Azt hiszem, most már hagyománynak mondható azon a filmek felemlegetése, melyek a top 10-ből ugyan kimaradtak, de mindenképp megérdemlik a "good but no cigar" kategória-tagságot, azaz vannak olyan jók, hogy ne merüljenek említés nélkül a feledés homályába. A továbbiakban tíz ilyen, 2011-ben látott produkcióról emlékezem meg sorrend nélkül, nagyon röviden, mielőtt rátérnék a lényegre.

Azt hiszem, most már hagyománynak mondható azon a filmek felemlegetése, melyek a top 10-ből ugyan kimaradtak, de mindenképp megérdemlik a "good but no cigar" kategória-tagságot, azaz vannak olyan jók, hogy ne merüljenek említés nélkül a feledés homályába. A továbbiakban tíz ilyen, 2011-ben látott produkcióról emlékezem meg sorrend nélkül, nagyon röviden, mielőtt rátérnék a lényegre.

2011 nem a blockbusterek éve volt: hiába lépett be három produkció is a milliárdosok klubjába, az éves összbevétel 15 éve nem látott negatív eredményt hozott, amely - válság ide vagy oda - nagyrészt annak köszönhető, hogy a nagy stúdiófilmek nem minden esetben hozták lázba a közönséget.

Ennek ellenére tavaly három olyan blockbuster-monstrumot is alkalmam volt abszolválni, melyek felidézték bennem, miért is jó moziba járni: a HARRY POTTER AND THE DEATHLY HALLOWS PT. 2 a befejezésre tartogatta a legtöbb puskaport, és egy emocionálisan is kielégítő darabot prezentált azoknak, akik váltakozó minősége ellenére jó tíz éven át kitartottak a franchise mellett. A SUPER 8 szörnyfilmet szállított gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek: ilyesmire a 80-as évek óta nem volt példa, így nem is csoda, hogy a film maga is abban a korban játszódott. Nagyon kevesen bíztak már Tom Cruise-ban, még kevesebben abban, hogy a MISSION: IMPOSSIBLE - GHOST PROTOCOL túl sok vizet zavarhat az év végi zsufiban, de Brad Bird vezetésével egy olyan popcorn mozit hoztak össze, amely csak úgy dagadozik a kreatív izgalmaktól és a szellemességtől.

Szintén az év végén érkezett meg a mozikba (nem tagadom, részben az én döntésemnek köszönhetően) Terrence Malick aktuális filmkölteménye, a THE TREE OF LIFE, amely csupán önző módon patetikus lezárása miatt fosztatott meg nálam a "mestermű" jelzőtől. Tom McCarthy legújabb független tragikomédiája, a WIN WIN viszont még a kanyarban sincs (kopogtassatok az InterComnál), pedig Paul Giamatti mulatságosan esendő kisemberének és az ölébe hullt birkózó-protezsáltjának vicces-kedves kanosszája megérdemelné, hogy a magyar nézők is belekóstolhassanak. A mozikat ugyan elkerülte (ilyen plakáttal nem is csoda), de DVD-n szerencsére már befutott a CEDAR RAPIDS, amely egyrészt túl korán került bemutatásra a tengerentúlon, másrészt túl sok benne a pukihumor ahhoz, hogy az idei év Oscar-szezonjának "kis szellemes függetlenje" lehessen, pedig megérdemelné.

Anton Corbijn második (és ha hihetünk a rendező hitvallásának, akkor egyben utolsó előtti) rendezése, a THE AMERICAN a 70-es évek krimijei előtt állít emléket lassú tempójával, kiismerhetetlen, ám szexi főhősével (Clooney) és a körülötte egymást váltva elhulló nőkkel és rosszfiúkkal. A TRUE GRIT szintén nem kettesével veszi a lépcsőket a narratíva kiteregetésében, ugyanakkor mindig meglep, ha arra gondolok, hogy ez a zsánerköltemény a Coen-testvérek első westernje.

Bár többen vitatkoznának velem, és a jelek is mást mutatnak, de továbbra is fenntartom, hogy Brad Pitt Oscar-díjat nyer majd a MONEYBALL sport-forradalmárának megformálásáért, nem mintha a részben Aaron Sorkin által szövegezett filmben ő lenne az egyetlen jó dolog. Forradalomról szó sincs - épp ellenkezőleg: a sorsunk elfogadásáról szól a NEVER LET ME GO című szerelmi háromszög-drámába oltott - kapaszkodjatok meg - sci-fi, amely túl keserű és túl jó ahhoz, hogy besöpörhesse azokat a díjakat, melyeket megérdemelt volna.

Említést érdemel még:

* The Guard
* Rango
* Kung Fu Panda 2
* The Fighter
* The Thing
* Contagion
* Christmas Arthur
* The Muppets
* La piel que habito
* The King's Speech

Hamarosan jelentkezem a top 10-zel.