Áruházat megrohamozó, senkit és semmit nem kímélő embersereglet, unott és ádáz ábrázatok belassítva; miközben szól egy andalító karácsonyi dal, és még Bozai József is a legkedélyesebben jelenti be nekünk a magyar címet – ezzel a hangulatalapozó disszonanciával kezdődik a Krampusz, és e kettősség végig ott is lappang benne. Horrorvígjáték.

Aki viszont mit sem sejt, az egy újabb karácsonyi családi film kibontakozását várja, és nem lehet okolni érte. A kis Max családja kissé kelletlenül, de az ünnepek hagyományát tisztelve fogadja a rokonságot, akik között akad... nos, szinte mindegyikük kínos vagy kiállhatatlan. A képmutatás meg-megbicsaklik, és Max éppen akkor ábrándul ki a fehér szakállasból, amikor az egész átcsapna Amerikai szépség-szerű leleplező társadalmi drámába. Hogy aztán valami egészen másnak adja át a helyét.

Felbukkan a címszereplő. Belépője roppant hatásos és egészen félelmetes. Kár, hogy a figura nagyjából ennyit is tud – megjelenni és frászt hozni, hiszen nem konkrét valója, hanem a körbelengő misztikuma hivatott érvényesülni, ahogyan a Télapónak is. Ellenben segédeit kiugró örömmel szabadítja a feltétlenül "legendásítani" akaró forgatókönyv a szereplőkre (és mit ad isten, akad is a germán folklórlényekben jártas közöttük); ekkor jön el az a pillanat, amikor vagy az tör elő a kissé zavarodott, de még érdeklődő nézőből, hogy: ezt a marhaságot!, vagy pont ugyan ez, nevetéssel kísérve. Igen, ilyen film a Krampusz: komolyan indul, aztán komolyabb átmenet nélkül sületlen fantasy kerekedik belőle, amit vagy lenyelsz, vagy kiköpsz.

Elég vicces ahhoz, hogy a bejglinél jobban ne feküdje meg a gyomrot, viszont az összhangot, az édes harmóniát két erős hangulati jegyekkel bíró zsáner között szokás szerint nehezen találja. Egyszerre kandallótűz fölött forralt csokoládé és dugipiával dúsított üdítő. Egyszerre Szörnyecskék és Reszkessetek, betörők!, bár ezek nem is állnak olyan távol egymástól, és közös említésük meg is rajzolja a lényeget: az első poszter sem csinált már titkot abból, hogy a '80-as évek komisz, de ifjúság által is maradandó kár nélkül fogyasztható filmjeit idézi meg. A végső tanulság is régimódi; olyasvalami, ami a család, a szeretet és a karácsony szavak érintésével szokott megfogalmazódni. De ne feledjük, mellette ott az éles lőszer, a véresszájú maci és a szögbelövő: It's the most wonderful time of the year.

Kövess minket facebookon és twitteren!