Azt hiszem, az egész szerkesztőség nevében kell bocsánatot kérnem, mikor sorra vesszük az idei lemezkritikák számát. Rendesen elhanyagoltuk a zenei rovatot, és ami még szörnyűbb, mindezt az évtized ebből a szempontból talán legjobb évében. Míg ez elmúlt két évben nem is…

Ó, az irónia! 2006 környékén Paul Weitz az American Dreamz premierje után csüggedten hallgatta testvérét, aki arról magyarázott, hogy a vámpírláz végleg kihalt, és Paulnak nem lesz lehetősége régóta dédelgetett vérszívós terveinek megrendezésére. Három év telt el, és egy…

A nyárvégi átmeneti letargia idén is elérte szerkesztőségünket, az elmúlt hetekben meg is kaptuk a magunkét a mulasztásokért és a visszaesett aktivitásért, és ez az írás is jócskán vesztett már aktualitásából, de egy még jelentősebb hiányra is emlékeztet: nem esett még…

A pénteki napon a három P-betűs koncertre vetettem be magam, és bár a kötelezőt mind hozta, igazi meglepetéssel nem tudtak szolgálni. A Primal Scream helyenként megfáradtan, időnként magára találva darálta a Rolling Stones párhuzamokért ordító klasszikus rocktémákat,…

Két évvel ezelőtt a Szigeten kiderült, hogy elég megpillantani egy arra járó világsztárt, és még egy akciós csajból is kibújik az agyatlan egysejtű. Idén első kézből tapasztaltam, hogy a jelenség akkor is előidézhető, ha az általunk legnagyobbra tartott zenészek egyikével a…

Az idei Sziget első napja nem sok meglepetéssel szolgált: a színpadok, sátrak, elvetemült fesztiválarcok és az ismerős arcok mind ugyanott álltak/feküdtek, mint ahol tavaly hagyta őket az ember. A tömeg talán nagyobb volt egy megszokott első naposnál, és az Arany Ászok is eltűnt,…

2009. július 24. 20:00 – a Syma csarnok színpadjára Brüno totyog ki. Később kiderül, hogy Alec Empire az, aki röviden (egy 30 perces set keretében) játszik nagyon hangos, nagyon zúzós, és helyenként még annál is inkább öncélú kortárs-pszichedelikus-elektro-punkot. De ez a…

Az idei Depeche Mode koncert nem volt jó. 2006. június 12-én a brit zenekar zuhogó esőben, teltház előtt adott gyönyörűen megkoreografált és színészi profizmussal eljátszott koncertet a Puskás Ferenc Stadionban Anton Corbijn* nagyszerű vizuáljaival megtámogatva. Három évvel…

1968 novemberében az akkor 11 éves Richard Curtis olyat tett, amit kevés iskolás vállalna be enyhe idegösszeroppanás nélkül: a megszokottnál egy órával korábbra állította az ébresztőt. A vakmerő lépés hosszútávon kifizetődő volt: miután hatvan percig állt a radiátor…

John Connor. Kyle Reese. Eltaposott koponyák. „Visszatérek.” „Nincs végzet, csak ha bevégzed.” Rengeteg szállóigévé vált mondat, kultikus imádatot övező karakterek és gépek: ez alkotja a Terminator Salvation vázát. De csakúgy, mint a filmben szereplő kezdetleges…

Manapság, amikor a forgalmazók már a megjelenés előtt kultfilmnek titulálják saját terméküket, jól esik visszaemlékezni arra a korra, melyben még jelentett valamit ez a szó. A kult a reklámzsargon része lett, kiveszett belőle az a titokzatosságot és minőséget sugalló jelentés,…

Spoilermentes kritika, melynek írója megszámlálhatatlan alkalommal olvasta és kívülről ismeri Alan Moore Watchmen című könyvét, de mindent megtett, hogy objektíven álljon hozzá a filmadaptációhoz. Ez sült ki belőle. Isten áldja Zack Snydert. Aki egyszer végiglapozta Alan…

Mikor alig egy órával ezelőtt elkezdett pörögni a stáblista a Revolutionary Road végén, csak annyit mondtam magamban: végre. A film két óra sem volt, végigülni mégis az örökkévalóságnak tűnt, és a blog hasábjait olvasva nyílvánvaló, ezzel az érzéssel nem voltam egyedül. A…

Hájpolt brit elsőfilmesek rovatunk legújabb részét olvashatják. Írhatnék horror rendezőket is, de a Hunger (bár címe ideális lehetne egy hi-concept gorefesthez) legfeljebb társadalmi és lelki szinten sokkol: középpontjában a bebörtönzött IRA aktivisták 1981-es…

Őszintén bevallom, nem vagyok bölcsész. De ha az is lennék, biztosan nem Kosztolányi style over substance lírája vagy sovány és egyszerű regényírói munkássága lenne a kedvencem. A Tréfa című novella üdítő kivétel – brutális, enyhén szürrealizmusba hajló…