A borító és a szereplők bemutatása után az Entertainment Weekly-ben megjelent számos kép, forgatási és jelenetfotó, illetve concept art Quentin Tarantino legfrissebb vadnyugati opuszából. Az meg majd kiderül, hogy az eposzából kitétel megállja-e a helyét vagy sem.
Ki más kezdhetné a Törtetők karakterplakátjainak sorozatát, mint a Queens-ből Hollywoodba szakadt brancs origója, a mozisztár, maga Aquaman? Az elolvasomra kattintva a feszesebb tévészpottá vágott trailerben ismét szembesülhetünk azzal, ahogyan Vince Chase ezúttal rendezői ambíciókat hajszol.
UPDATE: Másodikként itt a menedzser, a gyerekkori legjobb barát és másodhegedűs, Eric Murphy.
UPDATE 2: Harmadik a sofőr és mindenes Teknőc.
UPDATE 3: Négy, öt, hat: Drama, a tesó, Ari, az ügynök, meg egy csoportkép az új szlogennal.
Mindig öröm nézni, amikor bevállalós színészek a rájuk nem annyira jellemző műfajokban is próbára teszik tehetségüket. Legutóbb Steve Carell hajtotta végre ezt a bravúrt a Foxcatcherben, félelmetes alakítását megérdemelten jelölték Oscar-díjra, és most a Maggie-vel Arnold Schwarzenegger is beállt a sorba. Az Osztrák Tölgy az elmúlt fél évtizedben szinte kizárólag a tőle jól megszokott akcióhős szerepekben parádézott: az Erőnek erejével volt régóta várt nagy visszatérésének első lépcsőfoka, amit szerettünk is, meg nem is, aztán következett a tűrhető Szupercella, végül a rossz emlékű Szabotázs zárta a sort. Arnold Schwarzenegger 67 évesen és több mint 50 szereppel a háta mögött érezte úgy, hogy eljött a váltás ideje, és ha Oscart ugyan nem is kap majd Wade Vogel megformálásáért, erőteljes alakítása több mint emlékezetes, a Maggie-re pedig minden bizonnyal hullámzó színvonalú filmográfiájának egyik kései és komor függetlenfilmes gyöngyszemeként gondolunk majd vissza évtizedek múltán.
Elkészült a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala első magyar szinkronos előzetese, ami az InterCom jóvoltából az IGN Hungary oldalán debütált, és most itt is bemutatkozik. Mivel ugyanekkor a film nemzetközi fronton a Batwing következő promóciós rajzaival támad, a mai nap éppen megfelelő alkalom közzétenni a BvS-ről időközben összegyűlt anyagot. A folytatásban legelőször a szinkronizált trailer kapott helyet, alatta számtalan concept artot láthattok Wonder Woman (Gal Gadot), Superman (Henry Cavill), és Batman (Ben Affleck) megjelenéséről, néhány forgatási lesifotót, kiszivárgott képet, legalul pedig az ezekkel kapcsolatos SPOILERES spekulációt olvashatjátok, ami a DC-Warner készülőben lévő, másik nagy csapatot verbuváló mozgóképét egyaránt érinti.
Denis Villeneuve csőbe húzza Emily Bluntot, aki egy fiatal FBI-ügynöknő bőrébe bújva csatlakozik ahhoz az CIA-akcióhoz, amelynek célja egy nagy hatalmú mexikói drogbáró kézre kerítése. A csapatot többek között Benicio Del Toro és Josh Brolin erősíti majd, ez pedig az igencsak keménynek ígérkező krimi első posztere...
A Koszorúslányok és a Női szervek nyerő párosa, azaz Paul Feig rendező és Melissa McCarthy a június 4-én érkező A kémmel sem okoznak csalódást kedvelőiknek: az első külföldi kritikák nagyon vicces filmről regélnek. Neked nem kell nyárig várnod, hogy szemrevételezd Budapestet egy amerikai film színtereként (merthogy itt forgatták), hiszen az InterCom és blogunk jóvoltából páros belépőt nyerhetsz az e heti premier előtti vetítésre.
Alig léptünk bele a májusba, de már a negyedik százezer néző felett nyitó filmet üdvözölhetjük idén. A Bosszúállók: Ultron koraamellett, hogy konkrétan megduplázta az első rész premiernézőinek számát, bevételileg minden idők harmadik legnagyobb nyitányát villantotta.
A Bosszúállók: Ultron kora nem tudja tartani az iramot az első résszel, ettől eltekintve masszív blockbusteri szerepet tölt be második hétvégéjén is, hiszen most is csak három évvel ezelőtti önmagánál nem tudott jobb lenni. A heti premierek kisiklottak: a Csábítunk és védünk hatalmas csalódás minden szempontból és minden érintettnek, míg a The D Traincímű Jack Black-film kevés teret kapott és ennek megfelelően is produkálta magát.
Már egy ideje várjuk, hogy visszatérjen a vászonra kedvenc lánykórusunk, de most már tényleg csak néhányat kell aludni és itt a Tökéletes hang 2. Illetve ha szerencsés vagy, és még helyesen is válaszolsz a kérdésünkre, akkor neked még annyit sem, hiszen most páros belépőt nyerhetsz a film premier előtti vetítésére blogunk és a UIP-Duna Film közös játékán. Egy-két-há'...
Az első előzetest már megmutattuk, de most kijött egy még eszelősebb és elborultabb trailer Tom Six hírhedt százlábú-trilógiájának utolsó felvonásához, amiben ezúttal ötszáz szerencsétlen rabot varrnak össze egy kis szabadtéri móka kedvéért a börtönben. A poszter sem igazán árul zsákbamacskát, a film pedig május 22-től egyaránt látható lesz majd a video on demand szolgáltatásban, illetve a tengerentúli mozik is műsorukra tűzik limitált terjesztésben.
Az ABC tegnapi finomkodása után az NBC már keményebb kézzel lendítette a kaszát, lecsapva az About a Boy, a Marry Me, a One Big Happy és a State of Affairs fejét, de a DC-s univerzumépítés sem hatotta meg őket, repült a Constantine is (nem mintha nem tudtuk volna). A megújítottak közül a The Mysteries of Laura és az Undateable is némi fazonigazítás után tér majd vissza, előbbiben felerősödik a krimi-jelleg, utóbbinak pedig minden adása élő lesz, a The Night Shift változatlan formában tér vissza.
A Constantine hiányát a képregénycuccok jönnek-mennek alapon a Fox pótolja majd, náluk jön majd a szintén DC-s Lucifer, mellé pedig érkezik majd a Különvélemény (Minority Report) sorozatverziója. Eközben a Bones megkapta a 11. évados megrendelését, de a The Following és a Backstrom már nem volt ilyen szerencsés (bár ez még csak félig hivatalos), mindkettő ment a levesbe.
Ha már Különvélemény, a CBS is halad tovább a moziadaptációs vonalon, jön a Limitless és a Rush Hour tévés adaptációja, nem hivatalosan azonban pont került a The McCarthys, a Battle Creek és a Stalker végére is, de a csatorna majd csak jövő héten foglal hivatalosan állást.
Ahogy jönnek a hírek, úgy frissítünk...teljes listák (korábbi hírekkel is a teljes kép érdekében) kattintás után.
Legalábbis a Marvel Moziverzum berkein belül: a Bosszúállók Ultron korára az első napon 24.199 néző váltott jegyet hazánkban, ami amellett, hogy 83.5%-kal ugrotta meg az első rész 2012. április 26-án mért látogatottságát, még a nyitónap-rekorder A galaxis őrzői eredményét is sikerült csöppet megtoldania...
Nic Pizzolatto nyilatkozata szerint A törvény nevében folytatásának alapötlete mindenhol falakba ütközött, hiszen "az USA-nak nincsen titkos, okkult históriája, csak gonosztevő férfiak és nők vannak", így akik a gótikus horror visszatérésére számítottak, csalódni fognak: vigasztalódjanak a karakterplakátokkal, amiből három bentebb figyel.
Az Entertainment Weekly mindig tudta, mitől döglik a légy. Ismerősek az aktuális szám borítóján ezek a bizalomgerjesztő arcok? Egyik kedvesebb, mint a másik. Quentin Tarantino készülő westernje, a Hateful Eight nyolcfős gárdájából ők hárman Marquis Warren őrnagy, a fejvadász (Samuel L. Jackson), Daisy Domergue, a rab (Jennifer Jason Leigh), azonfelül John Ruth, a hóhér (Kurt Russell). "Az év leggonoszabb, legkeményebb és leghalálosabb filmje" – ígéri a magazin borítója, és mi látatlanban hiszünk neki.
UPDATE: Katt mind a nyolc karakter galériájáért, ugyanis a fent nevezetteken kívül a maradék öt főszereplő – Bob, a mexikói (Demian Bichir), Sandy Smithers tábornok, a szürkekabátos (Bruce Dern), Chris Mannix, a seriff (Walton Goggins), Joe Cage, a tehénverő (Michael Madsen), és végül, de nem utolsósorban Oswald Mobray, a kisember (Tim Roth) – fotója is megjelent a magazin belsejében!
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt