aeon flux

ready for the action now, danger boy?

top 2010: a tíz legjobb film Zalaba_Ferenc
2011. január 02. 17:50:01

Kategória: 56 komment

A holdudvar felvonultatását követően már nem maradt más, mint leleplezni azt a tíz filmet, amely 2010. január 1-je 0:00 és 2010. december 31. 23:59 között a legnagyobb hatással volt rám. A korábbi évek eklektikájával szemben ez a tízes csoport feltűnően sok dologban mutat rokonságot egymással - még ha más és más műfajokban utaznak is. A végről és a kezdetekről szólnak - most mindenki duruzsolhatja magában a Mátrix-folytatások szlogenjét, amely lehet, hogy közhelyesen tálalt, ám mégis van benne valami. Életek, korok, korszakok, sőt, trendek érnek véget a lenti filmekben, hogy helyet adjanak valami újnak - ami lehet éppenséggel jó, de akár legalább annyira rossz is.

Szóval megnyugtató érzés azt látni, hogy a filmvilág mumusai munkásai nem csak a harmadik dimenzióba kapaszkodnak (amely már idén megmutatta, hogy nem túl időtálló jelenség), és nem is csak olyan sztorikba, amelyeknek ilyen-olyan médium formájában már beágyaztak korábban, hanem a mesélőkedv, a kreatív narratíva és karakterformálás tovább tágítja a látóteret. A 2010-ben látott filmek közül a következő tíz volt az, ami szerintem ezen az úton járt. (Kapcsolódó anyag: Top 2009, Top 2008, Top 2007, Top 2006, Top 2005.)

A holdudvar felvonultatását követően már nem maradt más, mint leleplezni azt a tíz filmet, amely 2010. január 1-je 0:00 és 2010. december 31. 23:59 között a legnagyobb hatással volt rám. A korábbi évek eklektikájával szemben ez a tízes csoport feltűnően sok dologban mutat rokonságot egymással - még ha más és más műfajokban utaznak is. A végről és a kezdetekről szólnak - most mindenki duruzsolhatja magában a Mátrix-folytatások szlogenjét, amely lehet, hogy közhelyesen tálalt, ám mégis van benne valami. Életek, korok, korszakok, sőt, trendek érnek véget a lenti filmekben, hogy helyet adjanak valami újnak - ami lehet éppenséggel jó, de akár legalább annyira rossz is.

Szóval megnyugtató érzés azt látni, hogy a filmvilág mumusai munkásai nem csak a harmadik dimenzióba kapaszkodnak (amely már idén megmutatta, hogy nem túl időtálló jelenség), és nem is csak olyan sztorikba, amelyeknek ilyen-olyan médium formájában már beágyaztak korábban, hanem a mesélőkedv, a kreatív narratíva és karakterformálás tovább tágítja a látóteret. A 2010-ben látott filmek közül a következő tíz volt az, ami szerintem ezen az úton járt. (Kapcsolódó anyag: Top 2009, Top 2008, Top 2007, Top 2006, Top 2005.)

10. A SINGLE MAN (USA, 2009, Tom Ford)

A film címszereplőjének meggyőződése az, hogy ő egy egyszerű ember: elegánsan, de visszafogottan él és öltözködik, érzelmeit modoros, de nem gúnyos szöveghálóba rejti, és mikor homoszexuális élettársa meghal, úgy véli, az élet számára is véget ért. Time to die. A környezete félig-meddig igazolja is eme szándékát, ám ahogy zárkózottnak tűnő jelleme kibontakozik a vásznon, úgy merülnek fel újabb és újabb lehetőségek a folytatásra. Tom Ford filmjének majd minden képkockája olyan, mint egy alaposan megkomponált költemény, a történetben mégis van helye az improvizatív humornak (méghozzá elég morbidnak) és a felszabadultságnak. Az év egyik legszebb filmje - külső és belső értékeit tekintve egyaránt - a zseniális Colin Firth-szel. (Hazai forgalom: nyista.)

9. WINTER'S BONE (USA, 2010, Debra Garnik)

Debra Garnik nyers filmjének narratív csontvázán alig van hús, melynek levéből csöppnyi reményt lehetne meríteni, és arra figyelmeztet, hogy a nyomorúságért nem kell Etiópiába utazni: próbáljunk meg biztonságos környezetünkből néha-néha kikandikálni, hisz elég egy nagyobb lökés, egy "téli ajándék", ahogy azt a cím is sugallja, hogy elnyeljen minket a jeges örvény. A Jennifer Lawrence által megformált tizenéves lány elindul, hogy megkeresse a törvény elől lelécelt apját, mielőtt eme törvény vagy egy másik, a hegyek népét uraló farkastörvények fel nem emésztik a hátrahagyottakat. Kegyetlenül vaskos darab korán érő gyermekekről és még korábban meghasonló emberekről. (Hazai forgalom: nyista.)

8. YO, TAMBIÉN (ÉLEK ÉS SZERETEK, Spanyolország, 2009, Antonio Naharro/Álvaro Pastor)

Mielőtt még nekem támadnátok a "minden szentnek" kezdetű dumával: ezt a filmet nem azért szeretem, mert a mi cégünk forgalmazza, hanem azért forgalmazzuk, mert nagyon szeretjük. Bátor és őszinte, ugyanakkor rendkívül könnyed és szellemes film olyan emberekről, akiktől el szoktunk fordulni vagy ha rájuk is nézünk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy őket is olyan érzések és vágyak vezérlik, mint bármelyikünket. Természetesen nem ez az első film, amely fogyatékkal élőkről szól, de nem csupán azért párját ritkító darab, hogy kiegyensúlyozottságával elkerüli a téma szentimentális csapdáit, hanem azért is, mert eme film főszereplője maga is fogyatékos. (Hazai forgalom: egyelőre moziban, hamarosan DVD-n is.) (Kritika.)

7. KICK-ASS (USA/Anglia, 2010, Matthew Vaughn)

Ugyan a popkultúra által formált legújabb kori történelem felvonultatott már jó néhány öntörvénykező ítéletvégrehajtót, még egyikőjük sem próbálta olyan szuperhősnek álcázni magát, mint azok a képregényfigurák, akik nyilvánvalóan ihlették. A Mark Millar kockásával párhuzamosan készült, attól rendesen eltérő szatíra nímandja pedig pont így próbál kitűnni, és miközben a felületes ember arra gondol, hogy ez a film egy "képregény-paródia", az elmulasztja konstatálni, hogy az ilyen nímandok csak a képregényekben válhatnak (szuper)hősökké, és tulajdonképpen ez az ügyes kikacsintásokkal teli, véres és rendkívül humoros szatíra a műfaj előtt tiszteleg, de valahogy úgy, mintha a legnagyobb zúzás közepén egyszer csak Batmannek elszakadna a szerszámöve és a cicanadrágja a bokájáig csúszna. Persze, ez nem állítaná meg a zúzásban. Megvan a kép? (Hazai forgalom: volt moziban is, megjelent DVD-n is, de a kutyát sem érdekelte.) (Kritika.)

6. SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (USA/Anglia, 2010, Edgar Wright)

Scott Pilgrim elég sokban közösködik Kick-Ass-szel: mindkét filmet egy feltörekvő brit dirigálta, mindkét film szélsőségeiben adagolja a műfaji elemeket, és mindkét film főhőse tanácstalan tinédzser, aki - mint minden sorstársa - csupán szeretné megvalósítani magát, hogy kitűnjön a szürkeségből. Csak ennyit akar, meg a csajt. Ugyanakkor míg a Kick-Ass egy geek kultúra képregényes desztillációja, addig Scott Pilgrim címszereplője valószínűleg megveti a geekeket - ő nem olvas képregényeket, azt se tudja, mi fán terem az internet, őt az e világi dolgok izgatják, mint a bulik, a népszerűség és a zene. Mindenekelőtt a zene. És a csajok, persze. Ugyanakkor Edgar Wright filmje (és az annak alapul szolgáló képregény) igazi gyűjtőtégelye a popkulturális motívumoknak - legyenek azok mangák, MTV-celebek vagy alternatív majdnem-emók -, és a produktum legnagyobb fonákja (és sikertelenségének kulcsa) az, hogy mindezt olyan tálalásban teszi, amit általában a geekek zabálnak két pofára. No meg én. (Hazai forgalom: csütörtökön bemutató. Menj el rá szépen!) (Kritika.)

5. (500) DAYS OF SUMMER (USA, 2009, Marc Webb)

Sokáig filóztam azon, hogy az 5-6-7. helyeket elfoglaló "tanácstalan ifjúság hiperrealizmusa" trilógia milyen sorrendben kövesse egymást, és a három produkció között túl nagy különbséget nem tudok tenni, mégis a (500) áll hozzám legközelebb, talán csak azért, mert a valósághoz is ez áll a legközelebb. Áhá, szóval én valós vagyok! Persze, a realizmus nem jelenti azt, hogy eme, a szerelem születéséről és kínhaláláról regélő tragikomédia hősei ne rögtönözhetnének musicalbe illő jeleneteket, ne kínálhassanak alternatív univerzumokra nyíló kapukat, meg egyéb ilyen nyalánkságokat. Zooey Deschanel alternatív bája ezúttal nem a kedves lány a szomszédból elérhető imázsát erősíti, hanem veszélyes mérget hord magában - hiába mondja, hogy ő csak játszik, jelenésének és jelenségének Joseph-Gordon Lewitt egyszerűen nem képes ellenállni, így a fiú bukása törvényszerű. Azt hiszem, az enyém is az lenne. (Hazai forgalom: moziban nyista, ellenben megjelent DVD-n és BD-n, s jó lenne, ha ty végre visszahozná a sajátomat.)

4. THE ROAD (USA, 2009, John Hillcoat)

John Hillcoat egész estés haláltusája nem a világ végéről szól - mikor a film elkezdődik, az már rég halott -, hanem a lélek haláláról. A humánum zabálja fel magát ebben a könyörtelen moziban, és nyomában nem marad más, csak néhány reményvesztett lélek rezdülése... illetve valami angyali, ami egy kisfiú ártatlanságában ölt testet. Hogy ezt megőrizze, apja a poklok poklát járja meg érte - és ez az apaság felelősségével frissen szembesült aeonfluxnak elképesztő érzelmi tölteteket adott. (Hazai forgalom: volt moziban és DVD-n is megjelent; nagy az öröm.) (Kritika.)

3. EL SECRETO DE SUS OJOS (SZEMEKBE ZÁRT TITKOK, Argentína/Spanyolország, 2009, Juan José Campanella)

Campanella komplex mozijáról vaskos, lédús rétegekben lehet lehántolni a műfaji sajátosságokat - 140 perces nagyfilmjét épp úgy értelmezheted megoldatlanságával gyötrő pszichológiai thrillerként, mint egy letűnt(?) kor korrumpálódásának krónikájaként, a lényege mégis olyan titkokban és hazugságokban rejlik, melyek egy egész életet képesek rabul ejteni. Az pedig már csak a bónuszkör, hogy eme filmben láthatod az évtized egyik legjobb akciójelenetét. (Hazai forgalom: bemutatták moziban, jövőre jön DVD-n.) (Kritika.)

2. ANIMAL KINGDOM (Ausztrália, 2010, David Michod)

John Hillcoat után David Michod is elhozza a földi poklot. Stilisztikai bravúrokat és a gengsztermozikat jellemző kriptahumort mellőző, ehelyett nihilizmussal és kőkemény érzelemvilágával apelláló betyárfilmje biztosan tetszene a mi Móriczunknak. Antihősei a néző szeme láttára hullanak atomjaikra, cselekedeteik pedig mindig egy kicsit messzebb visznek, mint remélnéd. És nem a könyörtelenség, hanem ez a kiismerhetetlenség teszi őket igazán félelmetessé. (Hazai forgalom: nyista.) (Kritika.)

1. TOY STORY 3 (USA, 2010, Lee Unkrich)

Mint a Pixar stúdió legtöbb filmje, a Toy Story 3 - amely most már hivatalosan is a földkerekség egyik legjobb trilógiájának záródarabja - is sokkal többről szól annál, amit egy rajzfilmtől elvárhatnánk, jelen esetben néhány játékfigura nagy szökésénél. A stúdió filmjeivel azért tudnak a felnőttek is olyan könnyen azonosulni, mert bogárszemű figuráik univerzális értékeket közvetítenek, méghozzá gyönyörű csomagolásban. Ez például az elmúlásról szól. Arról a hosszú és fájdalmas folyamatról, melynek során az ember elfogadja sorsát, és átadja helyét másoknak. És ez a szívbemarkolóan letisztult motívum csupán egyike azoknak az erényeknek, melyekről én is csak sok-sok felkiáltójel kíséretében tudnék mesélni, de inkább csak felsorakoztatom őket: humor, karakter, akció, dráma, érzelemvilág, konklúzió - mind-mind fantasztikus. (Hazai forgalom: mozi, DVD, BD, alap.) (Kritika.)

kövess minket facebookon!

Címkék

oscar independent gangster viggo mortensen pixar zooey deschanel colin firth romance julianne moore toy story kick ass joseph gordon levitt matthew vaughn cormac mccarthy michael cera john hillcoat chloe moretz scott pilgrim edgar wright top 2010 marc webb aeonflux eurocinema cornerfilm top film aussie movies teenager flick yo tambien

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr834539127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Süti 2011.01.02. 16:16:20

ahogy az várható volt, egy darab egyezése sincs a top 10-es listánkon :) nálam ezek a filmek: A SINGLE MAN: x WINTER'S BONE: x YO, TAMBIÉN: x KICK-ASS: 70% SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD: 20% (500) DAYS OF SUMMER: 50% THE ROAD: 60% EL SECRETO DE SUS OJOS: x ANIMAL KINGDOM: x TOY STORY 3: 80%

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 16:18:11

"ahogy az várható volt, egy darab egyezése sincs a top 10-es listánkon :)" Szerintem ez mindkettőnket végtelenül megnyugtat. Engem legalábbis igen. :)

Ismeretlen_87170 2011.01.02. 16:22:49

Mondjuk ez a csakazértse említjük meg az éves összegzésben az Inceptiont, szerintem egy kicsit röhejes, de te tudod :)

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 16:29:18

3: Vártam az Inception fanboyok lázadását. Keresd meg az INCEPTION-kritikámat, amiben leírom, hogy én miért nem tartottam átütőnek azt a filmet. Nem volt rossz, értékeltem előnyeit, de mint láthatod, minimum 25 olyan filmet láttam 2010-ben, ami jobban megragadott. Igazából nem olyan nehéz ezt elfogadni, ugye?

Ismeretlen_57212 2011.01.02. 16:33:03

Inception hiánya engem is meglepett (de aztán megnéztem, hogy hány csillagot kapott az oldalon:)) (500) days of summerben meg a legjobb a csaj neve volt a végén:)

Süti 2011.01.02. 16:46:58

2. Ennyire szar lett volna a 10-es listám? :)

Ismeretlen_151352 2011.01.02. 16:49:18

Engem csak az az egy dolog zavar az ilyen listákkal, hogy tele vannak 2009-es filmekkel (most nem feltétlenül aeon_flux listájáról beszélek, hanem úgy általánosságban), tudom, hogy nálunk ezekből sokat csak 2010-ben mutattak be és nálunk csak akkor látta őket a többség, de attól még nem lesznek 2010-es filmek...Ez a keveredés nekem elég zavaró, bár úgy látszik csak én gondolkozom így, ezért tutira nem is tudnék összeállítani ilyen listát 2010-ből, mert nyílván csak az elkövetkezendő hónapokban tudom majd bepótolni a filmek egy részét. Ez a lista nekem emiatt is kicsit furcsa, meg úgy egyébként sem megszokott, de nem rossz, attól függetlenül, hogy nem értek vele egyet (a Scott Pilgrim-et pl. kapásból kidobnám, az Inception mellőzése pedig nekem is fájt... tudom, nem vagyunk egyformák). :) A The Road és az El secreto de sus ojos mondjuk nálam is benne lenne a top 10-ben, ha 2010-hez számolnám őket.

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 16:53:47

6: Mondtam én ilyet? A második helyezetted például az én 2008-as listámon első helyen szerepel. Kettőt említettem az előszobában, többet már régebben láttam, kettőt meg még egyáltalán nem.. de ha minden igaz, akkor ma megyek az édesvízi halak közé. :)

Ismeretlen_62806 2011.01.02. 16:57:37

3: szerintem pedig reális. attól, hogy a tömeg zabálja, az Inception egy hihetetlenül gyorsan illanó élmény, egyedül Nolan magabiztos rendezése tartja kicsivel a teljes középszer felett.

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 16:58:26

7: Régebben még ennél is cifrább volt a toplista, amikor akár 20-30, vagy akár 70 éves film is felvándorolt rá, mert éppenséggel az adott évben láttam először. Ma már egy kicsit próbálok disztingválni, de egészen addig, amíg nem jutunk el arra a szintre, hogy minden filmet egyszerre mutatnak be mindenhol, szerintem lehetetlenség lesz elérni azt, amit te szeretnél.

Ismeretlen_148340 2011.01.02. 17:00:05

(A SINGLE MAN-hez lesz valami bővebb iromány?) A helyezések úgy általában nem nagyon érdekelnek.Szerintem nincs semmi meglepetés, főleg a pole pozícióban. Figyelemfelkeltésnek mindenesetre jól jött nekem ez a 25 cím, mert alig láttam közülük egy-két filmet.Nagy részük megy a "aeonos 150 jó filmből" válogatott kívánságlistámra.

Ismeretlen_62806 2011.01.02. 17:07:36

és akkor pontozzunk: A SINGLE MAN: x/10 WINTER'S BONE: 8/10 YO, TAMBIÉN: x/10 (röstellem, de dvd-n pótolni fogom) KICK-ASS: 7/10 SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD: 10/10 (500) DAYS OF SUMMER: 9/10 THE ROAD: 9/10 EL SECRETO DE SUS OJOS: x/10 (ma este, ha minden jól megy) ANIMAL KINGDOM: 9/10 TOY STORY 3: 9/10 egész jó a harmónia :)

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 17:10:42

11: Azt nem hiszem (idő, idő, idő), de kedvcsináló gyanánt íme a film előzetese: http://www.youtube.com/watch?v=aypyJtHzC70 Tudom, nesze semmi, fogd meg jól... :)

Ismeretlen_148340 2011.01.02. 17:20:03

Köszönöm, de ezt nem nézem meg.:) Annyira érdekel a film, hogy nem akarom elrontani ilyesmivel.Egy nagyjából spoiler menet írásra viszont kíváncsi lettem volna.

Ismeretlen_151352 2011.01.02. 17:28:09

10: Értem én, azt hiszem kénytelen leszek hozzászokni, de legalább megint kaptam emlékeztetőt, hogy be kell pótolnom a Yo, Tambiént és A Single Mant. :)

Ismeretlen_84013 2011.01.02. 17:33:07

A Single Man: 8,5/10 Winter's Bone: 4/10 Yo, También: x/10 (ez sajnos nekem is kimaradt) Kick-Ass: 10/10 Scott Pilgrim vs. The World: 8/10 (500) Days of Summer: 10/10 The Road: 4/10 El secreto de sus ojos: 8/10 Animal Kingdom: 7/10 Toy Story 3: 10/10 Meglepően sok a hasonlóság. :)

Ismeretlen_97684 2011.01.02. 17:34:54

A Road és az 500 Days nagyon nem igazán tetszett, a Kick/Ass cseppet fárasztó, a többi nekem is tetszett, bár nem láttam még mindet. Nálam a top 10 így néz ki (csak azok a filmek, amiket idén mutattak be itthon): 1 Revans 2 Közösségi háló 3 Tetovált lány 4 Szemekbe zárt titkok 5 Toy Story 3 6 Egek ura 7 Egy komoly ember 8 Mary és Max 9 Éhség 10 Soul Kitchen

phelan 2011.01.02. 17:40:17

egész jól állok asszem :) a single man: x/10 winter's bone: x/10 yo, tambien: x/10 kick-ass: 8/10 scott pilgrim vs. the world: 9/10 (500) days of summer: 8/10 the road: 9/10 el secreto de sus ojos: 9/10 animal kingdom: 9/10 toy story 3: 8/10

lord_totenkopf 2011.01.02. 17:51:42

Én ezeknek a filmeknek csak töredékét láttam (pl. Scott Pilgrim 2011-re marad a bemutató miatt), de mondjuk top3-ba a következőket sorolom: 3. Kick-Ass 9/10 2. (500) Days of Summer 9/10 1. Toy Story 10/10 Az Animal Kingdom szintén 9/10-es, de valahogy nem fogott meg annyira.

chris92 2011.01.02. 18:16:03

Az itt felsorolt filmeknek csak a felét láttam, a többit ebben az évben pótolom Single Man x/10 Winter's Bone x/10 Yo, tambien x/10 Kick/Ass 9/10 Scott Pilgrim x/10 (500) Days of Summer 10/10 The Road 8/10 El secreto de sus ojos 9.5/10 (a lassan beinduló sztori miatt) Animal Kingdom x/10 Toy Story 3 10/10

Seraphin 2011.01.02. 18:22:56

Alig néztem 2010-es filmet tavaly, és amit láttam ezek közül (The road, Up in the air, An education, 500 days of summer) is untam. Mary & Max és a Fantasztikus Róka úr tetszett. Gyenge év.

klogg 2011.01.02. 18:38:12

Bőven van mit bepótolnom Single Man x/10 Winter's Bone 5/10 untam... Yo, tambien x/10 Kick/Ass x/10 Scott Pilgrim x/10 (500) Days of Summer 9/10 The Road 9/10 El secreto de sus ojos 7/10 valamiért nem tudott igazán elkapni Animal Kingdom x/10 Toy Story 3 9,5/10

padi 2011.01.02. 18:40:43

Animal Kingdom=ausztrál Nagymenők ?:)

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 18:41:26

21: Nem, sőt! Míg a blockbusterek senyvednek, addig a háttérben nagyon erős kisfilmek születtek. És a 2011-es Oscar-mezőny se lesz bakfitty. De persze, ez csak az én véleményem. :)

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 18:44:08

23: Nem. Ebben a filmben nincs egyetlen olyan momentum sem, mint amilyen Scorsese (és az őt majmolók) gengszterfilmjeiben kötelező jellegű, azaz a "baromi jó dolog gengszternek lenni, mert viríthatjuk a lóvét" szcéna. Meg aztán az egész film szerkezete teljesen más. Sokkal intimebb, szűkebb látókörű, személyesebb - ezért ütött olyan nagyot.

ignion 2011.01.02. 19:29:17

Single Man 8/10 Winter's Bone 9/10 Yo, tambien 7/10 Kick/Ass 9/10 Scott Pilgrim 7/10 (500) Days of Summer 9/10 The Road 5/10 (mert olvastam a könyvet) El secreto de sus ojos 8/10 Animal Kingdom 10/10 Toy Story 3 10/10

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 19:38:38

26: Én is olvastam. Mindkettő egyenértékű nálam. De nem te vagy az első, aki a könyvre hivatkozva gyengének találta a filmet.

tmichel · http://filmdzsungel.blog.hu 2011.01.02. 20:41:08

végre egy jó lista. végre egy olyan, amin nem ugyanaz a 15 film pörög körbe és körbe. tud újat ajánlani. :) az inception nekem nem hiányzott. egyet értek azokkal akik szerint illanó az élmény, de ameddig tartott elég jó volt.

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 20:42:15

Eddig egy, azaz egy választoplistát találtam a kommentek között - ne szerénykedjetek! :)

Ismeretlen_84013 2011.01.02. 20:56:04

29: Lesz róla külön bejegyzés. :)

Donnie · http://donnie.blog.hu 2011.01.02. 21:25:30

Nézzünk akkor egy (újabb) választoplistát :) 10. Up in the Air 9. An Education 8. Winter's Bone 7. Buried 6. Kick-Ass 5. Inception 4. (500) Days of Summer 3. The Road 2. Social Network 1. Black Swan

ignion 2011.01.02. 21:55:44

27: nekem valahogy üres volt a film, de nem úgy mint a könyv sajnos az én listámon még pluszban sorszám nélkül ők vannak fent tavalyról: i saw the devil 9/10, buried 8/10, black swan 9/10, cyrus 8/10 nagyjából

phelan 2011.01.02. 21:59:15

választoplista :) 1. Sword of doom 9,5/10 (1966) 2. Duel 9/10 (1972) 3. Man on wire 9/10 (2008) 4. El secreto de sus ojos 9/10 (2009) 5. Scott Pilgrim vs. The World 9/10 (2010) 6. Animal Kingdom 9/10 (2010) 7. Tokyo Godfathers 9/10 (2003) 8. History of violence 9/10 (2005) 9. The Road 9/10 (2009) 10. Sky Crawlers 9/10 (2008) a 88 filmből amit láttam nagyjából ez sorrend A Riget még benne lenne ha nem sorozat lenne. És LVT-re még mindig haragszom.

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 22:00:48

32: Ha már említed az ürességet, én az I Saw the Devilt találtam végtelenül üresnek és öncélúnak. Ezt írtam róla a filmes naplómban: "Nem véletlen, hogy az OLDBOY címszereplője, Choi Min-sik egy kalapáccsal a kezében tűnik fel ebben a túlságosan hosszú (majdnem két és fél órás!), öncélúan brutális és rendkívül üres bosszúfilmben, melyben a pszichopata gyilkosnak se motivációja, se realitása, ugyanis Kim Ji-woon Park Chan-wook trilógiáját majmolja - közepes eredménnyel. Jól megcsinált darab, mint a rendező filmjei általában, de jelentéktelen - mint a rendező filmjei általában." Szóval eme darab kapcsán sem értem, mit keres ott több éves toplistán. A BURIED-et és a CYRUS-t jó lenne látni. A BLACK SWAN-ig meg már csak pár hetek kell aludni. :)

Ismeretlen_104632 2011.01.02. 22:21:50

Ez itt az enyém: 10. Winter's Bone 75% 9. Üvegtigris 3 75% 8. Éli könyve 80% 7. Black Death 80% 6. A közösségi háló 80% 5. Ha/Ver 80% 4. A feláldozhatók 85% 3. Tolvajok városa 85% 2. Viharsziget 85% 1. Eredet 90%

ignion 2011.01.02. 22:44:47

34: az én listámon pont azért van ott mert öncélúan brutális volt, semmi egyéb, az megint egy másik kérdés, hogy a bosszú trilógiához nem ér fel, de én nem is hasonlítanám ahhoz, mert szerintem a bosszú itt csak valami kiindulás volt

Ismeretlen_169693 2011.01.02. 23:05:52

Csak kurtán, mert még nem volt időm elolvasni a teljes bejegyzést; a Scott Pilgrimet előbbre vártam. Én a saját Top 10-em az adott év hazai premiernaptárából állítom össze, így kimaradt a listáról, de valószínűleg első helyen végzett volna, és a jövő évre is megelőlegezek neki egy dobogós helyet, pedig lesz itt Black Swan, True Grit, miegymás. Várom a te kritikád a filmről. :)

Ismeretlen_1068 2011.01.02. 23:07:06

37: Írtam egy rövidet Daesu kritikája alá kommentben. Nagyon nem akarom túlragozni. :)

frmn 2011.01.03. 00:04:23

Tök jók ezek a válaszlisták, nagyon jól fel lehet mérni vele, hogy ki a geek és ki nem az :) A SINGLE MAN: ?/10 WINTER'S BONE: 9/10 YO, TAMBIÉN: ?/10 KICK-ASS: 7/10 (erősen túlhypeolt) SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD: 8.5/10 (500) DAYS OF SUMMER: 8/10 THE ROAD: ?/10 (borzalmas nagy hiányosság) EL SECRETO DE SUS OJOS: ?/10 (remélem, mihamarabb) ANIMAL KINGDOM: 10/10 TOY STORY 3: 10/10

Action 2011.01.03. 00:14:03

Jó lista ez. Bár jópár filmet nem láttam belőle, legalább tudom miket kéne megnézni. Kick-Ass nekem is bejött, Az út-tal úgy vagyok, mint a Grave of the Fireflies-al, hogy nagyon tetszett, de nem tudom rászánni magam, hogy újranézzem (és szvsz a könyv ugyanolyan jó, mint a film), a Toy Story 3 pedig kiváló mese. Nekem 2010-ben a legjobban az Így neveld a sárkányodat és az Eredet tetszett.

unrealnoise 2011.01.03. 00:22:21

ezt az éves dolgot én sem értem, miért kell a hazai bemutatók időpontját nézni... amikor van hogy hónapokat késik a film a mozikban vagy be sem mutatják. röhej. így még az összehasolítás is vicces és reménytelen, a legtöbb filmes portálon ugyanis a 2010-es film az 2010-es film. pl az én rym-os listám sem tudom secperc összevetni ezzel, mert ugye én és sokan mások azt a dátumot írjuk a film mellé, amikor azt hivatalosan bemutatták. nehogymár azt nézzem, hogy is hazánkban a csökevényes forgalmazok mikor képesek behozni valamit. olyan ez a lista, mintha lemaradtál volna egy vagy fél évvel...

ty 2011.01.03. 00:46:15

"s jó lenne, ha ty végre visszahozná a sajátomat" - ne hisztizzél :-)

Ismeretlen_1068 2011.01.03. 00:52:08

41: Nem érdekel, hogy a többi filmes portálon mi a szokás, mint ahogy a bemutató dátumok sem különösebben foglalkoztatnak (hisz pl. a YO, TAMBIÉN-t Amerikában közel fél évvel később mutatták be, mint nálunk :), engem csak az érdekel, hogy adott évben én mit láttam. Ha ettől "tegnapi hír" leszek, hidd el, nem fogja zavarni az álmomat.

Ismeretlen_1068 2011.01.03. 00:52:43

42: Nem hisztizek, hanem beszólok. :)

Jack Skellington 2011.01.03. 11:32:12

Az itteni TOP 10 nálam: A SINGLE MAN: 7/10 WINTER'S BONE: 9/10 YO, TAMBIÉN: 8/10 KICK-ASS: 9/10 SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD: 8/10 (500) DAYS OF SUMMER: 10/10 THE ROAD: 8/10 EL SECRETO DE SUS OJOS: 9/10 ANIMAL KINGDOM: x TOY STORY 3: 10/10

tristram 2011.01.03. 11:52:53

Én meglehetősen sok toplistát meg szoktam nézni, jobbára külföldieket, nemigen találkoztam még olyannal, ahol ne az adott év mozis bemutatóit rangsorolták volna! Mi a franc értelme lenne mindenféle ősrégi filmet beválogatni, ami nem is aktuális (kivéve, ha egy régi filmnek csinálnak mozis premiert, tavaly volt egy Fassbinder is)? Az nem az idei (mozis) év filmje. Van minimum két film, amit meg kellene néznem, hogy teljes legyen a kép, de azért itt van a magyar bemutatók alapján a saját top 10: 1. Egy komoly ember (Coen) 2. Rendészet, nyelvészet (Porumboiu) 3. A zenekar látogatása (Kolirin) 4. Akvárium (Arnold) 5. Mary és Max (Elliot) 6. Éhség (McQueen) 7. Az amerikai (Corbijn) 8. A fehér szallag (Haneke) 9. Szemekbe zárt titkok (Campanella) 10. Eredet (Nolan)

ty 2011.01.03. 12:16:41

44: köcsög :-D

travis bickle 2011.01.03. 13:36:37

hmmm, picit le vagyok maradva úgy tűnik, ezek közül csak a Kick-ass(8/10) és a Toy Story 3 (10/10) volt meg. Utóbbit tegnap néztük újra, és szerintem nem túlzás azt mondani, hogy a Pixar legjobbja. Ennyi humánum, akció, humor,dráma, (ön)reflexió még nem nagyon találkozott egy animációs filmben. A Road, és a Secret in their eyes eddig is érdekelt, a Scott Pilgrim is valamennyire, bár annak lehet nem fogom elsietni a megtekintését, így közvetlenül a Kick-ass után nemtudom mennyire van aktualitása. Az Inceptiont viszont én sem hiányolom még az előszobából sem, az egyik legnagyobb bullshit az utóbbi években. Nem egy rossz film, csak a helyén kéne kezelni, ez a tömeghisztéria, meg az imdb 4. hely több mint nevetséges... Az Existenzben, meg az Abre los ojos-ban sokkal több rejlik az álom-valóság-tudatalatti-illúzió stb. tárgyköréből. A Ghost writer nem tetszett neked? Nem találtam róla kritikát...

ringsider · http://geekz.blog.hu 2011.01.03. 13:38:16

mindent el tudok fogadni - még a winter's bone-t is, habár én minden erénye mellett kurvára untam - kivéve az animal kingdomot!egyszerűen az a film egyáltalán nem reális szerintem...és hossssszzzzzú...:-)egyébként jó lista, a nagyja nekem is tetszett

Ismeretlen_1068 2011.01.03. 13:45:37

49: Nincsenek benne digók, akik levest főznek a börtönben, vagy miért nem reális? :)

Ismeretlen_1068 2011.01.03. 13:47:02

48: Oldschool politikai/erotikus thriller. Sok ilyet láttam már, annyira ez sem vert földhöz, de már készülök egy újranézésre.

Jack Skellington 2011.01.03. 14:20:09

Íme az én TOP 25-ös listám 2010-re vonatkozóan: 25. The Expendables - A feláldozhatók 24. Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon) 23. Eredet (Inception) 22. Bronson 21. Gru (Despicable Me) 20. A tetovált lány (Män som hatar kvinnor) 19. Köntörfalak 18. Az út (The Road) 17. A fehér szalag (Das weisse Band) 16. The Cove (2010 Oscar - Legjobb dokumentumfilm) 15. Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. the World) 14. Tron: Örökség (Tron: Legacy) 13. Tiszta napfény (Sunshine Cleaning) 12. Coco Chanel & Igor Stravinsky 11. Mese a szerelemről (Mademoiselle Chambon) 10. Élek és szeretek (Yo, también) 9. Egy lányról (An Education) 8. Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled) 7. Bibliothéque Pascal 6. Ha/ver (Kick/Ass) 5. Welcome 4. Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos) 3. Winter's Bone 2. Toy story 3. 1. Egek ura (Up in the Air) Annyit tennék még hozzá, hogy az alábbi filmeket nagyon sajnálom, hogy még nem láttam...talán 1-2 bekerülhetett volna...: Hibrid, Machete, Könnyű nőcske, Akvárium, Animal Kingdom, A proféta, The Kids are All Right

pimp 2011.01.03. 15:51:42

aeon: az év egyik legjobbja volt az "el secreto de sus ojos", nagyon tetszett, de segíts: melyik akciójeletre utalsz? nem jut eszembe

Ismeretlen_1068 2011.01.03. 16:36:04

53: A stadionban játszódóra. http://www.youtube.com/watch?v=5IKL1nSsSB8 Számold össze a vágásokat ebben a jelenetben. :)

Ismeretlen_170296 2011.01.03. 22:07:20

Úgy látszik, nagyon ellustultam idén, mert a top10-es listádból nem sokat láttam sajnos... Egy-kettő mindenképp pótolva lesz! A SINGLE MAN: x WINTER'S BONE: x YO, TAMBIÉN: x KICK-ASS: 8/10 SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD: 9/10 (500) DAYS OF SUMMER: 10/10 THE ROAD: x EL SECRETO DE SUS OJOS: x ANIMAL KINGDOM: x TOY STORY 3: 9/10 (Azért az látszik, hogy a te toplistás filmjeid nekem is nagyon bejöttek. :D) Az én idei listámra sajnos nem tehetem oda az Up in the airt, és a 500 days of summert, mert türelem hiányában tavaly láttam mindkettőt itthon. Ha idén láttam volna ezt a két 10/10-es filmet, a listám első és második helyén osztoznának, így viszont az én válaszlistám a következő az idén látott filmekből: 1 –How to train your dragon 2 – Inception 3 – Scott Pilgrim vs. the world 4 – Shutter Island 5 – Toy story 3 6 – Iron man 2 7 – Saw 3D 8 – Kick-Ass 9 – The social network 10 – The expendables

pimp 2011.01.04. 14:27:29

54: köszi! fogalmam sincs, hogy nem jutott ez eszembe:)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása