Michael Bay mellszőrzettől és öntudattól duzzadó mellkasára tette a kezét és töredelmesen bevallotta, hogy a második Transformers "nem volt az igazi" ...de majd a harmadik film visszaállítja a filmszéria rezüméjét! Vajon így történt?
Michael Bay mellszőrzettől és öntudattól duzzadó mellkasára tette a kezét és töredelmesen bevallotta, hogy a második Transformers "nem volt az igazi" ...de majd a harmadik film visszaállítja a filmszéria rezüméjét! Vajon így történt?
Nos, nem egészen. Aki egy kicsit is követni szokta a hollywoodi akciókirály nyilatkozatait, az gyakorta nagyobb ellentmondásokba ütközhet, mint a filmjei cselekménye; Michael Bay már többszörösen is átesett a "kiálts farkast" tűzkeresztségén: magyarán egy szavát se higgyétek!
Javára legyen mondva, hogy bizonyos szinten tényleg tanult a Revenge of the Fallent ért vádakból: a rasszista robotok mentek a levesbe, egyetlen cybertoni szökevény sem gyakorol fajok közötti erotikát, nem himbálja be a képbe a családi ékszereit és hogy az azóta megszépült első részt is elővegyük: nem ürít fölössé vált testnedveket a letolt gatyájú John Turturro fejére. Apropó Turturro: a Coen-filmeken nevelkedett, imádnivalóan ronda színész valószínűleg kiverte a palávert az ügynökénél, aki pedig vette a bátorságot és a színész sirámait előterjesztette Baynek, a figura ugyanis egész koherens lett, már ami a megjelenését és megnyilvánulásai többségét illeti. Mi több, bizonyos jelenetekben már-már eléri a cool szintet.
Van helyette más, aki hülyét csinál magából. A kétszeres Oscar-jelölt John Malkovich Sam Witwicky gyengeelméjű főnökeként hol félőrült kiskirály módjára harsog olyanokat, hogy "nyügözzetek le!", hol karaterúgásokat prezentál valamelyik címszereplőnek, hogy aztán a földön fetrengve játsszon vele, mint valami pudlikutyával. Ó, és egy kínosan homoerotikus jelenés erejéig Ken Jeong is beugrik a képbe, de szerencsére őt hamar kiírják. Ezeket a torz villanásokat és Witwicky szüleinek kényszeres megnyilvánulásait leszámítva a humorfaktor hál'istennek ennyiben ki is merül.
Nem csoda, hisz Michael Baynek óriási ellenfelet kell legyőznie: saját magát, ehhez pedig idő kell. Az első Transformers kirobbanó volt, a második maga a megátalkodott ősrobbanás, amire már tényleg nem nagyon lehet mit ráemelni. Bay azért megpróbálta: filmje bő két és félórás, melynek utolsó 60 perce másból sem áll, mint Chicago totális lenullázásából. És ez a végeláthatatlan jelenet valóban elhozza a háború poklát: az állóháborúét. Mikor bágyadtan, kiüresedett fejjel és leszedálódott érzékszervekkel várod a véget...
Shia LaBeouf - kinek karaktere annyi fejlődést tudott felmutatni a korábbiakhoz képest, hogy a csajozás és a főiskolai beilleszkedés után az álláskeresés okoz neki rengeteg szövegelésben testet öltő neurózist - harsányan süvöltve repeszt végig az ostromállapotban leledző városon, miközben tűsarkú(!) cipőben szambázó, szexisen szétnyílt ajkú csaját is ki-kimenti kétpercenként a biztos halálból. Ez utóbbit néha elrabolják, viszont remek kommunikációs készségének hála elrablott állapotban is eléri azt fogva tartóinál, hogy időről időre magára ölthessen egy újabb trendi kollekciót és ha már ott tart, akkor a fodrászhoz és a sminkeshez is beugorhasson, hogy a lehető legjobb oldalát mutassa (az égbeszökő virgácsait, azokat). A szuperduót kedvenc kommandónk kíséri, akik lelkesítően tudnak szónokolni (naplemente előtt, alsó kameraszögből körbe svenkelve), kecsesen repülni, felhőkarcolók oldalán szánkázni vagy ha történetesen fekák, akkor alulfizetettségről panaszkodni.
És mindeközben ad hoc jelleggel követik egymást a robot vs. ember/robot vs. robot csörték, melyek résztvevői hol eltűnnek, hol előtűnnek, mindenféle következetesség nélkül, Bay pedig úgy veszi darkosra a figurát, hogy elporlasztott embertömegek formájában idézi Spielberg War of the Worldsét.
A fentiekben ecsetelt gigantikus BSU-t másfél órányi cselekményszövögetés előzi meg, amely az elődökhöz képest meglepően koherens, egy intergalaktikus kockában vagy egy csillámporral töltött zokniban testet öltött McGufinnal való rohangászás helyett támpontokat kínál és még egy-két csavart is elbír, de túl sok logikát azért ne keressetek benne. (Csak hogy egyet kérdezzek: az űrben is vígan repkedő Álcáknak miért van szükségük egy csillagkapura ahhoz, hogy a Holdon rejtőző erőiket átteleportálják a Földre?).
Összeszedettebb (értsd: lineáris) cselekménye, grandiózus látványvilága és a 3D-nek köszönhetően már-már követhetőre fojtott összecsapásai ellenére a film legnagyobb problémája egyébként még mindig annak hiánya, ami az első részben azért nyomokban fellelhető volt: az érzelmi kötődésé. Michael Bay pedig lehet bármekkora mozimágus, lehozhatja a csillagot az égről (hogy aztán jól felrobbantsa), ha a harcok közepette képtelen megragadni a humánumot, akkor hiába is erőlködik.
Kapcsolódó anyag:
Transformers - kritika
Transformers: Revenge of the Fallen - kritika
Az oldalon található tartalmak kizárólag
