A zsidóknak már nagyon tele a hócipőjük azzal, hogy az egyiptomiak keze (és korbácsa) alatt dolgoznak építési kivitelezőként, ezért kapóra jön nekik Mózes (Christian Bale), aki Ramszesz (Joel Edgerton) mellett nőtt fel, ám zsidó származása napvilágra kerülését követően előbb száműzött, majd pedig Isten szócsöve és végrehajtója lesz, aki elvezeti a zsidóságot Kánaánba. Igen, ez a film megint azt a történetet meséli el.
Ha nem ebben a pillanatban jutott volna eszembe a következő kisstílű poén, talán le sem írnám, de "egyszer írunk" alapon nesztek: nem lehet azt mondani, hogy Ridley Scott új filmje vízválasztó lenne a történelmi eposzok terén. Haha. De tényleg: a brit mester utánozhatatlan munkamódszereit bevetve pikk-pakk, alig egy év leforgása alatt hozta tető alá ezt a monumentális bibliai példázatot, karrierjének talán legnagyszabásúbb filmjét, amely elemeiben "hű meg há", összességében viszont erőteljesen megkérdőjelezhető a létjogosultsága.
Történetesen azért, mert ezt a sztorit nem csak többször és jobban is elmesélték már, hanem olyan sokat nem is kell visszamenni az időben ahhoz, hogy egy érdemesebb példányt találjunk: az 1998-as Egyiptom hercegének már a fantasztikus 7 perces nyitánya is sokkal alaposabban és hatásosabban elhelyezi térben és időben Egyiptomot, a zsidóságot, a fáraót és féltestvérét, akiből később legfőbb ellensége lesz, mint az Exodus. Pedig az egy rajzfilm, amiben énekelnek. A problémák ott kezdődnek, hogy Scott merészen(?) belecsap a lecsóba: Mózest és Ramszeszt felnőttként ismerjük meg, akik épp csatába vonulnak (látványos, harcos nyitány a'la Gladiátor!), és ugyan utána hosszasan elidőzik a durrbele fáraó-növendék és a minden tekintetben kiválóbbnak tűnő Mózes karakterének körbejárásával, már az intróban eldőlt, hogy ki fekete és ki fehér.
Ilyen "mélyen" megmunkált figurákkal pedig még Bale és Edgerton sem tud mit kezdeni, pedig mindketten odateszik magukat, hogy aztán szépen elnyelje őket az események áradata: Scott 140 perces eposzkája ugyanis az in medias res kezdést leszámítva a teljes exodust el kívánja mesélni, de lehetőleg úgy, hogy minden öt percre jusson egy nagy money shot, és miközben lóugrásban halad a cselekmény, a film úgy lesz egyre apróbb és unalmasabb, hogy minden pillanatában óriási és szélsebes. Mint egy képeskönyv, melybe néha nagyon gyorsan belelapoznak.
És ezzel akár le is zárhatnám a kritikámat, de azért kénytelen vagyok elővenni a Scottnál szokásos lemezt: látszik, nagyon látszik, hogy a filmben ott rejtőznek egy hosszabb, alaposabb és talán mélyebb történet szilánkjai, melyben Mózes családi háttere nem biztosítási reklámba illő, melyben Ramszesz sem csak egy beképzelt seggfej, és amelyben Sigourney Weavernek több jut két mondatnál...
Kövess minket facebookon és twitteren!
Az oldalon található tartalmak kizárólag
