Az elolvasom után négy képet, pontosabban két-két képet találtok majd. Akik olvasták a netre kiszivárgott feketelistás forgatókönyvet, vagy csak más szemmel nézték a tegnap debütált trailert, mint ahogy én szoktam, azoknak ez a felfedezés, amit második megtekintéskor tettem, talán nyilvánvaló, én magam sem kívánok semmit hozzáfűzni a képekhez, csak annyit kérnék, hogy ha ki is beszéljük a látottakat, azt SPOILER-tagokkal tegyük, és minden esetben jelezzük, hogy esetleges tudásunk a forgatókönyvből származik-e!
Már sok mindenről esett szó a következő tévés szezon kapcsán, de most, hogy a nagy amerikai adók előálltak az őszi műsorrendjükkel, itt az ideje átnézni, mit fogunk látni a kis képernyőn, ha véget ér a nyár. Mivel mi nem kötöttük magunkat a kereskedelmi adók kínálatához, sőt, még csak Amerikához sem, így a rendelkezésre álló több tucat sorozatból kiválogattuk azt a húszat, amelyekben a legnagyobb lehetőséget látjuk.
A kérdés persze adott: Ti melyik újoncokat várjátok a legjobban? Melyikben látjátok a legnagyobb erőt, esetleg egy új klasszikus lehetőségét?
A Föld haldoklik, és az emberiség nem akar úgy járni, mint egy Cormac McCarthy-film hősei szoktak, ezért elindulnak felfedezni a világegyetemet. Christopher Nolan Spielbergtől örökölte meg ezt a sci-fit, és állítólag a tőle megszokott realista-fantasztikum helyett a mester iskoláját járja majd. Családi dráma bolygóközi következményekkel? Úgy legyen.
A világ egyik leghíresebb kliprendezője, Anton Corbijn valaha azt nyilatkozta, hogy mindössze három játékfilmet fog dirigálni életében, így aztán az Ian Curtis korai halálával foglalkozó Control és a George Clooney főszereplésével készült Az amerikai után a direktornak eme John le Carré-adaptációnak kéne zárnia játékfilmes "eltévelyedését", ám szerencsére Corbijn annyira belejött a dologba, hogy már negyedik filmjén dolgozik.
Viszont ha Az üldözött lett volna az utolsó, biza nem semmi hattyúdallal lett volna dolgunk: az idei Sunadance-en már körberajongott kémfilm főszereplője az idén februárban elhunyt Philip Seymour Hoffman (garantálható a posztumusz Oscar-jelölés?), aki egy terrorista-elhárító szervezet német ügynökeként egy csecsen menekült felhasználásával akar fülön csípni egy veszélyes terroristát. A csavaros játszma figuráit többek között Rachel McAdams, Willem Dafoe és Robin Wright alakítják, és Corbijnt ismerve atmoszféra-teremtésben nem lesz hiány.
A filmet a Forum Hungary mutatja be itthon, méghozzá augusztus 29-én, ez pediglen az első magyar előzetes - csak nektek, csak most.
Hölgyeim és uraim, továbbá vukik, jawák és az a seggarcú rozmárizé a kantinából: elkezdődött a Star Wars VII. részének forgatása. Az egyelőre alcím nélküli film (mi kiegyeznénk ezzel) első csapóján található homok arra utal, hogy a stáb Abu Dhabi környékén sertepertél. A szereplőkért, hírekért, pletykákért, bármi, ami Star Wars, klikk ide!
Az év vége felé visszatér kedvenc hősnőnk, hogy ezúttal már arénán kívül folytassa reménytelennek tűnő csatáját a tizenkét körzetet elnyomó Kapitólium ellen. A stúdió marketingrészlege róla most nem emlékezett meg, de legalább az új szereplőt alaposan szemügyre vehetjük. A 13. körzet elnök asszonya (Julianne Moore) nem csak képen, de egy videointerjúban is bemutatkozik, mellette pedig pillantást vethettek néhány régi ismerősre is.
A legrégebbi szövetségek is felbomolhatnak. A hosszú békét is követheti háború.
Az ember legjobb barátja a kutya: de ha rosszul bánik vele, a hű társ a gazdája ellen fordulhat. És mert erősebb, gyorsabb, vadabb nála, nagyon veszélyes ellenfél válhat belőle.
Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel viszont nem akar súlyos ebadót fizetni átmenetileg nála lakó lánya kedvencéért, Hágenért. A kislány hiába tiltakozik, kidobja a kutyát. Míg Lili egyre kétségbeesettebben keresi az állatot, az egyre borzasztóbb helyekre sodródik. Egy kóbor falka tagja lesz, harci kutyává képezik ki, viadalokon fogadnak rá, majd a sintérek fogják el.
Amikor az egyre dühösebb négylábúnak sikerül kiszabadulnia a rács mögül, társai követik, és elözönlik Budapest utcáit. Aki valaha ártott nekik, meglakol.
De a régi gazdi nem adja fel. Ő szembe akar nézni egykori barátjával, még akkor is, ha az addigra félelmetes, pusztító fenevad lett.
Azt már említettük, hogy Mundruczó Kornél filmje Cannes-ban, az "Un Certain Regard" szekcióban mutatkozik be olyan alkotók társaságában, mint Wim Wenders vagy Mathieu Amalric. Most viszont azt is megtudtuk, hogy az országos mozibemutatóra sem kell sokat várni: a filmet június 12-én hozza az InterCom. Ennek örömére itt a trailer:
Teljesül a rajongók régi álma, július 29-én minden összeáll. Ekkor jelenik meg ugyanis a kultikus Twin Peaks-sorozat mindkét évadát, és az azt követő filmet (Tűzz, jöjj velem!) is magában foglaló Blu-ray Box Set, amely tartalmazza majd azt a sosem látott 90 percnyi anyagot is, amiért a rajongók már évek óta könyörögnek (még petíció is indult az ügyben). Ebből a filmből kivágott másfél órányi nyersanyagból újabb részleteket tudhatunk meg Laura Palmer utolsó napjairól. Íme egy kis ízelítő:
Gareth Edwards extrém kis költségvetésű filmjének köszönheti, hogy leakasztotta magának a Godzillát (továbbá gyíkmániájának is, mivel még azt is kapásból tudja, ki az a, mi az a Godzooky), ellenben úgy néz ki, a film folytatása - melyet a Kívülállók című szuperhős-sorozaton nevelkedett Tom Green jegyez - már csak nyomokban hasonlít elődjére, habár az sem biztos, hogy mindennapos monsztermúvit kapunk. Figyeld a moneyshotot!
A zöld íjász nézői már láthatták azt a pillanatot (a többieknek: SPOILER), amikor két résznyi vendégszereplése lezárásaként Barry Allent villámcsapás éri. Nos, ahogy sejtettük, a The CW csatorna meg is rendelte a karakter önálló sorozatát, és már itt is van a The Flash első teaser trailere benne azzal a momentummal, amikor az íjász az incidens után először találkozik villámgyors hősünkkel.
UPDATE: Befutott a teljes trailer, katt a tovább mögé...
Pusztítás minden téren: amerikai nagyvárosok, jószomszédi viszonyok és írógépek garmadája bánja mától filmkészítők ötleteit. Coenék inkább csak zenélgetnek. Heti bemutatók.
Ha a Titanic nyitófilmjét kihagytad, eme trailert látva jobban bánhatod, mint valaha. És én bizony bánom is (mert biza kimaradt), főleg hogy John Michael McDonagh és Brendan Gleeson előző filmjét nagyon komáztam, és ahogy elnézem, ez a tragikomikus western-"irishstern" is hasonló mezsgyét jár. Amúgy a film ötlete - "annyi sok rossz papról készült már film, mi lenne ha egy jó papról forgatnánk" - A guardista forgatásának utolsó hetében született, és lőn. Azért remélem, lesz olyan forgalmazó, aki feltálalja nekünk.
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt