aeon flux

ready for the action now, danger boy?

x-men & transformers & magyarok: sokadik részek, növekvő nézettségek Takács Máté
2014. június 27. 19:57:00

Kategória: film 14 komment

Miközben Észak-Amerikában csak izzadsággal idézik fénykorukat a legnagyobb blockbuster-folytatások, addig nemzetközi vizeken látványos növekményeket könyvelnek el. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjaira ez különösképpen érvényes, s ezen belül Magyarországon is 14 éves rekordot döntött meg a minap. Eközben a Transformers: A kihalás kora az év legnagyobb nyitánya elé néz...

tf_xmen.png

Szerdán a 155.799-edik magyar is megváltotta jegyét az X-Men: Az eljövendő múlt napjaira, s ezzel a franchise eddigi legnézettebb tagjává vált idehaza. Ez a szám persze önmagában nem olyan kiugró, ám a tény, hogy egy tizennégy évvel ezelőttit utasított maga mögé, elismerésre méltóvá teszi. Az X-Men: A kívülállók 2000. november 2-án került a mozikba itthon, s az első hétvégén egészen komoly érdeklődés övezte: 57.520-an ültek be rá. Ezt a számot az újdonság ereje is erősen hajtotta, s akkoriban még egyáltalán nem volt köztudomású, hogy képregényes gyökerekkel bíró szupermoziról van szó (nem mintha ennek bármi jelentősége lett volna). Ugyanakkor a gyors iramú elpártolás meglepő volt; végül 155.020 fő járta meg a nézőtereket, amit a folytatások nem tudtak befogni. Az X-Men 2. (a második filmként, amit a mai értelemben vett világpremierként értékelhetünk – az első A klónok támadása volt) csak ímmel-ámmal boldogult a még inkább nyaralós, semmint mozizós 2003-as meleg hónapokban a maga 34.052 kezdő nézőjével, ellenben összeszedettebb lefutással 137.606 egyént vonzott végül. Az X-Men: Az ellenállás vége, minthogy záróakkordként harangozták be, emelkedő pályára kapcsolt 41.885 nézős rajtjával, amit 144.745-nél zárt.

Aztán a többi már hanyatlott. Az X-Men kezdetek: Farkas és a Farkas egyaránt 110 ezer főt hozott lázba, a kettő között az X-Men: Az elsőkre pedig mindössze 82.498 jegyet értékesítettek, vagyis a közönség kétségtelenül rossz néven vette, hogy ismeretlen arcokkal és térhatás nélkül kínálják nekik a brandet.

És most az X-Men: Az eljövendő múlt napjai visszahozta régi dicsőségét a szériának –ha lehetett konkrétan ilyesmiről beszélni–, hiszen 51.190 látogatóval nyitott egy hónappal ezelőtt, s ez a szám tán még a forgalmazó InterComot is meglepte az előzmények fényében. Az össznépi szereplőgárda és a 3D megtette hatását, mindezt egy felettébb kompetitív időszakban, ami a korábbi epizódok esetében nemigen állt fenn. A jobbféle változási mutatók (amik a nagy blockbustereket sújtó bukfencezések és az általános figyelemelvonással járó focivébé közbeszólása ellenére alakultak) azt eredményezték, hogy a hét folyamán átzakatolt az első rész végső látogatószámán az új rész. Nem példátlan, de igencsak ritka eset, hogy évtizedes távlatban ez bekövetkezzen egy filmsorozatnál, ugyanakkor megfeleltethető a mostanság tapasztalható trendeknek (stabilizálódó hazai mozilátogatottság, egyre hatékonyabban működő brandalapú filmkészítés).

Hogy végül hol áll meg Az eljövendő múlt napjai szekere, az még nem mondható meg biztonsággal ötezres határon belülre, de a sivár július kedvező körülményeket teremt. 175 ezres tömegre igényt tarthat a film, és ez alaposan felsrófolja a 2016-ban érkező Apocalypse árfolyamát.


Ha van franchise, amin jól végigvezethető a nemzetközi piac alakulása magyarországi szinten, akkor az a Transformers. A 2007-es első rész –feliratosan– korrekt, de a film horderejéhez mérten nem kiemelkedő látogatottságot jegyzett 192.587 nézőjével, amit simán az áhított 200.000-es szint fölé lökhetett volna a mindenható szinkron. Két évvel később a folytatásnak ezen már nem múlott: A bukottak bosszúja eggyel több kópián és ezerrel több vetítéssel 211.750 nézőt szegezett a vásznak elé. Három évvel ezelőtt a Transformers 3. újabb adalékkal igyekezett tovább bővíteni; a 3D rém csábítónak bizonyult, így a film 52 kópián és még egy bő ezressel több vetítés segedelmével alaposan megugrotta a korábbiakat: 337.534 érdeklődője már az esztendő negyedik legnézettebb bemutatójává avatta.

És hogy töretlen marad-e a felszálló ág? A kihalás kora első számai biztatóak: a heti szintű országos top tízbe pusztán a szerda esti premier előtti vetítéseivel sikerült beküzdenie magát (5.094), a csütörtököt pedig már 20 ezer néző felett zárta. Ha kiegyenlített, jobban mondva: rendszerű lesz a péntek-szombat-vasárnap, akkor jó eséllyel új nyitányrekord születik a sorozat háza táján, noha a korábbi részek mindegyike rendhagyó napon nyitott (kedden vagy szerdán), így nehéz lesz az összevetés. Mindenesetre a harmadik rész 90.788 látogatója ideális cél megugrandóként, amire az esélyek most reálisak. Sőt a 100.000 látogató sem elvetendő végkimenetel, a minimumot pedig 80.000 tájékára lőhetjük be. Ez már bőséggel elég, hogy A kihalás kora egy hét után meg is fossza az Így neveld a sárkányodat 2.-t a 2014-es év legjobb nyitányának birtokától. Nem mellesleg, a júliusi űr a UIP bemutatójának még inkább kedvez majd...

optimus_prime.jpg

Címkék

box office transformers intercom sequel x men uip duna film box office hazai 3D cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr526434517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.27. 20:31:02

az x-ment még értem is, de a tf filmeket hogy nézték egyre többen és többen?!

négyöthat (törölt) 2014.06.27. 21:41:48

úgy, hogy tele van a világ kultúrprolival. nagy üzlet az ő igényeiket kielégíteni, mert ha csórók is általában, legalább gecisokan vannak.

Atkakukac1989 2014.06.28. 00:10:41

@doggfather: nem tűnt fel az évek során, hogy egyre népszerűbb ez a széria, nem csak odaát, de itt is, a 3. is megugrotta az 1 milliárdot, szóval szerintem ez nem kérdés, hogy itt is falja a nép - bármennyire is lehúzóak a vélemények, nyáron 2 sör között a legtöbben csak erre vágynak

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.29. 07:58:23

@Atkakukac1989: de feltűnt, csak az okát nem értem, hiszen a filmek részről részre gyatrábbak voltak. :S

Atika!!! 2014.06.29. 12:27:29

Ha úgy ülsz le megnézni a Transformerat, hogy vársz tőle egy kerek törénetet, hősöket, sztorit, akkor nagyot fogsz csalódni benne. Ez nem erről, hanem a látványról szól, csak az a lényeg benne. Abból viszont egyre jobb és jobb.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.06.29. 12:37:19

@Atika!!!:
30 éves kor felett a látvány már önmagában nem elég.
(nőknél sem)

Majd megtanuljátok :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.29. 12:38:55

@Atika!!!: nem, nem úgy ülök le, hanem, hogy visszakapok valamit a képregényalapokból, és ez részről részre kevesebb és az is kifacsarva, kiherélve.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.06.29. 13:43:17

Örülök, hogy jól megy a mutánsok szekere.

Atika!!! 2014.06.29. 14:51:49

@Kőmíves Kelemen: ha valakinek egy nőt ugyanannyira tart, mint egy filmet, annál szerintem baj van. Ezért is nem kell keverni a kettőt :)

@doggfather: én viszont a képregényt nem ismerem, sosem voltam oda a képregényekért. Így továbbra is marad a filmes látvány.

Atika!!! 2014.06.29. 14:52:24

Jó, ragozni meg majd megtanulok :)

Diktatúrázunk 2014.06.29. 17:04:43

Mekkora ZS kategóriás filmek édes istenem...
Sajnos erre van igény
kijövök és már nem tudom miról szólt a film annyira gázak.
igazi 1xer valahogy végig kínylódja magát az ember rajta és ennyi.

csoda ha csak letöltik...még arra sem érdemesek hogy a vinyón tároljam.

valakiatömegből 2014.06.29. 17:31:58

Nekem a nagy része tetszett. Moziba azért mész, hogy látványban legyen részed. Erre a nagy vászon. Ha gondolkodni akarsz, otthon megnézed. Ennyi.

Gege0318 2014.06.29. 18:23:36

@Diktatúrázunk:
valamit félreértettél. pont arról szól a bejegyzés, hogy mekkorát nőtt a bevétel, és hogy mennyien nézik meg.
ha ennyire nem szeretd őket akkor miért nézed meg őket moziban? eléggé üti egyik szavad a másikat...

@négyöthat:
azért mert vki szereti az ilyen típusú filmeket akkor már kultúrproli? gratula ehhez a felfogáshoz!

teljesen egyetértek az előttem szólóval. a szórakozás a lényeg az ilyen típusú filmeknél. ha vki mélyebb tartalmakat, drámázást, érzelmeket szeretne látni annak nem ezeket a filmeket kellene megnéznie.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.29. 21:23:23

@Atika!!!: csak a látvány akkor is kevés egy filmhez, még egy popcornfilmhez is.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása