aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: amerikai mesterlövész [american sniper] (2014) #2 Gál Zoltán (ICR)
2015. február 10. 13:15:00

Kategória: film 23 komment

Clint Eastwood új filmje nem csupán az amerikai bevétellistákat lepte meg, de a közvéleményt is rendesen megosztotta világszerte, így minket is, ezért – rendhagyó módon – két egymást követő napon két különböző hangvételű kritikát jelentetünk meg róla. Ide kattintva olvashatjátok az elsőt, ez pedig a második:

Kivételes és tragikus véget ért életutak hiteles megfilmesítése legalább annyira kemény dió, mint a háborús témákkal való zsonglőrködés. Clint Eastwood viszont nem az a filmes, aki bármelyiket is remegő kézzel rendezné, hosszú filmográfiájában mindkét zsánerre akadnak példák. Festett portrét Charlie Parkerről, Mandeláról és J. Edgar Hoover-ről, illetve az Iwo Jima-i csatát két szemszögből is körüljárta tükörfilmjeivel. Legújabb mozija egyszerre életrajzi és háborús, viszont mivel az Amerikai mesterlövész címszereplője nemzeti hős, az ellenség pedig iraki terroristák hitetlen hada, így a produkció nem indulhatott nagy kockázattal az Államokban. Az nem kérdés, hogy özönlenek rá a nézők, az viszont igen, hogy sikerült-e érdekes szemszögből láttatott háborús drámát forgatni, vagy a hazafiasság pátoszában saját magán üt halálos sebet.

american_sniper_02.jpg

Hát nem. Pedig Eastwood-nak kétség kívül előbbi volt a célja. Rendezése világosan, határozottan viszi a történetet a végcél felé, úgy, ahogy a távcsöves puska golyója halad a nyitányban. Az előzetesben benne volt minden, ami miatt szurkolhattunk a filmnek: a szétbombázott iraki város utcáin tengerészgyalogosok haladnak ajtóról-ajtóra, az őket fedező mesterlövész egy háztetőről figyeli az eseményeket. Megjelenik egy muszlim nő, gránátot nyújt át fiatal fiának, aki megindul a konvoj felé, a lövésznek pedig döntenie kell. Halljuk a szívverését, flashbackek cikáznak előtte feleségéről és gyerekéről - várjuk a lövést.

A hatásos képsorok alapján feszültséggel teli, izgalmas filmet vártam, ahol nem a folyamatos lövöldözős harc (A túlélő), vagy taktikai/hírszerzési hercehurca (Zero Dark Thirty), hanem a hosszan kitartott suspense jelenetek dominálnak, közben pedig a ravaszt meghúzó ember (szándékosan nem katonát írtam) lelkébe is beleláthatunk, némi morális dilemmázással vagy pszichológiai látlelettel, mélységet adva egy újabb terror-ellenes háborús filmnek. Azzal, hogy a fenti jelenetet rögtön a főcím után ellövik, szerte is foszlanak várakozásaim.

american_sniper_03.jpg

A világnak szüksége van hősökre, főleg a teljesítményközpontú Amerikának. A cél a maximalizálás: légy a legjobb, győzd le a másikat, legyél te a nap hőse, az ideál, akire felnéznek, akit követhetsz - legyél hétköznapi hős, aki jobb a másiknál, szuperhős, aki kiáll a szupergonosz ellen, háborús hős, aki megvédi hazáját. Ilyen bálvány Chris Kyle is, aki 255 (ebből 160 hivatalosan, azaz szemtanú által megerősített) találattal a legsikeresebb (mondom, légy a legjobb!) mesterlövész volt az amerikai hadsereg történetében, és akinek élete tragikus-ironikus módon ért véget, már leszerelése után: egy poszttraumás stresszel küzdő veterán végzett vele és barátjával egy lőtéri gyakorlaton.

Kyle 2009-ben írt bestseller memoárjából készült a film, melynek kulcsát tálcán kínálja elénk a rendező. Nincs szükség gondolkodásra, morális diskurzusra, egyáltalán értelmezési vitákra, mindössze egyetlen analógiát kell megértenünk, slusszpassz. Ezt az analógiát pedig rögtön a film elején szájába rágja apja a még sráckorú Chrisnek, úgy a nézőnek. Dave Grossman nyugalmazott alezredes kutatásai során megállapított és tőle idézett valóság szerint háromféle ember van: a védtelen birka, a rajta erőszakot tevő ragadozó és "az agresszióval, mint adománnyal (gift) megáldott" nyájvédő juhászkutya. Ezen pofonegyszerű, erőszak-központú eszme mentén éli életét Chris, és fog fegyvert, mint megannyi amerikai katona, aki Irakban juhászkodik. Anélkül pedig, hogy nagyon politikai irányba mennék el az elemzésben, jegyezzük meg, hogy az iraki háború legitimitása eleve kérdéses (ráadásul Eastwood ezt még 9/11-gyel is összemossa az egyik jelenetben), ily módon ez a tipikusan republikánus érvrendszer nem csak, hogy megbicsaklik, de közben úgy eszményíti a főszereplőt és történetét, hogy zárt ideológiába taszítja az egész filmet.

Még ha sikerül is magunkévá tenni ezt a logikát, és az amerikai hazafiságot nem az európai cinizmuson keresztül szemléljük, akkor is várunk jellemfejlődést, vagy egyáltalán bármilyen konfliktust, ami a küldetések és hazatérések során megjelenhet Chrisben – kezdeti PTSD-jének ábrázolása súlytalan. A feleség szerepe is halvány, néhány sablon sírós jelenetet leszámítva csendesen viseli sorsát, miszerint férje honvédelemből inkább megy a sivatagba a családját is fenyegető barbarizmus ellen fellépni, minthogy vele és gyermekével maradjon. Pedig Eastwood pont ezt az olvasatot, a veteránok pszichés problémáit és a katonák családjaira gyakorolt hatását emelte ki, amikor a film háborúellenességéről beszélt. 

american_sniper_04.jpg

A figyelmet még az egyébként elvárt színvonalon pörgő akciójelenetek sem kötik le hosszan, pedig az ellenlábas lövész Mustafával vívott külön párbaj erre nagyon is alkalmas szál lehetett volna. Így, aki a "sniperség" misztikumát, technikai truvájait szerette volna elcsípni, az is hoppon marad. Sajnos mindennek a tétnélküliségéhez tökéletesen asszisztál Bradley Cooper is, aki ugyanazzal a – már elnézést – buta fapofával játssza végig a főszerepet ebben az elhibázott koncepciójú, kétes üzenetű macsó, patrióta drámában.

Érdekes, hogy ha a film 130 perce nem is, de annak margójára odabökött stáblista előtti mondat, melyben Chris halálának körülményét summázzák, inkább mutat rá a valódi, szomorú mondandóra: a juhászkutyák agressziója valójában nem áldás. A veszett kutya pedig saját nyájára támadhat – hogy én is ezzel az otromba hasonlattal éljek. 

Kövess minket facebookon és twitteren!

american_sniper_poster.jpg

Címkék

kritika oscar ** sienna miller warner drama clint eastwood intercom biopic bradley cooper war movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr497135671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.10. 13:24:50

Azért ennél komolyabb képeket illesszetek be a jövőben :D Ez eléggé lerontja az összképet. :)

LasDen 2015.02.10. 13:34:11

Hoover soha nem volt elnök. "Csak" az FBI igazgatója....

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.10. 13:42:23

A beszúrt képek tényleg rontják kissé a külalakot, amúgy hatásos, jól megírt kritika. A filmet még nem láttam, de moziban már biztos, hogy nem kockáztatok vele.

Gál Zoltán (ICR) 2015.02.10. 13:45:19

@LasDen: termeszetesen jogos a hiba, jav

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.02.10. 14:06:41

@REMY: @Lazók György: Szerintem kitűnően illusztrálják a dráma súlyát homefronton. :)

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.02.10. 15:11:55

Azért az tényleg nagy kapufa, ha a végén csak egy mondatban említik meg Kyle halálát, épp azt kellett volna kihangsúlyozni egy korrekt, "szembenézős" háborús filmnél. Na de majd legközelebb, mikor Eastwood az iraki oldal szemszögéből forgatja le a történetet (haha)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.10. 15:27:01

@Robert Horvath: Szerintem pont így volt a jó. Sokkal nagyobbat ütött a végső jelenet + a feliratozás. Amerikaiként pedig úgyis tudtad a storyt, szóval édes mindegy.

Nyílméregbéka 2015.02.10. 16:12:24

Szóval Eastwood nem azt a filmet forgatta le, mint ami a "kritka" írója elképzelt magában, ezért szar a film. Aha, értem... Ó várj, mégsem!
Bradley Cooper buta fapofával játsza végig a szerepét, ezért Oscar díjra jelölik az alakításáért. Aha...

Annyi szép hobbi van még a világon, de talán ezt a krtikia írást nem kéne nagyon erőltetni. :)

Nyílméregbéka 2015.02.10. 16:16:03

@Lazók György: Szerintem olvasd el inkább a másik kritikát is! Vagy mégjobb ha saját véleményt alakítasz ki... Nézd meg moziban nyugodtan, jó film.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.02.10. 16:29:50

@Nyílméregbéka: Szerintem Eastwood túlontúl leegyszerűsítette a dolgokat, semmi újat nem mondott és még a régit is csak vázlatosan, teljesen tisztára mosta a hősét, és csak felesleges sokkeffektusokkal próbált úgy tenni, mintha ez Amerikai mesterlövész felnőtteknek szóló dráma lenne, nem pedig egy butuska háborús akciófilm, meg egy kis zászlólengetés Amerikának (amivel igazából nincs nagy baj).

Gál Zoltán (ICR) 2015.02.10. 16:31:17

@Nyílméregbéka: a szubjektiv szemponton túl (mindenki saját szemével nézi a filmet és vár valamit tőle), azt hiszem érthetően kifejtettem az érveimet, úgyhogy nem fogom tovább részletezni. ha ennek eredője nálad a "szar", akkor azt te egyszerűsíted le, nem én. én szándékosan nem hoztam szoba semmilyen oscar jelölést, tehát ha jelölték akkor csakis jó lehet?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.10. 17:03:51

Amúgy persze. Ott van a nagy zászlólengetés Amerikának, de akkor nézzük másik szemmel. Milyen lett volna, ha Spielberg rendezi meg, ahogy eredetileg is volt. Na, ott lett volna dicsőítés. Szerintem Eastwood amúgy meglehetősen óvatosan bánt ezzel az éltetéssel, és sokkal kevesebb nyál volt benne, mint a legtöbb hollywoodi háborús amcsi filmben. Nekem ez tetszett benne.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.02.10. 17:23:24

@REMY: Spielberg Mustafa szemszögéből dolgozta volna fel a filmet. Kíváncsi lettem volna rá, hogyan.

szkristof92 2015.02.10. 19:44:45

Jól megírt kritika és közelebb is áll az én véleményemhez mint a tegnapi pozitívabb.

Gallion 2015.02.10. 19:53:47

@Nyílméregbéka: Tehát ha egy kritikusnak nem pont az a véleménye mint neked, akkor fel kell hagynia a szakmájával. Hűha... keményen tolod.

Nyílméregbéka 2015.02.10. 21:39:06

@Gallion: Bizony, a blogvilág már csak ilyen kemény! Ha nem tetszik a cikk tartalma a kommentelő leoltja. Ennyike! :))

Gallion 2015.02.11. 09:42:14

@Nyílméregbéka: Oh akkor gondolom van valami íratlan szabály is, hogy nem érvekkel oltunk hanem úgy csinálunk mintha nálunk lenne a Bölcsek köve.

misafeco 2015.02.11. 13:17:53

"Sajnos mindennek a tétnélküliségéhez tökéletesen asszisztál Bradley Cooper is, aki ugyanazzal a - már elnézést - buta fapofával játssza végig a főszerepet ebben az elhibázott koncepciójú, kétes üzenetű macsó, patrióta drámában."
Az Oscar-jelölést mivel magyaráznád?

Gál Zoltán (ICR) 2015.02.11. 13:44:43

@misafeco: én csak azt tudom, hogy én miért nem jelöltem volna (még ha talán túlzó és leegyszerűsített is volt a mondatom vele kapcs - nekem nem adott hozzá semmi drámait a játéka)

hogy miért jelölték, vagy miért az ő játéka az év top 5-jének egyike, azt pont nem nekem, hanem az fenti véleményem ellenzőinek kellene elmondaniuk :)

misafeco 2015.02.11. 16:39:34

@Gál Zoltán (ICR): Valóban túlzó. Úgy érzem, hogy a filmmel szembeni negatív érzések miatt nem értékeled a teljesítményét, pedig a kettőt külön kellene választani. Cooperről eddig csak jót olvastam, és szerintem is remekül helytállt. Jó, nem akkora kihívás, mint mondjuk Eddie Redmayne-é, de pont az a becsülendő, hogy ennyit kihozott egy (kis túlzással) buta fapofával rendelkező karakterből. Az ehhez hasonló, természetes, de mégis egyedi színészi játékot ritkán ismerik el, így örülök, hogy most kivételt tettek. Az az igazi színész, aki sírós, meg ordibálós jelenetek nélkül is tud hatni a nézőre.

Nyílméregbéka 2015.02.11. 23:04:55

@Gallion: Ilyen ez a popszakma... :D Amúgy ott vannak az érveim, csak el kell olvasni.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.02.21. 16:18:04

Legközelebb légyszíves írd ki, hogy spolieres-e az írás vagy nem.
Nagy mák, hogy előbb láttam a filmet, és csak aztán olvastam ezt el.

f.fredericks 2015.06.08. 16:54:14

Hétvégén sikerült sort kerítenem erre a filmre, mert már nagyon kíváncsi voltam rá, viszont egy kicsit csalódtam. Olyan volt, mintha clint megnézett volna egy csomó háborús filmet, és ebből is, és abból is beletett volna valamit + az egészet végigfuttatja Chris Kyle önéletrajzi könyvének vonalzója mentén. Voltak ismerős jelenetek az Ellenség a kapuknálból, a Sólyom végveszélybenből, a kiképzés alatt még a G.I. Jane is visszaköszönt. Ennyire egysíkú lenne a hadviselés? Bradley Cooper játékával nem volt gond, a kedvenc jelenetem az volt, amikor az autószerelőnél találkozik egy másik veteránnal, aki az életét köszönheti neki, és ő nem tudja hova tenni a dolgot, legszívesebben már húzna a francba, és esze ágába sincs bemenni a veteránközpontba. A vége pedig ütött. Mind ahogy a felesége nézte a srácot akivel találkozott, mind a felirat, és utána a síri csend a stáblista alatt, szerintem hatásos volt. Összességében nem volt rossz film, de semmi újat nem mutatott, és Clinttől azért az ember egy kicsit többet vár.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása