Minden idők egyik legjobb és legsikeresebb blockbustere 19 év után sem veszített fényéből: ha most kerülne mozikba (némileg upgradelt trükkökkel, és kevesebb ripoffal a hátvízén, ugyanúgy megrengetné a földet, mint egy jól megtermett T-Rex.

Minden idők egyik legjobb és legsikeresebb blockbustere 19 év után sem veszített fényéből: ha most kerülne mozikba (némileg upgradelt trükkökkel, és kevesebb ripoffal a hátvízén, ugyanúgy megrengetné a földet, mint egy jól megtermett T-Rex.

John Hammond (Richard Attenborough) - foglalkozását tekintve: multimilliárdos nagyapó - a világ legdrágább ajándékával kívánja meglepni unokáit és úgy általában a világ összes gyermekét: egy őslényparkkal, melyet a géntechnológiának köszönhetően feltámasztott őshüllők népesítenek be. Az átadás előtt meginvitál a szigetre egy szakértőkből álló csapatot, hogy jóváhagyásukkal igazolják a park biztonságát. A paleontológusból (Sam Neill), paleobotanikusból (Laura Dern) és matematikusból (Jeff Goldblum) álló küldöttség először természetesen elámul a szauroszok láttán, ám elképedésüket idővel kétségek váltják fel: van-e joga az embernek istent játszva belepiszmogni az evolúcióba? Félelmeik hamarosan beigazolódnak, emberi hibából kifolyólag a dinók elszabadulnak, és kezdetét veszi a prehisztéria.

Spielberg mindig is nagyon jól tudta, mit csinál: amint Michael Crichton égetően aktuális kalandhorrorjának első példányai kikerültek a könyvesboltok polcaira, azonnal lecsapott a megfilmesítési jogokra. A nyári blockbuster-szezon feltalálója már lassan 4 éve nem gyártott igazán sikeres filmet, Crichton könyvében pedig mindazok az elemek szerepeltek, melyek filmvászonra ültetve hatalmas tömegeket képesek becsalni a moziba. No persze, az sem mindegy, hogy adaptálunk, de mint említettem, a szakállas érti a dolgát.

Az autentikus feldolgozások rajongói mindenesetre ezúttal is sipákolhattak: Spielberg és David Koepp, a forgatókönyvíró rendesen átgyúrta Crichton regényét (eme a szobrászatban maga az író is részt vett). Először is kiszórták a filmből a könyvben alaposan, ámde meglehetősen hosszadalmasan tárgyalt tudományos értekezéseket, kicsit visszavettek a vérfürdőből is, hogy a film PG13-kompatibilis, azaz merchandising-ösztönző legyen. Az emberi faktor nem titkoltan másodlagos a Jurassic Parkban; Spielberg fel is áldozta színészeit a látvány oltárán, de nem csupán a jellemfejlődést vette minimálisra (Alan Grant hátulgombolósok iránti ellenszenvének meghasonulásával), hanem az épkézláb történetvezetést is hanyagolta, hisz a film cselekménye végső soron nem áll másból, mint szüntelen menekülésből.

De nem hinném, hogy volt olyan ember, akit ez 1993-ban különösebben izgatta volna. Lazán felskiccelt, de szellemes karakterek, filmes üzenet, szép háttér kipipálva: egy szó sem érhette a ház elejét, s mikor az első dinoszaurusz becsattogott a képbe, a néző jó időre elfeledkezett a film összes kétlábú szereplőjéről, és tátott szájjal, hitetlenkedve meredt a vászonra.

Azóta ugyan nem nagyon készítettek blockbustert, melyben ne lett volna minimum egy CG-szereplő, de a Jurassic Park trükktechnológiai jelentősége a mai napig elvitathatatlan. Ma már nincs olyan egyorrú, aki ne mosolyogna az 1933-ban készült King Kong stop-motion trükkjein, de akkoriban az emberek sikoltozva menekültek a moziból attól félve, hogy az a nagy szőrös huligán mindjárt lemászik a vászonról. Ray Harryhausen trükkjei fölött már eljárt az idő, és a TON-ban és Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisában bemutatkozott, James Cameron két filmjében asszisztáló, és a Jurassic Parkban főszereplővé előlépő CGI is természetesnek hat napjainkban; az pedig már az ezredfordulón bebizonyosodott, hogy a jövő érző szívű, hiteles játékra képes CG figuráké (A két torony) és virtuálisan sokszorosított színészeké (Mátrix: Újratöltve). A számítógépes trükkökbe jogosan belefásult néző a Jurassic Parkot látva mégis azon kapja magát, hogy hevesen dobogó szívvel kapaszkodik a karfába, pedig már vagy századszor nézi újra Spielberg dinós filmjét.

Miért is van ez? Dennis Murren és Stan Winston teremtményei ugyan mozognak és lélegeznek, de soha nem lennének olyan hatásosak, ha nem a suspense századvégi nagymestere vette volna kezelésbe őket. A filmet megtekintve gondolnátok azt, hogy a CG dinók mindössze 6 percet szerepelnek a film 2 órája alatt? Hisz a film második feléből csak úgy fröcsög az adrenalin, és a sztori észrevétlenül háttérbe húzódik, hogy teret engedjen a végletekig leegyszerűsített túlélő kalandnak: előbb minden őslények királya, a zsarnokgyík rendez népirtást a visongó áldozatok között - kényesen ügyelve arra, hogy a fontosabb szereplők azért életben maradjanak -, majd az emberibb méretekkel rendelkező és talán pont ezért ijesztőbb raptorok teszik tiszteletüket a fiesztán. Spielberg pedig mesteri beállításokkal, felejthetetlen filmes trükkökkel fokozza a néző rémületét - a visszapillantóból tükröződő T-Rex száj vagy a pohárban rezgő víz igazi mozimomentum!

Crichton könyve az író kedvenc témáját dolgozta fel: tudományos felfedezésnek tesznek keresztbe üzleti érdekek. A film mindössze halványan sugallja, hogy a világ leghatalmasabb élőlényeinek feltámasztása nagyon-nagyon rossz dolog, Spielberg be is éri azzal az áttetsző tanítással, hogy az ember kapzsiságának és csillapíthatatlan hatalomvágyának esik áldozatul.

A Jurassic Park idejének legsikeresebb filmje lett, világszerte igazi dinóhisztériát indított el, a 900 millió dolláros bevétel mellett ki tudja, hány milliárd folyt be a merchandisingból és más jogok értékesítéséből. Spielberg filmjét azonban nem lehet lélektelen portékává degradálni. A rendezőzseni belevitte filmjébe mindazt a gyermeki rajongást, amely első munkájától, a Párbajtól kezdve végigkíséri pályáját (mi több, a T-rex üvöltését részben a Párbaj végén kimúlt kamion halálhörgéséből mixeltette össze). Talán ma már inkább csak kísérletezget, de 1993-ban Spielberg még nagyon jól tudta, mi rejtőzik az ágyunk alatt és a szívünkben egyaránt.

kövess minket facebookon és twitteren!