Szkeccsfilmet készíteni olcsó dolog. Nem igényel sok pénzt egy forrásból, és a Movie 43 aranyba foglalható példája annak, hogy a kreativitást is csak visszatartó tényezőnek fogják fel, gondolván, eleve sokféle látásmód egyesül benne. Ez öreg hiba, ha a tematika kimerül a vígjáték műfajában, hiszen nagyon nehéz azonos színvonalon prezentálni minden összetevőt más-más alkotónak. Meg lehet nyugodni, azért lehetséges: a Movie 43 ugyanis szinte végig tartja magát ott, ahol már a béka is túl kínosnak érezné a segge alját.

Egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogyan is gondolhatták írók, rendezők és színészek, ráadásul egy sportcsarnokra való létszámban, hogy amit művelnek, az poénos. Minden létező, emberből származó szubsztanciát és tekinteteket taszító fogást bevetnek, ami miatt a közönség jó része elfordult a vígjátékoktól az elmúlt másfél évtizedben, és ráadásul válogatottan visszataszító módon prezentálják – de ritkán poénosan, és így semmi más nem sül ki az egészből, csak tömeges leégés, egy-két mentéssel.

A kerettörténet eltérő Amerikában és másutt, nekünk a légből kapott botrányfilm után kutató tinédzserek jutnak. Az interneten ide-oda klikkelve bukkannak elébük különféle videók, amiknek közös jellemzője, hogy jó színészek követnek el bennük ordenáré dolgokat. A tizenegy produktumból maximum három marad a tolerálhatóság határain belül, sőt ezek tán még egy-egy kósza mosolyt is képesek a néző arcára csalni. Az egyikben ("Homeschooled") Naomi Watts és Liev Schreiber a középiskolai diáklét élményeitől sem akarják megfosztani magántanuló fiukat, így hát ketten személyesen tesznek róla, hogy meg legyen a piszkálgatás, elnyomás, csajozás és miegymás, amitől csak nyomorultnak érezheti magát egy tinédzser. Működik a humor, és láss csodát: otrombaság és ízléstelenség nélkül. Egy másik rövidben ("Victory of Glory") Terrence Howard lelkesíti meccs előtt az első fekete profi kosárcsapatot 21. századi ismeretekkel – szintén semmi kiakasztó vagy altesti nincs jelen, ami gátolná viccességét. Az utolsó említésre érdemes szegmens ("The Catch") méltó a Farrelly-fivérekhez, de szükséges is hozzá a rendezőpáros humorának értékelése. Úgy senki nem fog fennakadni Hugh Jackman defektjén, amihez Kate Winslet szokás szerint, ám itt abszolút érdemtelenül elhivatott játéka párosul. Ezzel egy időben Peter másik munkája ("Truth or Dare") félúton elfelejti, hogy humorosnak kéne lennie, elpazarolva így Stephen Merchant és Halle Berry ígéretes kettősét.

Más egyéb szóra sem érdemes, sőt titkolni kellene. Amit James Gunn hozott össze ("Beezel"), értelmetlen undormány, a Slither is kifinomultnak hat mellette, Steve Carrt ("The Proposition"), a Dr. Dolittle 2., az Oviapu és A pláza ásza rendezőjét pedig már a galaxisból is száműzni kellett volna, egy olyan kabinban, amiben csak az szolgál táplálékul, amivel a legtöbbször poénkodik.

A Movie 43 - Botrányfilm olyan, mintha a hét minden napjának ebédmaradékát egybeöntötték volna, ráadásul egy nem kimondottan reformkonyhás menüről dolgozva, és ezt tálalnák vonzóan felcímkézve: a csomagoláson egy halom ismerős és bizalomgerjesztő arc csábít megvásárlásra, de nem más ez, mint bűzlő moslék. Moslék, amiben akad pár felismerhető íz, ám a végére érve jelentkező gyomorrontástól szenvedve senki nem fogja mentegetni a szakácsokat. Akik humorban szegényesnek találják a telefosott taxiszélvédőt, a szájbaszexuáló rajzmacskát és a havi vérzéssel összekent falat, azok kerüljék ezt a filmet, mint ördög a tömjént.

Akik nem, azok frissen megvásárolhatják, hiszen a múlt héten jelent meg DVD-n. Jó étvágyat, jó szórakozást!