aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: berlin calling (2008) Zalaba_Ferenc
2009. március 31. 22:14:07

Kategória: 5 komment

Ickarus (Paul Kalkbrenner) a minimal techno egyik jeles képviselője, esténként emberek ezreit táncoltatja meg különböző szórakozóhelyeken és munkájából adódóan rendkívül sokat utazik. Hűséges partnere és menedzsere Mathilda (Rita Lengyel) mindenben támogatja a szárnyaló DJ-t, de barátnője és a zene mellett még egy harmadik tényező is fontos szerepet tölt be az életében, a drog.

Közhelynek tűnik, de az elektronikus zene és az extasy elég gyakran találnak egymásra, a különböző tudatmódosító szerek a partyszcéna elkerülhetetlen kellékei. Látszik, hogy Ickarus sem South Parkban járt iskolába, mert ott Mr. Mackey nyomatékosan közölte a diákokkal, hogy "A drog rossz!", ők pedig megértették. Így kedvenc dealerének és egy jó adag mérgezett cuccnak köszönhetően az egyik buli után a rehabon ébred, majd kezdetét veszi a Száll a kakukk fészkére drogos változata.

A baj csőstül jön, nem elég, hogy Icka kénytelen új lakhelyével megbarátkozni, még barátnője is otthagyja (egyik leszbikus munkatársnőjénél talál menedéket) és kiadója is visszamondja vele a lemezszerződését. Ideje hát változtatni, így Martin Karrow-nak (Ickarus polgári neve) alkalmazkodnia kell az új helyzethez, ki kell lábalnia az alkotói válságból és helyre kell tennie félresiklott magánéletét.

Természetesen mindez sikerül is neki, az erőteljes színészi jelenlétnek (Paul Kalkbrenner élete első szerepében kifogástalan alakítást nyújt), a rendező hibátlan arányérzékének és a gyönyörű képeknek köszönhetően mégis többet nyújt egy partyközegbe ágyazott bukástörténetnél.

Hannes Stöhr Ickarus szemén keresztül hitelesen mutat be egy szubkultúrát és filmjének egyik legnagyobb előnyévé válik, hogy nem tör pálcát hőse felett, egy pillanatig sem próbál meg moralizálni. A Berlin Calling hangulatfilm, ráadásul a jobbik fajtából, nem csak az elektronikus zene kedvelőinek.

poster: drag me to hell (2009) Zalaba_Ferenc
2009. március 31. 11:25:14

Kategória: 3 komment

A plakáton pont azt teszik, amit a cím igér. Mondjuk, én nem a delikvenc nyakláncába kapaszkodnék. :)

eladó blu-ray lemezek Zalaba_Ferenc
2009. március 31. 08:21:11

Kategória: 9 komment

Sajna, kénytelen vagyok megválni néhány kéksugaras lemezemtől. Szemezgessetek! (Változás esetén frissítem a listát.)

- assembly, 4.000 ft (kínai dts hd ma 5.1, angol felirat, háborús eposz a ryan közlegény nyomdokain)
- the aviator, 3.000 ft (rengeteg extra)
- the bank job, 4.000 ft (pcm 7.1, 5.1 ex, rengeteg extra)
- daredevil: director's cut, 6.000 ft (magyar 5.1, angol dts hd ma 5.1, magyar felirat, rengeteg extra)
- dodgeball, 4.500 ft (dts hd ma 5.1)
- hostel pt. 2, 3.500 ft (magyar 5.1, angol pcm 5.1, magyar felirat, rengeteg extra)
- i, robot, 4.000 ft (angol dts hd ma 5.1, nincs magyar)
- korn: live on the others side, 3.000 ft (A régiós!!!, dts hd ma 5.1)
- land of the dead: director's cut, 4.000 ft (dts hd ma 5.1, rengeteg extra)
- mr & mrs smith, 5.000 ft (dts hd ma 5.1)
- no country for old men, 3.000 ft (nincs magyar)
- red cliff, 6.000 ft (kínai dts hd ma 7.1, truehd 7.1, pcm 7.1, minden idők legdrágább kínai filmje, nagyon látványos történelmi háborús film john woo rendezésében)
- serenity, 4.000 ft (dts hd ma 5.1, rengeteg extra)
- sin city, 4.000 ft (dts hd ma 5.1)
- total recall, 3.000 ft (dts hd ma 5.1)
- wanted, 5.000 ft (magyar 5.1, dts hd ma 5.1, rengeteg extra)
- x-men: the last stand, 3.000 ft (dts hd ma 5.1)

az "ma 5.1" nem azt jelenti, hogy "magyar 5.1", hanem a "master audio" rövidítése. amin van magyar, azt külön feltüntettem. mennyiségi kedvezményt adok. a filmek (a korn-t kivéve) B-régiósak, ill. régiókód-függetlenek.

díjszezon: golden action boy 2009 Zalaba_Ferenc
2009. március 30. 07:50:23

Kategória: 169 komment

Figyelem! Még ma és holnap lehet szavazni, március 31-én lezárom szavazást, április 1-jén pedig eredményt hírdetek. 

A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Golden Action Boy díjátadó ceremónia, amelyben 2008-ban bemutatott (illetve az általam akkor látott, s a hazai mozikban hivatalosan megforduló) filmek versenyezhetnek. A hét kategória jelöltjeit teljesen önkényesen választottam ki, de zsé legyen a tanúm: jó sokat szöszöltem velük. Természetesen ez az egész nem komoly, de szavazni jó érzés, úgyhogy hajrá! Ráadásul a szavazók között kisorsolok egy moziplakát méretű WOLVERINE promó plakátot (a másik oldalán egy AUSTRALIA karakterplakáttal, szóval akár 2in1-ról is beszélhetünk), mert az Oscar-átadó óta tudjuk: Hugh-val nem lehet betelni. :) A szavazatokat kommentek formájában lehet leadni, méghozzá a kategória + a jelölt filmcím feltűntetésével. Eredményhirdetés és sorsolás valamikor március végén. Most pedig jöjjenek a jelöltek!

Legjobb film:

Adams Aebler
Changeling
The Dark Knight
The Visitor
Wall-E

Legjobb rendezés

Andrew Dominik - The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford
Clint Eastwood - Changeling
Gigor Attila - A nyomozó
Christopher Nolan - The Dark Knight
Julian Schnabel - Le scaphendre et le pappilon

Legjobb színész

Robert Downey, Jr. - Iron Man
Richard Jenkins - The Visitor
Heath Ledger - The Dark Knight
Peter Macdissi - Towelhead
Ulrich Thomsen - Adams aebler

Legjobb színésznő

Hiam Abbass - The Visitor
Hámori Gabriella - Kaméleon
Angelina Jolie - Changeling
Anamaria Marinca - 4 luni, 3 saptamini si 2 zile
Xenia Rappoport - La Sconosciuta

Legjobb forgatókönyv

Gigor Attila - A nyomozó
Anders Thomas Jensen - Adams Aebler
Thomas McCarthy - The Visitor
Martin McDonoagh - In Bruges
Andrew Stanton - Wall-E

Legjobb fényképezés

Roger Deakins - The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford
Janusz Kaminski - Le scaphendre et le pappilon
Peter Sova - The Strangers
Tom Stern - Changeling
Colin Watkinson/Tarsem - The Fall

Legjobb zene

Ramin Djawadi - Iron Man
Jan A.P. Kaczmarek - The Visitor
Thomas Newman - Wall-E
Atli Örvarsson - Vantage Point
Hans Zimmer/James Newton Howard - The Dark Knight

game trailer: prototype (2009) Zalaba_Ferenc
2009. március 30. 06:53:05

Kategória: 2 komment

Az Activision szerint tíz oka is van annak, hogy miért kell megvenned ezt az utcaseprőről készült, nyáron megjelenő hack'n'slash játékot. Íme még egy: #11 valahogy ki kell húzni a GOW3 és a NG2 megjelenéséig...

kritika: titanic filmfesztivál 2009 - 3-4. nap Zalaba_Ferenc
2009. március 30. 00:37:34

Kategória: 6 komment

Dark Floors (2008)

A szombati nap Odalenn indult, legalábbis a színvonal tekintetében. A Lordi névre hallgató finn metálbanda két koncert között átruccant egy tucathorrort készíteni, amit rajongóik nyilván kitörő lelkesedéssel fogadtak. Promóciós célokra tökéletesen megfelel az alkotás, filmes szempontból viszont erőteljesen megkérdőjelezhető létjogosultsága. Pete Riski a létező összes horrorfilmes sablont felhasználja, van itt kötelező néger biztonságiőr, dögös szőke ápolónő, pofátlanul sármos apuka, autista hosszúhajú kislány, öltönyös megmondóember, látnok hajléktalan és még csak a karaktereknél tartunk. Az elhalálozási sorrend előre borítékolható, a kesze-kusza cselekményt mégjobban taccsravágó idézőjeles befejezés pedig már csak hab a tortán.

Sauna (2008)

Ismét a finnek, ezúttal egy testvárpár 16. századi kalandozásait követhejük nyomon. Eric és Knut feladata a Finnország és Oroszország közötti határvonal kijelölése, azonban küldetésük során egy ártatlan lány életét veszti. A testvérpár egy eldugott kis faluban próbál bűnei alól feloldozást nyerni, de a lány szellemét ez egy kicsit sem hatja meg. Az erőteljes képivilág sem tudja feledtetni a forgatókönyv hiányosságait, a cselekmény irdatlan lassan vánszorog és a párbeszédek még a korrekt jeleneteket is képesek lenullázni. A bűnökkel együtt sikerült az élvezhetőségtől is megszabadulni.


Chugyeogja (2008)

Az üldöző című dél-koreai thrillert már tavaly sikerült megtekintenem, ennek ellenére lélegzetvisszafojtva vártam hazai nagyvásznas bemutatkozását. Na Hong-jin elsőfilmes rendező elképesztő magabiztossággal vezényeli le kiforgatott sorozatgyilkosos történetét, a Memories of Murder fojtogató atmoszféráját ötvözi Oh Dae-su könyörtelen bosszúhadjáratával. Már a szereposztás egyfajta főhajtásnak tekinthető Park Chan-wook Bosszú-trilógiájának középső darabja (Oldboy) előtt, a stricivé vedlett ex-rendőr és a gyilkos párosa külsőre is feltűnően hajaz Choi Min-sik és Yu Ji-tae kettősére és nem véletlenül kerültek bele a filmbe a kalapácsos jelenetek sem. A tiszteletadás azonban nem merészkedik tarantinói magasságokba, a történet saját jogon is helyet követel Bong Joon-ho és Park Chan-wook mesterműve mellett.

Eom Joong-ho egykor a rendőrség kötelékében szolgált, azonban kétes üzelmei miatt elbocsátották, újabban hölgyeket közvetít a szeretetre éhes kuncsaftoknak. Az üzlet nem megy jól, a lányok sorra tűnnek el, a manager pedig tehetetlen. Már a játékidő első harmadában fény derül az elkövető kilétére, ezután a rendőrök cselekvőképtelensége és a bizonyítékok előkerítése kerül a középpontba. A rendező a feszes akciójeleneteket cinikus humorral és temérdek helyzetkomikummal ötvözi, a végeredmény pedig egy technikailag tökéletesen kivitelezett, megalkuvások nélküli mestermű. Már most nyugodtan kijelenthetem, hogy a fesztivál legjobb alkotása. 

Tahaan (2008)

Tahaan egy nyolcéves kisfiú, aki bármit megtenne a család szamaráért Birbalért. Nagyapja halála után családja eladósodik, így a helyi uzsorás készpénz hiányában Birbalt viszi magával. Tahaan átkel hegyen-völgyön legjobb barátjáért, útközben pedig érdekes emberekkel találkozik. A Tahaan egy gyönyörűen fényképezett tanmese, ami egyszercsak kilép a jól felépített mesevilágból és a gyermeki naivitást hátrahagyva elkezd politizálni. Ez az a pont, ahol az eddigi bájos momentumok átértékelődnek (a néma anyuka karaktere elképesztően hatásvadász) és egy új film kezdődik. Innentől meredeken zuhan a színvonal és még épp időben ér véget egy közepes érdemjegyhez.

Elevator (2008)

Egy fiú és egy lány bent ragad egy gyárépület teherliftjében. A történetet egy újságcikk ihlette, ami később egy 75 perces színdarab képében öltött formát. A forgatókönyv ehhez még hosszátesz tíz percet, George Dorobantu a végtelenül egyszerű alapötletből egy igazi klausztrofób hangulatot árasztó kamaradarabot készített, a liftet csak néhány flashback erejéig hagyjuk el. A Felvonó költségvetésé mindössze 200 euro volt, a stáb a rendező állítása szerint 5 (két színész, rendező, forgatókönyvíró, producer) + 2 fél főből állt (zeneszerző, utómunkálatok felelőse), a 18 napos forgatást követően közel két évig tartottak az utómunkálatok, a film terjesztését pedig még csak most kezdték el. A kész alkotáson maximálisan tetten érhető az alkotók elhivatottsága és a költségvetési deficitet is sikerült előnyükre fordítani. A film egy percig sem ül le, végig képes a  feszültség fenntartására, nagyrészt a színpadi változatban is játszó két remek színésznek köszönhetően. A vetítés végén egy idős bácsi megkérdezte, hogy a lift tekinthető-e egyfajta metaforának a román nép bezártságára vonatkozóan és van-e valami mögöttes politikai tartalma a Felvonónak. A rendező válasza rövid volt, őt pusztán csak a liftben ragadt két fiatal története érdekelte. Ahogy engem is, öröm volt végre egy politikai felhangoktól mentes vegytiszta román zsánermozit látni.

box office: rémes hétvége Takács Máté
2009. március 29. 18:57:44

Kategória: 6 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2009. március 27 - 29.



A csúcson
Szörnyek, űrlények és kísértetek is a legjobb formájukat igyekeztek hozni, hogy két hétnyi gyengélkedő összesített box-office után ismét egy olyan hétvégét kanyarítsanak az amerikai pénztáraknál, ami meghaladja az egy évvel korábbit. A SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN (Monsters Vs. Aliens) vette kezébe az akció irányítását, s több mint 4000 filmszínház (és több mint 7000 vászon) lerohanásával 59 millió dollárt szakított, amiben benne foglaltatik szép summa 3 dimenziós vetítésekből is. A DreamWorks-mesék között ez abszolút standard összegnek számít, bár a MADAGASZKÁR 2 és a KUNG FU PANDA is pár millióval többet teljesített a maga idejében. Panaszra azonban semmi ok, még a kritikák tallózása után sem, hiszen a Rotten Tomatoes-on átlagolt 69% (és az öt csillag) már épp elég ahhoz, hogy biztos megérje beülni a produkcióra egy realD-s, de még inkább IMAX-terembe. Április folyamán szorgalmas gyarapodásra számíthatunk, legalábbis annyira, hogy a 175 millió ne jelentsen gondot, a negyedik 2009-es százmilliós blockbusterré avatva a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLENt.

További új bemutatók
Meglepetésről fentebb nem, ám a THE HAUNTING IN CONNECTICUT esetében nagyon is beszélhetünk. Egy megtörtént(nek vélt) esetet dolgoz fel ez a kis költségvetésű horror, amit a Lionsgate több mint 2700 moziba juttatott el, s fáradozásaik abszolút kifizetődőnek bizonyultak: 23 millió dollárig szabadították magukra a frászt az amerikai nézők, amiből egészen tetemes, 9,5 millió dollár írható a nyitónap számlájára (több mint a múlt heti KÉPLET esetében). Az elsőfilmes Peter Cornwell rendező művében Virginia Madsen és Elias Koteas ismert nevek ugyan, de nyilvánvalóan nem olyasvalakik, akik külön megérik a jegyet a tömegek számára. Nem így egy jól összevágott előzetes és egy igen ijesztő plakát. A THE HAUNTING IN CONNECTICUT a kifejezetten kedvezőtlen kritikáktól és az "igaz történet alapján" állítást ért bírálatoktól függetlenül gyors távozásra számíthat, de nem mielőtt a forgalmazó 50 millió dollárt keresett volna rajta.

Renny Harlinnak most már végleg csak a DVD-piacon lesz keresnivalója: új rendezése, a 12 MENET (12 Rounds) leszerepelt 5 milliós nyitóhétvégéjével. Tény, hogy a Fox 2331 mozis terjesztése lehetett volna szélesebb is, de ez így is alig haladja meg a 2000 dolláros átlagot. John Cena sem jó befektetés, hiszen a 2006-os A TENGERÉSZGYALOGOS ennél valamivel jobban vette az akadályt első körben. Nincs mit szépíteni, három hét, és sehol sem lesz a film, valószínűleg nálunk se, pedig a mozikban már látható volt a szinkronos előzetes is.

Korábbi filmek
A múlt hét két slágere, a KÉPLET és a SPANCSEREK továbbra is nagy érdeklődésre tart számot. Nicolas Cage és Alex Proyas közös munkája közel 15 milliót gyűjtött második nekifutásra (-40%), ami egészen jó egy efféle mozitól; 46 milliónál tart 10 nap után a Summit Entertainment bemutatója. Paul Rudd és Jason Segel párosa megint nyerő. A Universal komédiája kevesebb mint közönsége 30%-át vesztette el mindössze, s az így kapott 37 milliós összbevétel már magasabb, mint a LEPATTINTVA bevétele ugyanezen a ponton. A KETTŐS JÁTÉK vetítésein a közepes nyitány után 45%-kal kevesebb hely volt foglalt, mint egy hete, ami nem jó jel. 25 milliónál tart egyelőre a film, ami majdnem megegyezik ugyebár a THE HAUNTING IN CONNECTICUT három napos eredményével. Júlia és a szellemek - úgy tűnik, utóbbiak a nyerők.

A szörnyek és az űrlények érkezése alaposan bedózerolta A BOSZORKÁNY-HEGYet: a Disney kalandfilmje 55%-ot veszített (miután egy hete 48%-ot), ami nagyon magas egy családi mozitól. De még így is elenyésző attól, amit a WATCHMEN - AZ ŐRZŐK produkál. Harmadjára szaltózik 60%-ot a Warner képregény-adaptációja, igaz, ezt már 100 millió fölött teszi. Bár távoli lesz a vég a 150 milliós költségvetéstől (110M alatt), ami benne volt, teljesítette a film. Kilencedik a listán az ELRABOLVA, ami most már kilencedik hete látható, s még mindig 2,5 millió felett hoz - ha nem számítjuk az azóta megnövekedett jegyárakat, akkor Liam Neeson hajtóvadászta már többet keresett, mint Mel Gibsoné a VÁLTSÁGDÍJban. Nézőszámok tekintetében persze más a helyzet, de az all-time listán immáron a francia produkció szerepel előrébb. A top 10-et AZ UTOLSÓ HÁZ BALRA zárja. E horror-remake is igen hevesen hátrál, a 35 milliót már biztos nem éri el.

Ami jön
Áprilisba lépünk át, a kanyart pedig ötödik sebességben vesszük, hiszen érkezik a HALÁLOS IRAM, továbbá a Titanic filmfesztiválon is vetített ADVENTURELAND. Utóbbiről olvasd el, amit kell.

A Top 10
1. Monsters Vs. Aliens ($59.3M/$59.3M)
2. The Haunting in Connecticut ($23.0M/$23.0M)
3. Knowing ($14.7M/$46.2M)
4. I Love You, Man ($12.7M/$37.1M)
5. Duplicity ($7.7M/$25.8M)
6. Race to Witch Mountain ($5.8M/$53.5M)
7. 12 Rounds ($5.3M/$5.3M)
8. Watchmen ($2.7M/$103.3M)
9. Taken ($2.7M/$137.1M)
10. The Last House on the Left ($2.6M/$28.5M)

updated: 2009. március 30. 22:43

kritika: titanic filmfesztivál 2009 - 3. nap Zalaba_Ferenc
2009. március 29. 11:35:00

Kategória: 2 komment

Remélhetőleg Brumit nem ijesztette el a szigorú bírálás, mindenesetre amíg a gondolatait gyűjti, addig én is ejtek néhány szót a tegnap látott két filmről.

Byôsoku 5 senchimêtoru/5 Centimeters per Second (2007)

Netszerte odáig vannak, meg vissza ettől a (látszólag) szkeccsanimétől, ami különösen nagy dolog, lévén (a csóró, de falánk emo-kultúrát leszámítva) az animék immáron a J-horrorokkal és a koreai Hollywood-parafrázisokkal együtt visszasülyedtek a rétegfilmek közé, szóval oda, ahonnan a gyorsuló internetnek hála néhány évvel ezelőtt kiemelkedtek.

Ez a példány viszont a Titanicunkra is kapott jegyet, s majdnem teltházzal ment, pedig az élményt rendesen kikezdte az elviselhetetlenül feltekert hangerő, meg a lelombozó képminőség (DVD volt a forrás, nem vitás, pedig a film már BD-n is beszerezhető). Mindettől függetlenül a közönség csendben és tágra nyílt érzékszervekkel falta a képsorokat, melyek töményre komponált audiovizuális masszaként mászott a nyakunkba. Az egzisztenciális giccs olyan mértéket ölt ebben a filmben, hogy ha nem menekülsz ki a teremből, akkor a film elől sem menekülsz: az egyetlen mód a befogadás.

Emésztettem is magam az élet által szétválasztott, majd a távolságot csak nehezen áthidalni képes kisikolások szerelmén, majd a beteljesületlen középiskolás románcon is, melyet a nagyvárosi taposómalom és a kiégettség elsietett pontokba szedése zárt, mintha a direktor úr nem mert volna felrázni az olyan szépen megkomponált szerelmi bánkódásból, nyomaték gyanánt oda is nyomorított egy förtelmes dalt a végére, melyet a korábban látott képsorok és kifelejtett momentumok montázsszerű megabombája ékesített. Menekültünk.

Adventureland (2009)

Úgy tűnik, a tinédzser románcról már nem lehet újat mondani, ugyanakkor nem is lehet elégszer hallani ugyanazt, hisz a legtöbbünkben kellemes emlékeket (vagy ha kimaradtunk belőle, akkor melankóliát) ébreszt az első szerelem/szex/spermávalízesítettsör látványa. Greg Mottola a SUPERBAD után ismét felmondja a leckét főszerepben a THE SQUID AND THE WHALE című köldöknézősből ismerős Jesse Eisenberggel, aki szerencsétlen, szűz, mégis szeretnivalóan szellemes lüke (Michael Cera valószínűleg nem ért rá), valamint Kristen Stewarttal, aki ugyanazokat a félig elszállt, "nem érzed jól magad, aranyom?" manírokat hozza, mint minden más filmjében, ugyanakkor meglepően értelmes és érett módon reagál a különböző konfliktusokra, amellyel mélységet visz a Judd Apatowosan szívós/ivós és szemlátomást imprózott, de még működő idétlenkedésbe. A félőrült vidámpark-igazgatót alakító Bill Hadernek meg ideje lenne adni egy főszerepet. Kifelé menet azért ne felejtsd el elfelejteni, mit láttál.

s(z)avazz! Zalaba_Ferenc
2009. március 29. 08:58:04

Kategória: 16 komment

Szerinted, melyik a hallgathatatlanabb? Az új U2 album vagy a DEPECHE MODE legutolsó remeke? Melyik az idegesítőbb? Bonóék üres óbégatása vagy a Gahan/Gore/Fletcher trió bármilyen maradandó momentumot nélkülöző prüntyögése? Melyik a fárasztóbb? Az izzadságszagú vonós/húros töltelékpalacsinta vagy a primitív zongoranyomogatás? Komolyan, én egyelőre nem tudok dönteni.


A csodálatosan kreatív borítókért bonuszpont jár.

amerikából jöttünk Zalaba_Ferenc
2009. március 28. 23:36:09

Kategória: Szólj hozzá!

Miután MJK és Billy Howerdel az eMOTIVe c. feldolgozáslemez után bizonytalan ideig felfüggesztette a Tökéletes Kör (A Perfect Circle) működését, Jeordie White Trent Reznorhoz csatlakozott, hogy közösen fejezzék be a Nine Inch Nails aktuális nagylemezét. A kooperáció annyira sikeresnek bizonyult, hogy további három éven keresztül White basszusgitározott mind a [WITH_TEETH], mind pedig a YEAR ZERO hanganyagát népszerűsítő turnékon. 2007 végén Reznor megköszönte az idényzenészek sokéves közreműködését, és a koncertkörút utolsó állomásán feloszlatta a NIN akkori felállását.
2008. januárjában mindkét illetékes megerősítette a szárnyra kapott híresztelést: White és Marilyn Manson leültek egy kávé mellé, és átbeszélték mindazokat a kreatív nézeteltéréseket, melyek miatt a 2001-es HOLY WOOD után elváltak útjaik. Bizonyára MM is rádöbbent arra az aprócska tényre, hogy a legnagyobb sikereit legalább annyira köszönheti az akkor még Twiggy Ramirez álnéven zenélő White-nak, mint saját polgárpukkasztó megjelenésének.
Csak remélni tudom, hogy az ismételt együttműködés gyümölcse valamennyire meg fogja közelíteni az ANTICHRIST SUPERSTAR által megformált minőséget. A THE HIGH END IS LOW címre keresztelt matéria május végén kerül fel a lemezboltok polcaira, melybe egy dal erejéig már bele is lehet kóstolni. Egy dolog már most nyilvánvaló: We're From America kellemes indusztriális zakatolása villámgyorsan zárójelbe teszi az önnön érzelgősségében fuldokló EAT ME, DRINK ME középszerét. Örülünk.

kritika: titanic filmfesztivál 2009 - 3. nap Zalaba_Ferenc
2009. március 28. 22:13:08

Kategória: Szólj hozzá!

poster: star trek (2009) Zalaba_Ferenc
2009. március 28. 08:01:34

Kategória: 25 komment

Csókolom, ez micsoda?

dvd-release: taken Zalaba_Ferenc
2009. március 28. 07:48:00

Kategória: 3 komment

Ide a rosdás bökőt, hogy nálunk az idei év eddigi legfrissebb akciófilmje, a TAKEN 1. nem ezzel a szuper borítóval (mert a mozist kell rárakni, hogy a buta vevő is be tudja azonosítani), 2. nem bővített változatban (mert a tapasztalatok szerint a kiadó /SPI/ vezetősége soha nem hajlandó fizetni a plusz jelenetekért) fog megjelenni, de ne legyen igazam.

kritika: titanic filmfesztivál 2009 - 2. nap Zalaba_Ferenc
2009. március 27. 23:41:33

Kategória: 15 komment

Végre egy jó kis HK-mozi! A Ching toi (Mocsok) követi a jól bevált receptet, Hong Kong szennyel, mocsokkal és vérrel teli utcáit állítja szolgálatba pár rendőrrel és sok-sok bűnözővel karöltve. Az ismerős arcok, mint például Shawn Yue (Infernal Affairs trilogy, Blood Brothers, Initial D, Shamo) vagy Eric Tsang (Infernal Affairs trilogy, Blood Brothers, Three, Colour of the Loyalty) hozzák a szokásos színvonalat, de a színészgárda többi tagjára sem lehet panasz (külön kiemelendő a hajléktalan és a kislány kettőse). Apropó hajléktalan, egész egyszerűen telitalálatnak bizonyult a félelmet nem ismerő, könyörtelen csöves emberfeletti harci képességekkel történő felruházása, az intenzív és végtelenül nyers akciójelenetek bámulatosra sikerültek. Bár gore-faktor tekintetében nem jut a Dog Bite Dog magasságába, de a hollywoodi és európai fősodorbeli alkotásokon edződött nézőknek így is okozhat néhány kényelmetlen pillanatot. Az ütésváltások és lövöldözések köré végre sikerült egy olyan történetet írni, ami kellő mélységgel rendelkezik, a fordulatos cselekmény pedig már csak hab a tortán. Brutális akció-thriller, ami a drámát sem nélkülözi, az ázsiai filmek kedvelőinek kötelező néznivaló.

A versenyfilmes szekció bemutatkozója a 9mm című belga alkotás volt, amit egy autodidakta filmes készített. Egy szétesőfélben lévő háromfős család 24 óráját követhetjük nyomon, a Mementóval tökélyre fejlesztett kirakós-struktúra segítségével. Christopher Nolan máig legjobb filmje egy brilliáns alapötletet segítségével átruházta főhősének sérült mentális kondícióját nézőjére, legutóbb pedig Sidney Lumet vitt be egy hatalmas gyomrost (Before the Devil Know's You're Dead) a hiányos információk megfelelő időben történő adagolásával. Taylan Berman megpróbált ezen a vonalon továbbhaladni, azonban egy-két korrektül sikerült jelenet és az erős atmoszféra kivételével filmje nem említhető egy lapon az előbbi mesterművekkel. A motivációk hiányosak (főleg a címadást követően), a formai bravúr olyannyira agyonhasznált, hogy a kezdeti hatásos perspektívaváltások idővel csak hátráltatják a cselekmény kibontakozását. Győzött a forma a tartalommal szemben.

A napot Julio Cortázar novellái alapján készült Mentiras piadosas (Hazug emlékek) zárta, Diego Sabanés elsőfilmes rendező elkísérte alkotását és pár személyes élménnyel egészítette ki a látottakat. A forgatás mintegy 9 évig tartott, ugyanis a finanszírozás a film kosztümös mivolta miatt igencsak nyögvenyelősen ment, a szponzorok kevés fantáziát láttak az alapötletben. A végeredményt látva kétségük sajnos nem volt alaptalan, ugyanis a kész film jócskán hagy kívánnivalókat maga után. Pablo a család szeme fénye, édesanyjával, testvéreivel és pár rokonnal együtt élik középosztálybeli mindennapjaikat, amikor az aranygyermek egyik nap bejelenti, hogy Franciaországba utazik ígéretes zenei karrierjének beindítása miatt. A könnyes búcsú után a rokonok és a személyzet közös megegyezés alapján átveszi Pablo helyét, hogy megóvják édesanyját az esetleges csalódásoktól. Elindul a hazugságspirál, érkeznek az otthon írt levelek "Pablótól", jönnek az ajándékok, jobban megtervezik a fiktív kiruccanást, mint Michael Schofield saját bátyja kiszabadítását. Így leírva akár még érdekesnek is tűnhet a történet, de a valóság sajnos közel sem ilyen rózsás. A párbeszédek alulról súrolják a mexikói szappanoperák színvonalát, a tér-idő kontinuum kitágul és a másodpercek a kelleténél jóval tovább tartanak, az idő előtti távozástól csak az elveim tartottak vissza. Úgy tűnik folytatódik a nyerőszériám, már márciusban megtaláltam az év egyik legrosszabb alkotását.

hegyalja 2009: az első fellépők... Zalaba_Ferenc
2009. március 27. 11:21:26

Kategória: 6 komment

Szépen kikupálódott az utóbbi években, de én azért még most sem rohannék. Ezeket konfirmálták a minap:

  • Machine Head (*hörr*)
  • Faithless (*hihi*)
  • Basement Jaxx (*nemrossz*)
  • Transglobal Underground (*forgatjaaszemeit*)
  • Ignite (*työrül*)
  • Death Angel, Testament, Hatesphere, Kataklysm, Keep of Kalessym (*semmitsemondanak*)
  • Adam Freeland (*yesterdaysnews*)
  • Roni Size (*yesteryearsnews)
  • Parov Stellar

Roni Size és Faithless nem live, hanem DJ-szett lesz. Ejj, de kár...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása
Mobil