Május 22-én lesz Amerikában Mark Neveldine új ördögűzős horrorjának a premierje, aminek a napokban érkezett meg az első hivatalos előzetese. Neveldine korábban kameramanként dolgozott, illetve kizárólag társrendezőként rendezett: Brian Taylorral karöltve ők követték el az olyan jobb és rosszabb emlékű akciófilmeket, mint a Crank - Felpörögve, a Crank 2. - Magasfeszültség, a Gamer -  Játék a végsőkig vagy A szellemlovas: A bosszú ereje. Neveldine ezek után úgy gondolta, hogy most már egyedül is megbirkózik a feladattal, és kipróbálja magát a horror műfajában.

A The Vatican Tapes története szerint ezúttal a 27 éves Angela Holmes (Olivia Taylor Dudley) kezdi el a démoni megszállottság tüneteit produkálni, amire a helyi pap, Lozano atya (Michael Peña) rögtön riasztja a Vatikánt. Ám amikor megérkezik Vicar Imani (Djimon Hounsou) és Bruun bíboros (Peter Andersson), kiderül, hogy az ördögűzés mégsem lesz olyan könnyű, mint azt eleinte hitték. A lányt ugyanis egy ősi sátáni erő, talán maga az Antikrisztus szállta meg. Lozano atya azonban nem adja fel, és elmerül a Vatikán titkos videóarchívumában. 

Úgy néz ki, hogy minden évben kapunk pár ördögűzős filmet is, amit én egyáltalán nem bánok, mivel bírom az ilyen katolikus-sátánista horrorokat, de vajon sikerül a The Vatican Tapes-nek felvennie a versenyt Gil Kenan sokak által régóta várt Poltergeist-remake-jével (amit szintén május 22-től vetítenek a tengerentúli mozik)?

A kattra növő, első hivatalos fotón kívül még azzal a hírrel szolgálhatunk, hogy az AMC berendelte a testvérsorozat második évadát 2016-ra, pedig az első is csak idén késő nyáron kerül adásba, ami egyébként hat, darabonként egyórás epizódból áll majd. A Los Angeles-i kóborlás új szereplőkkel és cselekménnyel büszkélkedhet, ám címmel még mindig nem.

A főbb szerepekben – egyelőre – Cliff Curtis (Missing - Elrabolva, Colombiana, Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed), Kim Dickens (House of Cards, Sons of Anarchy: ezt a két címet csak jó pénzért vagyok hajlandó a magyar változatukban leírni, Holtodiglan), Frank Dillane (Harry Potter és a félvér herceg, Köszöntjük Szarajevóban!) és Alycia Debnam Carey (A vihar magja) próbálja túlélni a zombiapokalipszist. Ahogy nézem, még nem sejtik szerencsétlenek, hogy a csóka a földön nem mákosan taknyolt egyet.

Frank (George Clooney) és Casey (Britt Robertson) időt és teret átívelő kalandtúrája a csodák földjére újabb előzetest kapott. Ez az este egyre jobb.

A múltkori hobbitolás értelmet nyer: annyira friss, hogy forró, mint a sárkányláng. Köszönjétek az Apple-nek. Na jó, meg nekem is.

Minden évben eljön egyszer ez a hétvége. Először süt meggyőző hőmérsékletű sugarakkal a nap, és akkor hiába is tolnak az orrunk elé sci-fiket meg vígjátékokat: mind a Chappie, mind az Üzlet bármi áron megbukott a magyar mozikban is, ami sose következik az amerikai kudarcból, de most akár kényelmes takarót is nyújthat az elégtelen nézőszámokhoz a tengerentúli blamázs...

Minden fényképalbum egy kis időutazás. Jól esik lapozgatni, elmerengeni a fotópapírba rögzített pillanatokon, melyek mindegyike történetet mesél. Minden kép felidézi életünk egy-egy fejezetét, megmozgatva azt az egy, örökre kimerevített pillanatot. Sebastiao Salgado korunk egyik legnagyobb krónikása, akinek az is ismeri a képeit, aki még soha nem hallotta a nevét. Wim Wenders Oscarra jelölt dokumentumfilmje a tőle megszokott igényességgel és érzékenységgel idézi most fel Salgado 1001 történetét úgy, hogy közben a lencse másik végén helyet foglaló emberről is mesél.

A blogot régóta követők előtt nem titok, mennyire szeretjük a sci-fi műfaját. Elég csak a névadónkra gondolni, méghozzá az eredetire, úgyhogy senki ne jöjjön a Charlize Theron-féle rettenet miatt azzal, hogy nomen est omen! Sajnos nem minden alkotás hozza az előzetes várakozások szintjét, egy kellemetlen moziélmény okozta pillanatok nem tűnnek el az időben, mint könnyek az esőben, nem minden antagonistából lesz egész generációk apja, és bizony van, hogy az űrben mindenki hallja a sikolyunk, amit a borzasztó filmek miatt hallatunk. Szerintem mindenkinek világos, amiről beszélek, de ha nem, emlékeztetőül bogarásszátok át a(z akkor) legjobbnak tartott sci-fikről szóló posztsorozatunkat!

Bejegyzésünk apropója a héten bemutatott Chappie okozta, össznépi felhördülés, ami egyre nagyobb visszhangot kelt szerte a világhálón. Összeszedtük hát a blog indulása óta eltelt 10 évben született sci-fik közül azokat, amiket a legrosszabbaknak tartunk. Ne lepődjön meg senki: Neill Blomkamp filmje nem került rá, hiszen a szerkesztőség tagjai csak arról tudnak véleményt nyilvánítani, amit már láttak, ezt pedig egyelőre nem mindannyian mondhatjuk el magunkról a robotos mese kapcsán. Lehet, hogy pár hét múlva már más lenne a végeredmény, de jelenleg a lenti listával tudunk szolgálni, aminek elemeire ezúttal is szavazhattok. Az esetleges régebbi kritikákat a címekre kattintva olvashatjátok, ha pedig mást látnátok szívesebben a legrosszabb sci-fik között, ne habozzatok a véleményeteket megosztani a hozzászólásokban!

Nem túl rózsás a helyzet az amerikai mozikban: sokadik hete képtelenek a stúdiók olyan filmeket prezentálni, amik számottevő tömegeket mozgatnak meg. Ez március kezdetén igencsak kínos, ahogy az is, ahogy a Chappie-vel mellékalkulált a Sony: a sci-fi akciófilm négy hónapja a legalacsonyabb összeggel szerzett vezetést. A baj nem jár egyedül: Vince Vaughn karrierje is mélypontra érkezett az Üzlet bármi áronnal. Ezalatt a Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel szépen termelt.

Rutinos, régi követőink már tudják, hogy hagyományosan az Oscar-gála után tartjuk saját, házi díjkiosztónkat, ilyenkor hirdetjük ki a GOLDEN ACTION BOY jelöltjeit, melynek győztesét, Te, kedves olvasó szavazhatod meg. Bizony, idén már nyolcadik alkalommal szedtük össze az esztendő legkiválóbbjait (a korábbi évek eredményeit erre találjátok), azonban nem csupán szerkesztőségünk összetétele változott: megalkottunk egy új kategóriát, illetve lerövidítettük a voksok leadására rendelkezésre álló határidőt. A részletekről egy kicsit lejjebb olvashattok. Természetesen a jelöltek közül ezúttal is közös erővel, a Ti segítségetekkel határozzuk meg a leges-legjobbakat, és szokás szerint még nyerhettek is! Szavazásra fel!

"Nézd Dorothy, az ott már Smaragdváros!" Majdnem. Persze klikkre nő.

A válasz ebben az esetben az, hogy gitárosból. Pontosabban metálgitárosból. New York-i, sorozatfüggő metálgitárosból. Scott Ian, az Anthrax főnöke a karrierje indulásától kezdődően lépten-nyomon minden létező fórumon hangoztatja, mennyire odavan a horrorért, fantasyért, szuperhősökért, stb., azt pedig a Black Lodge megjelenése és az arról szóló nyilatkozatok tették világossá, hogy a Twin Peaks óta nem csupán a képregényekben és mozivásznon, de a tévéképernyőn látható történetek sem kerülik el a figyelmét.

Legutóbb a Trónok harca következő "válogatáskazijára" – nemsokára megjelenik, figyeljétek a blogot! – készítettek a bandájával egy dalt, nemrég viszont sikerült a zenekarvezetőnek túlszárnyalnia önmagát, és a fanboy-mérő műszerek érzékelői egységesen mondták fel a szolgálatot teljesítménye láttán. Nem szolgált előnyére, amit a Walking Dead maszkmesterei műveltek az arcával? Az 5. évad 12. epizódja a múlt héten került adásba Új remény (Remember) címen, abban cameózott egyet. Alább megnézhetitek a jelenetet, amiben Carl szétüti a fejét (tényleg csak ennyit), illetve a werkfilmet, amiben Greg Nicotero zombikirály vezényletével varázsolnak a thrasherből walkert. Nyugi, a sorozat vagy általában a speciális effektek rajongói anélkül élvezhetik a ~9 percet, hogy lövésük lenne emberünk lépfenés zúzásairól. A széria vagy akár csak az epizód szempontjából fontos történést, cselekményt nem mutatnak a felvételek, de aki nem naprakész a szereplők megjelenését illetően, annak SPOILERES lehet mindkét anyag.

Nyakunkon a Gunman bemutatója, dübörög a marketinggépezet: a klikkre növő karakterplakátokon kívül a Studio Canal rövid időn belül kidobott egy új(ravágott) előzetest és négy rövid részletet, amiket nem egyenként, hanem egy közös lejátszási listán illesztettem be, úgyhogy tessék türelmesen várni, amíg egymás után végigpörögnek, a legvégén az eggyel korábbi trailerrel. Kattints, nézz, számold a perceket!

A Warner Bros. Television közzétette Superman unokahúgáról az első hivatalos fotókat, egy portrét és egy egész alakosat. Mindkettő kattintásra nő, a másodikat a lapozást követően láthatjátok.

Sokan voltak, akik lelkesedtek Justin Benson és Aaron Moorhead első közös egész estés filmjéért, a 2012-es Feloldozásért (Resolution), azonban engem eléggé fárasztott ez a különös mindfuck független pszichohorror. Második közös munkájuk viszont már régóta rajta van az IMDb-s watchlistemen. A film története szerint a mélyponton lévő Evan (Lou Taylor Pucci) Olaszországba utazik, hogy egy kicsit összeszedje magát, ahol megismerkedik a csinos Louise-zal (Nadia Hilker), aki mintha valami igazán súlyos és sötét titkot rejtegetne a valódi identitását illetően.

A felettébb hatásos előzetest látva nekem rögtön eszembe jutott Andrzej Zulawski egyszerre mesteri és idegesítő 1981-es horrorfilmje, a Birtoklás (Possession), ami szintén valami egészen másnak indul, mint ami a végén kikerekedik belőle, így lesz aztán a házassági melodrámából egy igazán nyugtalanító testrablós biohorror. A Spring sem egészen az, mint aminek első pillantásra hinnénk, az új előzetes sokáig egy romantikus mozinak tűnik, hogy aztán színre lépjen valakiből az ősi szörnyeteg. A filmhez készült másik (szerintem gyengébb) plakáton azt hirdetik, hogy a Spring Richard Linklater és H. P. Lovecraft keresztézéséből született, ez pedig a trailert látva engem csak még inkább felcsigázott. 

 - SPOILERMENTES -

2009-ben megérdemelten robbantott nagyot Neill Blomkamp a Disctrict 9-nal, hiszen első egész estés filmje nemcsak egy észvesztően lendületes tempóban száguldó sci-fi akciófilm volt, hanem a maga szimpla módján igazán szórakoztató és hiteles társadalmi parabola is. Nem véletlen, hogy Blomkamp feleségével, Terri Tatchell-lel együtt begyűjtött egy Oscar-jelölést a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában, ám következő filmjével, az Elysium - Zárt világgal (hiába mutatható ki benne nyomokban az első filmjéhez hasonló szociális érzékenység) már nem sikerült megismételnie a bravúrt. Az Elysium forgatókönyvét (amiről Blomkamp az Uproxxnak tökösen csak annyit mondott nem rég, hogy "the thing that bothers me is if I feel like I fucked it up") egyedül írta, a Chappie scriptjét viszont már újra feleségével együtt jegyezte, de sajna a mozi minden szeretetreméltó motívuma és jelentőségteljes tudományos ötlete ellenére meglehetősen elszúrták és elbagatellizálták a már önmagában is meseszerű történetet.