Clint Eastwood új filmje nem csupán az amerikai bevétellistákat lepte meg, de a közvéleményt is rendesen megosztotta világszerte, így minket is, ezért – rendhagyó módon – két egymást követő napon két különböző hangvételű kritikát jelentetünk meg róla. Íme az első.

- SPOILERMENTES -

Chris Kyle 160 megerősített találattal az amerikai hadsereg legsikeresebb mesterlövésze volt. Az ő önéletrajzát dolgozza fel Clint Eastwood azonos című filmje, ami a lelkes kritikai fogadtatás után bezsákolt 6 darab Oscar-jelölést, és bemutatása óta dől a lé a mozipénztáraknál. Mindezek ellenére vagy egyes esetekben éppen mindezek miatt az Amerikai mesterlövész heves érzelmeket váltott ki kritizálói körében.

Kyle igazi texasi csődör volt, az a típusú cowboy, aki a kocsmában úgy tesz rendet a kötekedők között, hogy jól elagyabugyálja az összes érintett felet – biztos, ami biztos alapon, ha kérik, ha nem. Nagyhangú – egyébként a könyvhöz képest kevésbé érzékletes, mondhatni finomkodó – küldetéstudata hű allegóriája hazája külpolitikai Piszkos Harry-mentalitásának, amit már a szülői házban definiált számára az apja. A családfő ezzel egy életre meghatározta gyermekei sorsát: az amerikai nagykövetségek elleni, 1998-as robbantásos merényletek Észak-Afrikában arra késztették Kyle-t és az öccsét, hogy mindketten jelentkezzenek a hadseregbe. A különleges hadműveleti erők kiképzése után a főhőst beszippantja a Közel-Keleten időtlen idők óta dúló haláltánc éppen aktuális köre. Aztán párszor még visszatér Irakba. Önszántából persze.

Rengeteg kifogás érte a filmet, a legenyhébbek szerint egyoldalúan ábrázolja a történet keretéül szolgáló katonai konfliktust, túlságosan leegyszerűsíti az ellenségképet és sértő módon általánosít, az erősebbek azt mondják, hogy idealizálja az USA külföldi beavatkozásait és az erőszakot, legitimálja az iraki háborút, és gerinctelenül uszít. Az alkotók mindeközben azt hangoztatják, háborúellenes állásfoglalásnak szánták a művet. Szerintem nagyobb vétek hallgatni arról, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak igenis van egy ilyen arca, mint beszélni róla akkor is, ha ez késhegyig menő vitákat gerjeszt.

Bár a mellékszereplők nem többek egy-egy ecsetvonásnál, számomra ezúttal ez nem volt zavaró, mert a vásznon Chris Kyle arca, egy ember monodrámája bontakozott ki, ahogyan a tehenész fiúból és bátyból mesterlövész, ha úgy tetszik, tömeggyilkos lett, és ahogyan aztán sikerült visszatalálnia a harcok miatt elhanyagolt férjszerephez és az apasághoz. Legyen szimpatikus vagy nem a megszemélyesített karakter, a nagy gesztusok mellett vagy még inkább azok helyett a visszafogott rezdülések teszik hitelessé Bradley Cooper alakítását, és ha nem is feltétlenül felfoghatóvá, de legalább ahhoz közelivé a felfoghatatlan borzalmait. Nem kell szeretnünk az Amerikai mesterlövészt ahhoz, hogy a szemén keresztül látva megértsük és szánjuk őt magát, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni a nézőpontját. Mindemellett a legjobb férfi főszereplői Oscar-jelölés túlzó, a kategória bármely másik indulójának győzelme sokkal indokoltabb lenne (de ide a rozsdás bökőt...). A rendezés a színészi játékhoz olykor húsba vágó villanásokkal teszi hozzá a magáét, végig fenntartja a figurában gyökerező feszültségen kívül az Ellenség a kapuknál legélvezhetőbb pillanatait idéző párbajszál izgalmait is. Amikor sokkol, kíméletet nem ismerve, brutálisan teszi, hogy szinte csikorog a sivatagi homok a fogad alatt. A befejezés aztán többet mond azzal, amit nem mutat meg, mint azzal, amit igen.

Az Amerikai mesterlövész más ligában játszik, mint Az őrület határán vagy A bombák földjén, de nálam a Ryan közlegény megmentését vagy A Sólyom végveszélybent simán lenyomja. Előbbit a feszes dramaturgiája, utóbbit a mélysége miatt.

Kövess minket facebookon és twitteren!