Essenben még jelenleg is zajlik a Star Wars Celebration Europe, melyre a Lucasfilm is nagy erőkkel készült: egyrészt bejelentették, hogy John Williams szerzi majd a VII. rész zenéjét (azaz J.J. Abrams most először rendez olyan játékfilmet, melyhez nem Michael Giacchino írja a talpalávalót), másrészt felfedték a Star Wars Rebels névre hallgató új animációs sorozatuk logóját (szerintem nem szép). Ugyanakkor az eseményen megjelent Kathleen Kennedy is, a Lucasfilm elnöke, akit egy beszélgetés során Warwick Davis (maga Wicket, az ewok) faggatott a készülő filmről, és Kennedy kisasszony csupa jókat mondott (mert volna rosszat).
kritika: byzantium (2012)
2013. július 28. 13:35:00
Kategória: film 17 komment
Clara (Gemma Arterton) 200 éve szökésben van lányával, Eleanorral (Saoirse Ronan). Mindketten vámpírok, akik megszegték a vérszívók testvériségének törvényeit, csak mert azok, amik: nők. Neil Jordan majd húsz év után ismét vámpírfilmet forgatott.
velence special: philomena (2013)
2013. július 28. 11:29:00
Kategória: film Szólj hozzá!
Régebben semmi meglepő nem volt abban, ha egy Stephen Frears darab nagy fesztiválon kezdte meg pályafutását, de a mindenféle díjakkal szépen megpakolt A királynő óta a brit rendező képtelen megtalálni önmagát - talán nem csoda, mostanában triplán is visszatér az életrajzi filmekhez. A készülő Muhammad Ali-film és az egyelőre még csak papíron létező Freddie Mercury-életrajz előtt egy kevésbé híres személy története ragadta meg a rendező fantáziáját.
Philomena Lee (Judi Dench) egy egyedülálló nőknek fenntartott intézményben szülte meg gyermekét, majd arra kényszerítették, hogy adja örökbe a kicsit. Sok-sok év múlva, az Írországból Angliába áttelepült asszony összetalálkozik a BBC egykori tudósítójával (Steve Coogan), aki segít neki felkutatni az időközben már felnőtt fiút. Mint később kiderül, Philomena fia nagy karriert futott be ügyvédként és politikusként, ám az a sajnálatos tény is az anya tudomására jut, hogy fia AIDS-beteg, úgyhogy már nem sok idő van a találkozásra.
Így elsőre az a kérdés merül fel, hogy ezt a rengeteg érzelmet és szomorúságot mennyire sikerül majd ízlésesen tálalni. Egy kicsit javít az összképen, hogy a forgatókönyvet maga Coogan írta, aki híresen nem szentimentális alkat.
filmklip: elysium - zárt világ (2013)
2013. július 27. 12:16:00
Kategória: film 6 komment
Most már tényleg mindjárt itt a premier, de biztos ami biztos alapon a marketingesek még piacra dobtak egy rövidke jelenetet, amiben Matt Damon a maga módján hatástalanít egy biztonsági robotot.
minden idők legjobb filmjei...
2013. július 27. 11:27:00
Kategória: film 65 komment
...legalábbis ahogy azt Spike Lee látja. A híres és permanensen morcos New York-i rendező mostanában a közelgő Oldboy-remake utómunkálataival volt elfoglalva, valamint már javában gyűjti az adományokat következő (vámpír)filmje költségvetéséhez, de azért a tanítást sem hagyta abba. És hogy milyen filmeket ajánl diákjainak, vagy úgy általában mindazoknak, akik filmkészítésre adják a fejüket? Nos, egy rakás klasszikust és néhány meglepetést. Vannak nagy kimaradók és vannak, amik majd bicskát nyitnak egyesek zsebében - de ez mindig így van. Hagyjuk is a szócséplést, jöjjön a lista, "amiről minden filmet ismernie kell annak, aki tisztességes rendező akar lenni". (A lista kattintás után folytatódik!)
velence special: tracks (2013)
2013. július 27. 11:15:00
Kategória: film Szólj hozzá!
Robyn Davidson története már évtizedek óta kallódik a filmstúdiók között, és bár már több befolyásos filmes is szemet vetett erre a csodálatos utazásra (például Julia Roberts), a filmadaptáció sosem készült el. Tavaly aztán a csillagok szerencsés állása mégis összehozta John Curran rendezőt és Mia Wasikowskát a Király beszéde és A szégyentelen producereivel, hogy aztán végre megelevenedjen ez a nagy túra.
Robyn Davidson 1977-ben döntött úgy, hogy gyalogosan szeli át az ausztrál sivatagot, mindössze négy teve és kedvenc kutyája kíséretében, de végül úgy alakult, hogy a kilenc hónapig tartó, 2700 kilométeres úton vele tartott a National Geographic egyik fotósa, Rick Smolan is. A veszélyekkel teli, ám mindvégig fantasztikus út dokumentációja hatalmas könyvsiker lett annak idején, és remélhetőleg a filmverzió is követi a példát. Mindenesetre az már jó jel, hogy több nagy őszi fesztivál is lecsapott az alkotásra, úgyhogy Curran, a főszerepet játszó Wasikowska és a fotós szerepébe bújt Adam Driver (Girls, Lincoln, Francis Ha) a sivatag után a vörös szőnyegen is botorkálhat pár kilométert.
További versenyfilmek: Joe (r.: David Gordon Green), Miss Violence (r.: Alexandros Avranas)
trailer + poszter: romeo & juliet (2013)
2013. július 27. 10:42:00
Kategória: film 14 komment
Eredeti díszletek között, de a mai fiatalok igényeihez igazítva érkezik a legújabb Rómeó és Júlia adaptáció. Az alkotók (vagy legalábbis a marketingesek) szerint minden generációnak meg kell ismerni ezt a tragikus románcot, melynek legújabb feldolgozásában A félszeműért Oscarra jelölt Hailee Steinfeld és az angol majdnem újonc Douglas Booth keltik életre a világirodalom leghíresebb szerelmespárját, mellékszerepekben pedig olyan nevekkel találkozhatunk mint Paul Giamatti, Damian Lewis, Stellan Skarsgard, Lesley Manville, Kodi Smit-McPhee vagy Ed Westwick. Íme a trailer, kattintás után pedig posztert is megcsodálhatjátok.
poszter: phillips kapitány [captain phillips] (2013)
2013. július 27. 10:17:00
Kategória: film Szólj hozzá!
Paul Greengrass új filmje az őszi szezon egyik legígéretesebbjének tűnik. Íme két, Sony-mércével mérve igencsak alternatív poszter, melyek közül kétség kívül a Tom Hanks hátára izguló szomáliai kalózos fogja moziba csábítani a nagyérdeműt.
magyar poszter: red 2. (2013)
2013. július 26. 23:02:00
Kategória: film 2 komment
A legjobbak sohasem pihennek, ezt Bruce már csak tudja, és abban azért biztosak lehetünk, hogy eddigi talán legtrágyább évét (Die Hard - Drágább, mint az életed; G.I. Joe: Megtorlás) a RED 2. súlyosbítani már nem fogja. Viszont az első részhez hasonlóan az öregekkel teli film, ha nem is öregeknek, de nem gyerekeknek (16 éven felülieknek) szól. Csak rá kell nézni John Malkovichra.
exkluzív: szinkronizált gravitáció előzetes
2013. július 26. 16:28:00
Kategória: film 28 komment
Nem túlzás azt állítani, hogy a hét Alfonso Cuarón évek óta készülő új filmjének jegyében telt: a Gravitáció lehet az évtized egyik legmerészebb stúdiófilmje, mi több, akár a legjobb is: a tesztvetítések visszhangja legalábbis ezt sugallja. Az első megbízható véleményekre augusztus 28-ig még várnunk kell (ekkor indul ugyanis a 70. Velencei Filmfesztivál, melyet a Gravitáció nyit), saját benyomásainkat pedig október 3-án szerezhetjük (ekkor indul ugyanis a film a hazai mozikban): addig is íme a film első előzetesének szinkronizált változata, melyet az InterCom és a MoziCom jóvoltából blogunkon láthattok elsőként.
filmklip: nymphomaniac (2013)
2013. július 26. 16:22:00
Kategória: film Szólj hozzá!
Egy hónap gyorsan elrepül, úgyhogy már meg is érkeztünk a Nymphomaniac aprólékosan kidolgozott felszopókampányának (én kérek elnézést...) következő állomásához, és az új klip (na meg az azt felvezető explicit fotó) tanúsága szerint Shia LaBeouf karaktere nem csak a munka világába vezeti be a Stacy Martin által megformált ifjú Joe-t... Természetesen Lars von Trier új filmjének második fejezete is kapott egy nyúlfarknyi leírást: habár nimfomán hősnőnk cinikus megvetéssel tekint a szerelemre, egy Jerome nevű fiatalembernek sikerül rést ütnie a pajzsán (én kérek elnézést ismét...).
játék: nyerj belépőt a byzantium premier előtti vetítésére!
2013. július 26. 14:40:00
Kategória: film 1 komment
Közel két évtized után Neil Jordan visszatért a vérszívók világába, hogy egy költői és szexi darabbal pumpáljon friss vért a zsánerbe némileg belefásult rajongók ereibe, és hogy korunk hegyes fogú szappanoperáival szemben ez a film nem riad vissza a vér látványától, azt feltételezhetően a posztunkat illusztráló kép is jól illusztrálja. A film egy 200 éves vámpíráról (Gemma Arterton) és szintén vérszívó lányáról (Saoirse Ronan) szól, akit kasztjuk kivetett magából, és ezért most kénytelenek elbujdosni.
A Byzantium 2013. augusztus 1-jén startol a hazai mozikban, a filmet forgalmazó Budapest Filmnek és blogunknak hála most páros belépőt nyerhettek a film premier előtti vetítésére.
velence special: miss violence (2013)
2013. július 26. 11:11:00
Kategória: film 2 komment
A 2009-es Kynodontas (Dogtooth) újra feltette a térképre a görög filmgyártást, amit aztán jó néhány fesztiválsiker követett az évek során. Ennek ellenére a szélesebb közönség figyelmét nem sikerült felkelteni ezekkel a groteszk, néha egészen szürreális, de mindenképpen furcsa alkotásokkal. Azt beszélik, hogy ha nem is teljesen, de a helyzeten némiképp változtathat Alexandros Avranas versenyfilmje.
Lehet benne valami, mert a közzétett szinopszis két lábbal áll a földön: egy kislány a tizenegyedik születésnapját ünnepli, mikor kizuhan az erkélyről és mosollyal az arcán hal meg. A rendőrség és a gyermekvédelem nyomoz, a család viszont ragaszkodik hozzá, hogy baleset történt. Mi lehetett a kis Angeliki titka? Ugye, hogy ez most szép kerek? Persze a most közzétett trailer azért nyomokban tartalmaz "új görög filmet".
További versenyfilmek: Joe (r.: David Gordon Green)
van képünk hozzá: guardians of the galaxy (2014)
2013. július 26. 06:35:00
Kategória: film 12 komment
Hivatalosan is elkezdődött a Guardians of the Galaxy forgatása (jelenleg esélyes magyar cím: A galaxis őrzői), s eme film miatt több okból is izgatottak vagyunk:
- James Gunn (Slither, Super) írja és rendezi;
- javarészt nem a Földön játszódik majd;
- teljesen új gárdát vezet be - köztük meglehetősen sajátos megjelenésű földönkívüliekkel (rakétás mosómedve, anyone?);
- ezt a gárdát egy merészen összeválogatott szereplőgárda kelti életre (Chris Pratt, mint egy szuperhősmozi főszereplője?);
- a film elsősorban vígjáték lesz totálisan "out there" megközelítésben, mégsem lóg ki teljesen a Marvel Moziverzumból;
- Glenn Close játssza Nova Prime-ot, az űrrendőrség vezetőjét.
Íme egy fotó a szereplőgárda nagyjáról, amit James Gunn küldött ki az éterbe:
Balról jobbra: Karen Gillan (Nebula), Michael Rooker (Yondu), James Gunn, Djimon Honsou (Korath), Chris Pratt (Peter Quill/Star-Lord), Lee Pace (Ronan the Accuser), Zoe Saldana (Gamora), Dave Bautista (Drax the Destroyer), Benicio Del Toro (Taneleer Tivan, the Collector).
Beszélt