aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: sebességigény Takács Máté
2014. március 17. 19:30:00

Kategória: film 8 komment

A Need for Speed nálunk arányaiban jobban rajtolt el, mint a tengerentúlon, de hármasnál nagyobb sebességbe itt sem kapcsolt; az első helyet például nem tudta megszerezni: az továbbra is a 300: A birodalom hajnalának jár, és 3D-s folytatás már magáénak is tudhat egy fontos mérföldkövet. A hét további premierjei nyögtek: a Mr. Peabody és Sherman kalandjaira nagyon kevesen voltak kíváncsiak, így hazai sorsa osztozik az amerikaiban, a 3 nap a halálig pedig, ha nem is holtan érkezett, de ugyancsak erőtlenül rugaszkodott neki.

need_for_speed_film.jpg

> új filmek
A magyarokra hellyel-közzel lehet számítani, ha játékadaptációkról van szó, bár nagyobb csodákra mi sem vagyunk képesek ezekkel a produkciókkal. Az igazi kasszasikerek között csak a Lara Croft: Tomb Raidert (319.733) és a Mortal Kombatot (212.430) találjuk, de például a Final Fantasy - A harc szelleme lényegesen jobb kört futott, mint manapság gondolnánk egy ilyen, erősen a játék kedvelőire támaszkodó produkció esetében. A Need for Speednek ilyen gondjai nincsenek: az autós üldözések ugyanúgy működnek a mozizók fejében, mint a játékosokéban, és hát az NFS-t amúgy se nagyon kell itt sem bemutatni senkinek. Ráadásul a film szinkronizáltan, 3D-ben érkezett meg 35 honi moziba, szóval elvárható volt a korrekt eredmény. Ez meg is született 26.604 néző képében, ami 38.4 millió forintos nyitányt biztosított a ProVideo filmjének. Nem mondhatjuk, hogy ennél többet csak nitróval felturbózva szállíthatott volna a 130 perces film, de azt mondhatjuk, hogy a forgalmazóra A Wall Street farkasa frenetikus sikere mintha csakugyan valami gyorsítóféleként hatott volna: azóta ugyanis nem tudnak hibázni. A Need for Speed várhatóan ugyanolyan kielégítően zárja futamát, mint ahogy megkezdte, vagyis 100 millió forint felett.

A DreamWorks Animation az utóbbi időkben csak ímmel-ámmal boldogult a tengerentúli mozikban, vagy még úgy se – nem így nálunk. A két komoly kudarc, ami az elmúlt egy-két esztendőben becsúszott, azaz Az öt legenda és a Turbó a magyar nézők körében nem volt kevésbé ideális családi mozi, mint bármely másik, szóval ezek után a Mr. Peabody és Sherman kalandjai bukása duplán kiábrándító. Egyrészt mert váratlanul alacsony az a 20.058 néző, aki jegyet váltott rá csütörtök és vasárnap között, másfelől pedig végre egy kifejezetten jó darabról beszélhetünk a cég rezüméjéből, és hát pont ezt hagyjuk cserben mi, a mindenevők. A film gyökereit jelentő Rocky és Bakacsin sorozat ugyan nálunk is fel-felbukkant a tévéműsorban, ám aligha jelentett bármiféle ugródeszkát ez az InterCom terjesztésének, de ez még nem lett volna baj, ha szórakoztató mivoltát kellőképpen felfedi előzeteseiben. Az 51 moziban futó 3D-s rajzfilm 27.1 millió forinttal csak a harmadik helyre kapaszkodott fel, és ugyan nyilván jól fogja majd tartani magát az elkövetkezendő pár hétben, a Rio 2. valószínűleg megakadályozza abban, hogy 100 ezer nézőt összetereljen magának. Kár.

Ha Kevin Costner fegyvert ragad, abból ki lehet hozni egy tűrhető rajtot Amerikában, de erre a jelenségre nem lehet ipart építeni úgy, mint Liam Neeson hasonló tevékenységére. Nálunk ezt már a premierkor szerette volna tisztázni a közönség: a 3 nap a halálig csak 9.255 főt érdekelt, ami nem menthetetlenül rossz, és a Big Bang Media történetében is inkább a jobbféle indítások közé tartozik, de nehéz bármit is dicsérni egy 26 moziban futó, szinkronizált produkcióban, ha 10 ezer eladott jegy alatt fut be. A 13.2 millió forint az ötödik helyig juttatta Luc Besson produkcióját. Nem sokkal nagyobb közöny ez, mint ahogy az Elrabolvához hozzáálltunk pontosan öt évvel ezelőtt (10.126), de hát ugye annak ismert az utóélete (ha nem, klikk ide).

Az MTVA első idei bemutatóját jelenti a Szerelem a felhők felett című francia romantikus film. A szokásos felületeken (m1 és társai, TeleHold) nagy erőkkel reklámozott produkció 19 mozit árasztott el, és ha nem is tudott közel férkőzni a forgalmazó első, egyben eddigi legsikeresebb projektjéhez (A boldogság sosem jár egyedül), azért nem elhanyagolható eredmény az 5.3 millió forintos nyitány. Igaz, a bevétel egy 1600 forint feletti jegyárakkal dolgozó mozihálózat korában csalóka, úgyhogy tegyük hozzá, hogy a 3.810 néző sem egy megvetendő teljesítmény; 10 ezer feletti végződésre már elég lehet.

A Vertigo Média ezúttal is igyekezett a legtöbbet kisajtolni aktuális bemutatójából, és az a legtöbb, olybá tűnik, 2000 néző környékére taksálható. A múlt heti Hárommal több esküvő után ugyanis a kilenc moziban vetített Nyomtalanul is ezen a szinten futott be (egészen pontosan 2.167 látogatóval), szóval lehet szó spanyol vígjátékról vagy dán krimiről, magyarul ennyit érnek a magyaroknak. A Fejvadászok 2012 nyarán igen szépen bővítette közönségét feliratosan is, talán a szájhagyomány ezúttal is feldolgozza eggyel több számjegyek vidékére a nézőszámot és a 3.3 millió forintos nyitányt is.

Az apáca (Mozinet, 10 mozi) 775 nézőt vonzott, 741 ezer forintos bevétellel, míg a Vijay és én (Cirko, 5 mozi) 372 főt regisztrált 489 ezer forint mellett.

> korábbi filmek
A 300: A birodalom hajnala érezhetően nagyobb hatást gyakorol a magyarokra, mint az óceán túlfelén élőkre, de ez nem újdonság ebben a műfajban. Az InterCom bemutatója ugyanis az arányaiban jobb nyitányt jobb változási mutatóval koronázta most meg: a 41%-os mínusz újabb 32.231 nézőt és ismételten első helyet kölcsönöz a térhatású folytatásnak, összes nézője pedig meg is haladja a 100 ezret 11 nap után (harmadikként teljesítette ezt a távot a 2014-es felhozatalból).

A Non-stop nálunk is szépen muzsikál. A ProVideo thrillere a harmadik hétvégén is megmozgatott még 13.261 új látogatót, így Liam Neeson már több mint 80 ezer magyart térített el. Ezen felül a 100 millió forintos kanyart is bevette.

Szintén komoly az érdeklődés a Mielőtt meghaltam iránt. Az ugyancsak a ProVideo által gondozott dráma mindössze 22%-ot lépett vissza eleve remek nyitányához képest, és ez 8.355 hétvégi látogatót jelent. Összesen már több mint 25 ezren szemlélték meg Matthew McConaughey és Jared Leto Oscart ért alakítását, és ez már végeredménynek se lenne katasztrófa...

> végszó & ami jön
A magyar mozikat továbbra sem kell félteni: csak a top 10-re közel 130 ezren váltottak jegyet, a bevételek pedig ennek megfelelően az eget verdesik (1423 forint az átlag). Ez persze lehetett volna most jobb is, ha a Mr. Peabody és Sherman kalandjai nem mond csütörtököt, de hát van már idén két százezer nézős animációs film, és mindenkinek nem sikerülhet. Hogy A beavatottnak sikerül-e nálunk (is) befutnia, az a következő forduló nagy kérdése, de azt is érdekes lesz figyelni, miként alakulnak az Amerikában kasszát robbantó Pofázunk és végünk dolgai, ha a formula kedvünkre való, csak a szereplők bőrszíne, vagy legalábbis neve nem. Ami a nevet illeti, A Grand Budapest Hotelnek az elég jól cseng, szóval Wes Anderson talán végre megtalálja velünk is a hangot.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosítja: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  300: A birodalom hajnala
47.9m -41.1% 148.6m 100.378
2 ú  Need for Speed
38.4m - 38.4m 26.604
3 ú  Mr. Peabody és Sherman kalandjai
27.1m +1669.9% 28.7m 21.041
4 2  Non-stop
18.6m -36.3% 133.4m 82.630
5 ú  3 nap a halálig
13.2m - 13.2m 9.255
6 3  Mielőtt meghaltam
12.3m -22.4% 35.4m 25.222
7 4  A Lego-kaland
7.9m -39.6% 169.4m 127.432
8 5  Műkincsvadászok
6.4m -39.1% 82.6m 61.163
9 6  Megdönteni Hajnal Tímeát
6.0m -41.4% 127.8m 96.395
10 8  A mogyoró-meló
6.0m -28.2% 146.3m 110.924



Címkék

box office animation mozinet action luc besson kevin costner need for speed cirko romance dreamworks provideo mtva eurocinema game adaptation crime movie children movie 3d cinema box office hazai big bang media vertigo media french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr85866641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.03.17. 20:14:36

Meglep, hogy Hajnal Tímeát még mindig nem döntötték meg százezren.

Atkakukac1989 2014.03.17. 20:21:48

Úgy látom már csak napok kérdése, hogy Tímea megdöntse a százezredik nézőt is. Ez azért nem rossz egy hazai produkciótól. Kár, hogy a Couch Surf hidegen hagyott mindenkit. Bár az igaz, hogy nem volt annyira erős marketing mögötte, mint a Valentin-nappal megtámogatott versenyzőnek.

A Wall Street hányadik helyen áll jelenleg a hazai ranglistán és mennyi kell még neki a következő ugráshoz?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.03.17. 21:31:40

@Atkakukac1989: Konkrétan melyik ranglistára gondolsz? A bevételin 17., ezen a hétvégén hagyta le a Harry Potter és a Főnix Rendjét...

És igen, a Hajnal Tímea sikerszámba megy, nagyon is, de szembetűnően gyorsan fogyatkoznak a nézői... a Coming out sokkal jobban tartotta magát, még leszámítva a decemberi, kedvezőbb időszakot is.

Atkakukac1989 2014.03.18. 14:25:36

@Takács Máté: Igen, a bevételire gondoltam. Így akkor egyúttal köszönöm is a választ.

A nézőszám, ez a 410/420 ezer meg gondolom a top 50-be már elég? Csak abból gondolom, hogy a volt egy rendszerváltás utáni nézőszámos posztotok, amiben elég durva számok voltak, ilyen 30. helyen is 700 ezer volt a legalacsonyabb emlékeim szerint.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.03.18. 19:29:26

@Atkakukac1989: Közel sem elég. A top 100-ba már nem fog beférkőzni. :)

Atkakukac1989 2014.03.18. 20:01:06

@Takács Máté: Hmm, az komoly. Egyszer jó lenne, ha közölnétek egy ilyen bővített all-time listát, mert érdekes dolgok ezek.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása