Amit John Hammond megálmodott húsz évvel ezelőtt, mára valóság: a Costa Ricánál elterülő Nublar sziget egy rendkívüli élményparkként üzemel, őslényeket térben és időben testközelbe hozva a látogatóknak. Vannak kedvezményes jegyek, VIP-jegyek, állatsimogatók s minden más, amit a legkorszerűbb szórakoztatóipari létesítmény megkövetel.

Ide tart egy testvérpár, a kiskölyök Gray (Ty Simpkins) és a kamasz Zach (Nick Robinson), hogy nénikéjükkel, a park irányításáért felelős Claire-rel (Bryce Dallas Howard) töltsenek egy hétvégét, miközben jól mulatnak. Ahogy megérkeznek, a kisebbik srác nem győz betelni a környezettel, míg a nagyobbik gondolatbeli vállrántással intéz el mindent, s inkább a csajokat vizslatja. Kettejük hozzáállásában tükröződni látszik, miként is lehet viszonyulni minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb filmje, a Jurassic Park új folytatásához.

Nem csinálnék titkot belőle: a kedvenc filmemet szedtem az imént dőlt betűvel. Így hát nem is lehet kérdéses, hogy Grayjel azonosultam a Jurassic World kezdetén: rácsodálkozás, megmosolygás, rácsodálkozás... amit alaposan megtolt John Williams főtémájának max. hangerőn fújása a ráhangoló jelenetsorokban, de legalább volt mire. A Jurassic Word tényleg turistaparadicsom, a tökéletes szabadidős komplexum, ahová mindenki elvágyódna, miután vetett rá egy röpke pillantást. Ami létrejött, az vélhetően túl is szárnyalta Hammond elképzeléseit.

De persze, mindig így kezdődik, aztán jön futás, meg a sikoltozás.

Hiába stabil a látogatószám, a park költségeinek mértéke időnként új attrakciót követel meg. Az emberek már hozzászoktak a dinoszauruszok létezéséhez és látványához, ezért a kutatás+fejlesztés részlegen igazán bele kell adni apait-anyait. Az első filmből ismerős Dr. Henry Wu (BD Wong) vezeti ezúttal is a tudóscsoportot, s a nagy innováció egy génkeresztezéssel kialakított lény, az Indominus rex.

Akadnak új hibák, de a régebbiek ismételt elkövetése okozza a vészt: istent játszanak, egymás mellé nem való teremtményeket hoznak össze, a kontroll illúziójába ringatják magukat. A többit már tudjuk. Javára kell írni, hogy Colin Trevorrow tisztelte isteneit, s olyan teremtményeket hozott össze, akiknek helye van egymás mellett. Ami a kontrollt illeti, nos, az illúzió lényege, hogy az ember szeretne hinni benne. Így tehát a Jurassic World pontosan annyit enged meg magának, amennyit szükségesnek érez.

Szükséges volt ugyanis olyan attrakcióval előállni két felemásan fogadott folytatás után, ami kellőképpen disztingválja az új filmet. A kockázat nagy, talán költséges is lesz végül, de be kell látni: logikus lépés volt az előzetesek legtárgyaltabb momentuma, nevezetesen az idomított Velociraptorok szerepeltetése. És itt nem áll meg az őslények új megvilágításba helyezése, sőt a kommunikációs készségek kiemelt szerephez jutnak, ám én mégsem mennék tovább az előző részek kisebb testű és fürge ragadozóinál. Itt sem mások, s mégis mások: tessék elhinni, hogy Owen Grady (Chris Pratt), a Jurassic World raptoraival foglalkozó állatgondozó belevaló figura, s sosem szűnik meg az lenni, bármit is műveljen ezekkel az ősgyíkokkal. A raptorokkal motorozós jelenet? A legkirályabb.

Más szereplők feletti irányítás hibádzik, s ez bizony Steven Spielberg fájó hiányára mutat rá: a két kölykön semmi sem tükröződik azokból a megpróbáltatásokból, abból a rémületből, amikben részük van, a reagálásuk alulhangolt, a viselkedésük pedig csak azzal menthető, hogy ugye gyerekek, s hogy ugye a dinoszauruszok már csak annyit jelentenek nekik, mint egy elefánt az állatkertben, ahogy az el is hangzik (s egyébként elhangzik még más meghallandó mondat is: a film tisztában van a néző minden előzetes kételyével). Szóval meglepő vagy sem, de Ariana Richards és Joseph Mazzello kvalitásai bukkannak fel legégetőbb hiánycikként a Jurassic Worldben.

S ami még felbukkan, szebben mondva: megidéződik a Jurassic Wordben, az az első rész néhány legizgalmasabb szekvenciája. Minthogy kijelentettük: Trevorrow tisztelte isteneit, többnyire jól olvad össze az új és az újrahasznosított, akár a srácokra támadó nagyvadról, akár az autó után loholó őslényekről legyen szó (ó, és a direkt utalások is kellemesek!), ám igazán felpezsdíteni őket nem sikerült annyira, hogy ne hiányoljuk egy kicsit megint Spielberg zsenijét. Jó a feszültség megteremtése, jó a dinók elővezetése, de nagyon rövidre zárják az ügyleteket; alig-alig kezdjük átélni a terrort, mikor a jó öreg Indominus tovább is oldalog.

Egyébiránt tekintélyt parancsoló lény, s egyesít magában mindent, amitől a különféle dinók külön-külön félelmetesnek tűntek. Persze, látszólag őt is simán le lehet futni emberi léptékekkel, hiába fürgébb és előnyösebb anatómiájú mindennél, de mégis méltányosabban bánnak vele, mint a harmadik rész Spenótszauruszával. A gyerekek kedvence lesz, ha nem rezelnek be tőle.

És persze a néhány, nem túl jelentős megbicsaklás ellenére, illetve ha képesek elfogadni a nagy újítást a dinók viselkedését illetően, a Jurassic World maga is a kedvencük lehet ezen a nyáron, legalább addig, amíg bezsákolják maguknak a kapcsolt termékeket. Maga a film is az: termék, amit megfelelően kapcsoltak az 1993-as fő produktumhoz, miközben a 2015-ös nyári felhozatalban önállóan is bőven megállja a helyét. Van benne vagány és ellenállhatatlan fickó; színezetét változtató, valamiféle különös vonzerővel bíró hölgyemény; jó stylisttal bíró kissrácok és dinók, dinók, dinók, egymás hegyén-hátán.

Csekkold a film szinkron-szereposztását is!

Kövess minket facebookon és twitteren!