- SPOILERMENTES -

Most, hogy nincsenek itt a férfiak, beszélhetünk végre az ionizációs folyásról. Szerencsére meglehetősen ritka jelenség, előfordulási esélye azonban nagyban megnő, ha leokád egy hármas típusú inhumán entitás ektoplazmával. Nem hangzik túl felemelően. Pontosan annyira, mint mondjuk kizárólag női főszereplőkkel és a Koszorúslányok rendezőjével remake-elni egy kultikus státuszban lévő mozit a nyolcvanas évekből, "amikor is még minden jobb volt". A film, amiről annyi sok gyűlölködés, botrány és mentegetőzés hangzott el az utóbbi hónapokban, hogy nem múlt el nap a YouTube-on, hogy ne akadtunk volna bele egy kósza "nem is értem, mi bajuk a rajongóknak"-féle interjúba valamelyik late night show-ban, vagy károgó jóslatokba bocsátkozó irományokba a nagyobb portálokon. Tehát a kérdés: tényleg iszonyú rossz lett az új Szellemirtók? Sokan fogják a szememre hányni, hogy mellőzöm az összevetést az előző részekkel, és hogy ezt nem lehet csak így, anélkül elintézni. De lehet.

Na szóval, az előző kérdés megválaszolása persze nem ilyen egyszerű, de talán az áll a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom: igen is, meg nem is. Aki egy épkézláb filmet szeretne látni, vagy legalábbis olyat, ami koherens, következetes és csak mérsékelten unintelligens és együgyű forgatókönyvvel rendelkezik (igen, lehet így is ebben a műfajban, lásd: Rendes fickók), azok rögtön nyomhatják az egyes gombot. Azok viszont, akik szerették Feig eddigi munkásságát (Koszorúslányok, Női szervek, A kém), és esetleg nem látták az eredeti két filmet, akár még jót is szórakozhatnak rajta. Kétségtelen tény, hogy habár a legtöbb poént bőséggel átitatja a "mutassuk meg, csajok" attitűd, amit nem mindenkinek vesz be könnyen a gyomra, azért helyenként még az én arcomra is mosolyt csalt a karakterek pár jól sikerült beszólása. Talán a film egyik legnagyobb erénye, hogy nem üldözött ki már az első negyedórában a moziból. Igen, ez egy dicséret volt.

Meglehetősen kellemes volt tapasztalni, hogy a technikai ráncfelvarrás, és nagyjából az egész brand modernizálása nem lúgozta ki teljesen a Szellemirtók-féle hangulatot, ami helyenként azért megmutatta magát a vásznon. Ez, meg a néhol jól eltalált humor, valamint a régi főszereplők rövidke cameói (kivéve Harold Ramis-t, aki 2014-től sajnos már a szellemek csapatát erősíti) mentik, ami menthető, az új Szellemirtók nem vérzik el teljesen. Ezen kívül a film  lubickol a popkulturális utalásokban, és sokszor visszanéz a régi részekre, de olyan mértékben, mintha Feig kiadta volna házi feladat gyanánt az egész stábnak, hogy minden napra hozzanak egyet, amit majd betehetnek a szemfüles nézők csitítgatására.

Az alibiből odatett sztori a következő: A New York utcáin és metróalagútjaiban egyre szaporodó megmagyarázhatatlan jelenségek egy egészen fura kis csapatot hívnak életre a közelgő katasztrófa megállítására. Erin (Kristen Wiig) és Abby (a rendezőnk örök múzsája, Melissa McCarthy) a suli óta legjobb barátnők, és egyben kattant rajongói mindennek, ami paranormális. Az események felkeltik az érdeklődésüket és könnyen felismerik a mögöttük húzódó összefüggéseket. Hozzájuk csatlakozik a technikai zseni Holtzmann (Kate McKinnon), a metróban dolgozó Patty (Leslie Jones), illetve a csapat "agya" és multifunkciótlan titkára, Kevin (Chris Hemsworth).

És ennyi. A jelenetek egymás után pakolva, meglepetések nélkül, teljesen kiszámíthatóan követik egymást a stáblistáig. A fő humorforrás a már említett jól bejáratott séma, miszerint a nők is tudnak aljasulni és falkában hülyülni. Ehhez szinte kivétel nélkül erőltetett "nagy dumákat" és olcsó megmondásokat, csetlés-botlásokat alkalmaznak, amitől csak kínosan fészkelődünk a székünkben, a poénok túl hülyék és retardáltak. A CGI néhol rém gagyi, ez leginkább a finálé végső jelenete alatt mutatkozik meg, ahol Wiig annyira szembeszökően különül el a zöld háttérre vetített effektparádétól, hogy azt egy ütős WC-öblítő reklám se csinálhatná jobban a kereskedelmi csatornák reklámblokkjaiban. Mondjuk ezt egy vígjátéknál még talán el is nézzük. Nagyobb hiba ugyanakkor, hogy a főgonosz karaktere egy semmi, motivációi kimerülnek a "kicsúfoltál és meghúztad a hajam" szintű sérelmeknél. Rejtély, hogy ez hogy ment át a stúdión. A '89-es második rész gonosza úgy leiskolázza, hogy a film majdnem egésze alatt az csupán egy festmény. Egy festmény.

Ha össze kéne foglalnom egy delejes mondatban a lényeget, akkor az valahogy így festene: Az új generációs Szellemirtók pontosan olyan érzetet kelt, mintha egy Tugg Speedman-előzetest látnánk a Trópusi viharból. Emlékeztek még a Rekkenőre? Sok gagyi CGI, kemény beállás, odamondás a kamerának, aztán zene.

Ennek örömére egy pont idevágó idézet, amit érdemes megfogadni:

Kirk Lazarus: Everybody knows you never go full retard.
Tugg Speedman: What do you mean?
Kirk Lazarus: Check it out. Dustin Hoffman, "Rain Man", look retarded, act retarded, not retarded. Counted toothpicks, cheated cards. Autistic, sho'. Not retarded. You know Tom Hanks, "Forrest Gump". Slow, yes. Retarded, maybe. Braces on his legs. But he charmed the pants off Nixon and won a ping-pong competition. That ain't retarded. Peter Sellers, "Being There". Infantile, yes. Retarded, no. You went full retard, man. Never go full retard.

Kövess minket facebookon és twitteren!