superman returns (2006). nincs is unalmasabb egy olyan szuperhősnél, akinek nincsenek hibái. tűzön-vízen áthátol, 6 másodperc alatt gyorsul fénysebességre, s lehozza a macskát a fáról. azt mondták, a kriptonit az egyetlen ellensége, így aztán lex luthor be is szerez egy adagot, hogy legyen a kezében egy halovány kis szalmaszál, miközben épp világuralomra törekszik. nem mintha supermant különösebben izgatná a kis kopasz: őt inkább az foglalkoztatja, hogy tehet keresztbe egy szemlátomást boldog családnak, amelyben már egy asztmás kisfickó is kamillázik (sisakfrizura helyett mangásan kócosan, mert ez már a 21. század).
brandon routh jó srác, szép kékek a szemei, vonásai reeve-et idézik, még a hangja is olyan, a kis tincs pedig egyszerűen szuper: vegyétek, vigyétek. kate bosworth már sokkal áttetszőbb, s nem csupán azért, mert vasággyal együtt nyomhat 35-öt, de neki megbocsájtom, mert elsősorban mrs. orlando bloom, s csak ezt követően színész. na de hogy kevin spacey sem képes valamit hozzátenni az excentrikus gonosztevő erőteljesen kopott kliséjéhez, az már kétségbeejtő. de biztos a forgatókönyv a hibás, amelyből annyira hiányzik a humor és a báj, mint mom palace-ból a coca cola. pedig mennyi, de mennyi alkalom kinálkozott egy-két jó beszólásra, s csak nem akarták lecsapni azt a kurva labdát.
a film kifejezetten hosszú, ráadásul néha olyan bágyadt tempót enged meg magának, hogy hozzá képest tarkovszkij egy tony scott, ééérted. a látványvilág amúgy pöpec, nagy fel a trükkcsapatnak, na de érzés nélkül a fantasztikus háttér csak háttér marad.