Az a francos visszatérés csak nem akart összejönni. Tíz éves hiátus után Arnold azt hitte, ott folytathatja, ahol legnagyobb és leghosszabb ideig tartó szerepe felvállalása előtt abbahagyta. Nem is értem, hogy gondolta, hisz már akkoriban se nagyon ment neki. Értem én, hogy megirigyelte Sly öregkori reneszánszát, csakhogy az Olasz Csődör jól bejáratott brandjei felmelegítésével talált vissza a reflektorfénybe, és az össznépi A feláldozhatók is jó volt egynek, mert egynek jó volt, ellenben időközben mindkettőjük kénytelen volt rádöbbenni, hogy eredeti(?) ötletekből táplálkozó szólóprojektjeik bizony nem működnek.

Ez a legutóbbi darab sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, pedig a csúnyán elkalibrált Erőnek erejével és a hányaveti módon összerakott The Expendables - A feláldozhatók 2-vel szemben ez igazán megérdemelte volna. Anrold itt is másodhegedűsként indult, és ugyan meg is maradt annak, de a tervezettel szemben szerepét rendesen felhizlalták - és milyen jól is tették! A Szupercella (amely magyar címével ellentétben nem egy meteorológiai katasztrófáról, hanem egy ultramodern börtönből való szökésről szól) ugyanis az ő filmje: mikor a 20-25. perc környékén feltűnik, az addig kínosan straigh-to-video darab hirtelen erőre kap, és ugyan Arnold tényleg túl öreg azokhoz a bunyókhoz, amelyekbe beleerőltetik (ezt még a vágó sem tudja álcázni), de nem is ezért lesz bűnösen jó a Szupercella: Arnie óriási vigyorral az arcán és saját gyökereit sem kímélve osztja a savanyú pofával szöszmötölő Sly-t, aki Gáti Oszkár fáradt hangjával alig-alig megtámogatva próbálja elhitetni a nagyérdeművel, hogy ő az öreg MacGyver. 

Mi több, valami rettenetesen összeválogatott IMF-utánzat főnökeként tetszeleg, melyben Amy Ryan egy viszkető puncijú, tenyérbemászó némber, aki fürtökben lóg Sly-on, Vincent D'onofrio egy elhízott könyvelő, aki a lelkét is eladná a vaskosabb csekkért, 50 Cent pedig egy hacker zseni. Ismétlem: 50 Cent egy hacker zseni. Ez a szemlátomást életképtelen csapat börtönökből való szökésre specializálódik, hogy annak biztonsági rendszerét teszteljék, egészen pontosan Sly szökik, a többiek meg nézik. Aztán egyszer csak jön egy rejtélyes megbízó egy rejtélyes börtönnel, és mire kettőt számolhatnánk, Sly máris 33 emelet mélyen a pokolban ébred egy hipermodern cellakomplexum rabjaként, ahol Kurtwood Smith helyett a halkszavú Jim Caviezel börtönigazgatójával és annak (a szó szoros értelmében is) arctalan fogdmegjeivel találja szemben magát, Robert Z'Dar helyett pedig Arnold Schwarzeneggert kapja kísérőnek, aki egyből kiszúrja, hogy ez a fickó más, mint a többi: ez a fickó szökni készül.

Arnie vehemenciája, gyönyörűen eltalált egysorosai pedig végre beindítják a so-so sztori döglődő, köhögő-fújtató motorját, amely ugyan egyszer sem éri el azt a fordulatszámot, ami különösebb feszültséget okozna, és közhelyes, percről percre megjósolható fordulatai ellenére viszi előre a nézőt, aki bizony eljut arra a szintre, hogy drukkoljon - nem feltétlenül a szabadulásért, mert hát az úgy is bekövetkezik, hanem hogy ez a két akciótata jól érezze magát a vásznon, és a buliba őt is bevegyék. És ez így is lesz, hisz ha Sly csendesen előadott háttérsztorija valódi könnyeket tud csalni a szemed sarkába, vagy amikor eljön az a pillanat, hogy Arnie végre kézbe veszi a Big Fucking Gunt, és ezt a nézőtér tapssal jutalmazza meg, akkor azt hiszem, elmondható, hogy a küldetés sikerrel járt: ha nem is mindenkinek, de nekem, neked, nekünk ők visszatértek.

kövess minket facebookon és twitteren!