhető Prometheus anyagi megtérülésére -, s ha már szóba jött a Prometheus: az olyan filmek kritikai és anyagi sikere, mint a Sorsügynökség, a Forráskód vagy a Looper, bizonyítja, hogy a nézők egész nagy hányada nem csak látványt, de tartalmat is akar a pénzéért. Meg aztán ha úgy vesszük, a szuperhősfilmek is rendesen meglovagolják a műfajt. Summa summarum, a sci-fi menetel, és idén több kisebb, de inkább nagyobb zsánerterméket kapunk, mint valaha.
Az alábbiakban röviden bemutatom a legérdekesebbnek tűnőket, és talán spoiler, talán nem, de a cikk végére egy nagy slusszpoént is tartogatok (most meg hová görgetsz?!).
Április 4-én debütál az NBC-n a Hannibal, melyben Will Graham FBI-ügynök (Hugh Dancy) Hannibal Lectertől (Mads Mikkelsen), az elismert pszichiátertől kér segítséget sorozatgyilkosok elkapásában, miközben nem is sejti, hogy maga Hannibal is embereket öl. A tizenhárom részesre tervezett első évad - melyben Laurence Fishburne is feltűnik - pilotját David Slade (Cukorfalat, A sötétség 30 órája) dirigálta, ez pedig az első trailer, amely a vártnál sokkal jobban fest.
Egy újabb nagy hírű és befolyásos szervezet, az American Cinema Editors is megszavazta Eddie-díjuk ez évi várományosait. Nagy meglepetésekre senki ne számítson, az egyetlen furcsa, hogy az animációs kategóriánál nem futotta nekik öt jelöltre.
Wong Kar-Wai új filmjével (The Grandmaster) nyitja kapuit a 2013-as Berlini Filmfesztivál, de a kínai rendező nem csak nehezen megszületett alkotását adja, hanem ő foglalja el a zsűrielnöki pozíciót is olyan kollégákkal körülvéve, mint Susanne Bier, Andreas Dresen, Tim Robbins, Ellen Kuras, Shirin Neshat és Athina Rachel Tsangari.
No végre! Néhányszor már rinyáltam azon, hogy mennyire nem mozgatott meg a Tűzgyűrű első előzetese (pedig a premissza alapján 2013 egyik legjobban várt filmje volt), ugyanis sehol se láttam benne Del Torót, most viszont a Total Film jóvoltából megjelent két vázlat a filmből, és ugyan az egyiken a már látott képsorokból is ismert orosz jaeger, azaz a Cherno Alpha figyel, de legalább atmoszférával rendesen kibélelt környezetben teszi azt, viszont a másik képben már ott van az a perverz játékosság, amely minden Del Toro-filmben tetten érhető.
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt