"Természetesen most még korai bármit is mondani, de annyi biztos, hogy azt akarom, hogy a rajongók büszkék legyenek rám. Egy olyan történet akarok, ami megérinti az embereket. Még csak most kezdődik a munka, de nagyon izgatott vagyok."
Semmi extra, csak hozza a formáját. És én nem is várok el tőle ennél többet.
Ha Kevin Williamson és a horror szó egy mondatba kerül, valószínűleg mindenkinek a Sikoly-széria ugrik be elsőként. Persze időközben beköszönt még az immár negyedik évadát fogyasztó Vámpírnaplók is, de Williamson legújabb sorozata kapcsán jobb a fentebb említett moziszéria farvizén maradni. Lássuk, miért!
Az amerikai versenyprogram díjazottjairól már esett szó, úgyhogy most a tengerentúlról kiemelkedőknek szentelünk pár szót, valamint azoknak a filmeknek, amik versenyen kívül kápráztatták el a közönséget.
Léteznek az országban olyanok, akik legszívesebben egész évre marasztalnák ezt a tomboló telet. Az üzemeltetők és forgalmazók nagyrészt az időjárásnak köszönhetik ugyanis, hogy a mozikra szorítkozott a magyarok hétvégi időtöltése. Csaknem mindegyik premier helytállt, pedig a top 10-ben négy új belépőt is köszönthetünk. A meglepetések pedig csak ezután következnek.
Be nem vallanák, de talán egy kicsit a mi érdemünk is (hetek óta udvarolunk ez ügyben a forgalmazónak), hogy itthon is lesz a mozikban a Tökéletes hang (Pitch Perfect) című vígjáték, méghozzá március 28-tól. A zenés-táncos mulatság olyan, mintha a Glee-t Judd Apatow vette volna kezelésbe: jópofa, könnyed és politikailag teljesen inkorrekt. Nektek csak az a dolgotok, hogy menjetek, és nézzétek meg! Addig is megalapítom a Fat Amy Rajongói Tömörülést, röviden a FART-ot.
A héten indul Steven Spielberg tucatnyi Oscar-díjra jelölt történelemórája a hazai mozikban. A Lincoln a benne feltűnő karakterszínészek mennyiségét és minőségét elnézve igazi who-is-who lesz, ami nem is baj, ugyanis jó néhány szereplőt mozgat majd: a köztük történő navigálást segíti elő az alábbi képes névsor, amely klikkre nagyobb méretben is megtekinthető. Az lesz a legjobb, ha kinyomtatod, és viszel magaddal egy példányt a filmre.
Kiszivárgott a következő Empire gyűjtői borítója rajta egy új képpel Henry Cavill Supermanjéről, és ahogy elnézem, ő lesz a legjólfésültebb (kérsz egy pofont?) és a legmuszklisabb is egyben (izé, nem kérdeztem semmit).
UPDATE: Két további kép is kiszivárgott a magazin friss számából, amiken Russell Crowe (Jor-El) és Michael Shannon (Zod) szúrós tekintetének örülhetünk.
A The Knife monumentális hosszúságú visszatérő kislemezdala a múlt hét folyamán többször is kiszivárgott, sőt még a hozzá tartozó videó is felbukkant a neten egy rövid időre, ma reggel azonban a svéd testvérpár végre hivatalosan is közreadta a hipnotikus szerzeményt és annak enyhén perverz videóját, amelyben Karin és Olof maguk is feltűnnek. Időközben az április 8-án megjelenő új albumról is megtudtunk mindent: a Shaking the Habitual dupla album lesz, majdnem száz percnyi új zenével (a legrövidebb tétel félperces, míg a leghosszabb közel húsz...), a nem kifejezetten szembarát borítót pedig az "elolvasom" után találjátok.
És akkor meg is érkezett az első komolyabb szakma díj jelöltjeinek listája. A több mint százezer tagot számláló színészszakszervezet jelölőbizottságának döntései a tovább mögött.
UPDATE: Megvolt a díjátadó, és ez bizony kissé átrendezheti az Oscar-palettát.
Még ki sem örömködtük/bosszankodtuk magunkat azt a hírt hallva, hogy J.J. Abrams elvállalta a Star Wars: Episode VII rendezését, már be is futott az első rossz/jó hír: egyáltalán nem biztos, hogy Abrams vezetésével 2015-ben visszatérhetünk abba a messzi, messzi galaxisba, a rendező ugyanis nem ígérte meg azt, hogy 2015-re elkészülne a folytatással (talán ezért is hiányzott az évszám a Disney hivatalos bejelentéséből).
Jobban belegondolva talán nem olyan rossz/jó hír ez (látjátok? nem olyan könnyű egyszerre két tábornak hírt írni), ugyanis a stúdió nyomásával dacolva Abrams mindkét Star Trek bemutatóját eltolta, mert nem akarta összecsapni a munkát, és jelenleg is rendesen el van havazva: először is be kell fejeznie a Sötétségbent, aztán tető alá kell hoznia két új tévésorozat pilotját, és mint kiderült, a további Star Trek- és Mission: Impossible-filmek produceri teendőit is ő végzi majd. Aludni meg sikk.
Tehát lesz itt visszatérés a messzi-messzibe, csak nem biztos, hogy 2015-ben.
Meglehetősen csendes hétvégét zártak az amerikai mozik, és a Super Bowllal súlyosbított következő előtt ez nem kimondottan kedvező fejlemény. Az érdektelenségből sikerült kiemelkednie a Boszorkányvadászok című korhatáros fantasynek, miközben Jason Statham csak hajszállal mutatkozott keményebbnek Arnoldnál a Parker box office-erejét illetően, a Movie 43 című komédia pedig az év eddigi legrosszabb rajtján van túl.
Még az előzőnek sem értünk a végére, de már kezdődik a másik szezon - szokás szerint a Sundance Filmfesztivállal (2013.01.17.-2013.01.27.). Azt már mondanom sem kell, hogy innen most már menetrendszerűen megy legalább egy (néha több) film az Oscarig, úgyhogy kattintás után lehet ismerkedni az idei szépreményű jelentkezőkkel.
Egy kis ízelítő a színészfelhozatalból: jön Daniel Radcliff legnagyobb poszt-Potter megmérettetése, itt lesz Jessica Biel, Ben Foster, Octavia Spencer, Michael C. Hall, Ellen Page, Shailene Woodley és még sokan mások.
UPDATE: Lezárult a feszkó, jó sok film talált gazdára, és természetesen kiosztottak néhány díjat is.
A jövő évben érkező X-Men: Days of Future Past stábja majdnem minden héten bővül egy régi ismerőssel. Bryan Singer láthatóan komolyan veszi visszatérését a mutánsok birodalmába, a fáradó X-Men univerzumba új életet lehelt First Class folytatásában ugyanis igyekszik mindenkit visszaterelni a kamerák elé, ezzel az Expendables-betegség korai stádiumának jeleit mutatva. Tegnap maga Singer jelentette be, hogy Ellen Page (Kitty Pryde), Anna Paquin (Rogue) és Shawn Ashmore (Iceman) is csatlakozott a stábhoz, ahol már olyan nevek várták őket, mint Hugh Jackman (Wolverine), Patrick Stewart és James McAvoy (Charles Xavier), Ian McKellen és Michael Fassbender (Magneto), Jennifer Lawrence (Mystique) és Nicholas Hoult (Beast). És ők csak a megerősített nevek.
A Days of Future Past történet eredetileg az Uncanny X-Men sorozat 141-es és 142-es számában szerepelt 1981-ben. A sztori szerint a jövőben néhány gonosz mutáns eltesz láb alól egy szenátort, amire válaszul a kormány válogatás nélkül hajtóvadászatot indít minden mutáns ellen. Arról még nincsenek hírek, hogy a forgatókönyv mennyire tapad az eredeti történetre, de Singert ismerve leporolja a First Class előtt kilúgozott társadalomkritikát, amit a színészek nevét elnézve egy jókora időutazós vonallal is megtold, úgyhogy nagyon rosszul nem sülhetnek el a dolgok.
A Producerek Szakszervezete is kihirdette éves díjának jelöltjeit. Az nem mondanám, hogy sok a meglepetés, de azért akadnak számunkra kedves filmek ezen a listán. És vannak nagy nevek, de ezúttal a nagy producerek (Scott Rudin, Kathleen Kennedy vagy Tim Bevan) mellé befészkelte magát a Broccoli család lánya is, hozzájárulva ezzel az állóvíz megbolygatásához.
UPDATE: Kiosztották a díjakat? Vajh milyen hatással lesz ez az Oscarra négy hét múlva ilyenkor?
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt