Az InterCom sajtóközleményben tájékoztat, hogy a DreamWorks Végre otthon! címen ma filmszínházakba kerülő, aktuális nagyágyúját a Cinema City nem tűzi a műsorára. A forgalmazó közel egy éves munkával próbálta a tavaszi szünetre időzíteni a minél szélesebb körű, hazai premiert, de a mozihálózat vezetőivel nem sikerült megállapodást kötni ugyanazokkal a feltételekkel, "mint korábban más animációs filmek esetében". Ha emlékeztek, egy csörte már volt az InterCom és a Cinema City között A majmok bolygója: Forradalom kapcsán, és azt fölényes tussal előbbi nyerte.
UPDATE: Megérkezett a Cinema City válasza is az ügyben.
Mint akkor, a forgalmazó most is mindent elkövet, hogy a Végre otthon! az ország legtöbb pontján, a lehető legtöbb moziban elérhető legyen a közönség számára, és a lehető legtöbben nézhessék meg. Azoknak a moziknak a listáját, ahol látható lesz a film, rögtön az elolvasom után, két méretben találjátok.
Díjak ide vagy oda, 2014 akkor is a LEGO és a változás éve lenne, ha Emmet és Finn nagy kalandját egyik pillanatról a másikra elfelejtenék, és soha többé nem vetítenék le sehol. A ziccerek kihagyása azonban a végtelenül elégedett Warnernál nem opció, ahogy erről az eddig bejelentett további "legómúvik" tanúskodnak. A LEGO Movie Sequelre legalább 2018. május 25-ig várnunk kell, viszont előtte a Ninjago 2016. szeptember 23-án, majd a LEGO Batman 2017. május 26-án kerül a mozikba. Mindhárom A Lego kaland író- és rendezőpárosa, Phil Lord és Chris Miller felügyeletével készül, ám a direktori székbe nem ők ülnek. De kapaszkodjatok a kockáitokba, ugyanis újabb spinoff tervét jelentették be, és a lapozás után egyebek között azt is eláruljuk, a komédia királyai közül kit sikerült húzónévnek megnyerni hozzá.
Lehet, hogy Bryan Singer a rajongók vigasztalásának szánta az alábbi fotó megosztását, hiszen Jennifer Lawrence a napokban azt nyilatkozta, az X-Men: Apocalypse lesz az utolsó alkalom, amikor az alakváltó Mystique alakítását vállalja. Sebaj, üdvözöljétek Lana Condor debütálását, mint Jubilation Lee, azaz Jubilee! Ezzel az apokaliptikus karakterpark újabb patinás névvel bővült, hiszen a tinédzser mutáns 1989-es feltűnése óta számtalan képregényben és animációban megfordult már, sokszor mellékszerepre kárhoztatva. Nem volt ez másként a filmfranchise első három darabjában sem: fel tudja valaki idézni Katrina Florence-t (X-Men - A kívülállók) vagy Kea Wongot (X-Men 2., X-Men: Az ellenállás vége) puska nélkül?
A találgatásoknak és takargatásoknak vége, egy lesifotótémát kipipálhatunk, ugyanis az Entertainment Weekly-ben megjelent az első hivatalos kép Lex Luthorról. (Megmondtam, ugye? De nem? De de.) Bárki bármit mond, Jesse Eisenberg kivételes talentummal rendelkezik, biztos vagyok benne, hogy lubickolni fog a szószkavarás örömeiben. Ha rühellted az eddigi filmjeiben, az azért volt, mert piszok jól játszotta el a rá osztott szerepeket, és ezzel nyitotta ki a bicskát a zsebedben. A lapozás után a fotó két változatát vételezhetitek szemre, de vigyázat, a színes – bármennyire is hihetetlen – a fekete-fehérhez képest árulkodhat a történet részleteiről: legalulra csak a SPOILERT nem bánók görgessenek!
Nehéz még szokni a Gareth Edwards jegyezte Star Wars spinoff címét, amiről azt rebesgetik, a szereposztásaBen Mendelsohnnal bővülhet. Róla a Slow West bejegyzésénél állapítottátok meg, hogy "a csávó úgy néz ki, mint Ethan Hawke és Sam Rockwell szerelemgyereke", pedig A sötét lovag - Felemelkedésben egészen más fizimiskával láthattuk jutalomjátékát Bane csicskása, John Daggett bőrébe bújva. A Disney persze nem kommentálja a híreszteléseket. Mindenesetre nem rossz irány, ha kiváló karakterszerepekben (Ölni kíméletesen, Exodus: Istenek és királyok) és Netflix-szériákban (Bloodline) edződött átváltozóművészeket szerződtetnek a készülő projektekhez. Hajrá, Zsivány Vezér!
Eredetileg a tavalyi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták volna be Henry Hobson posztapokaliptikus horror-drámáját, de végül csak most áprilisban lesz a premierje a Tribeca Filmfesztiválon, majd májustól már a tengerentúli mozik is vetítik.
Az akcióhős Arnold Schwarzenegger ezúttal egy drámai szerepben teszi próbára tehetségét, a Maggie-ben ugyanis egy olyan közép-nyugati farmer édesapát alakít, akinek tinédzserlánya (Abigail Breslin) megfertőződik egy vírussal, ami szép lassan egy kannibál zombivá változtatja. Ő pedig természetesen nem mond le róla, és mindent megtesz azért, hogy megtalálja a gyógymódot.
Az atmoszferikus előzetes a horror helyett sokkal inkább a drámai vonalra helyezi a hangsúlyt, és habár ez lesz Hobson rendezői debütálása, az én érdeklődésemet felkeltette ez a komornak ígérkező függetlenfilm.
Ahogy 15 éve megmondta, közeleg a következő szint. Márpedig amit Ari Gold (Jeremy Piven) megmond, az mindig úgy van. E gyereket vár, Vinnie blockbustert akar rendezni, Teknőc már nem kövér, Ari pedig, nos, ő még mindig ki van akadva. A fiúk visszatértek.
A T5 jelenetfotóiból kiderül (a másodikért az elolvasomra, a nagyobb változatokért a képekre klikk), hogy az ellenállás vezetője és SPOILER! az apukája nemcsak a futásban tehetségesek, de az ég elszánt, kitágult orrcimpájú kémleléséhez egyaránt kiválóan értenek. Schwarzenegger relatíve érdekes infót kotyogott el a sztoriról, ám még annál is komolyabb részlet szivárgott a netre egy tesztvetítés után Matt Smith eddig titokban tartott szerepéről. Mindez tényleg SPOILERES, úgyhogy legalul találja, akit érdekel.
Nem lehet rossz mostanában John Macleannek lenni, és most nem a Die Hard miatti áthallásra célzunk. Az ezen a néven ismert skót úriember egyelőre elég erős kritikai elismerést gyűjtött be a Sundance-díj elnyerése után első nagyjátékfilmjével, aminek szélesebb körű bemutatása után nem lennénk meglepve, ha a neve még ismertebb lenne. Ehhez minden esély adott, hiszen a sötét tónusú neo-westernek népszerűsége töretlen, nem beszélve Michael Fassbenderről, akinek az alakításáról ódákat zengenek. Emellett a szereposztás pikantériája, hogy nemrég kiderült, Kodi Smit-McPhee-vel mutánsként is osztozni fognak a vásznon. A Slow West előzetesét a lapozás után, rövid szinopszisát pedig erre találjátok.
A klikkre növő, új plakáton hangsúlyos elem a négyes változása, illetve az ebből eredő képességek. Mondjuk érdekes lett volna, ha nem pont ezt a képet emelik ki az eddigi anyagból.
Tizenhárom év telt el azóta, hogy véget ért a kilenc évadot megért "egész világ kedvence" X-akták, de a sorozat rajongói ismét örülhetnek: a folytatási láz Mulder (David Duchovny) és Scully (Gillian Anderson) kalandjait is elérte. A páros hamarosan, egy hat részes sorozat erejéig (egyelőre?) tér majd vissza a Fox csatorna kötelékein belül. A részletekről még nem árultak el semmit, bár a széria szellemi atya, Chris Carter hat történetet említett, ami a csatorna vezetői szerint egy teljesen új fejezet lesz a két ügynök életében. Már nyáron megkezdődnek az új évad munkálatai.
Jöhetnek az élménybeszámolók, kinek melyik rész volt a kedvence? Részemről a Gumiember vezet, még kicsi voltam, azóta sem mertem újra megnézni...
Ahogy várható volt, A beavatott jócskán növelt táborán idehaza: A lázadócsaknem triplázta a kezdő nézettséget az egy évvel korábbihoz képest, s ezzel biztos elsőséget szerzett a toplistán. Lényegesen lemaradva lépett be a Hamupipőke, felemás eredménnyel, miközben a Samba és a Fácángyilkosok jó eredményt értek el a maguk viszonylataiban.
Egy alternatív jelenben vagyunk, ahol emberszerű androidok segítik az igazi emberek mindennapjait (értsd: szolgálják őket). Az AMC csatorna nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a sorozattervvel, hiszen bármennyire is érdekes a téma, az utóbbi időben már nem sok újat tudtak hozzátenni, pedig akadtak próbálkozók. De még mielőtt bárki is legyintene, talán elérkezett az idő, hogy valaki egy kis csavarral megmutassa ennek az állapotnak egy másik oldalát is.
A William Hurt által játszott karakter házi robotja nem egy hétköznapi gép, hiszen gazdája beletáplálta néhai feleségével kapcsolatos minden emlékét, mielőtt azok örökre elvesznének. Kicsit Asimov, kicsit Pinokkió, de mindenképpen emberi drámára lehet számítani ebből a felállásból, ez pediglen az első kép az "alternatív Gepettóról".
Egyáltalán csoda, hogy sokaknak már a trailer trailerétől is elakadt a szava, úgyhogy most tessék nagy levegőt venni, mert itt a teljes előzetes Tom Cruise gigantikus mutatványához (+ a tegnap lemaradt poszter).
Nem hittük, hogy eljön az a pillanat, amikor Sofia Vergarát akármitől is meg kell védeni, de éppen ettől (is) vicces az egész. Megérkezett a Csábítunk és védünk magyar előzetese, amihez bónuszként egy plakát is jár...
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt