Themisztoklész (Sullivan Stapleton) 10 évvel ezelőtt végzett Dáriusz királlyal, és ezzel akaratlanul is elindította a fiát, Xerxészt (Rodrigo Santoro) az istenkirállyá válás őrületes útján, és ugye tudjuk jól, hogy annak mi lett a vége. A görög harcos most ismét szembesülhet a perzsák haragjával, kiknek többszörös túlerőben lévő hajóhadát a némileg kielégítetlen Artemisia (Eva Green) vezeti. S miközben Xerxész Leónidasz 300-ávál hadakozik nem messze innen, addig Thermisztoklész hasonló felállásban próbál gátat vetni a perzsák pusztításának - ezúttal a tengeren.

Némileg megkésett már ez a folytatás. 7 évvel ezelőtt, Zack Synder elképesztő stílusgyakorlatának bemutatását kiadós néphisztéria övezte: egyszerre teltek meg a történeti múzeumok és az edzőtermek, és a "This is Sparta!"-t harsogó Gerard Butlerből minden idők talán legtöbbször felhasznált mémje lett. Aztán szépen elcsendesedett a környék, így mire befutott a folytatás (elég erőteljesen felfújt 3D-ben), az egykori rajongók nagyja is átpártoltak az azt karikírozók táborába. 

Mert valóban nehéz üdvözült tekintettel nézni ezt a némileg túlkomponált, agyrepesztő túlzásokkal megpakolt fantasy-t, főleg hogy egy történelmi esemény képezi hátterét, nonszensz erőszak-akrobatikáját pedig komoly arccal előadott szónoklatok kísérik. Mert ha túlzással élünk, akkor két csata között ne egy bogrács mellett zengedezzünk, hanem mittudomén, meztelen férfiak által körbehordott 24 karátos aranypajzs tetején egyensúlyozva.

Az kikezdhetetlen tény, hogy a 300 elegye sajátos (erőszakbalett versus történelmi hivatkozás), méghozzá annyira szélsőségesen merítve, hogy a megidézésre tett minden további kísérlet puszta plagizálásnak hat csupán. Szerencsére eme vád alól ez a folytatás (illetve társfilm) némileg védettséget élvez, önmagában azért, mert folytatás, de ezen felül nem ártott volna némi változatosságot vinni az aprításba, a filmben ugyanis öt nagy akciójelenet van, ebből négy hajókon játszódik, az ötödik pedig egy tengerparton... hajókkal. Most mondhatnád azt, hogy de hisz A birodalom hajnala egy (illetve több) tengeri ütközet krónikája, de talán pont nem a 300-on lehetne számon kérni azt, ha egy kicsit megvariálná a történéseket.

Ugyanakkor üdvözítő tény, hogy az írók (helló, Zack Snyder!) immáron nem pazarolták a nézők idejét azzal, hogy politikai konspirálással próbáljanak további komolyságot kölcsönözni annak, aminek nem lehet: a csaták szüneteit ugyanis a már említett szónoklatokon túl leginkább gonosz párbeszédek (halálról, vérengzésről, hatalomról, stb.) és izomfitogtatások töltik ki, illetve az elsősorban narrátori szerepet betöltő Gorgo királynő (Lena Headey) szaval fel lassításokkal kísért kacifántos sorokat, hogy ezalatt gyorsan ki lehessen surranni a klotyóra, hogy megszabadulj a csörték során túlontúl gyorsan beküldött kóla eredményétől.

A történet tehát egyszerű, mint egy faék, az akciójelenetek pazarak, de meglehetősen monotonok, és egy csöppet megmosolyogtató, hogy miközben mindkét oldalon nagy stratégákról zengedeznek, a perzsák stratégiája általában kimerül abban, hogy "megyünk és zúzunk", és ha esetleg valami váratlan történik, azt mindkét oldal elképesztő fáziskéséssel fogadja, mintha a rengeteg lassítás hatására ő maguk is belassultak volna. Mindezzel együtt a 300: A birodalom hajnala messze túlteljesít az elvárásokon: a reklámfilmek földjéről érkezett Noam Murro gyönyörűen játszik a film világának túldimenzionált esztétikájával, és ugyan a CGI-vértől minden jóravaló filmrajongónak tikkel a szeme, a halálnemek változatosak és explicitek, és hogy a banda mennyire nem gondolta komolyan ezt a filmet, azt jól bizonyítja az a középtájon elsütött szexjelenet, amely inkább hajazott fojtogatásokkal kísért extrém twisterezésre, mint bármire, aminek köze van az erotikához. De felejthetetlen volt, annyi szent. Nem is csoda, hogy a szikrázóan zöld szemű (IMAX-ben kiszúrható a kontaktlencse!), elképesztően szikár Themisztoklésznek csupán akkor lesz zavaros a tekintete, ha a cimbik arról kérdezik, hogy mi történt akkor és ott.

Kövess minket facebookon és twitteren!