aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: hibátlan csillagok Takács Máté
2014. június 08. 17:58:00

Kategória: film 19 komment

A nyár eddigi legnagyobb kasszasikerévé vált egyetlen nap után a Csillagainkban a hiba: a könyvadaptáció már pénteken több mint megduplázta költségvetését, s csak a legbátrabb előrejelzéseknek felelt meg hétvégi forgalma. Ezalatt Tom Cruise hiába próbálta menteni a világot, az amerikai fele –egyelőre?– nem mutatott hálát erőfeszítéseiért: A holnap határa a 30 milliót se érte el, így csak a bronz jutott neki, a Demóna mögött.

fault_in_our_stars.png

> új filmek
Nem lehet tudni ezeknél a fiataloknak szóló regényeknél: a sok-sok sci-fi- és fantasyvonalon mozgó közelmúltbeli adaptációból csak kevés talált be, s azok között sem mindig az, ami megérdemelte, vagy éppen ami magyarázható, úgyhogy próbálkoznak szüntelenül a legnagyobb stúdiók és a legfőképp a függetlenek a különféle feldolgozásokkal. A fantasztikus felhajtást teljességgel mellőzi, ugyanakkor a realitáson belül nem hétköznapi történettel bír a Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars; hazai bemutató: már a mozikban), ami a mindig jelen lévő romantikus szálat bátorkodja előtérbe helyezni. És ezzel messze nyerőbbé vált a többi young adult-kompozíciónál, hiszen a képzeletbeli hősszerelmeseknél csak a valódi hősszerelmesek hódíthatják meg jobban a fiatal nézők/olvasók szívét. És különben is, a romantikus dráma (pláne a tényleg sírós) hiánycikk, holott épp olyan konstans rá az igény, mint a horrorra és a vígjátékra, és bármikor jól csúszik, ha kellőképpen eladják a célközönségnek, nyáron meg pláne. Nem volt tehát túl nagy blöff a bemutató előtt "nagy sikerű mozifilm a 20th Century Foxtól"-nak titulálni a tie in-könyvborítón a 12 millióból összedobott produkciót, hiszen pár előzetes jegyeladási rekorddöntést és a prémiumjegyekkel turbózott csütörtök esti, szuper bevételeket követően pénteken 26 milliót kasszírozott a Csillagainkban a hiba, majd a várt szombati alászállás után 48 millióval zárta a hétvégét. Kiváló összeg, határozott állásfoglalás a nézők s olvasók részéről, és újabb lóugrásszerű lépés Shailene Woodley számára A beavatott után. A kedvező kritikák és visszhang talán tompítja csöppet a rajongói nyomulást, de így sem árt 60% feletti második hétvégi eséssel számolni. Ez azonban kevés lesz ahhoz, hogy ne 100 millió felett zárjon a film, valamicskét helyretéve a dolgokat ebben a 200 milliót kóstáló blockbuster-aspiránsokkal kikövezett szezonban.

S ha már 200 milliót kóstáló blockbuster-aspiráns, A holnap határára (Edge of Tomorrow; hazai bemutató: már a mozikban) csaknem minden illik: 178 milliót feccöltek bele, és jobbára megmarad aspiránsnak, hiszen a Warner Bros. merész adaptációja a 30 milliót sem tudta belasszózni magának, ami amúgy beváltja a bemutató előtti hetek aggodalmait, miszerint nem túlzottan nagy az előzetes érdeklődés a film iránt. Ennek oka összetett, és minden eleme sajnálatos: egyrészt tök új produkció, az eredeti japán könyv ellenére (hiszen azt a nézők 99%-a nem is ismeri) eredeti darabnak kell titulálni, s mint olyan, mindig nehezen kerül be az átlagmozizók látószögébe. Tom Cruise ugyan meglehetősen ismert név, mégiscsak egy 30 éve tevékenykedő színészről van szó, akinek egykori követői már nem túl aktívak, a fiataloknak meg öreg fószer már ez a Tom, akit inkább Katie Holmes exeként ismernek, vagy már úgy se (a nézők 73%-a 25 év feletti volt, ami halálos ítélet). Vagyis végső soron a stúdió munkálkodásán múlott a dolog: a Warner kezében egy elég jó film volt, de ezt kijátszani nehéz lett volna; amit a nézők látnak, az akcióorgia, ahogy mi is fogalmaztunk kritikánkban, s ez bizony eltántorító lehet, szemben mondjuk a lényegesen jobban rajtoló Feledés nyugodtabb, rejtélyesebb hangvételével. Hogy nem bírta még megközelíteni sem A holnap határa az említett tavaly áprilisi opus számait, az a kompetitívebb időszaknak is köszönhető. Annyit még lehet remélni, hogy csakugyan megszívja magát a film a kedvező visszhangból (amit amúgy a kritikusok jobban fújnak, mint a nézők...), és behúzza a százmilliót, de még így is a vonal alatt fut be megveszekedett költségvetése miatt, amit talán nem is dobtak volna össze, ha nem Cruise-ról lenne szó, vagy ne lenne biztos, hogy nemzetközileg (kiváltképp Kelet-Ázsiában) szakítani fog a film.

> korábbi filmek
Angelina Jolie tovább bűvöli a gyerekeket: a Demóna ugyan 50% felett veszített figyelemreméltó nyitányából, a második helynél messzebb nem esett 33 millió dollárjával. Ez azt is jelenti, hogy jobban bírja a strapát, mint a többi májusi nagyhal. A Disney fantasyje 127 milliót kasszírozott 10 nap alatt, s a 200 milliós végződés még egyáltalán nincs kizárva.

Tovább hullik szétfele az X-Men: Az eljövendő múlt napjai. A Fox szuperhős-filmje ismét 50% felett zuhant, s nem egészen 15 milliós harmadik hétvégéje továbbra is Az ellenállás vége alatt kullog, pedig hát mennyivel jobb ez a rész... van, hogy a kedvező szájhagyomány se segít. A 190 milliót ostromló képregény-adaptáció 220 milliónál messzebb nem nagyon jut majd.

Ahogy számítani lehetett rá, a Hogyan rohanj a vesztedbe a gyenge start után erősen visszaesett. Seth MacFarlane komédiája 7 milliót hoz második körben, 10 nap után pedig még csak 30 millión áll a Universal bemutatója.

> végszó & ami jön
A leányok leigázták a mozikat a Csillagainkban a hiba és a Demóna termeinek megtöltésével, miközben a kemény Cruise csak döcög... így állunk. Meg úgy, hogy a top 10-re bő 150 milliót költöttek e víkend folyamán, azaz többet, mint egy éve. A nyár egésze ellenben nem ígérkezik oly erősnek, hogy tartani tudja 2014 pár százalékos előnyét 2013 szemben összbevétel terén, de sose lehet tudni... Most viszont annyit lehet, hogy irdatlan hétvége következik, hiszen két igencsak várt folytatás kap teret: az Így neveld a sárkányodat 2. az esztendő legnagyobb sikerei közé kér bebocsátást 70 millió fölé várható premierrel, míg a 22 Jump Street - A túlkoros osztag –amit a kritikusok az elsőnél is jobbnak tartanak– az egyik legnagyobb nem első helyet érő nyitányért áll sorba.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
22 Jump Street - A túlkoros osztag | 3000 | $55m
Így neveld a sárkányodat 2. | 4100 | $75m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Csillagainkban a hiba
$48.2m $48.2m $12m
2 1  Demóna
$33.5m $127.4m $180m
3 ú  A holnap határa
$29.1m $29.1m $178m
4 2  X-Men: Az eljövendő múlt napjai
$14.7m $189.1m $200m
5 3  Hogyan rohanj a vesztedbe
$7.2m $30.1m $40m
6 4  Godzilla
$6.0m $185.0m $160m
7 5  Rossz szomszédság
$5.2m $137.8m $18m
8 6  Kavarás
$4.1m $36.5m $40m
9 9  A séf
$2.6m $10.4m n.a.
10 7  A csodálatos Pókember 2.
$1.9m $196.3m $255m

 



Címkék

fox box office sci fi angelina jolie warner tom cruise drama x men romance adaptation young adult shailene woodley

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr26288563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsedáj 2014.06.08. 18:12:50

Ilyen borzasztó májust rég láttam.
És ez a tendencia folytatódik júniusban is, pláne hogy jön a foci vb...
Erőlködve haladnak a filmek 200 milliók, és kb ennyi.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.06.08. 18:16:05

Amerikában is 3D-ben tolják a Cruise-t? És igen, ennél valóban többet érdemelne, mint ahogy a legtöbb mostani filmje, de talán tényleg itt lenne az ideje annak, hogy imázst váltson. Karakterszerepekben is tud ő jó lenni, kipróbálhatná magát egy-két független produkcióban vagy egy ún. "ensemble cast" tagjaként.

Dzsedáj 2014.06.08. 18:21:11

@Zalaba_Ferenc: Mission I. 5-t szerintem ezek után gyorsan tető alá hozza nem?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.06.08. 18:28:03

Hihetetlen, hogy ekkorát bukott a Holnap határa. Ha legalább szar film lett volna, de hát nem...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.06.08. 18:30:42

@Dzsedáj: Az biztos. Kb. ez az utolsó saját kisajátított matéria, amivel még szakíthat. Jeremy Renner benne lesz, ez már biztos. :)

Dzsedáj 2014.06.08. 18:35:47

@Zalaba_Ferenc: Top Gun 2-t is tető alá hozná. :)

Németh Barna 2014.06.08. 18:56:48

@Takács Máté: Hű, akkor ez még siralmasabb :/ De legalább annyi haszna volt, hogy Shailene Woodley ügynökének most megállás nélkül csörög a telefonja.

szkristof92 2014.06.08. 19:16:10

Elkeserítő, hogy a Holnap határa ennyire elhasalt. Az egyik (ha nem a) legjobb popcornmozi, ami eddig kijött.

Dzsedáj 2014.06.08. 19:16:25

Hoppá: 111 millió OS bevételt kapart össze a Holnap határa. Így már csinosabbak a mutatók.

Dzsedáj 2014.06.08. 19:17:05

@Németh Barna: Shailene Woodley talán idén Oscar esélyes is lehet. Már erről cikkeznek. Látsz rá esélyt?

Németh Barna 2014.06.08. 20:04:51

@Dzsedáj: A Foxnak idén (a jelen állás szerint) ott van Reese Witherspoon (Wild), Rosamund Pike (Gone Girl) és ő. Ha mögé állnak, miért ne. Ha nem, nem.

isvean 2014.06.08. 23:58:32

"A túlkoros osztag – amit a kritikusok az elsőnél is jobbnak tartanak"
:DDDDDDD
ez kb olyan mélységű, minthogy mi a különbség egy halott és egy zombi között? az egyiken jól áll a ruha.
azért megnéznék már egy amerikai kritikust... merthogy közük nem lehet sem a filmekhez, kritikákhoz, sem értékekhez... és biztos hoz is majd 100 milliót :D:D:D

Andrews 2014.06.09. 00:03:30

Amerikában annyira nem sikeresek most a szuperhős filmek fura mint sokan várták hogy 300-400 milliót robbanthatnak. Amerika kapitány túl a 700 millión, X-men új része túl a 600 millión. Nagyrészt az Amerikán kívüli eredmények miatt.

Németh Barna 2014.06.09. 00:15:25

@Andrews: Amerika mindig előbb jön rá, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta jó :)

nortonp 2014.06.09. 10:42:01

szerintem a Demóna 200 milliós esélyeit a jövő héten kinyirja a sárkány, nem hiszem, hogy 180 fölé menne nagyon. eddig a hype-olt blockbusterek közül idén egyedül a Kapitány tartotta magát jól, lehet a jövőben többen csúszkálnak át majd március-április elejére.

OneBoy FromBrasil 2014.06.09. 14:49:00

@Németh Barna: már ha ismerik a töltött káposztát:)
@Andrews: hát azért szerintem sikeresebbek mint korábban. Az meg hogy egy pókember 14-et nem szívlelnek annyira, az meg normális. pár évvel ezelőtt csak egy-két képregényfilm volt a piacon egy idényben, most meg minden hónapban egy.

batboy 2014.06.09. 23:57:37

@Németh Barna: @Andrews: Ahogy nézem a frisset se szívelik #edgeoftomorrow

csak nekem tűnik úgy hogy az amerikaik nem moziznak annyit idén nyáron?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása