aeon flux

ready for the action now, danger boy?

filmklip: a nimfomániás [nymphomaniac] (2013) Fata Richárd
2013. szeptember 27. 18:20:00

Kategória: film 8 komment

Megérkezett a negyedik részlet A nimfomániásból, amely egyben az eddigi legkevésbé eseménydús is (a fekete-fehér, meditatív klipben hősnőnk (Stacy Martin/Charlotte Gainsbourg) haldokló apjához (Christian Slater) igyekszik a kórházba, miközben Stellan Skarsgard Edgar Allan Poe-tól idéz), cserébe viszont kaptunk egy csomó új infót és pletykát a filmmel kapcsolatban a legutóbbi ízelítő óta. Várhatóan egy laza négy-ötórás mozizásra fizethetünk majd be, amikor Lars von Trier kétrészes, sztárparádés szexopusza hozzánk is megérkezik januárban, de ha ez még mindig nem lenne elég, a közel százórányi leforgatott anyagból akár még egy tévésorozat is készülhet a mozifilm mellé, a film korábban beharangozott hardcore verziója pedig a jövő évi cannes-i filmfesztiválon debütálhat. Továbbá nagyon úgy tűnik, hogy A nimfomániás nem csak témája és terjedelme okán lesz érdekes kísérlet – a nyolc fejezetből álló, több évtizedet felölelő alkotás állítólag "színtiszta komédiaként" indul, sok fekete humorral, aztán idővel egyre sötétebbé és tragikusabbá válik, vizuális stílusa pedig fejezetről fejezetre változik (lesz például fekete-fehér, eltérő képarányú, vagy épp teljes egészében állókamerával felvett fejezet, és YouTube-on talált archív videók is felbukkannak majd a filmben...).

támogatást kapott a művész, hoppon maradt a cirko Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 27. 17:10:00

Kategória: film 1 komment

Az alábbiakban a Cirko-Gejzir mozi nyilatkozatát olvashatjátok - változtatást nélkül. Érdemes.

A Cirko-Gejzír mozi örömmel értesült róla, hogy csütörtöki (szeptember 26.) közgyűlésén a Fővárosi Önkormányzat 50 millió forintos támogatást szavazott meg a Budapest Film Zrt. által üzemeltetett Művész, Puskin és Toldi artmozinak, amelyet működési költségekre fordíthatnak.

Pontosan átérezzük, hogy milyen nagy segítség ez a mai helyzetben számukra, amikor a működési költségekhez semmilyen központi forrásból nem tudnak hozzájutni ezek az intézmények. Az önkormányzatok a korábbi években is kiálltak a művészmozik mellett, felismerve, hogy egy népszerű és színvonalas kulturális küldetést támogatnak ezzel. Budapesten az említetteken kívül már csak három artmozi működik  - a Cirko-Gejzír, a Tabán és Vörösmarty -, amelyek bár nem önkormányzati, hanem alapítványi- illetve magántulajdonban vannak, szintén támogatásra szorulnának, illetve a vidéken működő független mozik is. Annál is inkább, mivel éppen civil státuszukból adódóan a rezsi mellett bérleti díj fizetésére is kényszerülnek az ingatlanok után, ami a Budapest Film Zrt. mozijaival kapcsolatban nem merül fel, hiszen azokat a Fővárosi Önkormányzat díjtalanul bocsátja rendelkezésükre.

Sajnáljuk, hogy a független intézmények a nézőkért folytatott versenyben megint hátrébb szorulnak.

Ismét reményünket fejezzük ki, hogy az EMMI kulturális államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap, vagy a Magyar Nemzeti Filmalap valamilyen forrásából az artmozik összessége – a vidéki intézményeket is beleértve - rendszeres és kiszámítható működési támogatáshoz juthat, és tovább folytathatja munkáját a színvonalas európai és hazai filmek terjesztésével.

Idén, illetve a korábbi két évben volt már országos hatókörű, az EMMI által kiírt pályázat, de az csak kifejezetten a mozik formátumváltását (a 35 mm-es filmtechnikáról digitális technológiára történő átállást) segítette, és ez a kiírás is csak az önkormányzati kötődésű moziknak szólt. Ráadásul a benne szereplő de minimis kritérium miatt (ami bizonyos feltételek teljesülésével kizár bizonyos pályázókat) több vetítőhely így sem tudott részt venni benne. A működési gondok azonban sajnos továbbra is sújtják a szférát.   

Én csak annyit tennék hozzá, hogy az egyik terem helyére focipályát kéne létesíteni, és máris minden megoldódna.

cirko-gejzir620.jpg

kritika: gravitáció [gravity] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 27. 13:50:00

Kategória: film 71 komment

- SPOILERMENTES -

Egy megsemmisített műhold darabjai csapódnak be az Explorer névre hallgató űrrepülőbe, miközben a legénység egy része a hajón kívül tartózkodik. A becsapódás következtében két asztronauta, az űrhajózásban még kezdő dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) és az utolsó útján lévő Matt Kowalski (George Clooney) elsodródik a hajótól, és miközben üzemanyagtól kezdve az oxigénen át egészen lélekjelenlétükig minden fogytán, csak saját leleményükre számíthatnak, mielőtt a címszereplő pontot nem tesz a be nem tervezett űrsétájuk végére.

Elolvasom

wonder woman vs. batman vs. superman Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 27. 08:20:00

Kategória: film 13 komment

Hivatalos jelentések szerint csak jövőre, egyes spekulációk alapján viszont már októberben elkezdődik a Batman Vs. Superman forgatása. Ugyan mindkét címszereplő (már ha ez marad a végleges cím, ugye) el van foglalva (Henry Cavill a The Man from U.N.C.L.E.-lel, Ben Affleck pedig David Fincher új filmjével, a Gone Girllel), de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos tömegjelenetek, akciójelenetek felvételét ne lehetne elkezdeni. Erre utal a Franciaországban meghirdetett, sokszereplős forgatás, és David S. Goyer forgatókönyvíró azon kijelentése, hogy sokkal előrébb haladnak a filmben, mint ahogy azt az emberek gondolnák.

Szintén ő jegyezte meg, hogy esze ágában sincs figyelembe venni a rajongók kívánságait, mivel ha egyfolytában azon járna az esze, hogy vajh a rajongók mit szeretnének látni, akkor soha nem végezne semmi kreatív munkát, pedig tőle aztán ezt várják. Látjátok, gyerekek, így lett Supermanből tömeggyilkos!

No, de nem ez a cikkem lényege: a film kapcsán a Warner egy, a húszas évei végében járó, magas nőt keres, aki van olyan erős fizikumú, hogy felvegye a versenyt a Sötét Lovaggal. A színészügynököknek kiosztott feladat kapcsán azonnal híre ment, hogy a stúdió bizony themüszkirai Diánát, Földön ismertebb nevén Wonder Womant keresi. És talán nem is véletlenül. Az már tény, hogy a közeljövőben összeáll az Igazságliga, melynek a harcos amazon is oszlopos tagja, ugyanakkor attól még a Marvel is fázik, hogy női szuperhőssel szóló filmet forgasson, így Diána jó eséllyel egy ismertebb hím mellett kerülne bevezetésre a végre-valahára bővülő DC-univerzumba.

Ugyanakkor az is lehet, hogy csak egy jelentéktelen mellékszereplőről, Az acélember Antje Traue-jához hasonló gonosztevőről, vagy Batman csajáról van szó (ahogy azt már korábban is megpedzegették). Sokáig nem lehet titkolni. Mindenesetre a felvetődik a kérdés: te kit látnál szívesen Wonder Womanként?

wonderwoman620.jpg

trailer: foxcatcher (2013) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 23:20:00

Kategória: film 7 komment

Steve Carell játszott már szemétládát (legutóbb például Az első igazi nyárban, meg persze A hivatalban), de egyik sem volt olyan hátborzongató, mint a Foxcatcher mániákus edzője. Kubrick büszke lenne.

poszter: thor - sötét világ [thor: the dark world] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 19:05:00

Kategória: film 1 komment

A Sötét Elfek maszkabálba készülnek, Heimdall (Idris Elba) pedig exkaliburosdit játszik a Thor: Sötét világ két új plakátján.

poster_thor-the_dark_world07.jpg

poster_thor-the_dark_world08.jpg

trailer: jégvarázs [frozen] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 18:20:00

Kategória: film Szólj hozzá!

A valaha szép és napos Erindale-t(?) az örök tél keríti hatalmába, úgyhogy egy szokatlan trió felkerekedik, hogy ezen változtasson. Látványos meg vicces, de én azért jobban örülnék, ha ez a trió inkább duó lenne, de hát a kiskölköknek meg a Happy Meal menünek is kell dobni valamit.

trailer: the avengers - age of ultron (2015) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 18:05:00

Kategória: film 6 komment

Immáron HD-ben is élvezhető a ComicConon prezentált teaser, amely tulajdonképpen csak a második rész címét prezentálja mindenféle fémes-fényes effektusok közepette. Az IMDB-re felkerült (nem hivatalos) tartalomleírás szerint Ultront (James Spader) nem a Hangya hozza létre, hanem a Bosszúállókkal amúgy sem felhőtlen kapcsolatot ápoló amerikai kormány, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy lecseréljék a labilis társaságot. Azonban valami rosszul sül el, és Ultron az emberiség ellen fordul, így nagy duzzogva, de a Bosszúállók újra összeállnak, hogy keressenek egy milliárdot meg egy felet a Disney-nek. A még magyar címmel nem rendelkező folytatás 2015. májusában érkezik meg a mozikba.

van képünk hozzá: transformers - age of extintion (2014) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 12:40:00

Kategória: film 3 komment

Ez egy csendesebb nap volt a forgatáson.

transformers4_03.jpg

jennifer lawrence kiöregedett prosti lesz Németh Barna
2013. szeptember 26. 10:14:00

Kategória: film 11 komment

Azt már régóta rebesgetik, hogy Nobel-díjas John Steinbeck monumentális családregényének újabb filmváltozata készül, de a filmterv még csak most tette meg az első nagy lépést. Brian Grazer producer (Hajsza a győzelemért, Frost/Nixon) tegnap jelentette be, hogy az Édentől keletre újabb adaptációjához ismét egy csapatba sikerült terelni Gary Ross rendezőt (Az éhezők viadala, Vágta) és Jennifer Lawrence-t, aki majd a rossz életű Cathy-t kelti életre ebben a verzióban.

A bejelentés egyik furcsasága, hogy egy mellékszereplővel kezdték a szereposztást, de figyelembe véve a tényt, hogy Lawrence napjaink legkeresettebb színésznője, ez cseppet sem meglepő. Az viszont már elgondolkodtató, hogyan is néz majd ki ez az egész, tekintve, hogy egy évtizedeken átívelő történetről van szó. Elia Kazan 1955-ös adaptációja elegánsan csak a drámai csúcspontokkal teli részeket, nagyjából a regény egyharmadát sűrítette be egy két órás filmbe. Nagyon úgy tűnik, hogy Ross az egész történetet szeretné egyben látni, ami nem csak azt jelenti, hogy Lawrence megkapja első igazi, nagyívű hollywoodi eposzát, de rögtön ki is próbálhatja magát középkorú, sőt, öregedő nőként abban a szerepben, amiért annak idején Jo Van Fleet Oscar-díjat nyert. Azt még nem tudni, ki léphet James Dean helyébe, de egy legendát megugrani kissé nehezebb, mint egy Oscar-díjat.

jo van fleet.jpg

játék: nyerj gravitáció cuccokat! Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 26. 09:35:00

Kategória: film 1 komment

Most már csak egy hét, és megérkezik a magyar mozikba az év talán legjobban várt filmje, melyet a fesztiválozók és kritikusok egyaránt körbeajnároznak, s csak úgy repkednek "az év filmje" (Empire) és "a legjobb űrben játszódó film" (James Cameron) titulusok, úgyhogy a várakozásunk nem is lehetne felfokozottabb. No, de hogy ezt enyhítsük, közös játékot hirdetünk a MozICommal, melynek keretében filmes ajándékcsomagot nyerhettek.

gravity04k.jpg

Elolvasom

nézünk, mint a moziban (2013. 39. hét) Takács Máté
2013. szeptember 26. 08:05:00

Kategória: film 3 komment

Colin Firth és Robert De Niro igyekszik leszámolni régi életével, miközben Justin Timberlake újat talál. Vannak még fehér gorillák, bosnyák vasgyűjtők és ifjú csavargók is. Heti bemutatók.

runnerrunner.jpg

Elolvasom

trailer + poszter: big ass spider (2013) Németh Barna
2013. szeptember 25. 20:10:00

Kategória: film 8 komment

Bármennyire is élveztem a Cápavihart (Sharknado), a túlzott sikere kissé megijesztett. Azt már megszoktam, hogy a b-filmek a reneszánszukat élik, és most már minden valamirevaló filmfesztiválnak van "éjszakai programja", de ez azt is magával vonzza, hogy ezek a napok/hetek alatt összedobott filmek sokkal gyorsabban követik a villámgyorsan változó divatot. Márpedig ha most a "normál méretű szörnyek hülye helyzetben" a menő, akkor azt kapja a nép (lásd Ghost Shark és jövőre jön még egy tucat hasonló).

Szerencsére az új trend nem sodorta el a sokunk szívének oly kedves Megaakármiket, olyannyira nem, hogy a jövő  hónapban érkezik a K**rva Nagy Pók, ami Amerika egyik legtutibb filmfesztje (SXSW) után a nagyközönséget is meghódíthatja. Túlélve az otthonában lezajlott nukleáris holokausztot, a mutáns idegen Los Angeles belvárosa felé veszi az irányt és nem csak exponenciálisan növekszik, de álcázni is tudja magát. Természetesen a hadsereg rögtön felvonul ellene, de miután nem sikerül megsemmisíteniük, egy félbolond rovarirtó is beszáll a buliba. Sounds fun? Íme egy kis ízelítő, kattintás után pedig a poszter is megcsodálható:

Elolvasom

kritika: vakszerencse [runner runner] (2013) Németh Barna
2013. szeptember 25. 19:55:00

Kategória: film 3 komment

Mikor elkezdett pörögni a filmvégi stáblista, a mögöttem ülő srác megkérdezte a mellette lévőt, hogy hogy tetszett neki a film, mire a másik azt felelte, hogy "olyan nem is tudom, milyen volt". Lehet, hogy volt valami a pillanatban, valószínűleg csak ahogy hangsúlyozott, de eszembe jutott a Fargo egy jelenete, melybenSteve Buscemiről akarnak személyleírást kapni egy prostitól, és ő csak annyit mond, hogy "olyan vicces volt". Nos, a filmre illő jelzőt én is csak nehezen találtam meg, de abban már ott biztos voltam, hogy ez a hirtelen beugrott emlékkép volt a moziban töltött másfél órám legjobb pillanata.

runnerrunner620.jpg

Elolvasom

trailer: need for speed (2014) Zalaba_Ferenc
2013. szeptember 25. 18:25:00

Kategória: film 30 komment

Ugyan felszólít rá, de én annyira nem érzem szükségét ennek a filmnek. Bármennyire is bírom Aaron Pault (mert őt ki nem?), de ez az akcióhős szerep (még ha csak egy kvázi modern zsokét is alakít) annyira messze áll tőle, mint hm... tőlem. A trailerben csak úgy repkednek a CGI-autók, meg minden nagyon színpadias, de a hátborzolás sajna elmaradt. (A filmről itt olvashatsz bővebben).

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása
Mobil