Szkeccsfilmet készíteni olcsó dolog. Nem igényel sok pénzt egy forrásból, és a Movie 43 aranyba foglalható példája annak, hogy a kreativitást is csak visszatartó tényezőnek fogják fel, gondolván, eleve sokféle látásmód egyesül benne. Ez öreg hiba, ha a tematika kimerül a vígjáték műfajában, hiszen nagyon nehéz azonos színvonalon prezentálni minden összetevőt más-más alkotónak. Meg lehet nyugodni, azért lehetséges: a Movie 43 ugyanis szinte végig tartja magát ott, ahol már a béka is túl kínosnak érezné a segge alját.
Miután A Gyűrűk Ura-trilógia bővített változataira hiába is vártunk itthon BD-n, így meglehetősen szkeptikusak voltunk A hobbit: Váratlan utazás már bejelentett, mi több félig-meddig már le is leplezett bővített változatának hazai megjelenésére, de mindig vannak csodák. Úgy tűnik, a stúdiók még mindig teljesen máshogy értelmezik a katalógus címeket és az új megjelenéseket - jelentőségüktől függetlenül -, ugyanis most jött a hír, hogy A hobbit: Váratlan utazás bővített változata itthon is megjelenik DVD-n, BD-n és BD3D-n. Eme megjelenésre valamikor ősz végén kerül sor, szóval valamelyik változat ott lehet majd a karácsonyfa alatt.
Mint minden évben, az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) idén is bővítette tagjai névsorát. A szervezetbe ajánlással, meghívással és/vagy Oscar-jelöléssel lehet bekerülni. A 276 új tag teljes névsora itt olvasható, de az érdekesebbeket kiválogattuk nektek...
Négy évnyi (de egy örökkévalóságnak tűnő) várakozás után a Moderat - a Modeselektor és Apparat közös projektje - második lemeze már kajnyújtásnyira van. A szimplán csak Moderat II címre hallgató album augusztusi megjelenését most egy kicsit könnyebb (vagy talán még elviselhetetlenebb?) lesz kivárni, hiszen ma debütált a Bad Kingdom címre hallgató első single. Ha a dal hűen reprezentálja a korong hangzásvilágát, akkor úgy tűnik, ezúttal több, hangsúlyosabb vokálra számíthatunk, ugyanazzal a hűvös, kímért elektronikával kísérve, amely klasszissá és klasszikussá varázsolta a 2009-es debütöt.
Nem kellett túl sokat várni a Nine Inch Nails visszatérő lemezét beharangozó dal videójára, amelyet az idén szintén új albummal jelentkező David Lynch rendezett – habár bizonyos értelemben mégis, hiszen ez a klip Lynch és Trent Reznor első közös munkája a Lost Highway - Útvesztőben másfél évtizeddel ezelőtti soundtrackje óta. Mondanom sem kell, nem egy túl barátságos darab...
A minap adtuk hírül, hogy a decemberi premierig Lars von Trier új opuszának mind a nyolc fejezetéből kapunk majd némi ízelítőt ("a film magáért beszél", ahogy azt a leragasztott szájú mester nemrég hirdette...), és a film hivatalos honlapján ma már meg is jelent az első rövid részlet (egy fotóval és egy rövid leírással megtámogatva, amelyek a The Guardian oldalán debütáltak tegnap), a The Compleat Angler című első fejezetből, amelyben a fiatal Joe (Stacy Martin) és tapasztalt barátnője, B (Sophie Kennedy Clark) egy vonatút során fogadnak, hogy ki tud több férfit elcsábítani, a győztes jutalma pedig egy zacskó édesség... A Nymphomaniac-ben az idősebb Joe (Charlotte Gainsbourg) meséli el szexuális életútját az őt egy brutális támadás után megmentő férfinak (Stellan Skarsgard) – íme egy perc a visszaemlékezéseiből.
Zsánerfilmes Oscar, ahol a műfaji filmesek krémje dönt akciófilmekről, sci-fikről, horrorokról - szóval itt most a Bosszúállók küzdöttek Batmannel és a hobbitokkal, James Bond mérkőzött meg Pível, de a csata tegnap véget ért. A győztesek pedig...
A Paramount hivatalos közleményben verte nagydobra ambiciózus, és köztünk szólva meglehetősen merész tervét, mi szerint 2015. június 16-án új fejezetet nyit a Terminátor-filmek történetében, méghozzá egy önálló trilógia első részével.
Bizony, úgy tűnik, az új jogtulaj függetleníti magát a korábbi filmektől, ami jelentheti azt, hogy teljesen új karakterekkel egy teljesen új sztorit mesélnek majd el (félig-meddig ez történt a Terminátor: Megváltás esetében is, ami csak so-so jött be a stúdiónak és a nézőknek), rosszabb esetben Cameron klasszikusát dolgozzák fel újra; mivel a kánonnak szerves részét képezi az időutazás, szerintem az lenne a legtalpraesettebb, egyben talán legmerészebb ötlet, ha egy időutazásos akció a korábbi Terminátor-filmektől eltérő alternatív világba vinné el a történetet, ahol az írók igazán szabadon engedhetnék a fantáziájukat. Mindenesetre messzemenőkig örülnék, ha kerülnék a fémvázig lerágott "embernek álcázott gyilkos robot visszajön a jövőből" sztorit.
A kérdés már csak az, hogy miként fér bele a hatvanas éveit taposó Arnold Schwarzenegger ebbe a képletbe, aki a minap már szétkürtölte, hogy ő bizony benne lesz a filmben, melynek forgatása jövő januárban kezdődik (ez az időpont például fekszik a tervezett bemutatódátumnak). A hivatalos közleményben jó néhány producer neve elhangzott (lévén a Paramount a Skydance-szel és az Annapurna Pictures-szel közösen finanszírozza a filmet), mi több, azt is megerősítették, hogy Laeta Kalorgridis (Avatar, Viharsziget) és Patrick Lussier (Féktelen harag) írja a forgatókönyvet, de rendezőjük és színészeik szemlátomást még nincsenek.
Hosszan lehetne ugyan vitatkozni arról, hogy az alapító atyák keresztény vagy szekuláris országnak szánták-e az Amerikai Egyesült Államokat, az azonban bizonyos, hogy Hollywood soha nem feledkezett meg a Bible Beltről, azaz a déli, konzervatív, szigorúan protestáns, sőt kreacionista államokról és a nekik járó szellemi abrakról. Persze már nem 1963-at írunk, ezért az aktuális bibliai tárgyú kardos-szandálos nagyeposzban a sztárszínészek (Russell Crowe, Jennifer Connelly, Anthony Hopkins, Emma Watson, Ray Winstone, Logan Lerman) a dúsan ráncolt, súlyos és színpompás, ám divatjamúlt lebernyegek helyett sötét darócot viselnek majd, és a sztárrendező (Darren Aronofsky) filmjében nem Charlton Heston lesz az Úristen hangja sem.
Scofield után Stallonénak is egy olyan börtönből kell megszöknie, amit ő tervezett. Habár a trailer inkább az sugallja, hogy az az ember, aki képes volt bármely börtönből megszökni, most egy olyanba kerül, ahonnan nincs kiút. Pontosabban nem lenne kiút, ha nem segíteni neki Arnold Schwarzenegger, aki talán mégis inkább csak epizódszereplő lesz ebben a moziban, ami sokkal jobban fest, mint kéne.
A moziban nem volt ilyen kapkodós (például hiányzik, ahogy a lehulló táska zajára megforduló zombi elkezd kattogni a fogaival), de azért állat klip a Z világháborúból.
Hallgass meg egy számot a Tűzgyűrű filmzenéjéből, melyet a Vasember zeneszerzője és izé... sztárja (na jó, vendégszereplője) és mindenféle fél-ismeretlen zenekarok szólógitárosa közösen szerzett. Szerintem bólogatós.
Idén novemberben érkezik meg a hazai mozikba is Orson Scott Card kultikus sci-fijének filmadaptációja, melyet - ha sikert arat - még legalább négy rész követhet. Az előzetes látványos csatákat és feszült kiképzést ígér, és Harrison Ford rajongói megnyugodhatnak: az elsőként nálunk megtekinthető magyar előzetesben is Csernák János szállítja a hangját.
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt