Nem mentünk el szó nélkül amellett, hogy ezen az elmúlt hétvégén micsoda kánaán, más szempontból túljelentkezés volt a magyar mozikban. A rengeteg premier közül a felsőbb osztályba lépő 22 Jump Street - A túlkoros osztag járt jól, több mint megháromszorozva az első rész nyitányát. A Sin City: Ölni tudnál érte nálunk is sokat veszített érdekességéből, mint ahogy a Step Up: All In is már csak a legelszántabb táncbarátokat hívta a moziparkettre. Utóbbinál jobban indult a Villám és a varázsló című rajzfilm, miközben első helyen továbbra is A galaxis őrzői tanyázik.

Elolvasom
Szeptembertől egy hónapig hallani lehet majd a sikolyainkat. Ha az űrben nem is, az ország 34 mozijában biztosan, ugyanis ennyi filmszínház tűzi újra műsorra az Alien - A nyolcadik utas: a Halál című sci-fi/horror-klasszikust (egészen pontosan annak rendezői változatát), ahogy azt már többször meg is írtuk (itt és itt), Ehhez képest annyi újdonság van, hogy Pécsett mégsem kerül vetítésre a film (sajnos mindkét erre alkalmas filmszínház zárva lesz átalakítás miatt), viszont Kaposvárott, a Szivárvány Kultúrpalotában a pécsiek kedvezménnyel nézhetik meg a filmet, ha hajlandóak odáig elmenni - és miért ne lennének? Ó, és a jelentések szerint derekasan fogynak a budapesti Corvin előadásaira a jegyek - elővételben már több mint 1.000 darabot értékesítettek. Büszkék vagyunk rátok. Remélem, Ti is azok lesztek a filmet forgalmazó Pannónia Entertainment, amely 10 db páros belépőt ajánlott fel nekünk 1-1 B1-es moziplakáttal együtt a film premier előtti vetítésére.

Elolvasom
Újabb legenda távozott. Ezt így egyszerre könnyű és fájdalmas volt leírni, innentől kezdve viszont nehéz összefoglalni, mit is köszönhetünk Lord Attenborough-nak, aki egyszerre volt elismert színész, rendező és producer. A mi generációnk leginkább a Jurassic Park John Hammondjaként ismerte, de anno feltűnt A nagy szökésben, A Főnix útja és a Doctor Doolittle eredetijében, sőt, egy kisebb szerepben még a Diadalmas szerelemben is. A későbbiekben inkább rendezéssel és producerkedéssel foglalkozott, és emiatt nem lehetünk elég hálásak, hisz neki köszönhetjük A híd túl messze van, a 8 Oscar-díjas Ghandi - ebből kettő az övé -, A tánckar, a Kiálts szabadságért, a Chaplin és az Árnyékország című filmeket - mind nagy hatású, klasszikus ívelésű brit mozik, melyekhez hasonlókat ma már nem bírnának el a vásznak, épp ezért érdemes őket (újra) meglátogatni otthonunkban ezeken az egyre hosszabbodó estéken, és még akár kortyolgathatunk is közben valami forrót. Emelem is poharam Richard Attenborough-ra, remélem, odafenn sem spórolnak majd semmin, hogy az őt megillető fogadtatásban részesítsék.
90 éves volt, nyugodjék békében!

Aki még nem látta a 22 Jump Street - A túlkoros osztagot, de feltett szándéka és az utolsó poénig mindet meg akarja spórolni akkorra (kivéve ezt, ami az illusztráció... bocsesz), az görgessen le az előző bejegyzéshez, a fennmaradó néhány ember pedig most felidézheti magában a világ egyik legviccesebb stáblistáját. A kattintás után jön néhány abból a sokból...

Elolvasom
Hiába zakatol rekord felé augusztus hava, nem maradnak el a nagy lebőgések: a Sin City: Ölni tudnál érte mindent alulmúlt, amit lehetett, s még a top 5-be sem férkőzött be. Jól rajtolt ellenben a Ha maradnék című ifjúsági regényadaptáció, noha be kellett érnie a dobogó alsóbb tájékával, lévén Tini nindzsa teknőcök és A galaxis őrzői kirobbanthatatlanok – noha egy helycserés támadást azért eszközöltek...

Elolvasom
Tegnap este végre valahára levetítették az utóbbi évek (de könnyen lehet, hogy az utóbbi ötven év) legjobban hype-olt Doctor Who-epizódját: a Tizenkettes (Peter Capaldi) belépőjét, amely a forgatókönyvírói keresztségben a Deep Breath (azaz "Nagy levegőt!") címet kapta. Ha éreztem is elégedettséget, amikor a majdnem különkiadás hosszúságú résznek vége lett, azt leginkább annak köszönhettem, hogy a január elseje óta őrizgetett gyanúm bizonyossággá érett. Hogy mi köze Steven Moffat két sorozatának egymáshoz?

Elolvasom
A The Expendables - A feláldozhatók az általa megidézett korszakban könnyen lehet, hogy feliratosan futott volna a magyar mozikban, mindazonáltal szinkronizáltsága külön érdekességként jelentkezett, és szerencsére ennek teljes tudatában jártak el a magyar változat készítői. A második résszel sem volt ez másként, és most itt a harmadik, melyben újabb, szinkronügyileg is jeles színészek csatlakoznak. Nem nyert mindenki, de ilyen terebélyes gárdát nehéz kordában tartani...

Elolvasom
Mint ahogy azt már korábban írtuk, Viggo Mortensen továbbra is magányos lovasként bóklászik a (film)világban, hogy aztán a legváratlanabb helyeken bukkanjon fel. Egy dán és egy argentin film után most egy francia/marokkói koprodukcióban lesz látható, amelyben egy tanárt alakít, aki az algír háború idején egy gyilkosságal vádolt helyi földműves segítségére siet. A film a hamarosan kezdődő Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütál, ez pedig az első előzetes, amely nem csak a filmből, de Nick Cave és Warren Ellis új muzsikájából is ad némi ízelítőt.
Itt van nekünk Bonnie és Clyde. Boniésklájd. Bonnie and Clyde. A mítosz, a legenda, a forradalmár, '68-as, "Occupy"-os Trisztán és Izolda, aki dobtáras gépfegyverrel szállnak szembe a mindenkori hatalommal: az élő, nem vegetáló ember egyetlen tulajdonává, a szabadsággá, kreativitássá, meg nem alkuvássá szublimált nagybetűs Szerelem oldalán. Egészen addig, amíg két angol komikus (Alice Lowe és Steve Oram) le nem rángatja őket a földre, Yorkshire-be. A kamera túloldalán Ben Wheatley állt, a pénzt a Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead) producerei osztották. Nem rossz, nem rossz.

Elolvasom
Tetszik, nem tetszik: a legbiztosabb befektetés jelenleg Hollywoodban a képregényfilm. Úgy tűnik, hiába beszélnek sokan arról, hogy a recept kezd kifáradni, a közönség egyelőre nem tud betelni az übermensch csatározásával. Az első igazán nagy tortát az akkor még a Paramounttal (és a Universallal) közösen tevékenykedő, aztán önálló stúdióvá kinövő Marvel kezdte el sütögetni még 2008-ban, és a számításuk annyira bejött, hogy laza 5-6 késéssel végre a riválisok is belefogtak a maguk nagy tervük kibontásába. Így aztán a Warner bejelentett egy rakat DC-filmet, a Fox is hajtja a nála dekkoló Fantasztikus Négyest és a következő X-Ment, és persze a Sony is szeretné a lehető legjobban kiszipolyozni az ő birtokában lévő hálószövőt. Meg aztán a Marvel is öt évre előre lestoppolt magának néhány helyet a naptárban. Ki tudja ezt követni?

Úgy tűnik, van rá jelentkező: egy Eric Smedbron nevű tag egyetlen képre gyűjtötte össze a következő évek Marvel - és DC-bemutatóit. És igen, ez csak a Marvel és a DC, rajtuk kívül is akadnak képregényházak. és azok vagyonából táplálkozó filmadaptációk...
Elolvasom
Régen volt ilyen durva tumultus a honi mozikban: nem elég, hogy az Amerikában csaknem 200 milliót kaszált 22 Jump Street - A túlkoros osztag, a nemzetközileg várhatóan százmilliót kaszáló Step Up: All In és a 2000-es évtized egyik nagy kultfilmjének folytatása, a Sin City: Ölni tudnál érte is belép a körforgásba, de az előző két hétvége versenyzői sem fognak még visszavonulót fújni. Az év legjobb rajtját magáénak tudó A galaxis őrzői és az elmúlt hét folyamán több mint félszáz ezer új nézőt toborzó Lucy is tesz majd róla tehát, hogy a mostani top 5-öt sokáig emlegessék a forgalmazók.
Íme a kérdés: szerinted hogy fog kinézni hétfőn a hazai országos toplista?

Elolvasom
Idén tényleg sok vicces film futott be a magyar mozikba (illetve az Anchorman 2 esetében a boltok polcaira), de talán mind közül a 22 Jump Street - A túlkoros osztag a legfalrengetőbb (pedig ilyen szó nincs is), amely egyszerre debil és intelligens módon csinál viccet a folytatásokból. Ráadásul még a szinkronnal is ki voltunk békülve - legalábbis Dévai Balázs (Tatum) és Elek Ferenc (Hill) tényleg megtette, ami tőle telik. Bizonyíték gyanánt íme egy magyar filmrészlet, melyet a MoziComnak hála nálunk láthattok elsőként. Ne feledjétek: a film már a mozikban!
További exkluzív videókért iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!
Ez nem egy mítosz vagy szóbeszéd, hanem egy korszak vége: Adam Savage és Jamie Hyneman, az Állítólag... (Mythbusters) atyjai bejelentették, hogy egy évtizedes közös munka után elválnak az útjaik Kari Byronnal, Grant Imaharával és Tory Bellecivel. A folytatásban csupán ketten fogják vezetni a műsort úgy, mint a kezdet kezdetén. A Discovery Channel egy retrospektív fotógalériával emlékezett meg a trió munkásságáról.

Említettük már, hogy Annabelle, azaz az a megszállt baba, ami felbukkan a Démonok között intrójában (meg a későbbiekben is), a hazai mozikat is meglepi, és remélhetőleg, jeges ujjaival utat talál majd a nézők csigolyái közé, hátha lesznek még követői. A film új előzetessel jelentkezik, és ugyan nem kecsegtet túl sok újdonsággal, egy-két paraeffekt elég jól működik - főleg az az utolsó, brr!
Michael Shannon elszántan küzd a megmaradt vízért és családja jólétéért a kietlen pusztasággá vált Földön. Az Amerikában ősszel debütáló arthouse sci-fi/western most kapott egy, az eddigieknél hosszabb előzetest, és egy piszok jó kis plakátot. Íme...

Beszélt