Ha Kevin Williamson és a horror szó egy mondatba kerül, valószínűleg mindenkinek a Sikoly-széria ugrik be elsőként. Persze időközben beköszönt még az immár negyedik évadát fogyasztó Vámpírnaplók is, de Williamson legújabb sorozata kapcsán jobb a fentebb említett moziszéria farvizén maradni. Lássuk, miért!

Ahogy anno a Sikoly, úgy a The Following is a műfaj hosszú idő alatt kialakult szabályaival és kliséivel játszik, és ahhoz hasonlóan ez sem csinál belőle titkot. Sőt, a bevezető epizód végén maga a sorozatgyilkos sorolja fel, hogy a néző mit és hogyan fog látni. Így aztán kell egy kiégett zsaru (Kevin Bacon), aki évekkel ezelőtt elkapta a tucatnyi lányt kegyetlenül kivégző irodalomprofesszort (James Purefoy), majd távozott az FBI kötelékeiből, és kollégái rosszallása ellenére könyvet írt az esetről.

Az irodalmár megszállottja közben a börtönben várja kivégzését, de sikerül szöknie, mire a szövetségiek visszacsalogatják a pohár fenekére egyre többet pislantó ex-ügynököt. Mindenki ferde szemmel néz rá, de ő a gyilkos elme mindentudójaként rögtön beleveti magát a munkába - és egy zöldfülű kezdő személyében (Shawn Ashmore) még rajongót is talál magának. Hamarosan aztán kiderül, hogy a gyilkos nem tétlenkedett a börtönben, hanem alaposan kidolgozta visszatérése részleteit... Innen indul maga a sorozat, hogy aztán további töltényeket puffogtasson el a klisétárból. De hogy senki kedvét se szegjem, ahogy építi, Willaismon úgy is rombolja le saját szabályait. Így mire véget ér a pilot, a történet ötször csavarja meg önmagát, és legalább annyi meglepetés éri a nézőt, mint ahányszor a számításai bejönnek.

Az persze nyilvánvaló, hogy egy egész szériát nem lehet csupán csavarokra építeni, úgyhogy a továbbiakban valami mást is kell nyújtani, mert az már többször is bebizonyosodott, hogy a nézőt állandó kétségek között tartani nem mindig kifizetődő. A sorozat egyéb erényeit nézve talán még működhet is a dolog. Először is érdekes a szereposztás: mind Bacon, mind Purefoy jó választás. Rendesen kitöltik figuráik sztereotípiáit, ráadásul olyan karaktert kaptak, amire lehet építeni. A nyomozó egyszerű, már-már beszűkült világát kiválóan ellensúlyozza a gyilkos romantika-imádata és megszállott rajongása Poe szenvedésábrázolása iránt. Erre a párosításra az alkotók pedig egy kellőképpen thrilleres, és a kereskedelmi tévéktől szokatlanul véres világot építettek fel, amibe még egy remek kis femme fatale-t is sikerült becsempészni Natalie Zea személyében (hozzá természetesen mindkét férfinek van valami köze).

Azt persze még nem lehet tudni, hogy ebből mi valósul meg, de a pilot kisebb-nagyobb baklövések ellenére is elérte célját.