A hétvégén, amikor Amerika felének figyelme a tévéképernyőkre szegeződik, azért mindig akad hely egy sikersztorinak a mozikban is. Ez a szerep most a Warm Bodies című szerelmi horrornak jutott, miközben Stallone is beállt Schwarzenegger mögé a Bullet to the Headdel.
> új filmek
Az idei évadra tervezett, legalább féltucatnyi fantasyregény-adaptáció közül elsőként a Warm Bodies érkezett meg, de nem csak az elsőség előnye állt a Summit pártján, hanem maga a film jellege is: természetfeletti elemekkel dúsított romantikus filmről van szó (ami legalább egy közepes összeredményhez mindig elég), a természetfeletti elemeket pedig a zombimozik szertárából kölcsönzi. Zombimozikkal persze Dunát lehetne rekeszteni, de ilyen kombinációban egészen friss termék vált Jonathan Levine (Fifti-fifti) filmjéből, amit reklámozni is jól lehetett az éles ellentétek kihangsúlyozásával (hideg test, meleg szív stb.), és a forgalmazó megfelelő munkát végezett ezen a téren: 20 millió dollár gyűlt össze 3000 moziból úgy, hogy vasárnap ugyebár alaposan megcsappant az érdeklődés. A 30 millióból készült film ráadásul többnyire pozitív visszajelzést kapott, így nincs semmi oka rá, hogy 60 millió alatt megálljon. Ez egyrészt jó löket a főszereplő Nicholas Houltnak, aki egy hónap múlva már egy másik fantasyban domborít, no és persze az eredeti regény írója, Isaac Marion is abban a tudatban munkálkodhat könyve folytatásán, hogy az is a vásznon fog kikötni.
Sylvester Stallone a visszatérések mestere is lehetett volna, hiszen a The Expendables - A feláldozhatók, a Rocky Balboa és hellyel-közzel még a John Rambo is állta a sarat a kasszáknál, ám új keletű egyéni akcióira ugyanúgy nem vevő a mai közönség, mint Schwarzeneggeréire. A francia képregényalbum alapján készült Bullet to the Head márpedig nem kínál mást, csak a 66 éves színészt, s ez már legutóbb, jó egy évtizede sem működött, akár a Felpörgetvét (32,7m), akár a sokkal inkább hasonló jellegű Get Cartert (15m) hozzuk fel példának. A forgalmazó Warner Bros. bizodalma sem verhette a plafont, hiszen tavaly áprilisról száműzték arra a hétvégére a filmet, amikor a célközönség a vasárnapot biztosan otthon tölti. 2404 moziból 4,5 millió dollár folyt be, ami még az Erőnek erejévelt is alulmúlja, a Parkerről nem is beszélve, pedig azok is méretes kudarcok voltak. És itt most nem csak Stallone régi énjéről van szó: a rendezői székben az a Walter Hill ült, aki a 2002-es Vitathatatlan óta nem készített mozifilmet. Azért is kár ez a bukás, mert a kritikai visszajelzések bőven a Stallone-átlag felett vannak: a Bullet to the Head Rotten Tomatoes-értékelése veri A feláldozhatók első részét, az első kivételével az összes Rambo-filmet, de igazából bármit, amit 1983 és 1992 között csinált a fickó. Az 55 milliós költségvetésnek töredéke csordogálhat vissza a kasszákba, Észak-Amerikában legalábbis a 10 millió is kihívás lesz. Ezek után bizonyos, hogy Slynak csak A feláldozhatókat szabad erőltetnie, és azt is a nemzetközi piacra alakítva.
A Lionsgate díjat érdemelne a Született gengszterek (Stand Up Guys; hazai bemutató: március 7.) elforgalmazásáért. A decemberben tartott Oscar-vetítés csak egy Golden Globe-jelölést eredményezett a legjobb betétdal kategóriában, ami talán elvette a kedvét a forgalmazónak, de az is lehet, hogy pénzt már eleve csak Tyler Perrytől és Az éhezők viadalától várnak. Egy három Oscar-díjas színészt is a fedélzeten tudó (Al Pacino, Christopher Walken, Alan Arkin) gengszterkomédia esetében 659 mozinál azért többre számítana az ember, ráadásul ha ilyen szűkösre szabják a kereteket, akkor a marketingre se nagyon szokták pazarolni a pénzt és energiát a forgalmazók. Ennek jelei meg is mutatkoznak a bevételekben: a nyitónap alig tartogatott többet félmilliónál, a teljes hétvégén pedig másfél millió dollár gyűlt össze. Kár is firtatni, hány szempontból mélypont ez a film Pacinónak.
> korábbi filmek
A többedik hete futó filmek közül az Oscar-jelöltek mérföldkövei érdemelnek említést: a Napos oldal 80 millió, a Django elszabadul 150 millió, A nyomorultak 140 millió, a Lincoln 170 millió, Az Argo-akció pedig 120 millió dollár felett folytatja pályafutását. A Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza valószínűleg 90 millión megreked végül, és A hobbit: Váratlan utazásnak is nagyon erősen össze kell tennie a kezét, hogy hármasra váltson a bevételi mutató első számjegye.
> végszó & ami jön
A Super Bowl súlyosbította víkend igen gyatra rész- és összeredményeket hozott, hiszen a top 12 egyesített bevétele 70 millió dollár körül alakult, ami szeptemberi mélységekbe rántotta a box office-t. Nem túl fényes eddig 2013 teljesítménye, s ez elsősorban a filmkínálatnak köszönhető. Ez most változni látszik: a következő hétvégén a Förtelmes főnökök rendezőjének új munkája érkezik; a Személyiségtolvaj Jason Batemannel és Melissa McCarthyval jó eséllyel pályázik az év első 100 milliós kasszasikerének címére. Ezen felül jön Steven Soderbergh visszavonulása előtti utolsó mozifilmje, a Mellékhatások.
cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Mellékhatások | 2500 | $12m
Személyiségtolvaj | 3000 | $33m
> a top 10 (hivatalos becsült adatok)
# | volt # |
film | hétvégi bevétel |
össz- bevétel |
1 | ú | Warm Bodies |
$20,0m | $20,0m |
2 | 1 | Boszorkányvadászok |
$9,2m | $34,5m |
3 | 4 | Napos oldal |
$8,1m | $80,4m |
4 | 2 | Mama |
$6,7m | $58,3m |
5 | 3 | Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza | $5,3m | $77,8m |
6 | ú | Bullet to the Head |
$4,5m | $4,5m |
7 | 5 | Parker |
$3,2m | $12,4m |
8 | 6 | Django elszabadul |
$3,0m | $151,0m |
9 | 11 | Lincoln |
$2,4m | $170,8m |
10 | 9 | A nyomorultak |
$2,4m | $141,5m |