Mindszentek többé már nem lesz olyan, mint rég. 1963. október 31-én a mindössze 6 éves Michael Myers egy konyhakéssel megölte nővérét, majd katatón állapotba zuhant. Senki sem tudta megfejteni miért tette, amit tett, és az elkövetkezendő másfél évtizedben meglehetősen ártalmatlannak, mondhatni külvilágra érzéketlennek tűnik. Ez nem akadályozza meg Dr. Loomist (Donald Pleasance) abban, hogy úgy jellemezze őt, mint az elemi gonoszt. S Dr. Loomis született jós.

15 év telik el, és mielőtt az időközben felnőtté érett Michael Myerst bíróság elé állíthatnák tettéért, megszökik az elmegyógyintézetből. Hová máshová mehetne, mint szülővárosába, Haddonfieldbe, hogy halálos leckéket adjon a fiataloknak arról, hogy mit szabad és mit nem.

Miközben a néző azon filózik, hogy katatón évei során tanult meg Michael Myers autót vezetni, beköszönt Halloween ünnepe, amely örökké emlékezetes marad néhány helyi fiatal (többek között a Jamie Lee Curtis által nagy elánnal és tüdővel megformált Laurie Strode) számára. S Mindszentek több már nem lesz olyan, mint rég.

Mi több, az amerikai horror többé már nem lesz olyan, mint rég. 1978-at írunk; a zsánert misztikum (The Exorcist, The Omen) és a természet vadjai (Jaws) uralják. A gyilkolászós-belezős filmek, későbbi nevükön slasherek (The Texas Chainsaw Massacre, Black Christmas) leginkább underground körökben ismertek. Ekkor jön John Carpenter, aki a kor ifjú titánjaival, Scorsese-vel, Lucassal, Coppolával és DePalmával együtt szintén kijárta az élet nagy filmes iskoláját, s úgy dönt, forgat egy olyan horrort, amely másról sem szól majd, csak a rémületről.

Carpenter független filmesként tevékenykedett: a Halloweent megelőző két rendezése – az egész estéssé felduzzasztott Dark Star és minden idők talán legjobb b-filmje, az Assault on Precinct 13  – szemtelenül kevés pénzből készült, s a Halloweenre fordított 300 000 dollár is nevetségesen kis összeg. Legendák szólnak arról, hogy játszadozott a rendező és stábja a szűkre szabott kerettel. A költségvetés felét igen drága Panavision kamerákra és filmre fordították. Carpenter akkori barátnője, a producerként és társíróként közreműködő Debra Hill csóválta a fejét - az executive producerekről nem is beszélve -, de a rendező tudta, mit csinál: a Halloween az egyik első olyan horrorfilm, amely cinemascope-ban forgott, a rendező a széles vászon által felkínált teret baljóslatú űrrel töltötte fel, s gondosan ügyelt arra, hogy a kép széléről gyakorta kilógó réme és áldozata között érzékletes legyen a vizuális vákuum. És persze percről percre csökkenő.

...I fired six shots into him and he just got up and walked away...

Írhatnék még a többszörösen újrahasznosított papírlevelekről (az október végén játszódó filmet ugyanis tavasszal forgatták), vagy Jamie Lee Curtis 100 dolláros ruhatáráról, de a film egyik emblematikus szereplője, az Álarc kinézete is a financiális gátnak köszönhető. Carpenter nem engedhette meg magának, hogy specifikusan a film számára kalapáltasson össze valami rémületesen egyedi maszkot; kész forrásból kellett dolgoznia. Végül maszkmestere előállt egy erőteljesen módosított James T. Kirk álarccal: itt-ott kicsit megtépték, szemöldökét megtépázták, majd az egészet fehérre festették. Ed Gein biztosan szívéhez kapott volna, ha meglátja.

A Shatner-maszk legalább annyira hatásos volt, mint amennyire egyszerű. Ugyanez a visszafogottság jellemezi a film zenéjét, melyet Carpenter maga írt a The Exorcistban is hallható Tubular Bells mintájára. A néhány taktusból álló, felejthetetlen szintetizátor-szólam végig ott kísért a filmben, hátborzongató hátteret adva a lappangó végzetnek. Természetesen eme sorok olvasása közben is ott szól a fejedben, nem igaz?

A rendező a cselekmény felfűzésével is takarékosan bánt, de ez karrierjének korai filmjeiről általánosságban is elmondható: ugyanúgy nem tudható, milyen bűnök miatt ül Napoleon Wilson (Precinct 13) vagy Snake Plissken (Escape from New York), mint ahogy az sem tiszta, miért olyan megkeseredett, magának való ember R.J. MacReady (The Thing), aki egy sakkautomatával és egy üveg whiskyvel múlatja az időt, miközben kollégái a társalgóban pingpongoznak. S fogalmad se lehet arról, hogy miért üldözi Michael Myers Laurie Strode-ot, hisz fiatalkorú barátival ellentétben ő nem fogyasztott szeszt, nem szívott füves cigit, s eszébe sem jutott idő előtt hancúrozni. A motiváció hiánya viszont azt a fojtogató érzést kelti a nézőben, hogy bárki lehetne áldozat, akár ő is: Myers nem válogat.

Na jó, ez azért nem teljesen így van. A slasher-klisék lefektetésében Carpenter filmje élen járó: a Halloweenben felelőtlen bébiszitterek, rakoncátlan fiatalok, a hetvenes évek szabadelvűségének köszönhetően rendesen elkanászodott főiskolások kapnak rettenetes sallert, s ez az osztás még majd 35 évvel később is jelen van az azóta kihalni képtelen tinihorrorokban. A nagyvonalúan kezelt narratívával szemben Carpentert mindig is jobban érdekelte a kívánt atmoszféra megteremtése és a kísérletezgetés. A Precinct 13-ben perceken keresztül láthatod, ahogy ismeretlen támadók amortizálják a címszereplő létesítményt, a Halloween pedig egy hosszú, első nézeti szekvenciával indít, amelyben mindössze két vágás van (ezek egyikét a rendező a mai napig titkolja).

S az atmoszféra? A hosszú snittek és lassú tempó ellenére a filmben egyáltalán nem érezhető üresjárat: a rendező könyörtelen tudatossággal sulykolja a rémületet. Michael Myers öreges tempóban, de egy pillanatra sem megállva lépked előre Haddonfield utcáin, egyesen előre a filmtörténelembe. És a rémálmainkba.

John Carpenter időtlen klasszikusának felújított változata ma (2014.10.31.) este, mindössze egyszer megtekinthető az Uránia moziban eredeti nyelven, magyar felirattal.

Kapcsolódó cikk:
A nagy John Carpenter filmantológia

Kövess minket facebookon és twitteren!