aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a hangya: a magyar szinkron Takács Máté
2015. július 19. 11:18:00

Kategória: film 12 komment

Alig hangyányi meglepetéssel szolgálnak a Marvel-mozik szinkronjai így egy tucat után, és a kellemetlen fajtából ezúttal sem jut ki, még ha a szokásos "ő már volt másik figurának is a hangja"-szindrómát ezúttal sem sikerült kivédeni. Triplán nem.

ant_man_a.jpg

  • Paul Rudd – Széles Tamás. Ugyan az Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló Heinz Krugerja már lestoppolta magának Szélest (meg az őt játszó Richard Armitage is, hiszen A hobbit-trilógia és A vihar magja sem változtatott e felálláson), Paul Rudd esetében nehéz belekötni a zavarba. A Jóbarátokban is olyasvalaki szinkronizálta őt (Dolmány Attila), aki már prominens szerepet vállalt a Marvel-univerzumban.
  • Michael Douglas – Dörner György. A Vasember 2. már elég régen volt, s le is rendezte egyből Mickey Rourke figuráját, úgyhogy az sem okozhat túl nagy fennakadást, hogy Dörner György is másodjára jelentkezik ebben a filmfolyamban. Meg hát, mégis csak Michael Douglasről van szó.
  • Evangeline Lilly – Németh Kriszta. Ki hitte volna, hogy Evangeline Lilly egyszer még a Lost - Eltűntekbeli magyar hangján szólal meg újra, azok után, hogy Németh Borbála lekenyerezett minket a Vasökölben és A hobbit-trilógia (már megint ez!) utóbbi két részében? Pedig még A Hangya előzetesében is ő működött közre.
  • Corey Stoll – Pál András. Stollt történetesen Széles Tamás és Dolmány Attila is tolmácsolta már nekünk (kicsi a szinkronvilág), Pál András –akit a Tűzgyűrű főszerepében jegyezhettünk meg magunknak két éve– most először. Amúgy nem állítjuk, hogy nincs semmi hasonlóság közte és Stoll között.
  • Bobby Cannavale – Debreczeny Csaba. Cannavale két kitérő (Danny Collins: Sarádi Zsolt, A kém: Varga Gábor) után újfent a januári Annie-ben hallott Debreczeny Csaba hangján szólal meg; a szinkronrendező azonos.
  • Michael Pena – Csőre Gábor. Oké, oké, Michael Penát Csőre Gábor nem egyszer ültette át magyarra, legutóbb például a Haragban, de a hazai színész azért eléggé benne van már az üzelmekben Tom Hiddleston, azaz Loki révén. Pena három filmre szerződött, szóval remélni kell, hogy elkerüli egymást a két figura.

valamint:
Judy Greer – Szalay Marianna
Abby Ryder Fortson – Dolmány-Bogdányi Korina
David Dastmalchian – Anger Zsolt
T.I. – Makranczi Zalán
Wood Harris – Sarádi Zsolt
John Slattery – Tarján Péter
Martin Donovan – Kautzky Armand
Gregg Turkington – Fesztbaum Béla
Robert Crayton – Bognár Tamás
Joe Chrest – Berarin Gábor
Chris Evans – Zámbori Soma
Anthony Mackie – Papp Dániel

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Blahut Viktor és Petőcz István
hangmérnök: Gábor Dániel
rendezőasszisztens: Stern Dániel
vágó: Kajdácsi Brigitta
gyártásvezető: Kincses Tamás
szinkronrendező: Tabák Kata

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette. Forgalmazza a Forum Hungary.

antman_hun_poszter.jpg

Címkék

szinkron marvel michael douglas anger zsolt mafilm evangeline lilly dörner györgy paul rudd kautzky armand michael pena debreczeny csaba makranczi zalan csöre gabor tabak kata szeles tamas zambori soma papp daniel ant-man bognar tamas fesztbaum bela saradi zsolt tarjan peter blahut viktor pal andras nemeth kriszta petöcz istvan corey stoll bobby cannavale

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr897638982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2015.07.19. 11:55:13

Szerintem egy eleg jo kompromisszum, hogy a fo hangok stabilak es a mellekszereplok hangjai pedig um. mozgasban vannak. Engem speciel ez nem zavar, illetve valoszinuleg nem is lehetne jobban megoldani.

Gandalf Garaboncias 2015.07.19. 12:31:43

Széles Tamás elég népszerű szinkronhang lett mostanában. :0) Mondjuk Tölgypajzsos Thorinkét is tényleg szépen bizonyított.

A mellékszereplőknél valóban kevésbé zavaró ugyanaz a szinkronhang, na de Loki esetében?!

vision_j 2015.07.19. 12:49:55

Szóval cameoként igy-vagy ugy bwnne lesz a Kapi és a Solyom kiváncsi leszek a filmre mert a rottaten-79%ál az Imdb meg 8,1en akkor (ezt se) ronthaták el.(annyira)
Ennyivel jobb a Marvel a DC nél hogy még a kissebb filmjeik is jól sikerülnek,mig a Dc nél a Batmanen kivül nem sok jó film készült(Az acélember se lett valami jó,a Zöld lámpás,Zöld darázs ,Johan Hex stb.-röl ne is beszéljübk.)
Persze mielött valaji azt hinné hogy Marvel fan vagyok ök se tökéletesek.
Hisz olyan filmett mint a Sötét lovag olyat sose (fognak) csinálni.

MT90 2015.07.19. 15:29:59

@vision_j: Az ilyen kommentekre írják, hogy +1 :)

NorthopViggo 2015.07.19. 16:05:48

@vision_j: a MoS semmivel sem volt rosszabb egy átlag Marvel-filmnél, sőt, legalabb ambíciózusabb volt azoknál. A Zöld darázs meg még csak nem is DC film.

Ha már a Jonah Hexx-et is idevesszük, akkor a régi FF4, Amerkia kapitány, meg Nick Fury-filmeket is vegyük már ide.

Az MCU már tizenvalahány filmet produkált, a DCCU egyet, szóval ha ennyiből meg tudod ítélni, hogy melyik lesz jobb, akkor megemelem a kalapom előtted.

LasDen 2015.07.19. 16:06:43

@vision_j: Azért nem teljesen ilyen egyértelmű a kép, hogy a marvel csak jót tud csinálni, míg a DC hol jót hol szart. A Marvelnek is megvannak a maguk gyengébb filmjei ugyanúgy, ahogy másoknak is. Csak mára eljutottunk oda, hogy egy tál szarra is beülnének az emberek, mert Marvel logó van előtte...

vision_j 2015.07.19. 16:20:16

NorthopViggo:Na jó azokrol megfeledkeztem nert az F4 (1-2) tényleg nem jó filn volt,és a mostani se néz ki valami jónak legalábbis az új előzetesben Ben valami irto cikin néz ki(+ha jol néztem a cgi fáklya is borzalom).
Amerika kap.szerintem jó volt(de izlèsek és pofonok)
Az MoS ban én meg semmi ambiciott nem látram csak a féktelen rombolást.

LasDen:nem azt montam hogy nem csinál rosszat de olyat még nem látram tölük(csak a Disnys cégtől)amit ne tudtam volna 1párszor megnézni de a Dc Zöld lámpást mondjuk nem akarom többet.
Ha egy Marvel film olyan sz*r lesz hogy nem lehet ujra megnèzni akkor biztos nem is fogják csak azért mert Marvel film.

NorthopViggo 2015.07.19. 16:38:51

@vision_j: bocs, félreérthető voltam, én a régi amkapitanyra gondoltam...

Csak én azt látom, hogy Marvel ugyanazt a receptet melegíti újra és újra, de tényleg tök ugyanazok a filmjeik, jelentről jelenetre, én az Guardians-en és az Ultron-on veszettül untam magam, még egyszer is gyengék, nem hogy sokadszorra. a DC meg majd meglátjuk mit tud jövőre. Annyi biztos, hogy nálam előnnyel indulnak, mert én belefáradtam a Marvel- konzervbe.

vision_j 2015.07.19. 17:26:56

NorthopViggo:azokat nem láttam.:-)

A GoG sojakszerint jó film volt.
Nekem kb. a főcim tetszett de utána értékekhető poént nem igazán tudnék mindani.
A film egyetlen érdeme hogy ezek után Cris Pratt kap nagyobb szerepeket filmekben.
Ami Ultront illetti albejen tetszte (de hát ugy izlések és.....)

Ami a Dct illeti hát igen most jőn azaz időszak hogy kiderül nit tudnak kezdeni a nagyobb cimeikkel.

vision_j 2015.07.19. 17:27:46

Bocsánat a helyesiráért telorol megy/t.

NorthopViggo 2015.07.19. 19:22:48

@vision_j: a GotG-t én is vártam, aztán koppantam, mert trailer alapjan sokkal lazább filmnek tűnt. De ízlések és pofonok.

Ui. Annyit azért köszönök James Gunnak, hogy az utóbbi idők legfaszább válogatását rakta össze a filmhez.

vision_j 2015.07.19. 19:52:47

NorthopViggo:Ja ténykeg a zene is jó volt.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása