aeon flux

ready for the action now, danger boy?

interstellar spoiler Zalaba_Ferenc
2014. május 17. 15:00:00

Kategória: film 33 komment

Az elolvasom után négy képet, pontosabban két-két képet találtok majd. Akik olvasták a netre kiszivárgott feketelistás forgatókönyvet, vagy csak más szemmel nézték a tegnap debütált trailert, mint ahogy én szoktam, azoknak ez a felfedezés, amit második megtekintéskor tettem, talán nyilvánvaló, én magam sem kívánok semmit hozzáfűzni a képekhez, csak annyit kérnék, hogy ha ki is beszéljük a látottakat, azt SPOILER-tagokkal tegyük, és minden esetben jelezzük, hogy esetleges tudásunk a forgatókönyvből származik-e!

interstellar620.jpg

Elolvasom

a 2014/15-ös szezon legígéretesebb újonc sorozatai Németh Barna
2014. május 17. 10:28:00

Kategória: tv 11 komment

Már sok mindenről esett szó a következő tévés szezon kapcsán, de most, hogy a nagy amerikai adók előálltak az őszi műsorrendjükkel, itt az ideje átnézni, mit fogunk látni a kis képernyőn, ha véget ér a nyár. Mivel mi nem kötöttük magunkat a kereskedelmi adók kínálatához, sőt, még csak Amerikához sem, így a rendelkezésre álló több tucat sorozatból kiválogattuk azt a húszat, amelyekben a legnagyobb lehetőséget látjuk.

A kérdés persze adott: Ti melyik újoncokat várjátok a legjobban? Melyikben látjátok a legnagyobb erőt, esetleg egy új klasszikus lehetőségét?

TV.jpg

Elolvasom

trailer: csillagok között [interstellar] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. május 16. 19:00:00

Kategória: film 36 komment

A Föld haldoklik, és az emberiség nem akar úgy járni, mint egy Cormac McCarthy-film hősei szoktak, ezért elindulnak felfedezni a világegyetemet. Christopher Nolan Spielbergtől örökölte meg ezt a sci-fit, és állítólag a tőle megszokott realista-fantasztikum helyett a mester iskoláját járja majd. Családi dráma bolygóközi következményekkel? Úgy legyen.

poszter: a galaxis őrzői [guardians of the galaxy] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. május 16. 18:40:00

Kategória: film 15 komment

Hölgyeim és uraim, íme az év filmplakátja!

poster_guardiansofthegalaxy03.jpg

exkluzív: az üldözött első magyar előzetese Zalaba_Ferenc
2014. május 16. 10:25:00

Kategória: film 1 komment

A világ egyik leghíresebb kliprendezője, Anton Corbijn valaha azt nyilatkozta, hogy mindössze három játékfilmet fog dirigálni életében, így aztán az Ian Curtis korai halálával foglalkozó Control és a George Clooney főszereplésével készült Az amerikai után a direktornak eme John le Carré-adaptációnak kéne zárnia játékfilmes "eltévelyedését", ám szerencsére Corbijn annyira belejött a dologba, hogy már negyedik filmjén dolgozik.

Viszont ha Az üldözött lett volna az utolsó, biza nem semmi hattyúdallal lett volna dolgunk: az idei Sunadance-en már körberajongott kémfilm főszereplője az idén februárban elhunyt Philip Seymour Hoffman (garantálható a posztumusz Oscar-jelölés?), aki egy terrorista-elhárító szervezet német ügynökeként egy csecsen menekült felhasználásával akar fülön csípni egy veszélyes terroristát. A csavaros játszma figuráit többek között Rachel McAdams, Willem Dafoe és Robin Wright alakítják, és Corbijnt ismerve atmoszféra-teremtésben nem lesz hiány.

A filmet a Forum Hungary mutatja be itthon, méghozzá augusztus 29-én, ez pediglen az első magyar előzetes - csak nektek, csak most.

van képünk hozzá: star wars - episode VII (2015) Zalaba_Ferenc
2014. május 16. 08:15:00

Kategória: film 6 komment

Hölgyeim és uraim, továbbá vukik, jawák és az a seggarcú rozmárizé a kantinából: elkezdődött a Star Wars VII. részének forgatása. Az egyelőre alcím nélküli film (mi kiegyeznénk ezzel) első csapóján található homok arra utal, hogy a stáb Abu Dhabi környékén sertepertél. A szereplőkért, hírekért, pletykákért, bármi, ami Star Wars, klikk ide!

star_wars_episode7_marker.jpg

van képünk és videónk hozzá: az éhezők viadala - a kiválasztott 1.rész [hunger games - mockingjay part 1] (2014) Németh Barna
2014. május 15. 21:09:00

Kategória: film Szólj hozzá!

Az év vége felé visszatér kedvenc hősnőnk, hogy ezúttal már arénán kívül folytassa reménytelennek tűnő csatáját a tizenkét körzetet elnyomó Kapitólium ellen. A stúdió marketingrészlege róla most nem emlékezett meg, de legalább az új szereplőt alaposan szemügyre vehetjük. A 13. körzet elnök asszonya (Julianne Moore) nem csak képen, de egy videointerjúban is bemutatkozik, mellette pedig pillantást vethettek néhány régi ismerősre is.

Hunger-Games-MockingJay-Part-1-poster.jpg

A poszter mozgó verziója itt nézegethető.

Elolvasom

trailer: fehér isten (2014) Németh Barna
2014. május 15. 17:55:00

Kategória: film 18 komment

A legrégebbi szövetségek is felbomolhatnak. A hosszú békét is követheti háború.

Az ember legjobb barátja a kutya: de ha rosszul bánik vele, a hű társ a gazdája ellen fordulhat. És mert erősebb, gyorsabb, vadabb nála, nagyon veszélyes ellenfél válhat belőle.

Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel viszont nem akar súlyos ebadót fizetni átmenetileg nála lakó lánya kedvencéért, Hágenért. A kislány hiába tiltakozik, kidobja a kutyát. Míg Lili egyre kétségbeesettebben keresi az állatot, az egyre borzasztóbb helyekre sodródik. Egy kóbor falka tagja lesz, harci kutyává képezik ki, viadalokon fogadnak rá, majd a sintérek fogják el.

Amikor az egyre dühösebb négylábúnak sikerül kiszabadulnia a rács mögül, társai követik, és elözönlik Budapest utcáit. Aki valaha ártott nekik, meglakol.

De a régi gazdi nem adja fel. Ő szembe akar nézni egykori barátjával, még akkor is, ha az addigra félelmetes, pusztító fenevad lett.

Azt már említettük, hogy Mundruczó Kornél filmje Cannes-ban, az "Un Certain Regard" szekcióban mutatkozik be olyan alkotók társaságában, mint Wim Wenders vagy Mathieu Amalric. Most viszont azt is megtudtuk, hogy az országos mozibemutatóra sem kell sokat várni: a filmet június 12-én hozza az InterCom. Ennek örömére itt a trailer:

trailer: twin peaks - the entire mistery and the missing pieces (2014) Németh Barna
2014. május 15. 17:38:00

Kategória: bd 5 komment

Teljesül a rajongók régi álma, július 29-én minden összeáll. Ekkor jelenik meg ugyanis a kultikus Twin Peaks-sorozat mindkét évadát, és az azt követő filmet (Tűzz, jöjj velem!) is magában foglaló Blu-ray Box Set, amely tartalmazza majd azt a sosem látott 90 percnyi anyagot is, amiért a rajongók már évek óta könyörögnek (még petíció is indult az ügyben). Ebből a filmből kivágott másfél órányi nyersanyagból újabb részleteket tudhatunk meg Laura Palmer utolsó napjairól. Íme egy kis ízelítő:

trailer: monsters - dark continent (2014) Zalaba_Ferenc
2014. május 15. 13:15:00

Kategória: film Szólj hozzá!

Gareth Edwards extrém kis költségvetésű filmjének köszönheti, hogy leakasztotta magának a Godzillát (továbbá gyíkmániájának is, mivel még azt is kapásból tudja, ki az a, mi az a Godzooky), ellenben úgy néz ki, a film folytatása - melyet a Kívülállók című szuperhős-sorozaton nevelkedett Tom Green jegyez - már csak nyomokban hasonlít elődjére, habár az sem biztos, hogy mindennapos monsztermúvit kapunk. Figyeld a moneyshotot!

munka! Zalaba_Ferenc
2014. május 15. 10:45:00

Kategória: offtopic 1 komment

No, emberek, azonnali beállással felirat-fordítót keresek. A következők az elvárások:

  • ne csak angolul tudj, de magyarul is!
  • legyen feliratfordítói tapasztalatod!
  • .mpg, .avi, .srt, és az ehhez hasonló mágikus szavak ne rémisszenek el!
  • gyors, jó és rugalmas vagy.

Előny:

  • nem tévedsz el a Subtitle Workshop és/vagy Creator világában;
  • műszaki jártasság (főleg autóműszaki-téren).

Referenciákkal felvértezett leveledet e-mailben várom most azonnal, lehetőleg már tegnap. A jelige legyen: "forditani akarok"!

UPDATE: Még senkinek nem válaszoltam, de mindenkinek válaszolni fogok, méghozzá a jelentkezési határidő letelte után, ami holnap (péntek) éjfél).

translator.jpg

tv-trailer: the flash (2014) Németh Barna
2014. május 15. 10:11:00

Kategória: tv 7 komment

A zöld íjász nézői már láthatták azt a pillanatot (a többieknek: SPOILER), amikor két résznyi vendégszereplése lezárásaként Barry Allent villámcsapás éri. Nos, ahogy sejtettük, a The CW csatorna meg is rendelte a karakter önálló sorozatát, és már itt is van a The Flash első teaser trailere benne azzal a momentummal, amikor az íjász az incidens után először találkozik villámgyors hősünkkel.

UPDATE: Befutott a teljes trailer, katt a tovább mögé...

Elolvasom

trailer: transformers - a kihalás kora [transformers: the age of extintion] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. május 15. 09:15:00

Kategória: film 18 komment

Vadonatúj előzetes sok-sok csendes pillanattal. 

nézünk, mint a moziban (2014. 20. hét) Takács Máté
2014. május 15. 08:59:00

Kategória: film 1 komment

Pusztítás minden téren: amerikai nagyvárosok, jószomszédi viszonyok és írógépek garmadája bánja mától filmkészítők ötleteit. Coenék inkább csak zenélgetnek. Heti bemutatók.

Elolvasom

trailer: kálvária [calvary] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. május 14. 23:15:00

Kategória: film Szólj hozzá!

Ha a Titanic nyitófilmjét kihagytad, eme trailert látva jobban bánhatod, mint valaha. És én bizony bánom is (mert biza kimaradt), főleg hogy John Michael McDonagh és Brendan Gleeson előző filmjét nagyon komáztam, és ahogy elnézem, ez a tragikomikus western-"irishstern" is hasonló mezsgyét jár. Amúgy a film ötlete - "annyi sok rossz papról készült már film, mi lenne ha egy jó papról forgatnánk" - A guardista forgatásának utolsó hetében született, és lőn. Azért remélem, lesz olyan forgalmazó, aki feltálalja nekünk.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása
Mobil