aeon flux

ready for the action now, danger boy?

mcu: phase 2, avagy mire számíthatunk a marvel második fázisától? Kántor Mihály
2013. április 10. 20:15:00

Kategória: film 17 komment

Phase 2 – ez a neve a S.H.I.E.L.D. titkos csodafegyverének, amit az ügynökség végül krónikus Tesseract-hiány miatt nem vetett be a Bosszúállókban. Néhány hét múlva azonban a Disney és a Marvel kilövi moziuniverzumának második fejezetét, mely szintén a Phase 2 nevet viseli és amit a korábban már bevált robbanófejjel, a Vasemberrel szereltek fel.

logo.jpg

FIGYELEM! Masszív szpojlerek és még vastagabb találgatások!

A Marvel nem kockáztatott sokat, amikor a 2008-as Vasember zárófeliratai után bedobta Samuel L. Jacksont, mint Nick Fury-t. Miután a 2001-es Ultimate képregénysorozatban a színész engedélyével felhasználták a fizimiskáját a figurához, filmbéli feltűnése olyan hidat vert a két médium között, amire korábban még nem volt példa. Ezen a hídon pedig egy újabb, az egyetemes filmtörténetben példa nélkül álló művelet zajlott le: négy különböző hős öt saját filmjében egyazon univerzumon osztozott. Az öt reklámfilm pedig végül odáig fokozta az érdeklődést, hogy közös filmjük a világ egyik legsikeresebb mozifilmes vállalkozása lett. A Phase One: Avengers Assembled tehát tavaly nyáron lezárult: lássuk mivel kecsegtetnek bennünket az elkövetkező néhány évben!

A Marvel szándéka, hogy egyrészt megtartsák a Földközeli történeteket, ugyanakkor az egész galaxisra kibővítsék univerzumuk határait. A Vasember 3. és vélhetően az Amerika Kapitány: A tél katonája az előbbi vonalat erősíti, míg a Thor: Sötét világ és a Guardians of the Galaxy az utóbbit. Ha pedig minden jól megy, e kettő fog ötvöződni a Bosszúállók 2-ben.

Vasember 3
Magyarországi bemutató: 2013. április 25.

Régóta ismeretes, hogy a Vasember 2. kapkodós forgatása után megfáradt, majd a Cowboyok és űrlényekkel felsült Jon Favreaut Shane Black cserélte le a rendezői székben, akinek ez lesz az első blockbuster léptékű rendezése. Az intenzív előzetes-interjú-poszter-kép özönnek köszönhetően már alkothatunk némi képet arról, hogyan törik le a Bosszúállók után amúgy sem a legjobb formájában lévő Tony-t, és hogyan kell visszatérnie az üllőhöz, hogy újra összekalapálja magát. Mint azt a Sikoly 3-ból tudjuk, a trilógiák utolsó része (ami esetünkben azért nem teljesen az utolsó) mindig visszanyúlik a gyökerekhez. Ez a gyökér jelen esetben a magát Tíz Gyűrűnek nevező terrorista szervezet lehet, akiknek jóvoltából az első részben Tony rákényszerült a Mark I-es konzervdoboz megépítésére. A sors iróniája, hogy a szervezet egyik vezérét végül nem ő, hanem apja azóta szintén megboldogult volt üzlettársa vonta ki a forgalomból. Ez persze vélhetően nem vigasztalja a Tíz Gyűrű főpápáját a Mandarint (Ben Kingsley), aki ilyen-olyan módon lepaktál a film másik gonosztevőjével Killian Aldritch-csel (Guy Pierce). Az utóbbi úriember neve a képregény Extremis sztorivonalából lehet ismerős és egyik hozadéka az AIM (Advanced Idea Mechanics) nevű technoterrorista szervezet. No, vélhetően ezen két terror-vállalkozás szövetsége fog fejfájást okozni hősünknek. Természetesen Tony régi szövetségesek segítségére is számíthat: Pepper (Gwyneth Paltrow) felölti a vértet és visszatér Roddie (még mindig Don Cheadle, ezúttal nemzeti színű páncélban ), a rendezői stafétát átadó Jon Favreau pedig harmadszor is eljátssza Happy Hogant, Tony kedélyes testőrét.

iron man 3.jpg

Érdekes adalék még, hogy a film egy részét Kínában forgatták, ám ezek közül egy aprócska jelenet csak Kínában lesz bemutatva, és Fan Bingbing, az ország jelenlegi legnagyobb sztárja villan fel benne. A hölgy évente 3-4 filmben szerepel és saját stúdiója van, befolyása és vonzereje elég erős arrafelé.

Ha már a sztároknál tartunk, illik megemlíteni, hogy a filmben lesz még egy Maya Hansen nevű tudósnő (szintén a képregényből) aki Killian Aldritch oldalvizén evezget, s míg Killian Pepper körül dong, ő gyaníthatóan Tony körül fog. A karaktert Rebecca Hall formálja meg, ám a forgatás elején, még az azóta második Oscar-jelöléssel terhelt Jessica Chastain ült a szereposztó kanapén. Nyilván ő most jobban mutatna a stáblistán, talán még külön karakterposztert is kapott volna.

Stan Lee kameóján kívül teljes titok övezi a lehetséges vendégszereplőket: eddig úgy fest a S.H.I.E.L.D. nem képviselteti magát (biztos mindegyikük az induló tévésorozatban tolong), és a Bosszúállók egyike sem fogja tiszteletét tenni. Dörzsölt nézők vagyunk, láttunk már olyat, hogy Marion Cotillard direktben tagadta, hogy Talia al Ghul karakterét játssza és Cobie Smulders is tweetelte, hogy nem tűnik fel Maria Hill-ként a Vasember 3-ban.

Ami viszont biztos, hogy a Vasember 3-mal lejár Robert Downey Jr. négy filmre aláírt szerződése, így ha nem ír alá ismét, akkor hogy Kevin Feige-t idézzem: "James Bondosítjuk a szerepet". Vajon kit látnánk szívesen Tony Starkként a Bosszúállók 2-ben, ha Downey úgy dönt hogy elég volt?

Thor: Sötét világ
Magyarországi bemutató: 2013. október 31.

Ahogy a Vasember 3-nál, a Thornál is megejtettek egy rendezőváltást. Mivel szinte mindenki két hétig ferdén látott Kenneth Brannagh döntött kamerái után - hivatalosan az elhúzódó utómunkálatok miatt nincs rá ideje - Alan Taylor (Trónok harca) kezébe nyomták a karmesteri pálcát, aki Patty Jenkins (A rém) helyére ugrott be.

A poros új-mexikói falucska után Thor ezúttal a Kilenc Birodalom legmélyebb bugyraiba indul, miután kedvesét, Jane Fostert (Natalie Portman) megszállja egy Sötét Szellem, aminek eredete - logikusan - a Sötét Elfekhez köthető. Az első film jégóriásaihoz hasonlóan korábban ez a faj is karcolgatta Asgardot, történetünk elején jól el is látják az Örök birodalom baját. A Sötét Elfek - logikusan - a Sötét világ lakói, ám az odavezető utat csak Loki (Tom Hiddleston) ismeri, aki jelenleg New York közterületén elkövetett garázdaság miatt éppen a hűvösön csücsül. Thor kénytelen megint megbízni csalfa fivérében, hogy hármasban szálljanak szembe Malekith-tel (Christopher Eccleston), a sötét bagázs vezetőjével.

thor 2.jpg

Gyakorlatilag mindenkit viszontláthatunk az első film szereplői közül, egyedül Thor cimboráját, Fandralt cserélték le. A képek alapján viszont nem tér vissza Chris Hemsworth szőkített műszemöldöke - itt inkább úgy néz ki mint a Bosszúállókban. Új szereplőként üdvözölhetjük Adewale Akinnuoye-Agbaje-ét, aki tipikusan az a színész, akit arcra egy tucat filmből ismerhetünk. No itt valószínűleg nem nagyon fogjuk, mivel több kiló protézis és CGI feljavítás alatt fog brillírozni, ugyanis ő játssza Algrimot AKA Kurse-t, a hatalmas sötét elf harcost, akit Malekith mozgat.

Rebesgetik, hogy valaki meg fog halni a nők közül. Esélyes, hogy Thor és Loki anyja, Figga (René Russo) akinek már az első filmben is annyira visszavágták a szerepét, hogy Brannagh levélben kért tőle elnézést. A másik kézenfekvő esélyes Jane Foster. Miután Portman barátnője, Petty Jenkins kiszállt a projektből, ő is követni akarta, de a Marvel meglobogtatta a szerződést és nem engedte. Talán egy karakterhalálban végül kiegyeztek. A harmadik esélyes Sif (Jaimie Alexander, aki amúgy is majdnem kinyírta magát a forgatáson egy balesetben). Az ő elmúlása még akkora drámai jelentőséggel sem bírna, mint Figgáé, amellett én őt sajnálnám legjobban. S bár visszatér Jane Foster barátnője, Darcy Lewis (Kat Dennings) is, akinek állítólag kicsit feldagasztották a szerepét az első film komikus mellékeséhez képest, ennek ellenére kinyúlása továbbra is mellékes maradna.

A S.H.I.E.L.D elviekben itt sem tűnik fel, mivel a film túlnyomó része a Kilenc Birodalomban játszódik és odáig még Fury igazgató keze sem ér el. Ellenben elképzelhető, hogy a kameók és kikacsintások között már ott lehet valami Thanos üzelmeiből, esetleg a Guardians of the Galaxyból. De ne szaladjunk előre, mert a fél-istenek után ismét visszatérünk a Földre.

Amerika Kapitány: A tél katonája
A forgatás elkezdődött, az amerikai bemutató dátuma: 2014. április 4.

Ez már a Homályzóna határa, s bár nemrég futott be egy hivatalos anyag az alkotókról, a történetet még csak behunyt szemmel tapogatjuk. Amit biztosan tudunk, hogy itt is rendezőváltás történt, Joe Johnston távozásának nem biztos hogy örülnünk kell, függetlenül attól hogy az Amerika kapitány tetszett-e vagy sem. A helyére érkező Russo testvérek, Anthony és Joe tévés környezetből jönnek, tarsolyukban mindössze egy-két közepes mozis vígjáték lapul. A cím alapján egy 2005-ben futott képregényes sztorivonal képezheti majd cselekmény gerincét. Steve Rogers haverja, Bucky (Sebastian Stan), aki szintén halálát lelte a repülőn (a filmben a vonatos rajtaütésben), jégre kerül. Csak hogy őt nem derék amerikaiak, hanem galád oroszok találják meg, akik felélesztik, agymossák és egy multifunkciós cyberkarral ruházzák fel, majd orgyilkosként dolgoztatják. A Kapitányra vár a feladat, hogy megmentse barátját és leszámoljon az oroszokkal. Ennyit a képregényről.

ak 2.jpg

Sebastian Stan több filmre írt alá szerződést, visszatérése tehát garantálható volt. Hogy a filmben oroszok vagy egy másik szervezet áll-e majd a háttérben, azt még csak találgatni tudjuk, de mivel Natasha Romanov (Scarlett Johansson) is be lett ígérve, személyében az orosz szektor le lesz fedve. Arnim Zolának (Toby Jones), a Vörös Koponya tudományos asszisztensének a feltűnése szintén megerősített, így a félgonosz tudós szerepe is pipálható. Mivel a képletből továbbra is hiányzik egy erős gazember, a szóbeszédek szerint bevetik Crossbonest AKA Brock Rumlowt, akit elvileg Frank Grillo kelt majd életre. A figura egy keménykötésű zsoldos, a képregényben mind a Kapitánnyal, mind Arnim Zolával, de még Bucky-val is akasztott már bajuszt. Mivel híján van a szuperképességeknek, tökéletesen illeszkedik a Marvel azon erőfeszítésébe, hogy egy ügynökös akciófilmként tálalják az Amerika Kapitány folytatását. S bár a Sólyom (Jeremy Renner) nem röppen be a filmbe, a Kapitány nem marad légi támogatás nélkül: Anthony Mackie (Bombák földjén) alakítja majd Sam Wilsont, a Falcont (jó lesz magyarítani a másik Sólyom mellé, aki eredetileg Sólyomszem lenne ugyebár, csak a szinkronban szemtelenítették). A képregényben a Falcon egy különleges ruhának köszönhetően repül, illetve mentális kapoccsal képes irányítani a madárpopulációt. Nem hangzik túl izgalmasan, de majd meglátjuk.

A romantikus fonalat nagyobb részben Sharon Carter (Emily VanCamp) gombolyítja majd, aki az első részben Steve szívét dobogtató Peggy Carter (Hayley Atwell) unokahúga, vagy húga - attól függően melyik kontinuitást vesszük alapul. Sharon a képregényben Agent 13 kódnév alatt a S.H.I.E.L.D ügynöke is egyben, ami nem is csoda, figyelembe véve a nagynéni katonai múltját. Nemrég erősítették meg, hogy valami módon Hayley Atwell megjelenésére is számíthatunk, reméljük nem csak egy homályos visszaemlékezős jelenet erejéig (ha mégis, akkor az lehetőség szerint egy félalakos szekond plán formájában, ha kérhetném).

A S.H.I.E.L.D Romanov és Carter ügynökök mellett Nick Furyval, Maria Hill-lel és egy Alexander Pierce (Robert Redford) nevű veterán műveleti tiszttel képviselteti magát - aki a képregényben a HYDRA alvóügynöke.

A Washington közeli kémháború után olyan messzire megyünk, ahol még senki sem járt előttünk.

Guardians of the Galaxy
A forgatás júniusban kezdődik Londonban, az amerikai bemutató 2014. augusztus 1.

A Marvel eddigi legbátrabb lépése az 1969-ben indult, majd 2008-ban újragondolt galaktikus rendfenntartócsapat képregénybeli kalandjainak filmre vitele. A Thorban és a Bosszúállókban már megvillantott kozmikus léptékű történetek ugródeszkája lesz a Guardians of the Galaxy, ami az eddigi filmek ember (vagy félisten vagy gammaóriás) hősei mellett konkrét idegeneket tesz meg főszereplőnek. James Gunn rendezőnek pont az az egy kereke hiányzik, amitől szerintem (és ami fontosabb Joss Wheddon szerint is) tökéletesen alkalmas az alapanyag feldolgozására. A történetről még semmit sem tudunk, de erősen valószínűsíthető, hogy a Bosszúállók végén vigyorgó Thanos köré épül majd.

gog.jpg
Vegyük gyorsan számba a csapattagokat!

Vezetőjük Star-Lord, az alakulat horgonya és hajtóműve egy személyben. Horgonya, mert ő az egyetlen ember (civil nevén Peter Quill) akinek köszönhetően a nézőnek fajilag lesz kivel azonosulnia. Hajtóműve, mert különleges csillagállás alatt született, majd NASA asztronautaként tevékenykedett, míg végül egy idegen rábízta a Star-Lord státuszt, ami afféle rangos űrrendőri pozíció. Igen, ez eddig elég Zöld Lámpás fénnyel dereng, de szerencsére lesznek itt még mások is.

Drax The Destroyer szintén ember volt. Arthur Douglas néven tengette mindennapjait, egészen addig, amíg a családjával rossz helyre nem keveredett a rossz időben. A Földön sunnyogó Thanos nyírta ki a családjával együtt, mert érthető okokból nem akart szemtanúkat árnyas ügymenetéhez. Ezután bizonyos galaktikus érdekcsoportok Douglas lelkét egy nagy erejű, röpképes testbe ültették azzal a nemes céllal, hogy bajnokként állítsák ki Thanos ellen. Mivel jól űzte az ipart, Star-Lord beszervezte a csapatába.

Ahogy a való életben, úgy a képregényben sem lehet hatékony csapatot építeni női résztvevő nélkül. Ezt a szerepet egy antropomorf földönkívüli, fajának utolsó képviselője, Gamora fogja szállítani. Az elárvult lánykát Thanos vette szárnyai alá, no nem puszta szívjóságból: kíméletlen tréningezéssel gyilkos erejű pusztító fegyvert faragott belőle azzal az ígérettel, hogy később bosszút állhat a fajon, amelyik kiirtotta az övéit. A lányka azonban utóbb elkezdett gyanakodni fogadott apja motivációit illetően és végül Draxon keresztül csatlakozott Star-Lord tánckarához.

Biztos CGI befutó lesz Groot, az intelligens, növényalapú életforma, aki már többször ...hogy is mondjam... fűbe harapott a képregényfüzetekben, de végül mindig újranövesztették. A fára emlékeztető figura egyik feltámadásáért a csapat másik bizarr figurája, Rocket Raccoon volt a felelős. A jó szövegű és nehéz fegyverzetű mosómedve Star-Lord unszolására állt be a zenekarba. Eredete egy génmódosított állatokkal pettyezett planétára vezethető vissza, ahol ő afféle börtönőrként tevékenykedett. Utóbbi két figura alaposan próbára teszi majd az effektes csapatot, mindenesetre Gunn-nak elég konkrét elképzelései vannak arról hogyan jelenítse meg őket a vásznon - és ami fontosabb, a Marvel eddig felépített univerzumában. Kevin Feige mindenesetre sok humort ígér, ami az egyik legjobb kapaszkodó a közönséghez.

Bosszúállók 2
Előkészítési fázisban, az amerikai bemutató dátuma 2015. május 1.

No idáig már mi sem látunk el, de az biztos hogy Joss Whedon rendezi majd, és a tervek szerint a történet az első Bosszúállóknál személyesebb - és fájdalmasabb - hangvételű lesz. Nem annyira az egyszer már bevált recept ismétlése, sokkal inkább új, az előzményekkel organikus egységet alkotó irány mentén. Ez azt jelenti, hogy kábé semmit nem árulnak el, révén még íródik.

És ami utána jön

A Phase 2 hivatalosan el sem kezdődött, de Kevin Feige megerősítette, hogy a Phase 3 2015 november 6-án indul, Edgar Wright Ant-Man filmjével. Wright kilőtt egy tweetet a napokban, amiben azt pedzegette, hogy forgatott egy jelenetet egy nagy nyári produkcióhoz. Itt néhányan Dr. Pym (az Ant-Man civil neve) kameóját tippelik a Vasember 3-hoz, mások az Amerika Kapitány 2-re voksolnak.

ant-man.jpg

Az Ant-Man-t a tervek szerint a későbbiekben egy Doctor Strange-film is követheti, ami végre a sok energia és technoblabla után beemeli a mágiát az univerzumba. Ugyanakkor ne feledjük, hogy mivel a Fox hosszú előkészítés után sem kezdte el a forgatást, így elviekben elbukta a Daredevil figurát, ami Kingpinestől és Elektrástól visszaszáll a Marvelhez, ahol bevetése több mint esélyes.

Izgalmas idők ezek a szuperhős filmek rajongóinak, és mindenki másnak, aki nem idegenkedik a családbarát gumihősök egyre látványosabb és egyre táguló univerzumától.

Címkék

comics marvel thor natalie portman robert redford gwyneth paltrow samuel l jackson ben kingsley robert downey jr superhero iron man chris evans kenneth branagh joe johnston don cheadle shane black guy pearce jon favreau rebecca hall james gunn chris hemsworth captain america cobie smulders edgar wright the avengers tom hiddleston guardians of the galaxy ant-man scarlett johnasson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr445215324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.10. 20:25:39

A látott vázlatok alapján a Guardians egyre izgalmasabbnak tűnik, főleg, hogy Gunnt nagyon bírom (és remélem, ezt követően azért visszatér a véres horrorkomédiákhoz). Elvileg már szereplők is vannak:

Zoe Saldana ... Gamora

Chris Pratt ... Peter Quill / Star-Lord

Dave Bautista ... Drax the Destroyer

Ugyanakkor az Amerika Kapitány 2. ezzel a halottnak hitt, de az ellenséges oldalon feltámadt figurával most neccessé tette magát. És miért, ó miért a Russo-fivéreket?! (Oké, tudom, öt éve ugyanúgy nyafogtam Favreau miatt.)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.10. 20:27:43

Ja, és természetesen üdvözlöm Mihályt köreinkben, aki Batboyként szokta szórni a kommentszikrákat, illetve korábban már jelentkezett egy szép kifejtővel JLA-ügyben - csak azt még én publikáltam:

aeonflux.blog.hu/2012/05/19/kifejto_justice_league_avagy_warner_dc_hova_tovabb

Ezt is olvassgassátok!

csgergo 2013.04.10. 20:39:46

PÓKEMBERT, PÓKEMBERT, PÓKEMBERT. Csúnya, gonosz Sony nem adja kölcsön az egyik nagy fejőstehenét, irgum burgum. Még vissza szereznék Rozsomákot és akkor óriási boldogság lenne :D Bár mire visszaszálnak az X-Men jogok, addigra Hugh Jackman már nem lesz alkalmas a szerepre :(

Atkakukac1989 2013.04.10. 20:40:04

Tartalmas cikk mi tagadás. Viszont nem tudom, hogyha mondjuk Phase 3-ig eljutunk, hova lehet ezt még nyújtani. De reméljük, sosem ununk rá ezekre a figurákra.

drazsika 2013.04.10. 20:43:59

Chris Pratt hatalmas kedvenc, azt a filmet nagyon várom, ahogy a Winter Soldier-t is. Nagyon érdekes az irány amit a Marvel venni látszik.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.10. 20:50:20

@Atkakukac1989: Mivel a Marvel félévszázaddal ezelőtti megalakulása óta gyakorlatilag töretlen sikernek örvend, ezért úgy érzem, a filmekkel is ellesznek egy darabig. :)

szkristof92 2013.04.10. 21:26:01

Masszív egy cikk de remek olvasnivaló, soha rosszabb bemutatkozást! :)

NorthopViggo 2013.04.10. 21:28:44

Nagyon-nagyon tetszik ez az irány, amit a Marvel követ, főleg örömmel olvastam, hogy ezúttal több személyességet visznek az Avengers 2-be.

JA és Thor rulez!

JA és gratula a cikkhez!

JA és Downey Jr.-t úgysem cserélik le. Ugyan már.

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2013.04.10. 21:54:39

@Zalaba_Ferenc: eleve logikus volt, hogy ezt a sztorit a 2. vagy 3. részben előveszik, lévén elég komoly hatással bírt a mai napig Kap (és hát a MU) történetére (nem beszélve arról, hogy közmegegyezéssel az egyik legjobb AmeriKap történetnek választották); mondjuk arra kíváncsi leszek, hogy a képregnyben jól előadott kontrasztot Bucky két arca közt mivel váltják itt ki ugyanis az elég sarkalatos pontja volt ennek a sztorivonalnak...

Sonny25 2013.04.10. 22:32:12

Ragyogó cikk és nagyon informatív! Gratula és köszönöm!

Érdekes, hogy itt nincs Disney-zés. :)

Egy valamit nem értek. És ezt a legőszintébben kérdezem. Honnan ez a nagy James Gunn bizalom? Whedon is nagyon pozitívan nyilatkozik róla, a blogon is csak jót olvasok. Miben nyilvánult meg, hogy ő ennyire jó? Mert a neve láttán a vállalhatatlan scooby doo-k is megjelennek.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.10. 22:54:39

@Sonny25: Két szó: Slither. Super. Megnézni mindkettőt!

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2013.04.11. 00:11:20

@Sonny25: Ugyanakkor ott van egy feelinges Holtak hajnala-remake (amihez igencsak kellett ő is), ill. a Slither című kellemes kis agymenés, na meg a Super, ami meg kategóriájában legalább annyira mustsee, mint a Kick/Ass :)

Sonny25 2013.04.11. 08:54:11

@Zalaba_Ferenc: @megnevezhetetlen:
Köszönöm a választ! Ezeket pótlom.

prick 2013.04.11. 09:44:50

Én egy X-Men Vs. Avengers- re vágyom, de kétlem, hogy ez valaha megtörténhet.
James Gunn neve mellett meg a két Scooby Doo, az ami nem túl szép, de meglássuk.

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2013.04.11. 11:30:04

Most őszintén: Tromás múlttal egy alapból is kissé blőd rajzfilmsorozat filmváltozatának forgatókönyvét hollywoodi bérmunkaként megírni (hogy aztán egy gyenge középszert termelő rendező készítse el) - az állatorvosi ló tipikus esete, eleve nem az a kategória, mint amit Gunn többi munkája képvisel

m.martin91 2013.04.11. 12:55:15

Nem vagyok képben ezekkel a jogokkal kapcsolatban, de semmi esély sincs arra, hogy Farkas (Hugh Jackman) szerepeljen a Bosszúállók-ban? Úgy lenne az igazi.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.11. 13:20:51

ha valaki nagyon odavan a képregényfilemkért (mint én) annak azért nem sok új van a cikkben, de szépen összeszedett az biztos.

És a stílusa is jó az írónak, szóval írjon még sokat.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása