4 hónap, 3 hét és 2 nap. misztikus cím. mégis, mi tart ennyi ideig? mi lehet olyan fontos, amit napi szinten számon kell tartani? pontosan ennyi idő telt el a fogantatás pillanatától kezdve egy abortusz végrehajtásáig. 4 hónap, 3 hét és 2 nap nem más, mint egy létrejött, de ki nem fejlődhetett emberi élet hossza.

cristian mungiu eleve kényes témához nyúlt, helyzetét csak tovább nehezíti, hogy szerzői filmet készített. mindig nagy a kockázata annak, ha a direktor saját forgatókönyvét álmodja vászonra, mert az alapanyag mind tartalmában, mind mondanivalójában megsérülhet, ha nincs a háttérben megfelelő rendezői koncepció.
jelen esetben szerencsére nem ez történt, a román produkció a tökéletesség eleganciájával válik az év legjobb, érzelmileg legfelkavaróbb filmjévé. ennek a kijelentésnek azonban súlyos ára van: a néző lelkének egy piciny darabja, melynek elvesztésére csak a stáblista legördülése utáni rezignáltság emlékeztet.

romániában 1987-et írnak. a ceausescu-rezsim az utolsókat rúgja, de még javában zsigereli a haldokló országot. a pusztulás nyomai a fakó utcákon át, a színtelen lakótömbökön keresztül a zord kollégiumi szobákig mindenhol fellelhetők. az itt élők azonban alkalmazkodtak a nyomorhoz: élnek, éreznek és kihasználják azt a kevés lehetőséget, ami adódik. főszereplőnk, otilia (anamaria marinca) kalauzol minket végig az adott éra jellegzetességein. az egyetemista lány a film expozíciójában még elsősorban reprezentatív célú karakter, az operatőr az ő lába nyomát követve festi le fent boncolt jéghideg, elidegenítő miliőt.
az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik, hogy a zsenialitás legalább annyira köszönhető oleg moto bravúros képeinek, mint mungiu bátor rendezésének, és a szikár, sallangmentes forgatókönyvnek. a jelenetek hosszúak, a vágás minimális, és nincsenek fix beállítások sem, így a kamera gyakorlatilag a nővel együtt mozog és lélegzik. az aláfestő zene hiánya tovább hangsúlyozza a fényképezés különlegességét. a cselekmény dokumentarista stílusban, a valóság természetességével bomlik ki, a spontaneitás érzése felismerhetetlenné maszkírozza a filmszerűség jegyeit. az elhangzó mondatok következetesek, de nélkülözik a mesterkéltséget, így a nézőnek végig az az érzése, ő is az események részese.

a bonyodalom megjelenésével az alkotás háromszereplős kamaradrámává alakul. a hotelszobában játszódó snittekben vibrál a feszültség, a zavarba ejtően tökéletes beállítások és párbeszédek hihetetlen érzelmi magaslatokat ostromolnak. a férfi távozását követően otilia karaktere végre igazán hangsúlyossá válik, mivel a film a történteket az ő lelkiállapotának boncolgatásával értékeli. a fényképezés módjának ismeretében ez merész húzásra vall, mert hiteles alakítás hiányában a gondosan felépített realizmus kártyavárként omlik össze.

anamaria marinca játéka azonban döbbenetes: arca olyan, mint egy nyitott könyv. szavak nélkül, a fokozatosság eleganciájával jeleníti meg a megalázottság, és azt övező kétségbe esés minden mozzanatát. film csúcsjelenete egyértelműen a vendégség, melynek 10 percében végig a lány alakja van a középpontban. mindenki kedélyesen beszélget valamiről, míg ő az átélt borzalmak súlya alatt kis híján összeroppan. a sokk következtében otilia minden értéket megkérdőjelez, és még a szeretett férfitól is elmenekül. érzelmi válságát övező bolyongását zaklatott képek festik le, az éjszaka zord sötétjében lemaradozó kamera pedig pattanásig feszíti az aggódó néző idegeit. a nőt egyedül küldetéstudata hozza vissza a valóságba, melynek végül eleget is tesz.

A 4-3-2 hajszálpontos dokumentációja a szocializmus intézményének, mégis mindenki számára tökéletesen átélhető és átérezhető marad. konklúziója impliciten megbújik az ábrázolt szereplők viselkedésében és motivációiban. a lelki törést bemutató zárókép csírájában fojtja el az esetleges feloldozás lehetőségét, így a két nő retinába égő alakja kőkemény rendszerkritikát is megfogalmaz.

Eredetileg úgy volt, hogy zsé regél majd a pénteki zúzdáról - végtére is az ő karácsonyi ajándéka volt :) -, de úgy döntöttem, inkább letudom én, amíg még vivid az élmény. Mert nem semmi élmény volt, az tot sicher, ahogy osztrák kollégáink mondanák. Megjegyzem, ez csak részben a fellépők érdeme.

Ős SlipKnoT-rajongóknak valószínűleg mennybemenetel volt a péntek esti gig, viszont akik az All Hope Is Gone számaira voltak kíváncsiak az All Hope Is Gone turné bécsi állomásán, azok elég nagy pofára esést voltak kénytelenek elkönyvelni. Sőt, a banda a Subliminalt is hanyagolta: a két albumról összesen négy szám - négy sláger zendült fel (Before I Forget és Duality az utóbbiról, Psychosocial és Dead Memories az előbbiről), a szűk 70 perces fellépés nagyját az első két album gyeplőt vesztett ámokfutásai töltötték ki, melyet a közönség látványos tömegsporttal honorált.

Kár is lenne szépíteni a közhelyet: a SlipKnoT zúzott. Hozzájuk képest még a Machine Head erőteljes headbangelése is visszafogott szalonprodukciónak tűnt (ők az Old breakbeatesített(!) változatával zártak, ami szintén egy ősklasszikus). A kilenctagú banda intenzíven teljesített a színpadon (álarcban, természetesen), mind közül a két ütős hangszer mögött parádézó figurák csinálták a legnagyobb show-t - lévén nekik volt a legkevesebb dolguk, egyszer nyakba akasztott pergődobbal meneteltek, mint a kisdobosok, máskor baseball ütővel verték az üstdob oldalára aplikált söröshordókat; időnként a dj is átszánkázott a színpadon, hogy az egyik, hidraulikával felszerelt és ide-oda forgó, föl-leemelkedő szerkón lógjon vagy a hangfalak tetején hintázzon. Banánt neki.

Egy pörgő-forgó poént a középső dobszerkó is bevetett a visszatapsot követően, de a fellépés inkább szólt a zenéről, mint a látványról. A Stadthalle hangosítása szerencsére van elég jó ahhoz, hogy a káoszmetálból ne legyen kásametál, de mikor kilenc zenész indít összehangolt támadást a bpm és a decibel ellen, abból nem mindig könnyű értelmet kisilabizálni.

Nem mintha ez a közönséget egy csöppet is zavarta volna: ha jobban belegondolok, utoljára a khm, Saragosa Band koncertjét láttam ülőhelyről még valamikor a 80-as években, de mivel a tomboldába már nem kaptunk jegyet, így kénytelenek voltunk a nyugdíjas páholyból figyeni a pankrátorok lenti küzdelmét. Az élmény korántsem volt ciki, sőt! Elképesztő volt a tízezres, együtt mozgó, üvöltő, néha körkörösen rohangáló, máskor rögtönzött küzdőtereket alkotó, majd teljes erőből a kör közepére rontó tömeget figyelni, mi több, a jegyünk kb. egy vonalban volt a színpaddal, így meglehetősen sajátos perspektívából - oldalról - láthattuk az eseményeket, de nem csak azt, ami a színpadon zajlik, hanem azt is, ami mögötte. Komoly, mintha backstage passel rendelkeztünk volna. Állomásozott is egy bácsi az ülőhelyek szélén, aki állandóan beljebb zavarta az embereket, akik a színpad oldalán függő hangfalakat megkerülve kvázi hátulról szerették volna látni a koncertet.

Az esemény kezdési időpontját 19.00-ra írták ki, mi 19:45-re érkeztünk, akkor már javában a Machine Head játszott (szóval az első guestről, a Children of Bodomról sikerült lemaradni). Úgy tűnik, az osztrákok sokkal komolyabban veszik a kezdési időpontokat, mivel a MH és a SK között sem volt tú nagy pauza - de azt látnotok kellett volna, hogy a befüggönyözött színpad mögött mit műveltek a roadok. Mi láttuk. :)

A rég várt hivatalos előzetes elvileg a THE DAY THE EARTH STOOD STILL előtt debütál (talán nálunk is), addig is prezentálnánk öt új promófotót a 2009. májusában bemutatandó WOLVERINE-ből. Boruljatok le szépen a partra szálló Logan nagysága előtt!

2009 februájában kerül a japán mozikba Michael Arais első játékfilmje, a HEAVEN's DOOR, amely a Til Schweiger főszereplésével készült KNOCKIN' ON HEAVEN'S DOOR kvázi japán remake-je. Maga a project talán annyira nem is lenne szájnedvesítő, de a TEKKON KINKREET-hez hasonlóan Arais ezúttal is a Plaidet kérte fel a film zenéjének megírására: a soundtrack album december 20-án jelenik meg Japánban, s remélhetőleg később más régiókba is eljut. A hivatalos oldalon meg lehet lesni a film előzetesét, amely már kínál némi belefülelési lehetőséget a film zenéjébe, sőt érdemes utána rákattintani az "About the Movie" linkre, amely egy új oldalt nyit meg, mely alatt további szemelvények szólnak az albumról.

Csak a hét vége felé vártuk az első nagyobb bejelentéseket, de az International Press Academy (Satellite Aawards) mindenkit beelőzve tegnap közzétette idei jelöltjeit. A THE DARK KNIGHT nem nagyon szerepel a fontos kategóriákban, ami meglepő, az AUSTRALIA és a CHANGELING szintén hiányzik, ami már nem annyira meglepő (a kritikák alapján). Ugyanakkor személyes kedvencemet, a THE VISITOR-t 3 kategóriában is nominálták, ami jó hír. Úgy tűnik, az áprilisi minibemutató azért jó sok emberben hagyott nyomot. A Satellite igazából felemás precedens, hisz a tagok még több filmet nem tudtak megnézni (pl. a GRAN TORINO-t), így az Oscarig még sok minden változhat.

Motion Picture, Drama

Amerikában már átlépte a 100 millió dollárt az ALKONYAT bevétele, csütörtöktől már a hazai mozik is nyomatják a vámpírfiú és a tinilány szerelméről szóló filmet. Ha megnézted a filmet, s szívesen olvasnád a könyvet, hallgatnád a CD-t vagy viselnéd a pólóját (főleg, ha lányból vagy), akkor most itt az esélyed, hogy ezek közül valamelyiket hazavidd! Az SPI-jal közös játékunkon 3 db női pólót (egy S, egy M és egy L méretűt), 2 db Alkonyat könyvet és egy filmzenei CD-t sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak az alábbi, nagyon egyszerű kérdésre:

A film végén, a táncjelenetben látszódik-e Edward tükörképe a vizen?

A megfejtéseket az aeon_flux@freemail.hu címre kérném, méghozzá névvel, pontos címmel ellátva. A játék december 21-én, éjfélkor zárul. Sorsolás: másnap. A nyereményeket postán küldjük el. Figyelem: az ez e-mail tárgya legyen "alkonyat", csak valódi névvel és címmel ellátott megfejtéseket fogadhatok el. Kéz és szemfogtörést.

Simán lehetne A MÁSOK ÉLETE társfilmje, hisz Cristian Mungiu szociál-realista drámája is az átkos korszakban játszódik, melynek lenyomata még ott díszdeleg nem csak a régi épületek falán, de az emberek lelkén is. Mégis, számomra ez a film váltotta ki a nagyobb hatást, mivel hiányzott belőle mindaz az audiovizuális pluszhatás, ami miatt egy filmet filmnek érzünk, bármennyire torokszorító és átérezhető - hatásos vagy hatásvadász.

Ez érdekes probléma, ugyanis a 4 HÓNAP, 3 HÉT, 2 NAP is zseniálisan megkomponált képekkel dolgozik. Cinemascope-ban felvett, pontos nyitásai, lassú svenkjei, acélos színei Fincher hideg precizitását idézik, s ez a bámulatos távolságtartás valójával delejezett.

Szegény én. Hisz önmagában a történet is földbe hengerlő, s nem csupán azért, mert kegyetlenül életszerű (köszönhetően valamennyi színész kiváló munkájának és a párbeszédek realitásának) és kényelmetlenül ismerős (a helyzet csak egy fokkal volt rosszabb keleti szomszédainknál), hanem azért is - és ez piszkosul váratlanul ért -, mert feszültebb, mint bármelyik thriller, amit mostanában láttam.

Fölösleges lenne elemezgetnem a tetteket, boncolgatnom a karakterek lelkivilágát: a megfelelő következtetést úgy is le tudjátok vonni. Már ha meritek. Igazi mestermű.

(Már megint a CORNERfilmet promózom - de hát aki megérdemli, az megérdemli :) -, de a film hamarosan kijön DVD-n, méghozzá meglepően klassz kiszerelésben, jó áron. Ne hagyjátok ki.)

Más esetben azonnal blogot ragadtam volna, de igazából a Vista szapulása legalább annyira fárasztó, mint amennyire közhelyes, végül az eset furcsasága késztetett arra, hogy megosszam veletek.

Tegnap este egyik pillanatról a másikra eltűnt a munkakönyvtáram tartalmának 95%-a. Ahol korábban egész szakmai életem lenyomatát őriztem, 21:39-kor csupán néhány és azok megfogyatkozott tartalma maradt. Először azt hittem, rosszul látok. Aztán arra gyanakodtam, hogy az alvó állapotba merült gépezet nem tért magához rendesen (az energiatakarékos képernyő-megjelenítés sem változott ragyogó normál módba), szóval eszközöltem egy újraindítást. A fájlok, könyvtárak ugyanúgy M.I.A. maradtak. Ekkor kezdtem kétségbeesni: eszembe jutott pl. az a húsz perces rövidfilm, amihez hallás után izzadtam ki timecode-os magyar feliratot - természetesen nem volt sehol, ugyanis az egész könyvtár eltűnt, ahol annak lennie kellett.

Mozgósítottam az informatikához némileg konyító cimborámat, aki azonnal bevette a kérdéskörbe egy másik haverját, akinek töténetesen IT-vel foglalkozó cége van. Először megnéztük, minden rendben van-e a hardverrel: a diagnosztika szerint 100%-osan jó a rendszer. Akkor még ez volt a jó hír. Utána felraktunk egy Undelete névre hallgató programot, ami pontosan azt teszi, amit a neve sugall. Hosszú, gyötrelmes várakozással teli órákat követően a program összeszkennelt vagy 40.000 törölt file-t, köztük a munkámmal! Random lehívtam egy-két fájlt, úgy tűnt, szépen és jól működnek. Némi örömködés következett, aztán rákerestem a fenti kisfilm feliratára - lévén még aznap este le kellett volna adnom: nem votl sehol. Vertem a fejemet a falba, de azért elindítottam a full helyreállítást.

Újabb csigalassúságú órák következtek, aztán a Windows Vista gondolt egyet, hogy kissé felkavarja a várakozás állóvizét, bedobott egy automatikus frissítést, amit ugyebár kérdezés nélkül telepít, s ha végzett, akkor nem adja a kezedbe a választás lehetőségt, hogy majd akkor induljon újra a masina, amikor te szeretnéd: a rebootot maximum 4 órával halaszthatod el. Mivel épp hajnali fél három volt, így inkább nem választottam a lehetőségek közül, gondolván a nyitva hagyott kérdésre csak nem ad magától választ. Milyen naiv voltam... Vártam azért még fél órát, s mikor megnyugodva konstatáltam, hogy a gép nem indul újra, elvonultam aludni.

Néhány óra múlva persze felvert az aggodalom, nem is alaptalanul: mikor ránéztem a gépre, láttam, hogy természetesen újra indult. Mondtam magamban, anyád, majd azt is mondtam, oda se neki, mivel az Undelete típus szerint válogatja szét a prgramokat, s a .doc-ok, .xls-ek és .txt-k már visszajöttek, a többit megpróbálom újra visszanyerni.

Igen ám, de ekkor jött a hidegzuhany: a visszanyert fájlok megint eltűntek! Ugyanúgy, ugyanaz a csonka könyvtár fogadott, ami tegnap este. Kínomban röhögtem, aztán kezdtem újra a recovery-t. Igen ám, de a recovery recovery-je már súlyos adatvesztéssel jár (mint kiderült, az első kör sem volt tökéletes, csak pont sikerült olyan fájlokra kattintanom, melyek megúszták a roncsolódást) - szóval amit második körben visszanyertem, az totális hulladék.

Téptem a hajam, informatikus ismerőseim értetlenkedtek, szóval hívtam a Microsoftot. Ők szépen felvették az adataimat, ajánlottak némi spamet (de komolyan), majd amikor kiderült, hogy az op.rendszert notebookkal együtt vettem (OEM), átirányítottak az Acerhez, lévén a telepítésért ők a felelősek. Felhívtam az Acert, ahol egy meglehetősen türelmetlen fickó (egyszer nem hagyta, hogy végigmondjam a problémámat) lekezelt annyival, hogy adatvesztésért ők felelőséget nem vállalnak, meg ilyen problémáról ők még nem hallottak, meg mit gondolok, mit tud ő nekem segíteni, mikor eltűntek a fájlok, varázsoljon? Aztán meggyanusított, hogy őrizetlenül hagytam a gépet, más fért hozzá, magában pedig valszeg azt feltételezte, hogy én voltma a hülye és felelőtlenül törölgettem, most pedig máson akarom elverni a balhét. Mint kiderült, ők maximum elromlott DVD-lejátszót tudnak szerelni, az úgy kioasztott gépekre nem vállalnak semmiféle garanciát vagy szervizt, melyekre megvásárláskor programgyökök vannak telepítve és a júzernek kell fél napokat rászánni az installra az életéből, mire használható(?) masinához jut. Akkor búcsúztunk el egymástól, mikor felajánlotta, hogy küldd egy futárt a gépért, de ha kiderül, hogy nem hardveres a hiba (ezt jeleztem is neki, idézve, hogy megviszgáltuk a winchester állapotát), márpedig ő innen messziről is látja, hogy nem lehet az, akkor a futárdíjat és a szervizt is kifizettetik velem.

Mintha eddig nem szívtam volna eleget. Jöhetnek a tanácsok és a tapasztalatok.

Ezen a héten egy különleges filmkvíz kerül a terítékre. A Cinema Sequence úgy működik mint egy szólánc. Feltesz egy kérdést, hogy ki játszik az adott filmben, és a felsoroltak közül kell kiválasztanunk a helyes választ. A következő körben pedig a megjelölt színészhez kapcsolódó filmcímet kell kiválasztani a listáról. Ezután pedig megint a filmhez kell párosítanunk egy nevet, és kezdődik mindel elölről. Ha megszakad a lánc, akkor újra kell kezdenünk. A cél, hogy sorozatban 10 helyes választ adjunk(ami nekem nem sikerült, 8 volt a max), ha ezzel megvagyunk akkor jönnek a régifilmes, és villámkérdések.

A 2000-es év második hat hónapja több mint dupla annyi sikerfilmet számlál, mint az első. Az InterCom három, a UIP két bemutatóval volt jelen január és június között. A két forgalmazó közül végül utóbbi kerül ki győztesen az eladott jegyek terén a tárgyalt filmeket tekintve, noha a tizenhat 200 ezer néző feletti produkció soraiban az InterCom képviselteti magát nagyobb számban. Az év bajnokát már felavattunk legutóbb, de a nyár további amerikai sikerei csak ezután csörtetnek be a magyar filmszínházakba.

2000, 2/2
Maximus végül július első hetében visszavonulót fújt, hogy átadja a toplista vezető pozícióját a UIP újabb monstrumának. A MISSION: IMPOSSIBLE II alkotói, fittyet hányva a fizika törvényeire és Hollywood egyéb ellenségeire, az X-MENt megelőzve tálalták a nyár No.1 szuperhősét Tom Cruise személyében. Az első résztől merőben más lehetetlen küldetés világszerte túlteljesítette az 1996-os epizódot, s ez nálunk sem volt másképp: a 405 ezer látogató közel 10%-kal több, mint az előzményé, s ezzel Cruise a magyar mezőnyben harmadik legnépszerűbb filmjét avatta az ESŐEMBERt és a KOKTÉLt követve. A film+ csatorna gyöngyszemeinek egy jól bevált alaptörténetét (vájrusz a világra) a hozzá párosuló bombasztikus akciójelenetek tehát épp elég emberrel feledtetni tudták, annak ellenére, hogy ezúttal még szinkron sem társult a csinnadrattához. A narancs színvilág és Ethan Hunt Oakley napszemüvege jó mélyen belevésődött a közönség agyába, ám a 2006-os harmadik eresztés már semmi jellegzeteset nem hordozott magában, így akik a de palmai feszültséget vagy a wooi akciót keresték, csak egy színész one-man-showját kapták. Ez nem is tetszett nekik, így tetemes, 70%-os elpártolást figyelhetünk majd meg. Egy héttel később, a nyár legközepén a heves akciókat egy kis romantikus könnyedséggel kívánta levezetni a magyar néző, s ezt az igényt Edward Norton rendezői debütje, az ÉG VELÜNK! elégítette ki közel 150 ezer érdeklődő számára. Két héttel később megint az egyik legnagyobb hollywoodi sztár állt a rajtvonalhoz, s bár A HAZAFI címre fejüket felkapó ősmagyar hitűek egy fia Petőfi Sándort, Dugovics Tituszt, de még egy Rózsa Sándort sem találtak a vásznon, azért pár tucat híján 200 ezren drukkoltak a ködös Albion Mel Gibson meghitt családi nyugalmára törő gaz tisztjeinek vesztéért. Júliusban tehát az InterCom két filmmel sem tudta beérni a UIP blockbusterét.

Augusztusban filmáradattal kényeztettek bennünket a forgalmazók, a legnagyobb érdeklődést pedig a 17-én startolt TOLVAJTEMPÓ váltotta ki. Nicolas Cage harmadik bruckheimeri akciómozija éppen maga mögé tessékelte a négy évvel korábbi A SZIKLÁt, ám jelentősen elmaradt a CON AIR 1997 nyári performjához képest. A film, amelyben néhány szépen fényezett metál váz sokkal dögösebb, mint Angelina Jolie, s Cage még egészen másféle sérókkal kísérletezgetett, 270 ezer ember előtt süvített el a multiplexekben. Coppola mester unokaöccsével legközelebb csak hét év múlva találkozunk újra, amikor is a Disney családi szórakoztatóiparában találja meg önmagát. A járgányfutammal egy napon indult be a CSIBEFUTAM is. A szökésre szövetkező szárnyasok - igen szellemes reklámkampánnyal a hónuk alatt - lassú vízként mosták a mozik partjait, mígnem 153 ezren fizettek be gyurmatyúkokra. Egy hét sem telt bele, s a újabb nagy név kényeztette a hálás hazai közönséget. Akadtak még, akik ekkortájt is a HATODIK ÉRZÉKben lesték Bruce Willis minden, meghallgatásra amúgy gyakran nem találó szavát, ő máris éles műfajváltással kerekedett ismét a toplisták élére: a BÉRGYILKOS A SZOMSZÉDOMat némi megszokott tilitoli után prezentálta a Best Hollywood, s AZ ÖTÖDIK ELEM óta legjobb eredményükkel büszkélkedhettek el, hiszen a decemberig műsoron tartott fekete komédia trükkös szálaiba 318 ezren bonyolódtak bele országszerte. Willis ezt azóta csak a TÚL A SÖVÉNYENnel volt képes meghaladni, játékfilmjei innentől heves hullámvölgyet vázolnak. Jonathan Lynn filmjének arcátlanul semmi újat nem kínáló folytatása 2004-ben, bár nyomába sem ér az első résznek, még így is messze többeket érdekel arányaiban Magyarországon, mint szinte bárhol máshol a világon. A nyarat az év egyik nagy amerikai sikere zárta. A VIHARZÓNA azonban Pannónia szikes földjén megfeneklett 104 ezer nézőnél, így a tengerentúlon a függetlenség napján indult filmek csatájának végkifejlete errefelé ellentétesen végződött, hiszen a hullámok mellett Gibson is Clooney felébe kerekedett.

Az őszt az InterCom egy vígjátékkal köszöntötte, s szeptember eleje bizony azóta is kiváló időpont eme műfaj képviselőinek. Igaz ugyan, hogy a GAGYI MAMIban nem csak a mami volt gagyi, de abszolút leszűrhető a 268 ezres közönségből, hogy Martin Lawrence humora nagyon is egy hullámhosszon volt és van is az itteni igényekkel. Volt, mert ezután komédiái már nem lépik túl a 200 ezres nézőhatárt (leszámítva az akcióval és Will Smithszel vegyített BAD BOYS II-t), és van, mert alkalomadtán a kereskedelmi csatornák formás nézettségre tesznek szert egy-egy opusával. A 2006-os második rész már errefelé is túl gagyi volt, 59%-os elmaradással kellett az InterComnak szembenéznie. A harmadik rész forgatókönyve a hírek szerint már javában készül. A gagyi mamit a gagyi Freddie Prinze Jr. követte egy héttel később. A PASIK ÉS CSAJOK csupán három hónap pihenőt hagyott a minden idők legidiótább magyar címeivel megvert színész rajongóinak a RÁD VAGYOK KATTANVA után, s ez a 105 ezer eladott jegyet még impozánsabbá teszi, főleg, hogy amúgy egy hazájában rendesen elhasalt filmről van szó. Szeptember 21-én Kevin Bacon játszott itt a piros, hol a pirost Elisabeth Shue-val és a nézők idegeivel. 179 ezren kívánták megtapasztalni, milyen ÁRNYÉK NÉLKÜL, de többnyire csak az amúgy egészen kiváló vizuális hatásokban gyönyörködhettek, mivel a tudomány és a fantasztikum hamar kiveszett Paul Verhoeven filmjéből, átadva a helyet az esztelen öldöklésnek és kergetőzésnek.

Októberben aztán háromszorosan is a vígjáték mellett tette le voksát a nép. 5-én újfent az egyik legkasszabiztosabb sztár, Jim Carrey érkezett az akcióval és feszültséggel megterhelt magyar lelkek megmentésére. Ám hiába duplázta meg saját lelkét a Farrelly fivérek negyedik művében, Renée-nek most több kellett, mint egy 'helló'. Az ÉN ÉS ÉN MEG AZ IRÉN nem érhetett a színész magyar földön legnézettebb filmje, a HANTA BOY nyomába 339 ezer jegyváltójával, de az InterCom ezüstérmesét köszönthette benne a 2000-es évre. A későbbiekben még vendég lesz Carrey a sikerfilmek között, de a meghasonlott rendőrnél egyik szerepe sem vonz már több érdeklődőt, míg Zellweger kisasszony majd csak ezután sújt le tollával a honi box office nagykönyvébe. Hiába lett azonban ő és ő meg a nő október nyertese, a UIP megduplázta a tétet és megint nyert. Egy hét múlva szállították ők is a júliusról váratott vígjátéksikert, és a HORRORRA AKADVA, AVAGY TUDOM, KIT ETTÉL TAVALY NYÁRSON, ahogy hazájában is, messze túllépte fő forrásanyaga közönségét. Hiába intett arra korábban a Wayans testvérek két legelvetemültebb példánya, hogy ne légy barom, ők a legtöbbet kihozták ebből a jelzőből, s ami azt illeti, még akadt is a végeredményben valami, ami nem sérti vérig a paródia fogalmát; ezt a 263 ezer mozinéző nagyobb része talán nem is vitatja. A folytatások már teljesen elvesztették az első epizód hatásosságát és egyben a nézők több mint felét is: a HORRORA AKADVA 2 címet viselő borzadály és a harmadik rész szinte megegyező eredményt mutat fel, míg a 2006-ban készült negyedik felvonás már a százezres határtól is távol esik. Szívások, péniszek és elhalálozások elegye után valami még ízléstelenebb tűnt fel a vásznon: Tom Green. Na, de szerencsére ő csak mellékszereplője volt a 26-án megindult COOL TÚRÁnak. Valószínűleg senki nem látta előre, hogy egy akkor itthon teljesen ismeretlen fiatalokból álló brancs (nem mintha Breckin Meyer vagy DJ Qualls nevére manapság hivatkoznának filmplakátokon vagy tévében vetített filmek beharangozójában...) kiruccanása a New York állambeli Ithacából - ahol szépséges Pénelopét nem, csak egy csúfságos kígyót, pár jobb sorsa érdemes fehér egeret és a már említett, semmilyen felületre nem érdemes Greent hagyták hátra - 344 ezer kalandvágyót vonz majd, s amolyan AMERIKAI PITE-pótlékként szolgálva így az első és a második rész között az éves negyedik helyre túrázza be magát. Az elsöprő siker árnyékában az InterCom táncoltatott össze még több mint 160 ezer jegyre valót a SAKÁLTANYA szépségei, no és John Goodman hathatós közreműködésével, vagyis Jerry Bruckheimer nálunk is jobban járt a pöpec verdákkal, mint a szexi nőcikkel. Van ez így.

Novemberben aztán még inkább besűrűsödött a mezőny, s egymást kaszálták el a 200 ezer néző felé vezető úton a nyárról felsorakozott produkciók. Az első a sorban az X-MEN - A KÍVÜLÁLLÓK volt, amely sec perc alatt termett majd' félszáz ezer nézőt az első budapesti hetében, ám egy mutáns gepárd gyorsaságával fogyatkoztak a kasszáknál sorban állók, míg végül a trilógia első felvonása számára a 155 ezres országos látogatottság kapujában bezárt a bazár. Hasonló tájékon végzett az agysejtekre a vásznon nem, de a nézőtéren ülők felé - negatív - hatást gyakorló, japán eredetű torzszülött sláger, a POKÉMON: AZ ELSŐ FILM. Bő egy év késéssel kántálhatta a hazai gyereksereg, hogy pikapik, ma meg már azt se tudni, rémálom volt-e ez csupán, vagy tényleg az egyik legprimitívebb pénzforrásra bukkant rá a Warner. A következő héten a telekinetikus és egyéb nem szokványos ráhatásokba nem sok bizalmat vető zsaru, SHAFT kívánt rendet tenni egy stukkerral és laza megjelenésével. Sam Jacksonnak ez nagyon megy, nem csoda hát, hogy Christian Bale inkább el is szegődik a jövőben városvédelmezőnek, amit a 115 ezer néző bizonyára jól végzett munkaként értékel. A UIP nem elégedett meg egy fekete sztárszínésszel, így 16-án rendesen megfingatta a jónépet: Eddie Murphy egyik legnagyobb sikerét, az 1996-ban több mint 400 ezer nézőt teljesítő BÖLCSEK KÖVÉRÉt kívánta folytatni egy égető szükségű sikerfilm érdekében, s úgy gondolta, annak varázsa a galamberegetésben rejlett, úgyhogy most triplaadagot kapott a néző belőle. Ellentétben az ámérikaiakkal, mink nem szeressük ezt errefelé, úgyhogy 72%-os távolmaradással büntettük az azóta is csak Szamárként szívesen látott (hallott), de a továbbiakban állat- és gyerekpesztrálásból még egy ideig jól megélő, egykor itt is igen népszerű sztárt. Újabb egy hét elteltével CHARLIE ANGYALAI kezdték el seggbe rúgni a rájuk törő férfisereget, amiben az év végéig 165 ezer szórakozni vágyó találta meg számítását, a következő esztendőben pedig további 45 ezer, vagyis az angyalok, akik valószínűleg nem esznek babot, 211 ezer eladott jegyre voltak hivatva. A második epizód 2003 nyarán, az első rész legjobb húzása, Bill Murray nélkül, de parodisztikusan túlzó momentumokkal kevesebb érdeklődőt vonz majd, a konkurenciamentes júliusi premier ellenére. A hónap végén az InterCom felnőtteknek és gyermekeknek is szállította a néznivalót. A TEMETETLEN MÚLTban felszínre került az, amitől a Harrison Ford-rajongók féltek, míg a Michelle Pfeifferben gyönyörködni szeretők valószínűleg hetente megfordultak a nézőtereken. Robert Zemeckis thrillere két sztárjának köszönhetően képes volt az érdeklődést folyamatosan fenntartani úgy nálunk is, mint hazájában, így 180 ezer főt borzongatott meg, s még január közepén is a budapesti heti 10-es lista vendége volt. A DINÓ a megszokott éves Disney rajzfilmadag szerepét töltötte be, ám nem tudta betölteni az előző év TARZANja által hátrahagyott, tátongó űrt. Az esztendő hátralévő egy havában 135 ezren indultak ősvilági kalandra, majd a 2001-ben még annyian, hogy feltornásszák a kipusztult gyíksereg eredményét 212 ezerre.

S hogy ez a szám nem lett magasabb, abban benne van a szőrös keze a december elején bemutatott A GRINCSnek is. A UIP már hónapokkal korábban elkezdte a reklámkampányt Jim Carrey második 2000-es, s egyben az év legnagyobb észak-amerikai sikeréhez, s egészen sokat kifacsartak egy tipikusan amerikai meséből itt a Kárpát-medencében. A karácsony szellemében 238 ezren ültek be a karácsony szellemének ellopására tervet szövögető manóra, amit mindenképpen komoly eredményként könyvelhet el a forgalmazó, noha hat ez évi blockbusterének sereghajtójáról van szó. A zöld szín kavalkádja után a vörös vette át az uralmat a magyar mozik felett, lévén az InterCom decemberi, szinkronnal megtoldott sikerfilmet vágyott kreálni az ősz egyik amerikai buktájából. A forgalmazó számításai bejöttek: A BÁJKEVERŐ, amelyben Bredan Fraser ezúttal egy olyan, kevésbé rothadó természetfölötti lénnyel kerül szembe, akinek lehetetlen nemet mondani, három hét alatt 108 ezer nézőt termett, s végül alig több mint kétezerrel maradt le a 200 ezres nézőhatárról. Szintén 14-étől volt látható a sok meglepetést már nem okozó újabb magyar remake-mű, a MESEAUTÓ. Az egy évvel korábbi HIPPOLYT sikerén felbuzdult alkotók most sem fukarkodtak a szponzorok bezsúfolásával, így mindenki jól megjegyezhette, hogyan is lehet eljutni az óbudai Eurocenterhez. A 308 ezer néző szép lassan gyűlt össze, bizonyosságot szolgáltatva afelől, hogy a közkedvelt filmklasszikusok újrájára igenis szüksége van a magyar filmgyártásnak; a MESEAUTÓ a legnézettebb magyar filmmé vált A MINISZTER FÉLRELÉP óta, így néhány év kihagyás után újból üdvözölhetünk majd hasonszőrű produktumukat a mozik műsorán. A 2000-es év végén Schwarzenegger is felbukkant, ahogy tette azt egy évvel korábban is. Ám míg az ÍTÉLETNAP világszinten hármas alával átment a vizsgán, A 6. NAPON csúf buktává vált, globálisan sem érve el a százmilliót. Idehaza azért nem lebecsülendő azon 154 ezer egyén mersze, akik az egyébként nem súlytalan témával operáló sci-fit választották a bejgli mellé.

Az első féléves top 10 a következőképpen módosult, azaz

2000 legnézettebb filmjei Magyarországon
helyezés, film (országos nézőszám) forgalmazó

1, Gladiátor (746 460) UIP
2, Hatodik érzék (480 042) InterCom
3, Mission: Impossible II (405 046) UIP
4, Cool túra (344 534) UIP
5, Amerikai szépség (342 441) UIP
6, Én és én meg az Irén (339 349) InterCom
7, Bérgyilkos a szomszédom (318 144) Best
8, Meseautó (308 787) CinemaStar
9, Tolvajtempó (270 442) InterCom
10, Stuart Little, kisegér (269 080) InterCom

folytatása következik

a cikksorozat első része (1997/1)
a cikksorozat második része (1997/2)
a cikksorozat harmadik része (1998/1)
a cikksorozat negyedik része (1998/2)
a cikksorozat ötödik része (1999/1)
a cikksorozat hatodik része (1999/2)
a cikksorozat hetedik része (2000/1)

kedvenc neurotikus, identitászavaros rendezőm londoni trilógiája után barcelonába vette az irányt, hogy a katalán főváros szívében tovább mesélhessen mindarról, amit saját ablaka előtt állva a világról tapasztal. a ködös albion nyitófilmje, a zseniális match point témájában egészen a francia realizmusig nyúlt vissza, és főhőse gátlástalan törtétését példázta a társadalmi ranglétrán. a középső scoop csak egy bugyuta "szalvétamozi" volt, ám hugh jackman önfeledt és pontos játéka valamennyire szerethetővé tette az alapanyagot. a záródarabként funkcionáló cassandra's dreamben szerencsére újfent egy szikár, komor drámát, egy klasszikus értelemben vett sorstragédiát kaptunk. a főszereplő testvérpár (ewan mcgregor, colin farrell) ugyan élt a felkínálkozó kiugrási lehetőséggel, de tettük következményeit már képtelenek voltak feldolgozni. bizonyos szempontból a match point problematikájának továbbgondolását láthattuk viszont, ám az erkölcsi dilemma praktikusan két ellentétes személyiségben öltött alakot.

allen aktuális műve, a vicky cristina barcelona témájában ugyan visszatér a gyökerekhez, a megvalósítás azonban annyira friss és könnyed, hogy nem válik a klasszikus négyes (annie hall, manhattan, hannah and her sisters, husbands and wives) unalmas parafrázisává. újfent az emberi kapcsolatok mibenlétét és dinamikáját boncolgatja, és hanyag eleganciával teszi fel a már sokszor feszegetett kérdéseket, melyek súly- és nézőpontjai a történet kibomlása folyamán újabb kérdőjeleket generálva átalakulnak. mert kérdezni mindig érdemes.

az operatőr a meleg tónusú képei kiválóan festik le a katalán tájba csomagolt mediterrán hőséget, és mindazt a szenvedélyt, ami a rendezőt még 70 évesen is annyira lenyűgözte. filmje szerves részévé válnak a  jellegzetes spanyol helyszínek, antonio gaudí és a klasszikus gitár, mert az általuk festett hangulattal lehetősége nyílik, hogy a női lélek egyik legizgalmasabb dilemmáját körüljárja. kit érdemes választani: a céltudatos, unalmas, biztonságot nyújtó üzletembert, vagy a nyilvánvalóan szenvedést okozó, de elementáris érzelmeket gerjesztő művészt? mennyire törvényszerű, hogy az egyik aspektus élből kizárja a másikat?

a film 2 fő női karaktere (rebecca hall, scarlett johansson) habitusban, temperamentumban, viselkedésben mintha az érem két oldala lenne: a céltudatos, nyugodt, kiegyensúlyozottságra és biztonságra vágyó barna, és a céltalan, művészlelkületű, bizonytalan szőke, aki együl azt tudja, mit nem szeretne az élettől. bár mindketten sztereotípiát testesítenek meg, a remekül megírt dialógusoknak köszönhetően esendő emberekké válnak. a bonyodalmat javier bardem feltűnése okozza, aki egyértelműen a film legjobb választása. jelenléte annyira erős és szuggesztív, hogy kis híján lángra lobban tőle a vászon. az általa intézett szókimondóan pimasz meghívásra a nők eleinte tökéletesen kiszámíthatóan reagálnak, ám a kezdeti felületesség, a klisék az erős forgatókönyvnek köszönhetően eltűnnek, átadva helyüket az említett problematikának. a kialakuló érzelmi sokszögben mindenki érzelmi hullámvasútba ül, a fellépő bizonytalanság pedig lehetővé teszi, hogy a karakterek árnyékot növesszenek. bardem újfent brillírozik: az ízig-vérig maszkulin férfiból érzékeny és sebezhető férjet kreál, aki még mindig halálosan szerelmes volt feleségébe. a film első komolyabb hibája talán az, hogy egy idő után a szertefutó szálak miatt a kapcsolatábrázolás aszimmetrikussá válik: jóval többet kapunk az árral sodródó scarlett johanssonból, mint a vívódó rebecca hallból, pedig az ő dilemmája a film egyik vezérmotívuma.
a játékidő felénél a szerelmi háromszög a férfi emlegetett feleségével (penelopé cruz) egészül ki, akinek eltúlzott szerepében ironikusan ott lobog a női nem összes vadsága és kreativitása. allen legnagyobb erénye, hogy a kialakuló alapvetően képtelen és extrém szituáció mégsem hagyja el a természetesség medrét. kapcsolatuk a közös vonzalom és konstruktivizmus ellenére végtelenül törékeny, keletkezése pillanatában halálra van ítélve. almodóvár üdvöskéje viszont annak rendje és módja szerint tündököl, hol angolul, hol spanyolul kiabál és frusztráltsággal átitatott jelenetei minden percét elvarázsolja. meg lennék lepve, ha az akadémia nem honorálná őt egy újabb jelöléssel a "best actress in a supporting role" kategóriában.

ugyan allen fizikailag nem szerepel a filmben, még így is lépten-nyomon belebotlunk a jelenlétébe. minden szereplő néhány jól irányzott mondat erejéig szócsővé válik, sőt, még a 'neurotikus' szó is elhangzik a műben. a színészvezetés hibátlan, a konklúzióról pedig süt, hogy ezt csak ő volt képes így megvalósítani: 100 percben csak kérdezett, és kérdezett, ami pedig a válaszokat illeti, nos, végül egy fintorral az arcán megvonta a vállát. mert nincs válasz, nincs konzekvencia, és ez a változást és értelmet megkérdőjelező pesszimizmus, ami valójában csak egy tapasztalt férfi realista megközelítése, felteszi a pontot az i-re.

A Warner már jó előre kiosztotta a nagyobb tesztereknek a THE DARK KNIGHT Blu-ray változatát, azzal a megkötéssel, hogy élményeiket legkorábban hétfő este oszthatják meg. Szóval tegnap a net megtelt TDK BD-cikkekkel, melyek közül ezúttal is a dvdbeaveré a legalaposabb és legtárgyilagosabb.

De még ők is áradoznak. A screenshotokat elnézve teljes joggal. Klikkre megnőnek:

Gyönyörűek, nem? Pórusok, illetve itt-ott letöredezett sminkporszemek a bőrön és Christian Bale kiharapott szája... Elképesztő.

Aha. Akkor most vess két pillantást az IMAX-kamerákkal felvett jelenetekre:

Látom magam előtt a széttárt karok hadát: Mire fel ez a nagy felhajtás? 25 millió eladott regény,  több ezer rajongói oldal, a főszereplő fiatalok nyilvános megjelenéseit kísérő sikongató tinédzserek és 70 milliós nyitóhétvége Amerikában. S a szenzáció hátterében egy jelentéktelen sztori áll, melyet egy ismeretlen mormon nő szövegezett két kötött pulcsi között valahol az isten háta mögött kettővel balra.

Valóban, a TWILIGHT története legalább olyan elcsépelt, mint "nem értem a felhajtást" kijelentés, mégis olyan esszenciákat hordoz magában, melyek sikerre ítélték. Az alap egy ún. high concept, azaz egy olyan ötlet, amit egy mondatban elmondhatsz, s teljesen függetlenül attól, hogy Ugandában vagy Ulánbátorban vezeted elő, mindenhol megértik: a TWILIGHT egy tinédzser lány és egy vámpírfiú szerelméről szól.

Többről is, kevesebbről is. Hisz a legősibb vámpíros mesék is a halandó és a halhatatlan találkozásáról regélnek, az előbbi egyszerre féli és csodálja az utóbbit, az utóbbi pedig egyszerre irigyli és uralja az előbbit. A TWILIGHT ehhez a felálláshoz nem tud mit hozzátenni, tulajdonképpen még el is vesz belőle, hisz Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Patinson) kapcsolatából hiányzik az idegenség borzongató érzése, mivel a vámpírfiú tulajdonképpen teljesen normális srác: kocsival furikázik, iPodot használ és szereti a baseballt.

A TWILIGHT romantikus filmként sem tud olyan színt bevetni, amit ne láthattunk volna korábban, a jogtulajdonosok nem is csinálnak titkot abból, hogy ez egy RÓMEÓ ÉS JÚLIA sztori - vérszomjjal kiegészítve.

De amiért mégis kiválóan működik, s sok-sok olyan emberhez jut el, akikhez vaskos elődei nem tudtak, az a történet szemszögének köszönhető. A TWILIGHT középpontjában Bella áll, kicsit kívülálló, kicsit vezérjellem, ügyes és ügyetlen egyszerre, szóval egy olyan általánosra mosott karakter, akiben minden lány magára ismerhet. A történet az ő szemszögén át bomlik ki, a kötelező rosszfiús plotbonyolításon túl soha nem szakadunk el tőle - nem is csoda, hogy a könyvben egyes szám, első személyben szólal meg, s a filmet is ő maga narrálja.

Ebben a lányban, illetve azokban a dolgokban, melynek részese lesz, mindaz a félelem és vágy megtestesül, amely egy fiatal nőt foglalkoztat. Az első szerelem. Az első érintkezés. Az első szeretkezés... Ezek látványosan kiplakátolt metaforaként menetelnek végig a történeten, hisz a vámpírfiú nem képes behatolnia lány bizonyos intimszféráiba, mivel képtelen uralkodni vérszívó ösztönein. Egy elrontott első aktus is képes mély sebet ejteni, ezért az ártatlanság levetkőzését nem csak vágy, de félelem is kíséri - de hát ezt te is nagyon jól tudod.

Ez adja a TWILIGHT mozgatórugóját; áttetsző mellékszereplői, jelentéktelen cselekménye, közhelyes dialógjai, melyek némajátékként sem okoznának túl nagy fennakadást, hisz minden érzés vastagon oda van mázolva a figurák arcára, mint a vámpírteremtő púder, szóval a sztori minden egyéb aspektusa másodlagos - egy dolgot kivéve: Edwardnak szívdögesztőnek kell lennie, a maga emós, letargiába süllyedt, embergyűlölő, betegesen görnyedt, gótikus harlekin álcát és mangásan feltúpírozott hajkoronát viselő módján.