Látom magam előtt a széttárt karok hadát: Mire fel ez a nagy felhajtás? 25 millió eladott regény,  több ezer rajongói oldal, a főszereplő fiatalok nyilvános megjelenéseit kísérő sikongató tinédzserek és 70 milliós nyitóhétvége Amerikában. S a szenzáció hátterében egy jelentéktelen sztori áll, melyet egy ismeretlen mormon nő szövegezett két kötött pulcsi között valahol az isten háta mögött kettővel balra.

Valóban, a TWILIGHT története legalább olyan elcsépelt, mint "nem értem a felhajtást" kijelentés, mégis olyan esszenciákat hordoz magában, melyek sikerre ítélték. Az alap egy ún. high concept, azaz egy olyan ötlet, amit egy mondatban elmondhatsz, s teljesen függetlenül attól, hogy Ugandában vagy Ulánbátorban vezeted elő, mindenhol megértik: a TWILIGHT egy tinédzser lány és egy vámpírfiú szerelméről szól.

Többről is, kevesebbről is. Hisz a legősibb vámpíros mesék is a halandó és a halhatatlan találkozásáról regélnek, az előbbi egyszerre féli és csodálja az utóbbit, az utóbbi pedig egyszerre irigyli és uralja az előbbit. A TWILIGHT ehhez a felálláshoz nem tud mit hozzátenni, tulajdonképpen még el is vesz belőle, hisz Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Patinson) kapcsolatából hiányzik az idegenség borzongató érzése, mivel a vámpírfiú tulajdonképpen teljesen normális srác: kocsival furikázik, iPodot használ és szereti a baseballt.

A TWILIGHT romantikus filmként sem tud olyan színt bevetni, amit ne láthattunk volna korábban, a jogtulajdonosok nem is csinálnak titkot abból, hogy ez egy RÓMEÓ ÉS JÚLIA sztori - vérszomjjal kiegészítve.

De amiért mégis kiválóan működik, s sok-sok olyan emberhez jut el, akikhez vaskos elődei nem tudtak, az a történet szemszögének köszönhető. A TWILIGHT középpontjában Bella áll, kicsit kívülálló, kicsit vezérjellem, ügyes és ügyetlen egyszerre, szóval egy olyan általánosra mosott karakter, akiben minden lány magára ismerhet. A történet az ő szemszögén át bomlik ki, a kötelező rosszfiús plotbonyolításon túl soha nem szakadunk el tőle - nem is csoda, hogy a könyvben egyes szám, első személyben szólal meg, s a filmet is ő maga narrálja.

Ebben a lányban, illetve azokban a dolgokban, melynek részese lesz, mindaz a félelem és vágy megtestesül, amely egy fiatal nőt foglalkoztat. Az első szerelem. Az első érintkezés. Az első szeretkezés... Ezek látványosan kiplakátolt metaforaként menetelnek végig a történeten, hisz a vámpírfiú nem képes behatolnia lány bizonyos intimszféráiba, mivel képtelen uralkodni vérszívó ösztönein. Egy elrontott első aktus is képes mély sebet ejteni, ezért az ártatlanság levetkőzését nem csak vágy, de félelem is kíséri - de hát ezt te is nagyon jól tudod.

Ez adja a TWILIGHT mozgatórugóját; áttetsző mellékszereplői, jelentéktelen cselekménye, közhelyes dialógjai, melyek némajátékként sem okoznának túl nagy fennakadást, hisz minden érzés vastagon oda van mázolva a figurák arcára, mint a vámpírteremtő púder, szóval a sztori minden egyéb aspektusa másodlagos - egy dolgot kivéve: Edwardnak szívdögesztőnek kell lennie, a maga emós, letargiába süllyedt, embergyűlölő, betegesen görnyedt, gótikus harlekin álcát és mangásan feltúpírozott hajkoronát viselő módján.