A szerkesztőségi lista csak a kezdet volt (bocs, srácok), pontosabban a kezdet kezdete, ugyanis az alábbiakban a legjobb tízesnek ágyazok meg - a szokottal ellentétben ezúttal sorrendbe rendezve az épp-hogy-lemaradtakat.

20. A hét pszichopata és a si-cu [Seven Psychopaths, Anglia, 2012, Martin McDonagh]

Hogy a legtöbb népszerűségi lista nélkülözi a Pszichopatákat, az valószínűleg annak tudható be, hogy az Erőszakik után már tudni lehetett, mi várható McDonagh-tól: melankólia és harsány poénok, erőszak és érzékenység, továbbá Colin Farrell topformában. Mindezek ellenére váratlan és izgalmas élmény volt azt látni, ahogy a Pszichopatákat terelgető rendezői szócső derekasan bontogatja a negyedik falat - még ha az ilyesmi Charlie Kaufmannak azért jobban megy.

19. Az éhezők viadala [The Hunger Games, USA, 2012, Gary Ross]

Ahogy azt az egyik kritikus mondta: Gary Ross karakterközpontú sci-fi/fantasyje más lett, mint amit a rajongók vártak, de jobb is, mint amire számítottak. Mi több, a Lionsgate sem gondolta volna, hogy ilyen tudatosan, intelligensen felépített filmet kapnak, amely ugyan kiválóan meg tudja szólítani eredendő célközönségét, de felszínesnek titulált nyelvezete mögött valódi mélység rejtőzik.

18. Bikanyak [Rundskop, Belgium, 2011, Michael R. Roskam]

Belgium Oscar-jelölt drámája jól megvezeti nézőjét: illegális ajzószerek, wannabe maffiózók rögös krimijeként indul, hogy aztán váratlan ütést mérjen oda, ahol a legjobban fáj, és onnantól kezdve, titkolt emlékek és elfojtott vágyak vad keringőjévé alakul át Matthias Schoenaerts fenomenális alakításával a középpontban.

17. A némafilmes [The Artist, Franciaország, 2011, Michel Hazanavicius]

Kísérleti próbálkozásnak indult, egy egész estés mémnek, aztán ahogy fejlődött, úgy vált szívvel-lélekkel, és nem utolsósorban gógyival felvértezett tablóvá, amely a szórakoztatás királyává avanzsáló Hollywoodland előtt tiszteleg, mi több, valami olyasmivé, amelyhez gyakorta több százmillió dollárt felemésztő speciális effektus sem elég: varázslattá. 

16. Bosszúállók [The Avengers, USA, 2012, Joss Whedon]

Nem szabad elfelejteni, hogy bevezető filmjei ellenére a Bosszúállók maga is eredetfilm, azaz karaktereit nem veszi magától értetődőnek, tovább alakítja, csiszolja őket, míg nem működő csapatot nem alkotnak. Mert itt féltucatnyi dudásnak kell megférnie egy csárdában. Valószínűleg ennyi egót más nem is tudott volna ilyen kiválóan elegyensúlyozgatni, mint az a Joss Whedon, aki már sikeresen vezényelt le néhány csapatépítő tréninget.

15. Samsara: A lét örök körforgása [Samsara, USA, 2011, Ron Fricke]

Majd húsz évvel a Baraka után Ron Fricke ismét átfogó képet festett világunkról, és úgy tűnik, a médiában dolgozó doomsayereknek nincs igazuk: nem nagyon változott itt semmi, Földünk továbbra is rengeteg csodát rejt, amely felett eszeveszett sebességgel rohanunk el. Még szerencse, hogy néha érkezik egy-egy ilyen audiovizuális antológia, hogy felnyissa a szemet.

14. The Tall Man [USA/Kanada/Franciaország, 2012, Pascal Laugier]

Pascal Laugier a Mártírokkal szemben ezúttal nem sokkol, de nem kevésbé merész véleményt mond, amelyben az a legbátrabb, hogy morális jogszerűségét ő maga kérdőjelezi meg. Ha nem láttad a filmet, akkor ez az előző mondat semmit se mond, de annyi baj legyen: ülj le úgy eléje, mint egy slasher elé (egy titokzatos rém gyerekeket ragad el!), s láss csodát.

13. Skyfall [USA/Anglia, 2012, Sam Mendes]

Broccoliék végre megtalálták a tökéletes receptet: egy olyan Bond-filmet forgattak, amely egyszerre elégíti ki az elengedhetetlen modernizálás és a jólesően avittas eszmék rajongóit. A 23. Bond-kaland úgy foglalja hát magába a régi filmek szélsőséges jellegzetességeit és jellemvonásait, hogy mindezzel együtt egy minden ízében korszerű élményt kínál.

12. Pi élete [Life of Pi, USA, 2012, Ang Lee]

Pi Patel a hitnek köszönheti, hogy túléli a rá váró tortúrát. Egy olyan hitnek, amely tulajdonképpen felülkerekedik mindenféle valláson, már-már fiziológiai szükségletté válik, szóval Ang Lee filmje a vallásról is szól, meg nem is, hisz a filmben (és a könyvben) felvázolt kapcsolt sokkal intimebb, mint amit a szertartásokkal, tanmesékkel és vitákkal - szeretettel és gyűlölettel - teli istenhit megtestesít. Természetesen még így is félreérthető, de az se feltétlenül baj, ha csak egy fantasztikusan realizált spirituális mesét látsz benne.

11. Az utolsó műszak [End of Watch, USA, 2012, David Ayer]

Frász se gondolta volna, hogy a májerkodásról hírhedt Ayer új filmje ekkorát képes ütni: a zsarufilm álcája mögött ugyanis egy pszichológiai horror rejtőzik, melyben a gengszterkarikatúrák idővel valódi szörnyetegekké válnak, hogy elevenen falják fel ezt a két rendőrt, akit csak az egymásba vetett hitüknek hála képesek megőrizni a józan eszüket. 

Nos, ennyi lenne az előszoba. Ha holnap délutánra sikerül összekapnom magam a ma este kilátásba helyezett züllést követően, akkor átnyújtom a legjobb tízet is: addig is kellemes találgatást, késfenést, meg hasonlókat kívánok.

Kapcsolódó anyag:

Top 2011: Az év legjobb filmjei
Top 2011: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2010: Az év legjobb filmjei
Top 2010: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2009: Az év legjobb filmjei
Top 2009: A tíz legjobb film előszobájában
Top 2008: Az év legjobb filmjei
Top 2007: Az év legjobb filmjei
Top 2006: Az év legjobb filmjei
Top 2005: Az év legjobb filmjei