- SPOILERMENTES -

Az időutazást még nem találták fel, ellenben harminc év múlva már a múlté is lesz: egy tiltott eszköz, melynek segítségével a gengszterek nemkívánatos egyénektől szabadulnak meg, s mivel az akkori jelenben minden test regisztrálva van, ezért a legjobb módszer az eltüntetésre, ha ezt időben teszik. De jobb ha ebbe bele se gondolsz.

Az időben visszaküldött likvidálandókat az úgynevezett looperek várják, akik végeznek velük. Bezárják a kört. Joe (Joseph Gordon-Levitt) is egy ilyen looper, méghozzá az egyik legjobb, s a keze csupán akkor bicsaklik meg, mikor az egyik visszaküldött áldozatban magára ismer. Mármint a 30 évvel későbbi kiadásra (Bruce Willis). A röpke időt kihasználva idősebb Joe megpattan, és ezzel egy különös macska-egér játék veszi kezdetét.

Legalábbis a trailer szerint. És így is van ez rendjén. Minél kevesebb információval ülsz be erre a filmre, annál jobban rabul tud ejteni, és minél kevesebbet töprengsz bizonyos alapvetésein, annál élesebben rajzolódnak ki előtted a karakterek. Hisz a filmet író-rendező Rian Johnson se hülye, tudja ő azt nagyon jól, hogy az időutazás témaköre olyan paradoxonokkal van körberakva, melyekbe nagyon könnyen bele lehet sétálni, és ahogy idősebb Joe mondja: "akár itt ülhetnénk egész nap grafikonokat rajzolgatva", és már meg is ette a fene a cselekményt.

Ezúttal viszont a cselekmény eszi meg az időutazást, pontosabban a szolgálatába állítja, és minő kreativitással, gógyival, mi több: groteszk humorral teszi azt! A film szinte gúnyt űz más időutazós filmekből azzal, ahogy a lehetőségekkel játszik, és hol a néző érzékszerveiből, hol egyes utazókból csinál morbid tréfáinak céltáblát.

De a Looper nem csupán az érzékszervekkel szemben kíméletlen: az agyat és a szívet is megdolgoztatja. Koreai filmekhez hasonlóan keveri a műfajelemeket, de míg azok hajlamosak túlzásokba esni, addig váratlan fordulataival, szokatlan váltásaival - vagy ahogy ezt az okosok mondják: kizökkentő effektusaival - Johnson inkább a néző egyfajta elbizonytalanítására, lecsupaszítására törekszik, aki szinte görcsösen kapaszkodik abba a félelmetesen újszerű, filmszerű látványeffektusokkall teli, de a filmes szokványoktól mentes világba, melyet a Looper jelent. Ebben a filmben egyetlen szereplő, egyetlen momentum, egyetlen érzelmi szál, és végső soron egyetlen képkocka sincs biztonságban. Gyakorlatilag védtelenné tesz annak ellenére, hogy a cselekmény valahol a megszokott út közvetlen közelében zakatol.

De talán pont ezért is olyan jó. Friss és szokatlan, esetenként sokkoló, máskor megindító, de mégsem kiismerhetetlenül öncélú. Minden egyes kizökkentést, minden egyes huppanást egy gyors helyrerázódás követi. Mintha sötétben ülnéd meg a hullámvasutat: soha nem tudod, mikor jön a kanyar, az emelkedő vagy a zuhanás, de azt tudod, hogy a gyors rohanás végén úgy is egyenesbe kerülsz.

Látod? Egy akcióban bővelkedő sci-fi egyéni látványvilágát, akciójeleneteinek frissességét kellene itt dicsérnem (és lenne is mit), én mégis az érzelmi hatást boncolgatom. Tud valamit ez a film: nem csupán jól eltakarni a hiányosságait - mert hát van néhány loophole, nomen est omen -, hanem messze kihangsúlyozni igazi erejét. Adja magát a 12 majom-párhuzam, nem csupán azért, mert mindkét filmben egy elgyötört arcú Bruce Willis lovagolja meg az időgépet, hanem azért, mert hangulatában, atmoszférájában, és érzelmi végkicsengésében ezek a filmek szellemi testvérek.

S hogy adjak némi e világi kapaszkodót: a protézisokkal rendesen megtámogatott Levitt baromi jól adja a fiatal Willist, és ugyan mindketten ugyanazt a figurát játsszák - a manírok tekintetében legalábbis -, ám mégis másak. 30 évnyi élettapasztalat - keserűség, kiábrándultság, hév, szerelem, és a többi, és a többi - választja el őket egymástól, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy kettejük közül az idősebb hozná a bölcsebb döntéseket, mint ahogy azt sem, hogy egymás működésének ismerete, vagy a közös emlékek közel hoznák őket egymáshoz. Sőt.

A Looper fontos film: sok múlhat a fogadtatásán, hisz egy olyan korban készült, melyben csak azok a filmek válhatnak kultikus kedvencekké, melyek kultuszát már jó előre megcsinálták. Félő, hogy a fura, de money shottal nem rendelkező trailer, Bruce Willis futószalagon gyártott szösszeneteivel szemben támasztott előítéletek miatt a közönség elsuhanhat eme film felett, pedig arra ítéltetett, hogy ne csupán a modern kor legnagyobb zsánerfilmjeihez mérjék, hanem idővel ez legyen a mérce egyik alapja.