Nem matekképlet, csupán hat új karakterposzter az új HARRY POTTER moziból. Szépek, egyet kivéve. Vajh a Malfoyost hány pennyért fogják feltenni az eBayre? S egyáltalán miért kapott ő külön plakátot? Csak nem művel ebben a részben valami fontosat, hm? Az "elolvasom" után további öt plakát.
Ismét kikötött a Titanic és kezdetét vette a 11 napos non-stop mozimaraton, remélhetőleg sok értékes alkotással. Nézzük, hogyan is telt az első nap.
Sajnos Borat most nem tudott eljönni, de sikerült rávennie a Kazah Cenzúrásái Hivatalt, hogy a Rekitir (A behajtó) című gengszterfilmet nevezzék a fesztiválra és ezáltal képviseltessék magakut a soknemzetiségű mezőnyben. Főhősünk Szaján sosem volt jó tanuló, de a box mindig is érdekelte és fiatalkorától fogva megmaradt neki elsőszámú szerelemnek. Az évek előrehaladtával egyre jobb eredményeket ért el a ringben és egy szép napon felfigyelt rá Ruszlan, a helyi pénzbehajtó, aki munkát ajánlott neki. Rövid mérlegelés után Szaján úgy döntött, hogy csatlakozik Ruszlan "családjához" és kamatoztatja sportolói múltját, meg is bizták őt a védelmi pénzek beszedésével. Ruszlan "üzelete" idővel egyre jövedelmezőbbnek bizonyult, de az ismertségnek megvannak a maga hátulütői, főleg ebben a szakmában. A szokásos gengszterfilmes sablonok szinte kivétel nélkül visszaköszönnek, mégis annyira megnyerő a film egyszerűsége, hogy nem tudok rá haragudni. Az ilyen és ehhez hasonló párbeszédek miatt érdemes megtekinteni A behajtót: (Ruszlan és Szaján ülnek a szobában, háttérben klasszikus zene szól) - Szomorú ez a zene. - Nem szomorú, komoly.
A fesztivál nyitófilmje az olasz Gomorra volt, ami a nápolyi maffia (Camorra) működéséről rántja le a leplet. Pontosabban csak próbálkozik vele, ugyanis a híresztelésekkel ellentétben szó sincs semmiféle műfajdefiniáló mesterműről. Hiába megnyerő a dokumentarista stílus, de az 5 szálon futó cselekmény képtelen összeállni egy kerek egésszé, az antipatikus és jócskán alulírt karakterek csak növelik az elhibázott narratíva által keltett közömbösséget. Ha már a játékfilmes forma mellett döntöttek, akkor nem ártott volna hozzá egy épkézláb forgatókönyv vagy a könyv alapján készíthettek volna egy tisztességes dokumentumfilmet. A Gomorra a maga 137 percével semmi olyat nem mutat, amivel eddig ne találkozhattunk volna jobb megvalósításban, ezt pedig néhány jól sikerült jelenet kivételével (a lenti képen látható az egyik) sajnos rendkívül unalmasan és érdektelenül teszi.
A nap végére maradt a Der Knochenmann (Csontdaráló) című, műfajilag nehezen behatárolható osztrák film. Aprólékosan kidolgozott karakterek, váratlan fordulatok, groteszk jelenetek, látatlanba egy ízig-vérig dán mozi képe körvonalazódott, azonban nagy meglepetésemre egy német nyelvű mozgókép nyújtotta mindezeket. Wolfgang Murnberger alkotása leginkább a Kiss Kiss Bang Bang-gel és az In Bruges-zsel rokonítható, egy elképesztően cinikus ex-nyomozó nem mindennapi kalandjait meséli el, nagy adag fekete humorral és kellemesen beteg momentumok tömkelegével. Már meg is van az egyik idei titkos favoritom, ha lehetőségetek van rá, akkor mindenképpen tekintsétek meg ezt a remek kis mozit, ha másért nem, akkor Gryllus Dorka miatt.
Folytatódna minden idők egyik legjobb komédia/horror-sorozata (a megfelelő aláhúzandó - én meg is tettem :)? Sam Raimi szerint igen: bátyjával, Ivan Raimivel már el is kezdték szövegezni a folytatás (és nem a remake!) forgatókönyvét, amiből - az Empire-nek adott interjú szerint - már 9 oldal meg is van. Szóval egyelőre még nem kell visszafojtanotok a lélegzeteteket, de örvendezni már most lehet, ugyanis Raimi csak Bruce Campbell-lel hajlandó megcsinálni (aki ugyan azt nyilatkozta néhány hónapja, hogy nem akar több zombifilmet forgatni, s tele a töke azzal, hogy mindenki Ashként néz rá, de ezt tőle igazán nem kell komolyan venni), méghozzá a második rész szellemében. Magyarán slapstick humorra és gore-ra számíthatunk minden mennyiségben, valamint überdebil egysorosokra. Most pedig mindenki kórusban: Groovy!
No, mire hozzánk megérkezik moziba, addigra odakinn már DVD-n és BD-n is megjelenik. Persze, némi túlzással: Amerikában június 9-én jön ki a GRAN TORINO aranyos és kék lemezen egyaránt - be is fonnám s szemöldököm, ha a magyar mozibemutatóra júniusig kéne várni... Eastwoodhoz mérten sem a DVD, sem a BD nem lesz teleöntve extrákkal, viszont a képnek (és hangnak) biztos örömködhetünk majd (ez a BD esetében TrueHD). Persze, most mondanám, hogy várjátok meg az ősz végét, amikor magyar régiókban is felbukkan a film (valószínűleg BD-n is), de inkább megmutatom, milyen extrák lesznek a lemezeken:
Behind the Story: The Eastwood Way, Manning the Wheel
Egyeseknek úgy tűnhet, hogy a Neveldine/Taylor páros Paul W.S. Anderson nyomdokain jár, amiben van némi igazság, hisz B-filmes zsánerekkel kokettálnak ők is, de míg Anderson esetében még a börtönfilm is puccos, addig egy N/T-mozi csak úgy fuldoklik a kreatív mocskokban. Éppen ezért nagyon várom a GAME című produkciót, ami már ott tipog a CRANK 2 sarkában.
A sztori középpontjában egy Kable (Gerard Butler) nevezetű fickó áll, aki egy végtelenül népszerű és brutális online játék kábelen (geddit?) rángatott főhőse, annak fejlesztőjének (Michael C. Hall) bábja, ugyanakkor egy ellenzéki csoport eszköze is az odamutatásban. Gondolom, ez utóbbi arra készül, hogy elvágja a köldökzsinórt, s akkor jöhet a mehet.
Egyelőre olasz trailerünk van, de sokat nem szövegelnek benne.
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt