John Connor. Kyle Reese. Eltaposott koponyák. „Visszatérek.” „Nincs végzet, csak ha bevégzed.” Rengeteg szállóigévé vált mondat, kultikus imádatot övező karakterek és gépek: ez alkotja a Terminator Salvation vázát. De csakúgy, mint a filmben szereplő kezdetleges halálosztók esetében, itt sincs semmi élő, mely összekösse az elemeket – az egész rideg és szintetikus.
McG biztosra akart menni, nem rendezett hát új filmet. A negyedik terminátor epizód hivatalosan nem kapott sorszámot, ez így van rendben: nem viszi tovább a franchise szellemét, inkább egyfajta best-of lemezként összefoglalja az eddigi eseményeket, kínosan erőltetett módon sűrítve egymás után a különböző kikacsintásokat és utalásokat, melyek hiába szolgálnak pillanatnyi félmosolyokkal, mégis kizárólag Cameron mesterművei iránt ébresztenek nosztalgiát, ebben a világban nem marasztalnak.
A karakterek sem túl vendégszeretőek: marcona katonák ők, látszólag ugyanannyi érzelemmel és mélységgel, mint ellenfeleik, kapcsolataik parancsok osztogatásában - és leginkább megtagadásában - merülnek ki. John Connor sem olyan vezető, mint amilyennek a legendák alapján gondoltad: saját messiás szerepével való obszessziója és annak be nem váltásától való félelme belülről emészti fel, és elszigeteli a világtól a férfit. Christian Bale és Sam Worthington profizmusa (utóbbiból jövőre sztár lesz, Cameron nevét pedig örökre imába foglalja az ausztrál színész) mégis elérik, hogy aggódj ezekért az izomkolosszusokért, akik két órán keresztül fáradhatatlanul lőnek és ordítanak, Anton Yelchin pedig a Star Trek után ismét ellopja a showt.
Spoilerezni nehéz lenne, hiszen magát a cselekményt leginkább a totális káosszal lehetne jellemezni. Nem az ítélet napját követő posztapokaliptikus társadalomra gondolok itt, hanem az emberi és gépi oldalról minden logikát nélkülöző döntésekre és tettekre. Felejtsd el Arnold kíméletlenül számító, ragadozó tekintetét, a rideg racionalitást, mely a terminátorok vörös retináiból (és fegyvereik csövéből) árad: McG világában a gépek mesteri terve ezernyi véletlenen és saját maguk legyőzésén alapul, de az egészben nem is az operáció iszonyatos banalitása a legidegesítőbb, hanem hogy úgy-kell-a-saját-gépeik-szájába-rágni-az-egészet. A műtőszobás jelenet az egész franchise legmélyebb pontja.
Persze a SkyNetnek így sincs oka aggodalomra, mert az ellenállás szemmel láthatóan mást sem csinál, mint újabb és újabb embereket küld a halálba. Helikopterek, vadászrepülők, kommandós csapatok hullanak a nagy semmiért, és a vezetés nem hogy újragondolná a taktikát, a szervezettség látszólag az útszéli fosztogatók szintjét súrolja (egy párbeszéd a filmből: „Connor, maga megtagadta a parancsot és veszélybe sodorta az egész ellenállást.” „Én szívesen elvállalom az új küldetést.” „Köszönjük Connor, jó munkát végzett.”).
Ezek az öngyilkos akciók a néző számára viszont szórakoztatók, hiszen ha valami pozitívat kellene mondanom McG-ről, az az akciójelenetek látványos levezénylése lenne. Itt sem mutat semmi újat, az FX mesterekre bízza a munkát, de kétségkívül a film legélvezetesebb pillanatai közé tartoznak a számtalan új terminátort felvonultató tűzharcok és üldözések. Hát még ha gondolkodtak volna a küzdő felek...
A Terminator Salvation bizonyos megközelítésből a cameroni technoparanoiás horror továbbfejlesztésének tekinthető: a negyedik részre nem csak fizikailag mosódtak el a határok ember és gép között, a gondolkodásmódok is keveredtek, a rideg, áldozatokkal nem törődő katonaság és a logikátlan, egyénekre fókuszáló SkyNet élet-halál harca gyilkos iróniával szolgálhatna, de az undorítóan gyáva és hatásvadász forgatókönyv, valamint a teljesen jellegtelen rendezés (McG legmarkánsabb ismertetőjele továbbra is a neve marad) nem engednek teret sem a világ, sem a karakterek érdekesnek induló problémái – a messiás öntudatából adódó őrülete és az identitáskrízisben szenvedő bűnöző vezeklésvágya – felépítésének. Szörnyű, de igaz: nem kizárt, hogy Michael Bay rendezi a nyár jobbik óriásrobotos filmjét.
Az első részből áradt a gyilkos fém szaga.
Ez már csak műanyag.
Second opinion: aeon flux kritikája.