A csak szuperlatívuszokkal illethető klasszikus lesz a következő nosztalgiaprojektje a Pannónia Entertainmentnek, a régi kedvenceket ismét moziba szervező forgalmazónak. A szeptember 17-től látható western digitálisan felújított hanggal, 4K-s kópiáról megy majd, s vágatlan verzióban, amit mozik eddig még nem vetítettek nálunk – s mivel e vágatlan verzióhoz nincs teljes szinkron, így minden előadás feliratosan pereg majd.
A forgalmazó az idei Cinefestre is tervez egy (premier előtti) vetítést, ami ígéreteik szerint egyben eddigi legnagyszabásúbb vállalkozásuk lesz. Már alig várjuk!
A héten folytatódik Steven Spielberg korszakalkotó blockbustere a mozikban, s ez jó alkalmat kínál arra, hogy kicsit beleártsuk magunkat a Jurassic Park magyarországi történetébe. Íme néhány dolog, amit talán nem tudtál a franchise első részének hazai pályafutásáról.
Fő a változatosság, de vajon mi a vészterhesebb: elszabadult dinoszauruszok vagy garázdálkodó sorozatgyilkosok? Netán maga a Holokauszt? Vagy a szerelmi őrlődés? Akinek sok ez így a hőségben, az skandináv gyerekfilmekben lelheti meg számítását. Heti bemutatók.
Amit John Hammond megálmodott húsz évvel ezelőtt, mára valóság: a Costa Ricánál elterülő Nublar sziget egy rendkívüli élményparkként üzemel, őslényeket térben és időben testközelbe hozva a látogatóknak. Vannak kedvezményes jegyek, VIP-jegyek, állatsimogatók s minden más, amit a legkorszerűbb szórakoztatóipari létesítmény megkövetel.
Ide tart egy testvérpár, a kiskölyök Gray (Ty Simpkins) és a kamasz Zach (Nick Robinson), hogy nénikéjükkel, a park irányításáért felelős Claire-rel (Bryce Dallas Howard) töltsenek egy hétvégét, miközben jól mulatnak. Ahogy megérkeznek, a kisebbik srác nem győz betelni a környezettel, míg a nagyobbik gondolatbeli vállrántással intéz el mindent, s inkább a csajokat vizslatja. Kettejük hozzáállásában tükröződni látszik, miként is lehet viszonyulni minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb filmje, a Jurassic Park új folytatásához.
A Holtodiglan után illő lenne, ha a Gillian Flynn másik bestselleréből (magyarul: Sötét helyek) készült film is fel tudna mutatni valamit. Bár ez annyira nem csavaros, de sötétnek sötét, no meg a színészgárda összetétele (Charlize Theron, Nicholas Hoult, Tye Sheridan, Chloe Grace Moretz, Christina Hendricks és Corey Stoll) is kedvező, szóval várjuk, hogy mi sül ki belőle. A történetről már írtunk, úgyhogy most nézzétek meg az új nemzetközi trailert, amely mellé néhány poszter is érkezett...
Néhány hónappal az első kis hangulatkeltő teaser után végre egy kicsit jobban beleleshetünk Alejandro Amenabar új filmjébe, amivel a rendező visszatér a horrorok/thrillerek mezejére, reményeink szerint eredményesen.
UPDATE: Bekerült a posztba a két új karakterplakát, valamint a korábbi poszter is.
Június 25-től a magyar mozikban is szexuális úton terjed a gonosz az év egyik legjobb kritikai fogadtatásban részesült filmjében. Az idén 10 éves AeonFlux és a Vertigo Media közös játékával azonban már korábban elkaphatod, amihez nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi kérdésekre...
A Warner végre publikálta a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala hivatalos szinopszisát, ami a megelőző számítgatásoknak megfelelően héroszok összecsapását vizionálja a jövő tavaszi premierdátummal rendelkező mozgókép tartalmaként. Hangulatban tökéletesen passzol a pár sorhoz az azok lényegét ábrázoló, néhány hete netre került két concept art. A sztorit bentebb olvashatjátok, míg alatta majdnem harminc amatőr, nagy felbontású, közeli fotóval lepünk meg benneteket - már megint a Batmobilról és a Liga központi triójáról. A filmek reklámozó utazó cirkusz ugyanis Las Vegasba érkezett, és a Licensing Expo elnevezésű rendezvényen kattintgató rajongók olyan lelkesek voltak, hogy a jelmezes bábukon és a járgányon kívül utóbbi technikai leírását, sőt a motorja hangját is gondosan rögzítették.
Megérkezett A kiválasztott első hivatalos trailere. Drámai vagy patetikus? Felfelé vagy lefelé mutasson a hüvelykujj? A széria befejező darabja méltó lezárása lesz a felütésben tapasztalt minőségnek, vagy a trendi financiális okok felező oltárán ostobán elvérző, közvetlen előzmény csüggesztő színvonaltalansága lesz a mérce? Megannyi kérdést sorolhatnánk reggelig, ami jó ideig még megválaszolatlan marad.
Vagyunk páran, akik a Terminator első és második részét afféle szent alapvetésekként tiszteljük, nem kell ehhez a franchise ortodox hívőjének lenni. Az ítélet napját követő A gépek lázadása és a Megváltás csupán a kezdő kinyilatkoztatások profán másolataként értelmezhető, így nagy várakozással, ám növekvő szkepszissel figyeltük a legújabb, Genisys alcímet viselő folytatásról rendre-másra napvilágot látó beharangozókat. De mit szóljunk ahhoz, ha a vallásalapító próféta, James Cameron nyilatkozik úgy az ötödik fejezetről, hogy méltó folytatása a filmjeinek, míg a harmadik-negyedik epizódról semmit sem szólt anno (vö. "szóra sem méltat")?
Az Avatar világában elveszni látszó guru jelenleg anyagilag egyáltalán nem érdekelt a sorozat hamarosan mozikba kerülő darabjában, szóval... Szóval? A forgalmazó UIP Duna Film elkészítette a rövidfilm magyar feliratos verzióját, ami az IGN Hungary YouTube csatornáján debütált. Kommentekben várjuk, ki mit szól a látottakhoz! Az elhangzók, illetve a keleti piacra szánt, fenti poszter teljes változata SPOILERESEK, így aki tudatosan tartja vissza magától a filminfókat, ne kattintson rájuk! A folytatáshoz klikk az elolvasomra.
A Ricki and the Flash teljes történetét már az első előzetese elmondta, a most megjelent folytatás pedig követi ezt a hagyományt, így aki a körmét akarja rágni a dögös rocknagyi családi kalamajkáin, az ne nézze meg, mert számára SPOILERES lehet. Nem hiszek az abszolút kategóriákban, ha tehetem, kerülöm a használatukat, de ha választanom kellene egyetlen színésznőt, a legkedvencebbet mind közül, akkor gondolkodás nélkül vágnám a kérdésre Meryl Streep nevét. Amit ő nem tud hitelesen eljátszani, az nincs. Egyszerűen nem létezik. Évtizedek óta nem tud hibázni, talán sohasem tudott. Nem akarok károgni, ám az eddig látottak alapján maximum az ő alakítása tud érdekeltté tenni a kliséhalmaznak tűnő film kapcsán. Na jó, Kevin Kline és Jonathan Demme részvétele a produkcióban szintén némi bizakodásra ad okot.
Eddig nem dúskáltunk a Rovio és a Sony 3D-ben készülő, közös animációs produkciója, az Angry Birds Movie kedvcsináló anyagaiban, hiszen mostanáig az itt látható, gyenge minőségű teaser poszteren kívül mindösszesen egy képet és egy hangsávot lehetett elérni a rajzfilmből, amiben először fognak megszólalni a mérges madarak. Most viszont megérkezett az első karakterplakát, amin a robbanékony természetű és fegyverzetű Bomb feszít, akit az eredetiben Danny McBride fog megszólaltatni.
Az évadnyitó résszel 2016. január 24-én startoló új sorozat munkálatai megkezdődtek. Nemrég Gillian Anderson és Glen Morgan író-producer is "Mulder" és "Scully" feliratú forgatási székekről posztolt fotót "And so it begins..." és "If you will it, Dude, it is no dream" szöveggel. A stábtagok eléggé be lehettek sózva az előkészületek ideje alatt, hiszen a vezető színésznőn kívül a széria atyja, Chris Carter és David Duchovny szintén részt vett a közösségi média izgatásában a bejelentés előkészítéseként (lásd: lent).
Utóbbi mindezen túl élő roadshow-ján nemcsak a szereposztásról csevegett, de azt is nyilvánosan bevallotta, hogy a kézhezvételkor azonnal magáévá tett szkript első olvasata megríkatta. Ha a rajongók "Fox" elférfiatlanodása miatt aggódnának, megnyugtatjuk őket: kedvencük nagyobb macsó, mint valaha. Az egyik legutóbbi koncertjén kolléganője meglepetésvendégként lépett színpadra, és a móka végén mégiscsak elcsattant az a bizonyos, sok-sok kockaleányzó és -ifiúr fejében kósza elképzelésként számtalanszor megfordult csók. Lehet, hogy a Kaliforgia hét évada növesztett ilyen szőrös golyókat hősünknek? Én tuti nem bánnám, ha az időközben kiégett, enyhén megtört Hank Mulder vagy Fox Moody ügynököt kapnám az új részekben. A felsorolt képeket lapozás után találjátok!
jacyjevan:
Interesting to see how box office numbers change over time. Audience taste really keeps evolving, ... (2025.12.18. 19:17)magyar box office: százegymillió éj
jacyjevan:
Good read overall. Box office numbers don’t always reflect real popularity anymore, especially wit... (2025.12.18. 18:56)magyar box office: sötét út
Kerma:
Rengeteg kritika van itt, ez totál sok munka! Gratulálunk! Egy jó film tele van jobbnál jobb képek... (2024.05.13. 14:52)hazai bemutatónaptár 2019
Kerma:
Nem gondoltam volna, hogy filmekről ilyen sokat és ennyi érdekeset lehet írni! Köszönjük a cikket!... (2023.07.03. 10:46)usa box office: új élmény
Beszélt