X-Men: becsöngettek! Miközben a későbbi Magneto (Michael Fassbender) édesanyja gyilkosára (Kevin Bacon) vadászik, addig Charles Xavier (James McAvoy) megpróbálja összeszedni a világ mutánsait. Útjaik kereszteződnek és hamarosan egy egész világot fenyegető összeesküvésre derül fény.
X-Men: becsöngettek! Miközben a későbbi Magneto (Michael Fassbender) édesanyja gyilkosára (Kevin Bacon) vadászik, addig Charles Xavier (James McAvoy) megpróbálja összeszedni a világ mutánsait. Útjaik kereszteződnek és hamarosan egy egész világot fenyegető összeesküvésre derül fény.
Tudjátok, mi a vicc? Mikor Bryan Singer a Superman Returns miatt kiszállt a harmadik X-Men filmből, azonnal beprotezsálta maga helyett Matthew Vaughnt, aki annak idején ugyan csak egy Layer Cake-et tudott felmutatni, Singer mégis úgy érezte, hogy van a fazonban spiritusz. Úgy tűnik, tévedett, Vaughn ugyanis berezelt a szoros forgatási határidőktől és némi hezitálást követően meghátrált. Eltelt öt év, és a Foxnak sürgősen össze kellett kalapálnia egy újabb X-Ment, különben a jogok visszaszálltak volna a Marvelhez: a határidő még szorosabb volt, mint legutóbb - már-már embertelenül szoros -, és a producereknek eszükbe sem jutott, hogy az időközben vunderkindnek kikiáltott Vaughnak ajánlják fel a melót. Singer azonban ragaszkodott hozzá, hogy fussanak vele még egy kört, és a Kick-Ass rendezője ezúttal nem mondott nemet.
Minden tiszteletem az övé. Ennyi idő alatt, szinte nulláról tető alá hozni egy olyan vállalkozást, ami nem egyszerűen megágyaz egy jól ismert univerzumnak, hanem még ki is tágítja azt - nos, ez nem semmi feladat. George Lucas az ilyen projektre évtizedeket szán, Vaughnak meg volt rá 10-12 hónapja. Épp ezért talán nem olyan meglepő, hogy nem minden téren járt sikerrel.
Először lássuk azt, ami megáll a lábán! Mikor a Fox először körvonalazta a First Classt, akkor egy félkomoly tinifilm lebegett a szemük előtt sok humorral, szerelemmel, akcióval, miegymással: ez lett volna a mutánssuli 101. Ez a koncepció azonnal ment a levesbe: Vaugh filmje ugyan nem nélkülözi a fiatalos felületességet, de a Bryan Singer ötletéből szőtt sztori egy valós történelmi konfliktust, a kubai rakétaválságot járja körbe, melynek súlyával valamennyi szereplő tisztában van.
A szuperhős-filmek általában kortalanok, mindig egyfajta absztrakt jelenben játszódnak, és csak visszaemlékezések formájában mernek kilépni a megszokott idősíkból - mintha attól félnének, hogy a hősök elrugaszkodott képességei és az e körül fogó események már túl sok terhet rónak a nézőre ahhoz, hogy még az idővel is meg kelljen birkózniuk. A rossz emlékű Wolverine talán ezért is ugrott néhány száz évet az időben, mire lement a főcím... A First Class viszont következetesen kitart a 60-as évek mellett. Atmoszférájában nem ritkán megidézi a korra jellemző konspirációs thrillereket, a Harry Palmer- és James Bond-filmeket: talán nem is lepődtem volna meg, ha valamelyik sarkon egyszer csak Michael Caine fordul be. Apropó cameo... na, de ezt tényleg nem mondhatom el. :)
A színészválasztás tökéletes. A fiatal, meglepően bohém Charles Xaviert szállító James McAvoyról már két éve is ódákat zengedeztem ezen az oldalon, az Erik Lehnsherrt megformáló Michael Fassbender pedig minden második filmben főszerepet játszik, amit az elkövetkezendő 1-2 évben érdemes lesz megnézni. Talán nem véletlenül. Kevin Bacon egykori szépfiús bája az évek során szikársággá nemesedett, acélos tekintetével és simulékony magabiztosságával simán elmenne Bond-gonosznak, épp ezért csodálatosan illeszkedik ebbe a miliőbe.
A gondok a többi figurával kezdődnek. Nem elég, hogy túl sok van belőlük, de olyan vázlatosak, hogy megkülönböztetni őket csupán különleges képességeik vagy az alapján lehet, hogy épp melyik oldalon állva játsszák el a "király, király, adj katonát" aktuális fordulóját. A 132 perces játékidő első pillantásra nem tűnik kevésnek, ellenben a film olyan sok karaktert mozgat, hogy nincs idő arra, hogy néhány fontosnak szánt motivációt ne csak szerencsesüti-esztétikával adagoljanak - vagy még azzal sem. Eme megalapozatlanságnak hála a különböző kisebbségekkel alliteráló X-ek drámája is csupán olyan illúzió, amely akkor illan el, mikor a legerélyesebben sulykolják azt.
És tudom, nem fair dolog számon kérni a trükkök minőségét egy lóhalálában összerakott blockbustertől, de talán ha visszavettek volna az ambícióból - mert a sűrűn jelentkező akciójelenetek csak úgy dagadoznak a showmanshiptől -, akkor egyes látványelemek nem lógtak volna ki az összképből rajzfilmszerű elnagyoltságukkal.
Természetesen mint minden előzményfilm, a First Class is szorgalmasan keresi a kapcsolódási pontokat az utódokkal, és vannak ravaszul pozicionált vagy éppenséggel humoros utalások ("a hajam tabu", mondja Xavier), de minden egyes jól elhelyezett kacsintásra jut egy izzadságszagú.
Minden hiányossága és felületessége ellenére Vaughn filmje összességében sikerrel fektette le a franchise alapjait: a First Classnak van szíve, ereje és esze, most már csupán tapasztalatra és türelemre, no meg jó adag trimmelésre lesz szüksége, hogy felnőjön Singer mesteri kettőséhez. Ha minden igaz, a Fox már megelőlegezte a bizalmat a folytatásnak - remélhetőleg ezúttal a rá szánt időintervallum is emberibb lesz.
Az oldalon található tartalmak kizárólag
